Tisztelt Érettségiző Kolléga! Az alábbi tételsor huszonöt (25) kidolgozott "A" tételt tartalmaz egyetemes és magyar történelemből, egy magyarországi középiskola 2001. évi érettségi vizsgakövetelményei alapján. A felhasznált forrásmű Horváth Csaba Történelem mindenkinek (I.-III.) című átfogó munkája (JPTE, Pécs, 1994). A jegyzet a különböző középiskolák eltérő követelményei mellett is jól használható, célszerű azonban az azokban rendszeresített tankönyvek anyagával és témavezetésével összevetni, sőt azokkal szükség esetén kiegészíteni. Az egy-egy kidolgozott téma tartalmazza az adott tétellel kapcsolatos legfontosabb információkat, melyek ilyen terjedelemben rendszerint megfelelően elégségesek, ugyanakkor szükségesek az eredményes vizsgához. A jegyzet elsősorban segédanyag kíván lenni a konkrét tanulási folyamat során, ennek előtte azonban szükséges lehet a témában való legalább egyszeri mélyebb elmélyülés, az anyag nagyobb perspektívájú áttanulmányozása. A feldolgozás mellett történelmi atlasz használatát javasoljuk. Munkájához erőt, egészséget, kitartást, és minden jót kívánunk! Budapest, 2001. február 19. További ajánlások a felkészüléshez: - olvassa el az anyagot figyelmesen legalább egyszer teljes terjedelemben, hogy megfelelő rálátása legyen az adott témára; használjon történelmi atlaszt; - vegye elő a kidolgozott tételt, és tanulja meg alaposan; mondja fel az anyagot hangosan. Megfontolásra ajánlott szempontok: - egy tétel megtanulása a kidolgozott egy oldal terjedelmű anyag alapján átlagosan egy órát vesz igénybe; elmondásának időtartama tíz- tizenöt perc; - huszonnégy óránként legfeljebb két tétel megtanulása ajánlott; a megtanult tétel ismétlő felmondása hasznos az új tétel megtanulása előtt. 1. AZ ÓKORI GÖRÖGORSZÁG. A démosz küzdelme a politikai hatalomért és az athéni demokrácia működése. A démosz küzdelme a politikai hatalomért. A gyarmatosítás megoldotta a túlnépesedés problémáját, segítette a kézműipar és kereskedelem fejlődését. A kézművesek és kereskedők gazdasági megerősödése eredményezte a Kr.e. VIII. sz. végére a démosz (=a fölművesek, kézművesek és kereskedők együttese, céljuk a teljes jogegyenlőség kivívása és a politikai hatalomban való részesedés) kialakulását. Drakon arkhón (=az állam élén álló főtisztviselő, 10 fő) Kr.e. 621-ben először foglalja írásba az eddig szokásjogon alapuló törvényeket. Ezek az arisztokráciának kedveznek, a közrendűeknek előnyösek, a szabadokra vonatkoznak. A Kr.e. VI. sz.-ra az iparos-kereskedő réteg gazdaságilag annyira megerősödik, hogy jelentős tényezőként beavatkozhat a politikai küzdelmekbe. Szolon arkhón Kr.e. 521-es törvénykezése már szinte teljes egészében a démosz érdekeit szolgálja. Ebben eltörli a fennálló adósságokat, megszünteti az adósrabszolgaságot (illetve kiváltja őket, és visszaadja a földjeiket), rögzíti a földmagántulajdont, szabályozza az örökösödést, maximálja a nagybirtokot, átalakítja a közigazgatást (4 phüle (=kerület), kerületenként 100 képviselő a buléban (=a 400-ak tanácsa, feladata a törvények előkészítése és az államügyek intézése a népgyűlések közötti időszakokban), új mérték- és pénzrendszert vezet be (1 mérő=52 l gabona értéke). A szabadokat nem származás, hanem jövedelem alapján sorolják osztályokba (első osztály: 500 mérősök), és ettől függ a jogok gyakorlása is. A démosz felső rétege a politikai hatalomban is részesül. A legfőbb törvényhozói és választói testület az eklézsia (=népgyűlés, a teljes jogú polgárok gyűlése). Az állampolgároknak kötelező a közügyekben való részvétel. A gazdasági hatalom a démosz (iparosainak és kereskedőinek) kezébe kerül, a politikai hatalmat azonban az arisztokrácia birtokolja. Ez egyeduralomhoz vezet: az kerül hatalomra, akit a démosz támogat (türannisz). Peiszisztratosz (Kr.e. 560-527) háttérbe szorítja az arisztokráciát, támogatja a démosz gazdasági érdekeit (földosztás, olcsó hitel, ipar- és hajózásfejlesztés), meggyorsítja az igazságszolgáltatást. A virágzás fiai alatt (Hippiász és Hipparkhosz, Kr.e 527-től) megszűnik, a démosszal kötött érdekszövetség felbomlik. Az új hatalom veszélyezteti a démosz érdekeit (új adók), így az, hogy érdekeit megvédje, kezébe ragadja a politikai hatalmat is. Az athéni demokrácia működése. Az athéni demokrácia megteremtője Kleiszthenész arkhón (Kr.e. 508- tól). A társadalmi berendezkedés alapja a jogállás: az athéni jog (=20 év fölötti athéni származású férfiaknak) magában foglalta a földhöz való-, a népgyűlési részvételi-, a választási és választhatósági-, a házasodási- és az igazságszolgáltatáshoz való jogot. Az első réteget a (teljes jogú) szabad athéni férfiak, a másodikat a (nem teljes jogú) szabadok (nők és metoikoszok (=betelepültek), a harmadikat a rabszolgák alkották. Az athéni jog képezi a hatalom alapjait is: a legfőbb államhatalmi intézmény az ekklézsia (gyűlés évente 40-szer, hatáskörei: törvényhozás, tisztviselőválasztás, háborús/békés döntések). Bevezetik az osztrakizmoszt (=a polgárok cserépszavazása arról, hogy ki akar türannosz lenni; a "győztest" elűzik egy időre, de vagyona megmarad). A közigazgatásban: 10 phüle, mindegyikben 3-3 trittys (=phüle- harmadok, városi+szárazföldi+tengerparti). Ezzel háttérbe kerül az arisztokrácia (= birtokosok), helyettük foglakozások szerinti (kézműves+földműves+kereskedő) részvétel van a hatalom-ban. Phülénként 50 képviselő kerül az 500-ak tanácsába. Hivatalszerű ügymenet van: igazságszolgáltatási, pénzügyi, arkhóni (már csak a népgyűlési határozatok végrehajtói, tagjait sorsolják), sztratégoszi (=hadvezéri, 10 fő). Az Areiosz-pagosz (=volt arkhónok tanácsa) szerepe formális (nincs ellenőrzési jogköre). A demokrácia gazdasági alapjait az képezi, hogy nincsenek kiemelkedő vagyoni különbségek. Athén nem szed direkt adót teljes jogú polgáraitól (ezüstbányái jövedelmét évente szétosztja). Jelentős: (gabona helyett) olaj, szőlő, kertészet; szarvasmarha, juh, kecske; márvány, ezüst; kézműipar (íjas eszterga, fújtató használata), építőipar, halászat. Kisüzemekben (V. sz.-tól nagyokban) termelnek (ergasztérion=kézműipari műhely), rabszolgákkal és szabadokkal. Kereskednek a megtermelt árukkal (export, ami nincs: import). Az V. sz. végére Athén gazdasági-politikai hatalmának csúcsán állt, beleszólt más poliszok belügyeibe is (Periklész kora). A győzelemmel végződő perzsa háborúk (Kr.e. 492-449) nagy-hatalommá tették (a 478-ban létrehozott perzsaellenes Déloszi szövetség tagállamai adót fizettek Athénnak). 2. AZ ÓKORI RÓMA. A plebejusok és patríciusok politikai harca Rómában. A két évszázados (Kr.e. 494-287) küzdelem kiváltó oka a közrendűek jogfosztottsága. Csak patríciusok (=jogokkal és politikai hatalommal rendelkező földbirtokosok; később, a középkorban: városok előkelői) részesülhetnek a közföldekből, ők töltik be a magisztrátusi (=államot irányító főtisztviselői) tisztségeket, és ők lehetnek tagjai a szenátusnak (=vének tanácsának, városi irányító testületnek). A plebejusoknak (=jogokkal nem rendelkező közrendű szabadoknak; a középkorban: városi nincstelenek) egyetlen joguk a katonáskodás. A harc fő kérdése a föld és a politikai jogok. Kr.e. 494: a plebejusok megtagadják a katonai szolgálatot, és kivonulnak az Aventinus dombra egy új város alapításának szándékával. Ez a patríciusokat engedményre kényszeríti: a plebejusok két néptribunust (=vétójoggal rendelkező magisztrátus) választhatnak, akik összehívhatják a népgyűlést és a szenátust, vétójogukkal megsemmisíthetik a plebejusokra nézve sérelmes döntéseket. Kr.e. 451-450: írásba foglalják a törvényeket, ezek lesznek a Tizenkéttáblás törvények. A szokásjog helyébe lépő rendelkezések minden társadalmi rétegre kötelezőek. Szigorúan szabályozzák: a magántulajdont, az adásvételt, a tulajdonszerzést, az adósrabszolgaságot. Fennmarad viszont a "szemet szemért" elv. 449: létrejön a comitia tributa (=kerületenkénti népgyűlés), mely plebejus intézmény, később a törvényhozás is a kezébe kerül. 445: a patríciusok kivívják a plebejusokkal való házasodás jogát. 367: elfogadják a Licinius és Sextius néptribunusok által javasolt földtörvényt, amely a közös föld használatát 500 iugerumban (=230 hold) maximálja, így a plebejusok is hozzájuthatnak a közföldekhez. 366: törvény, hogy az egyik consult (=két, az állam élén álló legfőbb tisztviselő) a plebejusok közül kell választani. 326: Petilius törvénye eltörli az adósrabszolgaságot. 300: a legmagasabb papi tisztség is elérhető a plebejusok számára. 