XX. tétel A Nyugatrómai Birodalom válsága és bukása A IV. századra megváltozik a társadalom szerkezete. A szenátori és a lovagrend egységes nagybirtokos arisztokráciává olvad össze, és az összes vezető tisztséget megszerzi magának. Javul a rabszolgák helyzete, a számuk csökken, mert véget értek a hódítások. A mezőgazdaságban már többnyire colonusok, szabad bérlők dolgoznak, a földért terménnyel és robottal tartoznak. Az iparban is a lesüllyedt szabadokat foglalkoztatják. A rabszolgák félszabad állapotba emelkedtek, a szabadok félrabszolga állapotba süllyedtek le. A 370-es években megindul a népvándorlás. Ezt az Ázsiából Európába törő lovas nomád hunok indítják el. A hunok maguk előtt hajszolják a nyugati gótokat, akik a római birodalom területén keresnek menedéket. Utoljára Nagy Theodósiusnak sikerült egyesíteni a birodalmat, de halála után 395-ben a római birodalom kettészakadt. A Nyugatrómai császárság központja Róma marad, és nem tudják megakadályozni a barbárok betörését (barbároknak azokat nevezzük, akik nem bírták felvenni a görög-római műveltséget). A vandálok, a nyugati gótok és a germánok többször végigdúlják Rómát és Itáliát. A Keletrómai császárság központja Bizánc (Konstantinápoly, Isztambul), erős központosított hatalmat tart fenn, és meg tudja akadályozni a barbárok betöréseit. A hunok vezére Attila az egész világ meghódítására törekszik. Nyíllal felszerelt könnyű lovassága előnyt jelent a lándzsával harcoló nehézlovassággal szemben. Attila korai halála véget vet a hunok sikereinek, így az igazi veszélyt Róma számára már a germánok jelentik akik kívülről is és belülről is zaklatják a birodalmat. A római légiók eredménytelenek velük szemben, mert megváltozott a hadsereg összetétele. A tartományokból származó katonák nem tekintik hazájuknak Rómát és nem hajlandók harcolni érte. Az utolsó Nyugatrómai császár a 12 esztendős Romulus Augustulusnak a hatalma már csak Itáliára terjed ki. Testőrparancsnoka, a germán Odoaker, elűzi a trónról, és ő lesz Itália ura. Így 476-ban a Nyugatrómai birodalom elbukik. Ettől az időponttól számítjuk az ókor végét, és a középkor kezdetét.