VII. tétel A fasizmus hatalomra kerülésének körülményei Olaszországban és az olasz fasizmus jellemzése A. Az I. vh. és befejezése a korszak emberei számára a polgári demokrácia csődjét jelentette (nemzetközi konfliktusait sem tárgyalással, sem háborúval nem képes megoldani). Ezért alakultak ki olyan politikai irányzatok, amelyeket modernizációs kísérletnek is tarthatunk. 1. Természetesen a politikusok (és az államok) egy része hitt abban, hogy a polgári demokrácia még mindig a legjobb. Ezért fenntartotta jellemzőit: a gazdaságban ragaszkodott a magántulajdonon alapuló, a piac szabályozó szerepét elfogadó kapitalizmus működtetéséhez. A politikai életben a többpártrendszert nélkülözhetetlennek tartotta a parlamentarizmus fenntartása érdekében. Ez utóbbi azt jelenti, hogy rendszeres, törvény által előírt időközönként választások vannak; s a vetélkedő pártok közül mindegyiknek reális esélye van a kormányzó hatalom megszerzésére. A hatalom működtetése során ragaszkodnak a hatalommegosztáshoz. 2. Az új modellek közül a kommunizmus (SZU) tagadta a kapitalizmust. A magántulajdon megszüntetésével (államosítás) a gazdaság irányítása az állam feladata lett, amely a tervgazdálkodás bevezetésével akarta a piaci mozgások káros gazdasági és társadalmi hatásait kiküszöbölni. E gazdasági rendszer működtetésének az egypártrendszer felelt meg legjobban (csak a kommunista párt programja akarta megszüntetni a magántulajdont). Megszünteti tehát a többpártrendszert. Így természetesen a parlamentarizmus üres játék lesz a demokratikus választásokkal, hisz a választók csak egy pártot, egy ideológiát és egy politikai programot választhatnak. Általában párt és állami vezetés szétválaszthatatlanul összefonódik (állampárt, ill. totális állam), megszűnik a hatalommegosztás. Kialakult a totális állam. 3. A fasizmus gazdasági programja a magántulajdonon alapuló kapitalizmusra épít, de kialakítja és meghatározóvá teszi az állami beavatkozást (állammonopolista kapitalizmus). A többpártrendszert elveti, vagyis a fasiszta párt egypárti uralmát valósítja meg (egypártrendszer). Hasonlóan a kommunista diktatúrához: nincs parlamentarizmus, nincs hatalommegosztás, kialakul a totális állam. A fasizmus eredetét tekintve lehet preventív forradalom, amikor a fasiszta hatalomátvétel a baloldal hatalomra kerülését akadályozza meg (pl. olasz). Lehet ellenforradalmi, amikor egy baloldali = kommunista uralom leverésével vagy azután kerül hatalomra (pl. német). Végül lehet nemzeti jellegű, amikor egy új államalakulat létét erőteljes nacionalista ideológiájával erősíti (pl. osztrák, cseh, román = Vasgárda, horvát = usztasa, szerb = csetnik, magyar = nyilaskeresztes). Önmagát a kommunizmus ellenpontjaként határozza meg ideológiailag: a kommunizmus internacionalista, a fasiszta hangsúlyozottan nacionalista, a kommunista szélsőbalos, a fasiszta szélsőjobbos. Lényeges különbség ideológiájukban, hogy a kommunista eszme alapvetően emancipatórikus = egyenlősítő, míg a fasiszta eszmék a magasabbrendűségből indulnak ki. Az olasz fasizmus hatalomra kerülése Az olasz fasizmus vezére Benito Mussolini (Duce) a háború előtt szocialista politikus volt, az Avanti című szocialista lap neves írója. A háború alatt azonban kizárták a pártból, mert a szocialista véleménnyel szemben ő mindvégig háborúpárti volt. A háború befejezése után ő volt a csalódottak szószólója (a volt frontszolgálatosok gyökértelenné váltak, mert nem volt munkahelyük, a háborúban hasznos tulajdonságok a békében nem jók). Általában az olaszok elégedetlenek voltak, mert bár a győztes antant oldalán