287: a Hortensius-féle törvény eltörli a szenátusnak azt a jogát, hogy a népgyűlések határozatait jóváhagyhassa, ezzel a törvénykezés joga csorbítatlanul a comitia tributa hatáskörébe kerül. A küzdelmek során a plebejusok kivívják jogegyenlőségüket, vagyonosabb részük a politikai hatalomba is bekerül. A Kr.e. III. sz.-ra értelmetlenné válik a társadalmi rétegződés származás szerinti tagolódása. Kialakul a timokrácia (=jövedelmen és vagyonon alapuló köztársaság) A patríciusok és gazdag plebejusok összeolvadásából kialakul az új arisztokrácia, a nobilitas. 3. A KÖZÉPKOR EURÓPÁJA. A Nyugat-európai feudalizmus kialakulása a frank példában. A feudalizmus kialakulása. A germán népeknél a Római Birodalomba történt behatolásuk után kezdett felbomlani a nemzetségi közösségi társadalom. A letelepült szabad faluközösségekben kialakult a sajátos feudális földmagántulajdon. Megjelent a nemzetségi-törzsi arisztokrácia, a törzsfők megszerezték a meghódított földek nagy részét. A legnagyobb katonai kísérettel rendelkező törzsfő hozzálátott hatalmának kiterjesztéséhez más törzsfők rovására, elfoglalta földjeiket, és mint fejedelem, kiépítette patrimoniális (=a földbirtok monopóliumán alapuló) hatalmát. A behódolt nemzetségi arisztokráciából, katonai kíséretéből és a régi római előkelők egy részéből kialakult a katonáskodó és hivatali arisztokrácia. Az adománybirtoklás rendszerének megteremtése létrehozta a világi birtokot (a benefíciumot=meghatározott szolgálat ellenében, illetve a feudumot=katonai szolgálathoz kötött, öröklődő), és megjelent a birtokos. A társadalom csúcsán a fejedelem (=király) állt, aki, mint dominus (=úr) a hűbéri viszony kialakítása céljából birtokot adományozott hűbéresének. Utóbbiból senior (=nagybirtokos) lesz, és ő is adományoz kisebb birtokot hűbéreseinek; ezek lesznek a vazallusok. A dominus-senior-vazallus rendszer képezi a hűbéri láncolatot, amelyben azonban minden hűbérúr csak a saját vazallusának ura (a vazallus vazallusáé már nem). A világi mellett kialakult az egyházi földmagántulajdon (papi és szerzetesi), amely viszont elidegeníthetetlen volt: a tulajdonos az Egyház, és nem az egyházi személyek. A harmadik típusú tulajdonformát a faluközösségi szabad parasztok közös földtulajdona adta (ezek néhány évszázad alatt jobbágysorba süllyedtek). A társadalom alsó rétegét alkották a jognélküli szabad vagy nem szabad rétegek, a rabszolgák, a röghöz kötött kolonusok, a patrocíniummal (=védelem, a parasztok ennek fejében felajánlják földjüket a földbirtokosnak) kötött parasztok. E rétegekből tevődött össze a birtokokon dolgozó korai jobbágyság. A korai feudalizmusra jellemző: naturális gazdálkodás, önellátó faluközösségek, nincs munkamegosztás, minimális kereskedelem; a földművelés legelőváltó (nagy ugarral, amelyekre átmennek, ha az előző kimerült) és kétnyomásos (felét művelik, évente cserével); kialakulófélben levő gazdaság, a birtokos földjeinek egy részét saját kezelésében hagyja (=allódium), a többit a szolgarendűek művelik, megfelelő eszközökkel ellátva, faluközösségekben, nyomáskényszerrel (=táblákra osztva, felparcellázva), ezek a termény nagyobb részét megtarthatják, érte szolgáltatásokkal (robot, termény, cenzus=adó) tartoznak; a jobbágy erős függésben áll, a földesúr élet-halál ura. A frank állam. Az V. sz.-ban a germán népek új államokat alapítottak a Nyugat-római Birodalom romjain. Ezek egyike volt Észak-Galliában a frank állam, az egyedüli, amelyik tartósnak bizonyult. Ezt a Meroving családból származó száli frank Chlodvig (481-511) alapította. A patrimoniális hatalom birtokában az adománybirtoklás rendszerével kialakult a hűbéri rend. Kiépítette az udvartartást: a legfőbb tisztségviselő a majordomus volt, kialakultak a közigazgatási egységek, a grófságok. A grafió az adott tartomány közigazgatási-katonai vezetője volt. Chlodvig felvette a kereszténységet, és ettől kezdve rex-nek, királynak nevezte magát. Megkezdődött a Lex Salica, a száli frank törvénykönyvének összeállítása, amely a szemet szemért elv helyett bevezette a pénzben fizetendő vérdíjat, védte a tulajdont, tükrözte a társadalom vagyoni és jogi rétegzettségét. Utódai alatt, a VII. sz.-ban megszilárdultak a feudális viszonyok. Az adománybirtokok és a főbb tisztségek öröklődővé váltak. A majordomus tisztsége a Karoling család kezébe került. A birtokadományozások miatt a Merovingok hatalma egyre csökkent. A központi hatalom gyengülése mellett külső veszélyt jelentettek az arabok, akik 711-ben elfoglalták Hispániát és betörtek a frank állam területére is. Előrenyomulásukat Martell Károly majordomus állította meg 732-ben Poitiers (poátyié)-nál. Utóda, Kis Pippin (741-768) taszította le trónjáról az utolsó Merovingot, III. Childerichet. Meghódította Róma és Ravenna környékét, és azt a pápának ajándékozta, ezzel 756-ban létrejött a pápai állam. Kis Pippin fia, Nagy Károly (768-814) célja a Nyugat-római Birodalom feltámasztása volt. Elfoglalta a longobárd királyságot, a germán szászok területeit és az avaroktól a Kárpát-medence nyugati részét, 800-ban pedig császárrá koronáztatta magát. Erős központi hatalmat hozott létre. A közigazgatás élén a palotagróf állt, a tanácsadó testületet a nagybirtokosok alkották. A legfőbb központi hivatal a kancellária, mely az írásbeliség és a diplomácia szerve, és a főkáplánság, a gazdasági hivatal. A grófságok mellett határgrófságokat hozott létre, a grafiókat királyi küldöttek útján ellenőrizte. Utóda Jámbor Lajos alatt meggyengült a birodalom, ő ugyanis felosztotta a kormányzást fiai között. Az örökösök egymás elleni háborúit a 843-as verduni szerződés zárta le, a birodalmat felosztották, ezzel megszűnt a frank állam. A Karoling-ág kihalt, a Capetingek kerültek hatalomra. A király tényleges hatalma Párizs környékére korlátozódott, feudális anarchia volt, a grófok és hercegek az immunitások rendszerében önálló politikai és gazdasági egységekkel rendelkeztek. 4. A MAGYAR NÉP EREDETE, VÁNDORLÁSA, HONFOGLALÁS ÉS KALANDOZÁSOK. ÁLLAMALAPÍTÁS. A magyar államalapítás. Géza fejedelem és Szent István tevékenysége. Géza fejedelem (~971-997). II. Ottó (I. Ottó német-római császár társcsászára) 972-ben házasságot kötött Theophanu bizánci hercegnővel, ez pedig azt jelentette, hogy Magyarország a két nagyhatalom szorításába került. Géza fejedelem a kalandozó hadjáratok lezárása után 973-ban Quedlinburgban békét kötött I. Ottóval és hittérítőket kért. Ez utóbbi Bizánccal szemben is biztosítékokat jelentett, mert az ország dél-keleti részét és (a fejedelem után a második hatalmat jelentő) erdélyi gyulát bizánci szertartással keresztelték. A római kereszténység felvétele nem jelentette a német egyház fennhatóságát, a függetlenség megmaradt. Megalapította a pannonhalmi bencés apátságot. Öccsét, Mihályt bizánci császárnővel házasította. Folytatta a törzsfők szállásterületeinek elfoglalását. Feleségül vette legnagyobb vetélytársának, Gyulának a lányát, Saroltot. Fiát, Vajkot (Istvánt) bajor hercegnővel házasította, leányait nyugati fejedelmekhez adta férjhez. Örökösének a primogenitura (=elsőszülöttség) alapján Istvánt jelölte. A kalandozások megszűnése az eddig katonáskodó szabad magyarok egy részét a termelésbe kényszerítette. Azoktól, akik nem a szabad faluközösségekben éltek, és már katonai tevékenységükre sem volt szükség, meghatározott szolgálatokat és szolgáltatásokat követeltek meg. Megjelent a kötelező ajándékozás és a rendszeres (állat-, prém-, stb.) adó. A fejedelmi udvarhelyek környékén megszaporodtak a szolgálónépi falvak. A nem magyar származású, jogfosztott szolgák végezték a termelőmunkát a nemzetség- és törzsfők számára. Megkezdődött a szabad magyarok lesüllyedési folyamata. Szent István király (997-1038). Uralkodásának kezdetén tisztáznia kellett az öröklési kérdést és meg kellett teremtenie a patrimoniális hatalmat. A seniorátus révén a trónhoz ragaszkodó Koppánnyal kellett leszámolnia, majd 1003-ban és 1008-ban legyőzte a bizánci császárral szövetkező Gyulát és Ajtonyt. Birtokaik megszerzésével az ország kétharmadát mondhatta magáénak. A fekete magyarok (=pogányok) leverése a keresztény állam megalapítását segítette. Istvánt 1000 Karácsonyán királlyá koronázták (II. Szilveszter pápának érdeke volt, hogy István ne a bizánci rítust kövesse, ezt III. Ottó császár a családi kapcsolatokra való tekintettel támogatta). István kiépítette a monarchia államszervezetét. A fejedelmi tanács helyett megjelenik a királyi tanács, tagjai a független törzs- és nemzetségfők mellett a király által kinevezett főméltóságok is. Az uralkodó után következő legfőbb méltóság a nádorispán (=udvarispán, az udvartartás vezetője). A legfontosabb udvari méltóságok: főbíró, főtárnok (=kincstárkezelő), főlovász, fővadász, főtálnok (=élelmezési-), főbocsár (="italminiszter"). Létrejöttek a közigazgatás egységei, a megyeszervezet (funkciójuk: a királyi udvartartás ellátása a szolgálófalvakban lakó udvarnokok által, az udvarispán vezetésével; védelem biztosítása a szabad várkatonák, várjobbágyok (=várkatonák tisztjei) által, a várispán vezetésével). Kiépült az egyházszervezet: működését a decima (=tized) és a neki juttatott földbirtokok biztosították. Tíz püspökséget hozott létre, megalapította az esztergomi érsekséget (ezzel elkerülte Csehország sorsát, amelyik német egyházi fennhatóság alá került), segítette a hazai bencés szerzetesség kiépítését. Bevezette a dénárt (fizetőeszköz, ebben hajtják be a szabadokat érintő füstadót is). A királyi udvarban megindult a latin nyelvű írásbeliség. Két törvénykönyv kiadásával (1002, 1009) szabályozta a tulajdont, a végrendelkezést, a hitet és az Egyházat (templom tíz falunként, egyházadó), a bíráskodást (szemet szemért helyett vérdíj), a szabadok és a szolgák megkülönböztetését. Diplomáciájában folytatta a házasságpolitikát. Elhárította a besenyő betörést (1015-1017), létrehozta a magyar-velencei szövetséget, szövetséget kötött Bizánccal. Részt vett a bolgár császárság megdöntésében, és nemcsak visszaverte II. Konrád német-római császár Magyarország elleni támadását, hanem elfoglalta Bécset is. István létrehozta a keresztény feudális monarchiát. 1031-ben fia, Imre meghalt, ezért elkerülendő a seniorátusból fakadó esetleges anarchiát, húga fiát, Orseolo Pétert jelölte örököséül. 1031-ben a nemzetségi szokásjog alapján utódlásra számító Vazul merényletet kísérelt meg ellene, de megvakíttatta, és fiait külföldre száműzte. 5. A KÖZÉPKORI MAGYAR ÁLLAM, EGYHÁZ, TÁRSADALOM, GAZDASÁG FEJLŐDÉSE AZ ÁRPÁD-KORBAN. Történelmi események II. András és IV. Béla uralkodása idején. II. András (1205-1235). Politikájának középpontjában az új birtokpolitika kialakítása áll: felgyorsul a birtokadományozás folyamata. A királyi birtokok eladományozása III. Béla (1173-1196) idején ölt nagyobb méreteket, ez András idejére a vármegye bukásához vezet: elveszti gazdasági, közigazgatási és katonai jelentőségét. A királyi hatalom csökkenésével nő a világi nagybirtok befolyása. Andrással szemben növekszik az elégedetlenség. Beavatkozik az orosz fejedelemségek viszályaiba, el akarja foglalni a Balkánt, a Latin Császárság trónjára törekszik. Az általa vezetett 1217-es V. keresztes hadjárat sikertelen. A kincstár kimerül. A vámszedés és a sóértékesítés jogát a zsidó és mohamedán bérlőknek adja, a kamara haszna a pénz évenkénti beváltását felhasználó pénzrontás lesz. Bevezeti a rendkívüli adót és a nyolcvanadvámot. Az elégedetlenséget fokozzák felesége, Gertrúd nagybirtokokat és főméltóságokat kapott német hívei. 1213-ban az ellenzéki főurak egy csoportja Bánk nádor és Péter csanádi ispán vezetésével meggyilkolja a királynét, és András fiát, Bélát léptetik fel apja ellenében. A belháborút a király az 1221-ben elkezdett királyi birtokok visszavételével próbálja megakadályozni. 1222-ben az ellenzék palotaforradalmat hajt végre, és kiszorítja a király híveit a hatalomból. A puccs élén a birtokadományokból nem részesedettek állnak, őket támogatják a serviensek (=a királynak katonai szolgálattal tartozó kisbirtokosok), akik tartanak a nagybirtokosok fennhatóságától, tömegbázisukat a várjobbágyok és a várkatonák alkotják, a jobbágyok a decima pénzbeli fizetése miatt elégedetlenek. A mozgalom össztársadalmivá válik, közös motívum az idegenellenesség és a pénz értékének csökkenése. 1222-ben András rákényszerül az Aranybulla (=aranypecséttel ellátott kiváltságlevél) kiadására. Megígéri, hogy vármegyét vagy méltóságot örök tulajdonul nem adományoz, idegenek nem juthatnak birtokhoz, méltósághoz korlátozottan, a pénzrontás megszűnik, a decimát terményben szedi, a sóértékesítési jogot visszavonja; a serviensek nemesi jogokat kapnak (adómentes birtok, azokkal szabad rendelkezés, elfogás csak bírói ítélettel, csak honvédelmi kötelezettség, ellenállási záradék az uralkodóval szemben). Az Aranybullában foglaltak azonban nem valósulnak meg maradéktalanul: visszajuttatja híveit a hatalomba, folytatja a birtokadományozásokat. 1224-ben kiváltságlevelet ad az erdélyi német telepesek számára (Adreanum), de a Barcaságból ki kell vernie a német lovagrendet, nehogy az a pápaságtól függő önálló államot hozzon létre. Az egyház és a serviensek szövetségre lépnek, ezért 1231-ben megújítja az Aranybullát. Az egyház visszakapja a tized jogát és a sókereskedelmi kiváltságokat. Az 1232-es kehidai oklevél nyomán a serviensek elnyerik a vármegyékben a saját maguk feletti bíráskodás és a serviens bíró (szolgabíró) állításának jogát; ez lesz a nemesi vármegyék, mint földbirtokosi önkormányzatok alapja. A kisbirtokosok felett az ispán helyett a szolgabíró ítélkezhet. IV. Béla (1235-1270). Leszámol András híveivel, bevezeti az írásbeli kérvényezést, emeli a királyi hatalom tekintélyét. Célja a királyi birtokok visszavétele az egyházra és a serviensekre is kiterjedően. Emiatt társadalmi ellenállás bontakozik ki, a király hatalmának bázisa a mongol invázió idejére lecsökken. (Julianus domonkos szerzetes a keleti magyarok kereséséről visszaérkezve hírt hoz a tatárokról). Béla 1239-ben szakít a birtokvisszavétellel, és befogadja a kunokat. A pogány, nomád kunok és a keresztény, letelepedett magyarok között kiéleződik az ellentét, a kun vezért, Kötönyt meggyilkolják, mire azok pusztítva vonulnak ki az országból. 1240-ben elesik Kijev, de az 1241-es tatár bevonulás felkészületlenül éri az országot. A birtokosok vonakodnak, II. Frigyes és IX. Gergely invesztítúra-háborúja miatt külföldről sem jön segítség, így 1241 április 11-én Muhinál a tatárok győznek, majd továbbvonulnak a Dunántúlra. Pusztításaiknak csak a várak állnak ellent. Béla Frigyes osztrák herceghez menekül - aki ezt kihasználva Nyugat-magyarországi területeket vesz el -, végül Dalmáciában talál menedéket. 1241 márciusában a tatárok váratlanul kivonulnak: a tatár harci taktika a végleges meghódítást megfélemlítő rajtaütésekkel vezeti be - 1241 ilyennek számít -, illetve Ögödej nagykán halálával Batu kán is érdekelt lesz a trón megszerzésében. Az ország időt nyer felkészülésre. Béla adományozni kezd, de ennek feltételéül meghatározott számú katona kiállítását írja elő, és ösztönzi a várak építését (1247: Buda). Újratelepít: a Felvidékre cseheket és morvákat, Nyugatra németeket, visszahívja a kunokat. Lányait orosz és lengyel hercegekhez adja, fiát, Istvánt egy kun vezetői sarjjal házasítja. 1254-ben megegyezik Csehországgal az osztrák Frigyes hagyatékán, így Dél-Stájerország Magyarországé lesz. 1260-ban vereséget szenved II. Ottokártól, ezzel Csehország a régió legjelentősebb állama lesz. Ismét Magyarországé lesz Bosznia és Északnyugat-Bulgária, 1263-ban legyőzi a Bizánci Császárság seregeit is. Az 1262-es pozsonyi egyezségben megosztozik fiával az országon, a nyugati rész Béláé lesz, létrejön a társuralkodói rendszer. 1267-ben megújítják a nemesek szabadságjogait, a servienseknek nem kell kérvényt benyújtaniuk, visszakapják elfoglalt birtokaikat, beleszólhatnak az országos ügyekbe, már nemesek, és rendi jogokat gyakorolnak. 6. MAGYARORSZÁG AZ ANJOUK ÉS LUXEMBURGI ZSIGMOND IDEJÉN. A feudális magyar monarchia újjászervezése Károly Róbert által. Károly Róbert (1308-1342) uralkodásának első évtizede a tartományurak elleni küzdelemben telt el. Az 1312-es rozgonyi csatában leszámolt az Abákkal, 1316-ban a Kőszegiekkel, 1317-ben a Borsákkal, közben meghalt Kán László. Csák Mátét visszaszorította, de csak annak halála után kerülhetett a Felvidék is Károly Róbert kezére (1322). A szlavóniai és a horvátországi béke után az uralkodó Temesvárról Visegrádra költözött. A királyi birtokok aránya elérte a 20%-ot. A harcában segítőkből viszont új, de nem olyan erős nagybirtokosság keletkezett: Kanizsaiak, Báthoriak, Lackfiak, Garaiak, Újlakiak, Szécsényiek. A főméltóságokkal járó birtokok csak a méltóság betöltéséig jártak (a bárói hatalmat és befolyást a saját birtok helyett a tisztségekhez kapcsolt honor-birtokok adták). Megteremtődött az árutermelés, ezen alapult a király jövedelme (az Árpád-házban az a birtokokból fakadt). A gazdaságpolitika kidolgozója: Nekcsei Dömötör, alapja a regálé (=felségjogon szedett bevételek, pl. bányaregálé: nemesércvásárlási monopólium és urbura=nemsfémkiaknázási adó, kb. 10%, eladási kötelezettség szabott áron a kamarának). 