harcoltak, nem kapta meg az ország maradéktalanul azokat a területeket, amelyeket neki ígértek. E csalódásra alapozva hozta létre 1919. márc. 23-án a Fasci di Combattimento nevű szervezetet. E mozgalom támogatta aztán a Fiume megszállását kivitelező D'Annunzio csapatait és a squadrista mozgalmat (félfegyveres katonai szervezetek, amelyek vidéken léptek fel a szocialistákkal szemben). E három csoportot tömörítette 1921. nov. 9-én megalakult Nemzeti Fasiszta Párt (Jelképük az ókori Róma hatalmi jelvénye, a vesszőnyaláb = fasces; egyenruhájuk az olasz elitalakulatok fekete egyenruhája), programja szerint a latin civilizáció védője (vagyis joga van a Földközi-tenger fölötti uralomra), s a nemzet érdekeit képviselő párt. A nemzet formája a hadsereg (ezért kell minden párttagnak valamely fascioban katonai gyakorlaton részt vennie; a gyerekeknek pedig ideológiai és katonai szervezetbe tartoznia). A magántulajdont "jognak és kötelességnek" tartották, s ennek alapján tiltották a sztrájkot; cserébe szociális törvényhozást ígértek. Kiadták a Marcia su Roma jelszót is (Menetelés Rómába). 1922. október 30-án a csapatok meg is indultak a hatalom átvételére Udinéből, de idő közben a király miniszterelnökké nevezte ki Mussolinit. Az egypártrendszer kiépítését (s vele együtt a hatalommegosztás és a parlamentarizmus megszüntetését) a következő lépésekben valósították meg: Bejelentették, hogy a fasizmus a Vatikán érdekeit képviseli, így nincs szükség a Katolikus Néppárt működésére (a szocialisták mellett a legnagyobb párt). 1923-ban új választójogi törvényt vezettek be. Ennek alapján a választásokon relatív győztes párt a mandátumok 2/3-át kapja, a többi helyen a többi párt eredménye alapján arányosan részesedik. Az 1924-es választásokon "a nemzet egyetlen, pártok feletti listájára" lehetett szavazni. Szavaztak a külföldön lévők, a halottak; az ellenzéki szavazatokból 500 ezret megsemmisítettek; némi terrorral is segítettek. A győztes a fasiszta párt lett. Az ellenzék az Aventinoi Blokkba tömörülve kivonult a parlamentből; a politikailag zavaros időben meggyilkolták az egyik politikust, Matteottit. Erre hivatkozva tiltották be a szocialista pártot. Gyakorlatilag kialakult az egypártrendszer. 1925 végén bevezették, hogy a miniszterelnök nem a parlamentnek, hanem a királynak felelős; egyúttal megvonták a parlament törvénykezdeményezési jogát. A következő évben már a miniszterelnök a parlament jóváhagyása nélkül hozhatott törvényt ( = a törvényhozó és végrehajtó hatalom egy kézbe került). 1926-ban az önkormányzatok helyett (a központi végrehajtó hatalom helyi ellensúlya) kialakitották a prefectúrákat (végrehajtja a központ utasításait). Kiépítették a korporációk rendszerét (a szakszervezet helyett kialakított szervezet, mely termelési ágazatonként működött; egy-egy szervezetbe beletartoztak a munkások és a tőkések is.); országos irányításukról a Korporációk Minisztériuma gondoskodott. A parlamentet is átalakították, mert oda bekerültek a gazdasági élet és a foglalkozási ágak képviselői. Ezért szokás Mussolini államát korporatív államnak nevezni. 1927-ben ismét megváltoztatták a választás rendjét. A Fasiszta Nagytanács nevezte ki a képviselőket; s választás helyett népszavazáson fogadták el a képviselők listáját. A politikai ellenfelek "hatástalanítására" működtették az OVRA-t, a politikaí rendőrséget. A rendszer erkölcsi megerősítését 1929-ben a pápa tette meg, amikor a lateráni egyezményben elismerte az olasz királyságot (1861 óta létezett!), s köszönetet mondott, hogy a fasizmus megvédte a keresztény világot a vörös pokoltól.