1235-ben visszaállt a pénzverés kizárólagos királyi joga, bevezették az aranyforintot és az ezüst váltópénzt. Kereskedelmi regálé volt a harmincadvám (az áru értékének 3,33%-a) és az export-import monopólium (csak a király vagy az általa megbízottak részére). 1342-től jobbágytelkenként vetették ki a kapuadót, és voltak városi adók is. Az 1335- ös visegrádi találkozón Magyarország, Csehország és Lengyelország kereskedelmi együttműködésben állapodtak meg, hogy kikerüljék Bécs árumegállító jogát. Létrejött a kincstárnokság (önálló gazdaságirányítás szerve), az országot tíz kamarára osztotta, melyeket bérlők irányítottak. A kancellária az írásbeliség és a diplomácia szerve lett. Felállította a tárnokmesteri tisztséget, aki a város felügyeletét látta el, és a polgárok hozzá fordulhattak panaszukkal. Megkezdték működésüket az ítélőszékek. Bevezette a birtokosok magánhadseregével bővített banderiális hadszervezetet. András fiát a nápolyi királynővel házasította össze. A második visegrádi találkozón (1339) született egyezség nyomán Lajos fia a lengyel trón várományosa lett. Havasalföldi hadjárata Basarab ellen (1330) kudarcba fulladt, s a Balkán egyelőre lerázta a magyar hűbériséget. 7. A HUNYADIAK KORA. Hunyadi János a török veszedelme. A török veszéllyel elsőként Zsigmond (1387-1437) szembesült. 1396-os sikertelen hadjárata után megkezdte a kettős végvárrendszer kiépítését. 1439-ben a török becsapott Dél-Erdélybe, az Al-Dunánál elfoglalta Szendrő várát, Szerbia a kezére került. Habsburg Albert (1438-1439) zsoldoshadsereget állított fel, és bevezette a rendkívüli hadiadót. Hunyadi János akkor tűnt fel, amikor II. Murad 1441-ben hadjáratot indított Dél- Erdély ellen. Hunyadi jól szervezett népfelkelő- és zsoldosseregével és modern harci taktikájával Gyulafehérvárnál példamutatóan kiverte a törököt. A megfelelő előkészítés utáni döntő csapás célját szolgálta a hosszú hadjárat (1443 okt.-1444 jan.). A nisi és a szófiai győzelem felszabadította Szerbiát és Bulgária egy részét. Murad Drinápolyban békét kötött, ezt Szegeden ratifikálta Ulászló (1440-1444). Ennek értelmében 10 éves fegyverszünetet kötöttek, a szultán elismerte Magyarország hódításait. A békét a magyar fél megszegte, ugyanis a IV. Jenő pápa szervezte keresztes hadjárathoz csatlakozott. A téli hadjárat (1444) előkészítetlen volt, és Ulászló csapatai Várnánál vereséget szenvedtek (a király is itt halt meg). Hunyadi újabb hadjáratát az albán Szkander bég is támogatta, a második rigómezei csata (1448) azonban szintén kudarccal végződött, amivel a török ismét megszerezte Szerbiát és közvetlenül fenyegette az országot. Ulászló halála kiélezte a német-magyar kapcsolatokat. Mivel III. Frigyes nem ismerte el V. László újrakoronázását, az 1445-ös országgyűléstől országtanács vette át a vezetést, majd 1446-ban - miután a kiskorú királyt és gyámját kizárták a hatalomból - Hunyadit kormányzóvá választották. Hunyadi és a szembenálló Cillei-Garai liga gyengítették a központi hatalmat, és ez V. László trónralépésekor (1453) is így volt. A magyar-cseh-morva-osztrák rendek összefogása miatt a német-római császárrá választott III. Frigyes kiadta V. Lászlót (1453-1457), aki viszont Bécsben vagy Prágában tartózkodott. Hunyadi lemondott, a kormányzás Cillei Ulrik kezébe került. 1453-ban elesett Konstantinápoly. III. Callixtus pápa keresztes hadjáratot hirdetett, ezért tizedadót vetett ki, V. László pedig egyforintos hadiadót. A hadjárat szervezője Hunyadi mellett Kapisztrán Szt. János ferences szerzetes volt. II. Mohamed megostromolta a magyar határvédelmi rendszer oszlopának számító Nándorfehérvárt (1456 júl. 4-22), ami magyar győzelemmel végződött (emlékét a déli harangszó őrzi). Ez közel 70 évvel elhalasztotta a török betörését Magyarországra. Hunyadi János halála (1456 aug.) után idősebb fia, László vette át a helyét, aki apja országos méltóságait is meg akarta szerezni. Ez ismét kiélezte az ellentétet a Cillei-Garai ligával, ráadásul V. László kinevezte Cilleit főkapitánynak. A Hunyadiak tőrbe csalták, és meggyilkolták Cillei Ulrikot, a királyt elfogták. A felségsértéssel vádolt Hunyadi Lászlót azonban 1457-ben kivégezték, és ezzel polgárháború robbant ki. V. László elhagyta az országot (magával vitte Hunyadi Mátyást), de nemsokára meghalt. 1458-ban a két liga megegyezett: Garai nádor ígéretet tett Mátyás királlyá választására, Szilágyi Erzsébet (Mátyás anyja) és Vitéz János váradi püspök pedig megígérték, hogy nem állnak bosszút. Januárban összeült a királyválasztó országgyűlés, 24-én megválasztották Mátyást (a legnagyobb birtokos megválasztása a köznemesek támogatásával várható volt, nyomatékul szolgált Szilágyi Mihály, későbbi kormányzó 15 ezer katonája (). 8. AZ EURÓPAI TÁRSADALOM ÉS GAZDASÁG ÁTALAKULÁSA A NAGY FÖLDRAJZI FELFEDEZÉSEKTŐL A XVII. SZ. VÉGÉIG. A nagy földrajzi felfedezések okai, eseményei, következményei. Előzmények. Az árutermelés fejlődésével megnövekedett az aranypénz (mint csereeszköz) iránti szükséglet. Európa drága arab közvetítéssel hozott Keletről selymet, ékszereket, fűszereket. A XV. sz.-ra nemesfémhiány keletkezett. A Közép-ázsiai karavánút a mongol birodalom felbomlásával lezárult, a török hódítások a kisázsiai utakat zárták el, a Vörös-tenger arab kézen volt. A XIII. sz.-tól használták az iránytűt, szögmérővel. Megjelent a kormánylapátos, háromárbócos, nagy rakterű, hosszú útra tervezett caravella. Elővették Ptolemaiosz földgömb-elméletét, Toscanelli kimondta a nyugati hajózás lehetőségét, Behaim megalkotta a földgömböt (az addig ismert részekkel). Adottak voltak az arab hajózási tapasztalatok, az elzártságból kitörni akaró genovai tőke, és a feltörekvő ibériai államok. Tengerész Henrik Portugáliában tengerésziskolát alapított. A felfedezések. 1487-ben a portugál Bartolomeo Diaz megkerülte Afrikát, 1497-ben Vasco da Gama elérte Nyugat-Indiát. 1501-ben cabral eljutott Kelet-Indiába, 1542- ben elhajóztak Japánba is. A spanyol uralkodók (Ferdinánd és Izabella) Indiába vezető nyugati átjáró megkeresésével bízták meg Cristoforo Colombot, aki 1492-től négy hajóutat vezetve az újvilág felé eljutott a Bahamákig, Jamaicába, Közép- Amerikába és Venezuelába; haláláig meg volt azonban győződve, hogy Kelet- Indiánál jár, így az új földrészt annak felismerőjéről, Amerigo Vespucciról nevezték el. A világ első felosztásában (1494, Tordesillas), pápai közvetítéssel Portugália megkapta a mai Brazíliát, Spanyolország Közép- és Dél-Amerika egyéb területeit. 1497-ben az angol John Cabot felfedezte Észak-Amerikát, és őket követték a franciák. 1513-ban Panamán átkelve Balboa megpillantotta a Csendes-óceánt. Megindultak a gyarmatosítások. (Amerikában a felfedezések előtt virágzó indián kultúrák volta, ők 35 ezer éve keltek át Ázsiából a még szárazföldi utat jelentő Alaszkán keresztül). 1519-ben Cortez elfoglalta Mexikót és megdöntötte az azték birodalmat. 1530-ban Pizarro az inkákat igázta le. A portugálok Nyugat-Afrikában, Indiában és Dél-Kínában foglaltak el területeket. Az újvilági kereskedelem spanyol, a déli-keleti portugál monopólium lett. A földet Magellán hajói kerülték meg először 1521-ben. Következmények. Európa megismerkedett a burgonyával és a kukoricával (megoldódott a demográfiai növekedésből fakadó kevés gabona miatti élelmiszer-hiány), bejött a paradicsom, paprika, dohány, tea, kávé, kakaó, gyapot stb. A fő kereskedelmi útvonalak (a Levante és a Hanza helyett) áttevődtek az Atlanti- óceán partvidékére. Központ lett (Észak-Itália helyett) Amszterdam és London. A beáramló nemesfém hatására a pénzek értéke csökkent (infláció), ez kedvezett a kereskedőknek, ipari vállalkozóknak és a mezőgazdasági árutermelőknek. Megindult az eredeti felhalmozás, a vállalkozásokból tőke származott, a tönkrement parasztokból és kézművesekből kialakult a szabad munkaerő (bérmunkások). A tőkés árutermelés nem bontakozott ki Portugáliában és Spanyolországban, mert ők nem fektették be a gyarmatokról származó aranyat (a kézműves és kereskedő mórokat és zsidókat kiűzték), hanem fogyasztási cikkekre és luxusjavakra költötték. A tőkét más országok kiszivattyúzták, ezek pedig elszegényedtek. Kibontakozott viszont Angliában, Németalföldön és később Franciaországban. Alapja a posztó- és gyapjúiparral kapcsolódó mezőgazdaság volt. A bekerítésekkel (=közföldek és eladósodott parasztok földjeinek erőszakos elvétele a vállalkozó földbirtokos részéről) vállalkozóvá lett birtokosság kezében tőkévé vált a föld. Létrejött a világkereskedelem és világpiac. Az igények kielégítésére (a céh helyett) megjelent a manufaktúra (új: termelés részmunkafolyamatokban, így rövidebb idő alatt több termék); ez előbb szétszórt volt (a részmunkákat különböző helyeken végezték), aztán központosítottá vált. A vállalkozó és a bérmunkás között csupán gazdasági kapcsolat volt: a fizetés. A manufaktúra termelékenysége nagy volt, és semmi nem kötötte a versenyben. megjelent a közvetítő kereskedelem, mely nagy mennyiségeket igényelt. Kialakultak a kereskedelmi társaságok (moszkvai, spanyol, kelet- indiai) és ezek monopóliumai. Véglegesült a centrum-periféria viszony Európában. Rögzült a munkamegosztás Kelet és Nyugat között. A tőkebefektetések az Atlanti-óceán partvidékéra koncentrálódtak, Kelet-Közép-Európából elsősorban nyersanyagra és mezőgazdasági árucikkre volt szükségük. Keleten konzerválódott a feudális forma. Míg nyugaton kifejlődött a tőkés árutermelés, addig keleten refeudalizációs folyamat indult, és létrejött a második jobbágyság (=a jobbágyok röghöz kötésének a majorsági gazdálkodással párhuzamosan kialakult rendszere). 9. A KÖZÉPKORI MAGYAR ÁLLAM HANYATLÁSA, BUKÁSA, A HÁROM RÉSZRE SZAKADT ORSZÁG. A Dózsa vezette parasztháború előzményei és eseményei. A XVI. sz.-ra a parasztság differenciálódása felgyorsult. Ennek oka elsősorban az volt, hogy megindult a birtokosság egyre nagyobb méretű bekapcsolódása az árutermelésbe. A földbirtokosoknak már nem cenzusra volt szükségük, hanem terményjáradékra, amit ők maguk értékesítettek. A birtokstruktúra szerkezete ismét átalakulóban volt, nőtt a praedium (=a földbirtokos saját kezelésében levő földterület) jelentősége. A piacra vitt termények nagyságát a majorsági gazdálkodás kiépítésével lehetett növelni, ez viszont feltételezte a munkajáradék megnövekedését. A majorsági gazdálkodás két nagy társadalmi réteg helyzetét súlyosbította: a mezővárosi parasztokét és a falusi jobbágyokét. Az 1492-es és 1498-as törvények megszüntették a mezővárosok egy összegben fizetendő adósságát, és visszaállították a kilencedet (ezzel a mezővárosok fejlődését is gátolták). Az 1504-es törvények korlátozták a szabad költözést azzal, hogy azt a szolgabíró hatáskörébe helyezték. Megtiltották a parasztoknak a jövedelemkiegészítő tevékenységet (halászatot, vadászatot). Egy leendő mozgalom két alapvető társadalmi rétege, a jobbágyok és a mezővárosiak adva voltak, melléjük sorakoztak a székely szabadság visszaszerzésének igényével fellépő közszékelyek. Az ideológiát a deákok (=írástudók), az alsópapok és a szerzetesek adták, a katonai magot a hajdúk (=fegyveres marhapásztorok, magyar cowboy(). A parasztháború közvetlen kirobbantó oka a török elleni keresztes hadjárat megindítása, illetve annak lemondása volt. A pápaválasztásban csalódott Bakócz Tamás érsek (majdnem ő lett a pápa) hirdethette meg a hadjáratot 1514 ápr. 9-én, melynek vezetőjéül Dózsa György közszékelyt választotta. A többtízezres gyülekezést a birtokosság nem nézte jó szemmel, nem csak a munkaerő időleges elvesztése miatt, hanem a parasztoktól való félelemből fakadóan is. Időközben betiltották a toborzást, és leállították a hadjárat előkészületeit. A spontán mozgalmat és Dózsát azonban már nem lehetett leállítani. A megindult hadműveletek kiterjedtek az ország délkeleti és középső részeire is. Az első vesztes csata után (Apátfalva) Nagylaknál, Lippánál és Solymosnál győztek a Dózsa György és Gergely, Túrkevei Ambrus és a három Lőrinc pap által irányított paraszti seregek. Elképzeléseik az antifeudális és eretnek követeléseken és a székely szabadság kivívásán alapultak. A döntő ütközet Temesvár ostrománál következett be, ahol az erdélyi vajda, Szapolyai János győzött, s ezt leszámolás követte. Az igazi megtorlást az 1514-es országgyűlés határozatai jelentették: bevezették a heti egynapi robotot, és betiltották a szabad költözködést (utóbbit 1530-ban feloldották). E törvényt nem elsősorban a bosszúvágy, hanem az eredményezte, hogy a majorsági gazdálkodásban a földbirtokosnak szüksége volt az ingyen munkaerőre, ezt azonban a költözés jogával bíró paraszttól nem követelhette meg. A parasztháború leverése az ország védelmi szempontjából is helyrehozhatatlan károkat okozott. A török veszély ellenére sem mertek még egyszer keresztes hadjáratot hirdetni, és a törökökkel szemben sem számíthattak már a paraszti népfelkelőkre. (Ezt követte később Mohács és az ország három részre szakadása). 10. FÜGGETLENSÉGI HARCOK A XVII. SZ.-I MAGYARORSZÁGON ÉS ERDÉLYBEN. REFORMÁCIÓ ÉS ELLENREFORMÁCIÓ. Küzdelmek a Habsburg abszolutizmus ellen a XVII. sz. második felében. Zrínyi Miklós elméleti és gyakorlati tevékenysége. A westfáliai béke után a Habsburgok figyelme ismét Magyarország és Erdély felé fordult. Erősödtek a centralizációs és Erdély bekebelezésére irányuló törekvések. II. Rákóczi György halála után a bécsi udvar Kemény Jánost igyekezett a fejedelmi székbe ültetni, ennek segítésére 1661-ben Montecuccoli vezetésével sereget is küldött 1662-ben Segesvár mellett a török megverte Kemény csapatait, és ezzel megszilárdult Apafi helyzete. A megtorlás nem maradt el, 1663-ban a Porta nagy haddal támadta Bécset. A Habsburg centralizáció tehát csődöt mondott, és folytatódott az ellenreformáció is. A magyar rendeket sértette az udvar gazdaságpolitikája, a kereskedelem monopolizálásának kísérlete (marhakereskedelem, mezőgazdasági termékek, kézműipar, bányászat). 1655-ben III. Ferdinánd összehívta az országgyűlést, hogy fia, Lipót számára biztosítsa a trónt. Szerette volna elérni azt is, hogy a rendek mondjanak le a szabad királyválasztásról, és egyezzenek bele a Habsburgok örökös királyságába. Ez utóbbi az alsótábla ellenállásán megbukott, így I. Lipót (1657-1705) csak mint megválasztott király lépett Magyarország trónjára. Zrínyi tevékenységében összesűrűsödött mindaz az elégedetlenség, amit a rendek éreztek amiatt, hogy a török még mindig bent van az ország egy részében, a bécsi udvarnak pedig nem szerepel a tervei között az eltávolításuk, hanem a magyarság sakkban tartására használja fel a kialakult helyzetet. Zrínyi 1645-ben 25 éves, államférfi, képzett katona és költő (Szigeti veszedelem), 1647-től horvát bán. Ekkor dolgozta ki a török kiűzésének feltételeit. Fel akarta számolni a magyar hadszervezet, a taktika és a hadtudomány korszerűtlenségét. A nádori szék megszerzésének kudarca után megcsappant udvarhűsége, és rájött, hogy az ország függetlenségét Bécs is akadályozza. Politikai célkitűzése az 1650-es évek végére önálló nemzeti állam megteremtése volt, melyben a függetlenség kivívása a rendi ellenállásra támaszkodva valósítható meg, s egy nemzeti király vezetésével kiépíthető a központosított állam. Ennek katonai feltétele egy jól felszerelt, nem nemesi jellegű hadsereg megszervezése. Eleinte szerette volna bevonni II. Rákóczi György fejedelmet, de annak sikertelen lengyel hadjárata eltávolította őt ettől. Az udvarral való elégedetlensége a politikai perifériára sodorta. A Bécs elleni török hadjárat kezdetekor (1663) még ő volt a seregek főparancsnoka. Meg is állította a török előrenyomulást a Duna mentén és a Felvidéken, azonban Montecuccolit nevezték ki helyette, számára pedig csupán kisebb hadjáratokat engedélyeztek. Ezeket a Dráva mentén és Eszék körül sikerrel teljesítette, a fő összecsapást azonban 1664-ben Montecuccoli vezényelte, és Szentgotthárdnál vereséget mért Köprülü Ahmed seregeire. Az udvarral szembeni bizalmatlanságát az ezt követő vasvári béke teljesen alátámasztotta. Lipót a győztes csata után vesztes békét kötött, átengedte a töröknek a hadjáratban szerzett területeket, hadisarcot fizetett, és kereskedelmi szerződést kötött a szultánnal (Zrínyi 1664-ben maghalt). 11. A TÖRÖK KIŰZÉSE ÉS A RÁKÓCZI SZABADSÁGHARC. A szabadságharc menete és bukásának okai. A Habsburg intézkedéseket elégedetlenségi hullám követi. 1697-ben Rákóczit felkérik, hogy legyen egy felkelés vezetője, de ő nem fogadja el. Ung vármegye főispánjával, Bercsényivel felveszik a kapcsolatot a Napkirállyal, Rákóczi Habsburg-ellenessé válik. A levélfutár árulása nyomán 1701-ben letartóztatják Rákóczit, és Bécsújhelybe viszik, Lehmann Gottfried szökteti meg. 1701-ben kitör a spanyol örökösödési háború a franciák és a Habsburgok között. Franciaország oldalán Bajorország harcol a Habsburgok, Anglia és Hollandia ellen. Kis Albert és Esze Tamás magyar hadakat toboroz, valójában egy szabadságharcon gondolkodnak. 1703-ban Rákóczi áll a felkelés élére. 1703 máj. 6-án kiadja a brezádi kiáltványt, melyben hadba szólít minden magyart. (Zászlaján: "Cum Deo pro patria et liberate" - "Istennel a hazáért és a szabadságért"). 1703 jún.-ban Dolhánál Károly Sándor megveri a kuruc sereget. Ekkor Bercsényi is csatlakozik 6 századnyi zsoldossal, amelyet francia pénzen szervez. Rákóczi határozatai: arra a nemesre, aki nem csatlakozik a szabadságharchoz, halál; a nemesi kastélyok fosztogatóira halál (Kis Albertet kivégzik); 1703, vetési pátens: a hadba vonuló jobbágyok adómentességet kapnak; megtiltja a katolikus templomok elvételét és protestáns kézre adását; hadiszabályzatot ad ki. A felkelés oldalára áll Károly Sándor, Vak Bottyán, Bocskai László, Forgács Simon. Elfoglalják a Tiszántúlt, a Duna-Tisza közét, a Felvidéket, Erdélyt. Bécsig mennek, de Károly Sándor dunántúli hadjárata sikertelen. Egyesülnének a bajor és a francia csapatokkal, de 1704 aug.-ban a Habsburg hadak Höchstädtnél megverik a franciákat. A Napkirály továbbra is támogatja Rákóczit. 1704-ben Rákóczi Ferencet erdélyi fejedelemmé választják. 1705-ben kerül sor a szécsényi országgyűlésre, melyen megszületik az ország új államformája: rendi konföderáció, Lengyelország mintájára. Rákóczit vezérlő- fejedelemmé választják, teljhatalma lesz a külügyekben, a hadügyekben és a pénzügyekben, beleszólhat a vallási ügyekbe és a törvényhozásba. Létrejön a 24 tagú szenátus (9 főnemes, 3 főpap és 12 köznemes, elnöke Bercsényi) és a besztercebányai gazdasági tanács. A bevételeket adják: bányavárosok, Rákóczi-vagyon, adók, vámok, bor. Rákóczi rézpénzt veret (libertas). A hadsereg maximális létszáma 70000 fő (ez 30000 főre esik vissza), magja a külföldi zsoldosok, kurucok és a végvári katonák, a tömeget a parasztok adják. Fegyvernem: lovasság, gyalogság (talpasok), kis számú idegen tüzérség. Károly Sándor 1705-ben kénytelen feladni a Dunántúlt, Erdély elvész, de a Habsburgok hadátcsoportosítása miatt Vak Bottyán mégis megszerzi a Dunántúlt, a két legnagyobb győzelem 1705-ben Szentgotthárdnál és 1706-ban Győrvárnál történik. 1706-ban visszafoglalják Erdélyt is, 1707 elejére az ország legnagyobb része a kurucoké. 1707-ben ónodi országgyűlés. Marosvásárhelyen beiktatják Rákóczi Ferencet. A nemeseknek is adózniuk kell (Túróc vármegye követei tiltakoznak, felkoncolják őket). Megtörténik a Habsburgok második trónfosztása. A magyar trónt betöltetlennek nyilvánítják, jelezvén, hogy külföldi uralkodót várnak katonai segítséggel. Miksa Emánuel bajor választófejedelmet kérik fel, de visszautasítja. A francia király a trónfosztás ellenére nem köt szövetséget a kurucokkal, a szabadságharc anyagi háttere apad. Az ónodi országgyűlés után minden jel arra mutat, hogy a szabadságharc hanyatlik. Rákóczi rézpénze elértéktelenedik. Pestisjárvány üti fel a fejét. A nemesség a jobbágyokat visszarendeli a földekre, a közteherviselés nem valósul meg. 1708-ban Trencsénnél a kuruc hadak óriási vereséget szenvednek. Az 1708. évi sárospataki országgyűlés már késve hoz törvényt a jobbágykatonaság megtartására: azok a jobbágyok, akik részt vesznek a harcban, örök szabadságot kapnak, és a hajdúvárosok mintájára felépített településekben lakhatnak. A kurucok visszavonulnak a Tisza keleti felére. Rákóczi 1707-ben szövetséget köt Nagy Péter cárral. Miközben a fejedelem Lengyelországba utazik, felhatalmazza Károly Sándort, hogy időhúzó tárgyalásokat folytasson a Habsburgokkal, de ő nem színleli a tárgyalást; I. Józseffel tárgyal, aki az örökösödési háború érdekében hajlandó megegyezni a magyar rendekkel. Pálffy Jánost nevezi ki a Rákóczi-féle hadsereg elpusztítására induló hadosztály élére. Pálffy nem törekszik a teljes megsemmisítésre, és az általa elfoglalt területeken visszaadja a birtokait a nemességnek. Rákóczi akarata ellenére Károly és Pálffy 1771 ápr.-ban aláírják a szatmári békét, a kurucok a majtényi síkságon leteszik a fegyvert. A béke: büntetlenség a felkelőknek, a nemesi jogok helyreállítása, nemesi földbirtokok visszaadása (ha azok császárhűségüket esküvel bizonyítják), vallásszabadság. Rákóczi visszakaphatná birtokait (ha erdélyi fejedelmi címéről lemond), de nem tér vissza Magyarországra (tartva attól, hogy a Habsburgok nem tartják majd be a békét), lemond vagyonáról, és száműzetésbe vonul Franciaországba. Az örökösödési háborút lezáró békeszerződésben szóba sem kerül Magyarország szabadsága. 1717-ben a török hívja Rákóczit a Habsburgok ellen, de a két hatalom igen hamar kibékül egymással. A fejedelem törökországi tartózkodása a szultán számára kellemetlen, így az Rodostóban telepszik le, és hal meg (hamvait 1906-ban hozzák Magyarországra, és temetik el Kassán anyja, Zrínyi Ilona hamvaival együtt). 12. MAGYARORSZÁG A HABSBURG BIRODALOMBAN ÉS A XVIII. SZ.-BAN. II. József (1780-1790) politikája és a felvilágosult abszolutizmus. II. József uralkodásában párosult a felvilágosult abszolutizmus reformelképzeléseinek teljes tára és az összbirodalmi koncepció megvalósításának kísérlete. Terveinek zavartalan megvalósítása érdekében nem koronáztatta meg magát ("kalapos király"). Ezzel jelezte, hogy nem veszi tekintetbe az alkotmányosságot, és rendeleti úton kormányoz. 1781-ben bocsátotta ki egyházrendeleteit. Felelevenítette a placetum regiumot (=az adott terület döntése szerint érvényesül a felekezeti vallásszabadság), türelmi rendeletet bocsátott ki a vallásszabadságról, a cenzúrát kivette a katolikus egyház kezéből, korlátozta Róma beleszólását a birodalom egyházának ügyeibe, feloszlatta a nem tanító és nem gyógyító szerzetesrendeket. VI. Pius pápa fordított canossa-járása (=1782-ben a pápa ment az uralkodóhoz engedményeket kérve) sem vezetett eredményre. Magyarország politikai, alkotmányjogi különállását igyekezett megszüntetni. Átszervezte az országos kormányhatóságokat, egyesítette a magyar helytartótanácsot és a magyar kancelláriát, és a magyar és az erdélyi kancelláriát is (1782). A helytartótanácsot áthelyezte Budára. A vármegyei autonómiát és szervezetet megfosztotta a közigazgatás jogától, az országot 10 kerületre osztotta, amelyek élére királyi biztosok kerültek; a megye megmaradt, de az alispánt is az uralkodó nevezte ki. 1785-ben jobbágyrendeletet adott ki (ehhez hozzájárult az 1784-es Horea-Closca felkelés). Megszüntette a jobbágy elnevezést, de ez nem jelentett felszabadítást. Biztosította a szabad költözést, a tanulást, a szabad mesterségválasztást, szabályozta az úriszék működését. Földadó-tervezetével a nemesi adózást akarta bevezetni (nem sikerült). 1784 máj. 1-jén történt az első magyarországi népszámlálás; ekkor bocsátotta ki nyelvrendeletét: az egységes kormányzás nyelvi biztosítékát a német nyelv kötelezővé tételében látta. Politikáját ellenállás fogadta, és kormányzati csődjéhez külpolitikai kudarcai is hozzájárultak. Sikertelenül avatkozott be az 1787-től kitörő orosz-török háborúba. Rendeletei kiváltották a magyar rendek ellenszenvét, nyelvi szabályozása a nemzeti ellenállás kezdetét is magával hozta. Halála előtt trónja veszélybe került; a birtokosság szervezkedése olyan stádiumba jutott, hogy megindultak a tárgyalások a porosz királlyal, és újabb háború kitörése fenyegetett. Reformjainak (a gyenge polgárság és értelmiség következtében) nem volt társadalmi támogatottsága. halálos ágyán türelmi- és jobbágyrendeletén kívül minden intézkedését visszavonta. II. József halála nem oldotta meg a kirobbanás előtt álló rendi- nemzeti ellenállás problémáját, amit a francia forradalom eseményei is erősítettek. II. Lipótnak trónralépésekor első teendője az ellenállás leszerelése volt. Az 1791-es Diploma Leopoldinumban (az 1741-es dekrétumhoz és a szatmári békéhez hasonlóan) biztosította Magyarország különállását és a rendi jogok tiszteletben tartását. 13. A POLGÁRI FORRADALMAK ÉS A NEMZETÁLLAMOK SZÜLETÉSE EURÓPÁBAN ÉS ÉSZAK- AMERIKÁBAN A XVII-XIX. SZ.-BAN. Az USA születése és története a rabszolgaság felszámolásáig. 1733-ra 12 angol gyarmat alakult ki. A késői felfedezés miatt a feudális viszonyok helyett mindjárt a tőkés árutermelés volt jellemző, ezt a földbőség is megkönnyítette. Északon farmer kistulajdon és manufaktúraipar, Délen rabszolgatartó nagyültetvények terjedtek el. Az angol kapcsolat a merkantilista (=az ország gazdagsága a nemesfém felhalmozásának függvénye, védi a hazai ipart) politikán alapult. Angliának a gyarmatok nyersanyagforrást és felvevőpiacot jelentettek, ezért gátolta azok egyéb gazdasági kapcsolatait. Franklin kezdeményezésére 1754-ben felmerült a politikai szövetkezés gondolata. A gyarmatokon élők másodrendű állampolgárok voltak. Bár a gyarmatoknak volt saját törvényhozó és végrehajtó hatalmuk, a tényleges vezető az anyaország képviselője, a (vétójoggal bíró) kormányzó volt. Anglia vám- és adópolitikája az amerikai gazdasági önállósodás megakadályozására és az angol monopólium fenntartására irányult (kereskedelmi és bírósági ügyiratokra illetéket vetettek ki, megtiltották a nyugati földek benépesítését). Az anyaország által kedvezményezettek (hivatalnokok, ültetvényesek) loyalisták lettek (Angliához), a többség (farmerek, manufaktúra-tulajdonosok, kereskedők) patrióták (az önálló gyarmat eszméjéhez). 1773-ban a teatörvény nyomán a Kelet-Indiai Társaság tulajdonát képező tearakományt tengerbe szórták (Bostoni teadélután). 1774 szept.-ben Philadelphiában az első Kontinentális Kongresszus visszautasította az angol megtorló intézkedéseket, bojkottot hirdetett az angol árukra és megkezdte a katonai felkészülést. Az 1775 máj.-i második Kont. Kongr. kimondta a hadiállapotot, a hadsereg vezetője George Washington lett. Érvénytelenítették a hajózási törvényt, kisajátították az angol korona birtokait és tulajdonait. 1776 júl. 4-én elfogadták a Thomas Jefferson által megfogalmazott Függetlenségi Nyilatkozatot, ezzel megszületett az önálló Amerikai Egyesült Államok. A nyilatkozat tartalmazta a polgári szabadságjogokat (Törvény előtti egyenlőség, népfelség elve stb.) A háború első időszaka angol győzelmeket hozott (Virginia, New York). Franciaország támogatása nyomán (szövetség XVI. Lajossal) 1777-től megfordult a helyzet. Kiadták az USA első alkotmányát a konföderációs és örök szövetséges államokról (elsősorban védelmi szövetség). Amerikai győzelmek sora következett (Princeton, Saratoga, Yorktown), és William Pitt béketárgyalásai következtében III. György beleegyezett agyarmatok függetlenségébe, amit az 1783-as versaillesi békeszerződés mondott ki. Az amerikai függetlenségi háború polgári forradalom is volt. Felgyorsult a tőkés fejlődés. 1787-ben elfogadták a második alkotmányt, melyben a szuverén államok szövetsége közös törvényhozó szervet, közös szövetségi kormányt hozott létre: a szenátus és képviselőház (sz.+kh.=kongresszus) jogot kapott az adókivetésre, a hadsereg és a hajóhad fenntartására, a kereskedelem szabályozására; az államfő az elektorok által választott elnök (4 évre, max. 2 ciklus). A függetlenségi háborút végleg a kereskedelmi háborút (1812-1814) követő genfi béke zárta le. Északon farmergazdaságok voltak, merkantilista politikát folytattak. Délen rabszolgatartó ültetvényes nagybirtokrendszer volt, a szabadverseny híve volt, Angliával jó kapcsolatot tartott fenn. A fő különbözőséget a rabszolgatartás kérdése okozta, ezt a Missouri-egyezmény szabályozta (É.-i sz. 36°-tól D.-re lehet). Az új államok csatlakozása felborította az egyensúlyt, ez rabszolgafelkelésekhez vezetett (Nat Turner, John Brown). A rabszolgák oldalán állt az északi Republikánus párt (1854), ellene a déli Demokrata párt (1828). 1860-ban az északi, republikánus Abraham Lincoln lett az elnök. Az 1861-ben létrejött Déli Konföderáció kimondta az elszakadást. Megkezdődött a polgárháború. Lincolnék bevezették az általános hadkötelezettséget, a telepes törvényt (minimális illetékért földhöz jutás), 1863-ban megszüntették a rabszolgaságot. Ezzel megnőtt az északiak hadseregének létszáma.1865-ben az északiak fegyverletételre kényszerítették a délieket (bár Lincolnt meggyilkolták). Johnson elnök új alkotmányt fogadtatott el (az egész országban eltörölték a rabszolgaságot, visszaállították az Uniót). Az egység megteremtése után gazdasági fellendülés következett. (A volt rabszolgákat a Ku Lux Klán terrorszervezet igyekezett megfélemlíteni és kordában tartani). 14. A POLGÁRI ÁTALAKULÁS ÉS A NEMZETI FÜGGETLENSÉG KÉRDÉSEI A REFORMKORBAN. A reformkor kezdete és Széchenyi István programja. A reformkor: a polgári átalakulás békés, folyamatos megvalósítása, elsősorban parlamentáris eszközökkel. Kiindulási pontjai: a tőkés árutermelés kibontakoztatása, a tőkének és a bérmunkának a létrejötte. A polgárság szerepét a köznemesség vállalta (vállalkozóvá akart lenni, ehhez hitel kellett). A nemesség célja az ősiség megszüntetése volt, hogy megteremtse a polgári földtulajdont. A jobbágyfelszabadítás volt a másik nagy cél, hogy létrejöhessen a bérmunkásság (semmiképpen sem forradalmi úton, hanem pl. a paraszt örökváltságával, de erre is igazából csak kevesen voltak képesek). Az örökváltság több változatban volt elképzelhető: önkéntes, kötelező vagy radikális (azé a föld, aki megmunkálja - Táncsics). Mindez csak érdekegyesítéssel vált volna lehetségessé. A reformprogramok a rendi országgyűléseken jelentek meg. A fő kérdések a liberalizmus különböző pontjai (lásd a fenti problémák) és a nacionalizmus (magyar függetlenedés) körül merültek fel. Az országgyűlések idővel radikalizálódtak (okai a világszerte feltörő forradalmak, és a tőkés árutermelés betüremkedése miatt kiváltódó ellentmondások). A '30-as években a viszonyok még feudális-harmonikus képet mutattak, ezért volt itt Széchenyi óvatosabb politikája. Később megindult a kapitalizálódás, az anakronisztikus viszonyok ellen Kossuth és köre lépett fel radikálisan. Az országgyűlést a király hívta össze, üléseit Pozsonyban tartották. Részei: felsőtábla (világi arisztokrácia, főispánok, egyházi főméltóságok a nádor elnökletével) és alsótábla (52 megye 2-2 küldötte, szabad királyi városok és káptalanok követei, a személynök vezetésével). Folyamata: királyi indítványok felolvasása, vita, rendek válaszfelirata, szentesítés. Munka: sérelmek megtárgyalása és törvénykezés, a két tábla közötti egyeztetéssel és kompromisszumos megoldásokkal. 1811-1812: adósságok valorizálása, nyelvkérdés (I. Ferenc elutasítja); 1825: ősiség, magyar nyelv bevezetése hivatalosként, iskolák, MTA felállítása; 1829-1830: magyar a közigazgatásban és igazságszolgáltatásban. A reformmozgalom kezdete 1830, amikor a liberalizmus erős politikai áramlattá válik. Fő képviselője Széchenyi István. Széchenyi grófi családban született (apja, Ferenc alapította a Nemzeti Múzeumot). Az 1825-ös országgyűlésen felajánlotta birtokainak egy éves jövedelmét a Tudományos Akadémia megalapítására. Angliai útja döbbentette rá a magyar viszonyok elmaradottságára. Hitel című könyvében a tőkés árutermelés feltételeinek megteremtéséhez a hitelek felvételét tartotta szükségesnek. Ehhez fel kellett számolni az ősiséget, és megteremteni a polgári birtokviszonyokat. Dessewfy József konzervatív támadására a Világ című munkájában válaszolt. Liberális programját a Stádium 12 pontjában foglalta össze. Gazdasági elképzelései: a tőke megteremtése hitellel, az ősiség eltörlése (és azé, hogy az örökösök elhunytával a kincstár rátehesse a kezét a birtokra), a birtokszerzés joga (ius proprietas), szabad verseny (céhek, vámok, monopóliumok, hatósági árak eltörlése), nemzeti piac (ehhez úthálózat, folyók szabályozása). Társadalmi programja: szabad munkaerő létrehozása, jobbágyfelszabadítás (önkéntes örökváltság), törvény előtti egyenlőség, házipénztár (a rendek fizetnek az országgyűlés fenntartására), nyilvánosság, magyar, mint államnyelv. Politikája: korlátozott autonómia a Habsburg-birodalmon belül (helytartótanács). Lassúbb, óvatosabb reformprogramot vázolt, a vezető szerepet az arisztokráciának szánta. Gondolatai elősegítették a liberális polgárosodást. Egyéb intézkedései: kaszinó létrehozása, Duna-Tisza- szabályozás, dunai és balatoni gőzhajózás, selyemhernyó-tenyésztés, Lánchíd. A reformeszmék Kölcseynél és Wesselényinél radikalizálódtak (teljes jobbágyfelszabadítás, közteherviselés, népképviselet, cenzusos választójog). A nézetek a következő országgyűléseken kaptak helyet (1832- 1836). 15. AZ 1848-49. ÉVI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC. Az 1848-as magyar forradalom eseményei és legfőbb vívmányai. A februári párizsi forradalom hírére az ellenzék azonnal cselekedett. Kossuth márc. 3-i felirati javaslatában alkotmányt, kötelező örökváltságot és közteherviselést követelt. Márc. 13-án kitört a bécsi forradalom, Metternichet lemondatták. Márc. 14-én Kossuth hozzátette követeléseihez az évenkénti országgyűlést, az uniót Erdéllyel, a sajtószabadságot és az esküdtszék felállítását. Márc. 15-én Pesten is kitört a forradalom. A Fiatal Magyarország képviselői kinyomtatták a Nemzeti Dalt és a 12 pontot: sajtószabadság, cenzúra eltörlése, felelős magyar minisztérium, évenkénti országgyűlés, törvény előtti egyenlőség, nemzeti őrsereg, közteherviselés, úrbéri viszony megszüntetése, esküdtszék, nemzeti bank, politikai foglyok szabadon bocsátása, külföldi katonák elvitele, magyar katonák hazahozatala, unió Erdéllyel. A forradalom első hatalmi szerve a Közbátorsági Bizottmány volt. A pozsonyi országgyűlés elfogadta a közteherviselést és a kötelező örökváltságot. Az udvar elfogadta az országgyűlés feliratát, de nem szentesítette, Batthyányt viszont kinevezte miniszterelnökké. Márc. 18-án az országgyűlés minden reformot elfogadott. Ápr. 11-én megtörtént a törvények szentesítése, elkészült az új alkotmány; Ferdinándnak nem volt ereje ellenállni. Az áprilisi törvények polgári átalakulásra vonatkozó cikkelyei: kötelező örökváltság, ősiség eltörlése, jobbágytelek tulajdonná válása, papi tized megszüntetése, törvény előtti egyenlőség, közteherviselés, népképviselet (cenzusos választójog); politikai berendezkedés és önállóság kérdésében: alkotmányos monarchia, évenkénti pesti országgyűlés, felelős minisztérium, nemzeti őrsereg, vallásfelekezeti egyenjogúság, Erdély és Partium visszacsatolása. Fogyatékosság, hogy érvényben maradt a Pragmatica Sanctio (=a Habsburg-ház dinasztikus öröklése), tisztázatlanok voltak a királyi jogok, a hadügy és a külügy, a zsellér nem jutott földhöz, háttérbe szorultak a nemzetiségi igények, melynek következtében a '48 májusi gyűléseiken túlmentek a nyelvi-kulturális követeléseken (szerbek Karlócán, románok Balázsfalván, szlovákok Lipótszentmiklóson) általában nemzeti önállósodást akartak. A Batthyány-kormány ('48 ápr.-szept.) feladata az áprilisi törvények végrehajtása, a népképviseleti választások lebonyolítása, az esetleges teljes önállósodás kieszközlése és a nemzetiségi feszültségek megoldása volt. (Miniszterei: Széchenyi - közlekedés, Szemere - belügy, Kossuth - pénz, Eötvös - vallás és közoktatás, Klauzál - kereskedelem, Deák - igazságügy, Mészáros - hadügy, Esterházy - királyügy). Az új egykamarás parlament júl. 5-én ült össze. A választásokat az Ellenzéki Párt nyerte, a konzervatívok kiszorultak. A baloldalt a radikálisok képezték (pl. Táncsics). Az országgyűlés megszavazta a 200 ezer újoncot, a katonai költségek fedezését és a papírpénz kibocsátását. Aug.-ban az udvar visszakövetelte a hadügyet és a pénzügyet. Miután a parlament ezt elutasította, Ferdinánd szabad kezet adott Jellasics horvát seregeinek a magyarok elleni offenzívára. 16. IPARI FORRADALMAK ÉS KÖVETKEZMÉNYEIK A XVIII.-XX. SZ.-BAN. Az ipari forradalmak menete és a fontosabb találmányok. Az első ipari forradalom (XVIII. sz. közepe-XIX. sz. első fele). Az ipari forradalom egy komplex nemzetgazdasági és társadalmi átalakulás egyetemes történelmi folyamata. Az előzmény a XVI.-XVII. sz., amikor kialakultak a tőkés árutermelés feltételei. Az első i. f. a klasszikus szabadversenyes. A kapitalizálódó mezőgazdaság kialakította a tőkét és a bérmunkát. Az árutermelés a manufaktúraiparban (textiliparban) bontakozott ki. A lakosság tömegtermelést igényelt. Találmányok: Kay - repülő vetélő (1733); Arkwright - fonógép; Cartwright - szövőszék; Watt - gőzgép (1769); Fulton - gőzhajó (1809); Stephenson - gőzmozdony (1825); léggömb (1783); bányagépek, szállítószalagok, gépgyárógépek; Maudslay - esztergapad; fúró-, maró-, gyalugépek; Morse - távíró (1837); Daguerre - fénykép; gőzekék, vető- és aratógépek. A tőke a nehéziparba áramlott. Létrejött a gyár. A hitelbankok mellett fokozódott a tőzsde szerepe. Következményei: demográfiai robbanás, urbanizáció, vállalkozók és bérmunkások, szabadversenyes kapitalizmus, konkurrencia-harc, differenciálódás, munkásszerveződések és mozgalmak, szakszervezetek. A második ipari forradalom (XIX. sz. második fele-XX. sz. eleje). A második i. f. a momopolkapitalizmus. A középpont az USA-ba és Németországba helyeződött át. Meghatározó tényező a nehézipar lett. A gazdasági teljesítőképesség fokozásában részt vett a tudomány. Új energiaforrások tűntek fel. A legfontosabb ipari alapanyag az acél lett (Bessemer- és Siemens-Martin-eljárás). Változott a kőolaj- és szénvegyészet: megjelent a gumi, kerámia, műanyag, alumínium. Találmányok: mozgókép; vezetékes távíró, Marconi - drótnélküli távíró (a rádió elődje), Bell - telefon (1876); Otto - robbanomótor benzinnel (1876); Diesel; Ford - autó (1894); Zeppelin - léghajó (1910); Wright - repülőgép (1903); generátor; Jedlik Ányos (bencés!), Siemens - dinamó; Déri - transzformátor; villanyerőmű (Anglia, 1881); futószalagok. Következmények: a gazdasági fejlődés a tőke koncentrációjához és centralizációjához vezetett; kialakultak a monopóliumok; megjelent a kartell, a szindikátus, a tröszt, a konszern, a részvénytársaság, a korporáció, a holding, a multinacionális válallatok, a finánctőke (összefonódó ipari+banki), a tőkekivitel, az extraprofit (lásd egyenként az értelmező szótárban); a nagyvolumenű, piacra termelés a mezőgazdaságot is érintette; mobilitás, középrétegek, munkásarisztokrácia (a centrumban, ahol jól működött a dolog, jólétre vezetett; a periférián, ahol a hiányos feltételek miatt nem alakult ki a rendszer, ott kettészakadt a társadalom). A monopóliumok kíméletlen harcot folytattak egymás ellen. A tét a világgazadság újrafelosztása lett. A tőke megfelelő elrendezése a területi újrafelosztás igényét hozta. Ez magában hordozta a komoly konfliktusok kialakulásának veszélyét. A harmadik i. f. a két világháború közötti államkapitalizmus, a negyedik a II. vh. után kialakuló iparosításon túlhaladó. 17. HATALMI VISZONYOK ÉS NEMZETI EGYSÉGMOZGALMAK A XIX. SZ. MÁSODIK FELÉBEN. Az olasz és a német egység létrejöttének körülményei. Olaszország. Itália 1849 után széttagolt: Piemont szuverén (alkotm. monarch., Viktor Emanuel), Velence és Lombardia osztrák kézen, középen abszolutista kisállamok osztrák függésben, pápai állam, nápolyi királyság Bourbon- fennhatóság alatt. Az egységesítési törekvések kétirányúak: 1' - alulról építkező nemzeti forradalom (Garibaldi, Mazzini); 2' - mérsékelt liberális megvalósítás Piemont vezetésével (Cavour, Piem. miniszterelnöke). Az akadályt Ausztria jelenti, ezért Piemont a franciákkal (III. Napoleon) köt szövetséget (1858). 1859-ben elkezdődik a francia-piemonti-osztrák háború. Magentánál és Solferinónál az osztrákok vereséget szenvednek. Ideiglenes kormányok alakulnak az egységesülés szándékával, III. Napoleonnak azonban nem érdeke egy új földközi-tengeri konkurens állam, ezért Willafrancában fegyverszünetet köt az osztrákokkal, ezt szentesíti a zürichi béke. Ausztria megtartja Velencét, Lombardiát átadja Piemontnak, Franciaországé Savoya és Nizza. 1860-ban megalakul az Olasz Királyság (II. Viktor Emanuel). Garibaldi elfoglalja Nápolyt, ami egyesül a Királysággal (népszavazás). 1861-ben a torinói parlament II. V.E.-t Olaszország királyává teszi (Velence és Róma kivételével, utóbbit Garibaldi két kísérlete sem tudja elfoglalni). Az 1866-os porosz-osztrák háborúban az olaszok a poroszok oldalára állnak, akik Königrätznél győznek. A bécsi béke nyomán Olaszországé Velence. A francia-porosz háborúban III. Napoleonnak ki kell vonulnia Rómából, amit az olaszok 1870-ben elfoglalnak (a pápai állam a Vatikánra korlátozódik). 1871 július 2-án az olasz király és a parlament Rómába költözik. Az olasz egység teljessé válik. Németország. A liberális győzelmekkel is végződő '48-as forradalmat követő frankfurti, egyesítést előkészítő parlament kudarccal zárul. Később a Poroszország kezdeményezte Három Király Uniójához 28 állam csatlakozik (Ausztria és Oroszország tiltakozására a kisnémet egység mégsem valósul meg). Az osztrák vezetés alatt álló német államok birodalmi koncepcióját (osztrák nagynémet elképzelés) a németek utasítják vissza. 1861-ben Vilmost porosz királlyá koronázzák, '62-ben Bismarck kancellár lesz. Ausztria meggyengül (lásd olasz egység). Bismarck a porosz-osztrák háború előtt megszerzi Oroszország és Franciaország semlegességi ígéretét és Olaszország szövetségét, majd Königrätznél a poroszok nyernek. Az 1866-os prágai békében Ausztria átengedi Velencét az olaszoknak, Schleswiget, Holsteint, Hannovert és Frankfurtot Poroszországnak, elismeri a Német Szövetség feloszlatását és azt, hogy kizárják Németország újjászervezéséből. 1867-ben létrejön az Északnémet Szövetség (vezetője a porosz király, szövetségi kancellárja Bismarck), kétkamarás parlamenttel (Reichstag - birodalmi parlament, választással; Bundesrat - szövetségi tanács, delegálással). Megalakul a Délnémet Szövetség (Bajorország, Würtemberg, Baden, Hessen-Darmstadt). A francia-porosz háborúban a III. Napoleon által támadott délnémetek a poroszokat hívják segítségül (1871), és a németek győzelmet aratnak Sedánnál, benyomulnak Franciaországba, mire azok Frankfurt am Main-ban békét kötnek. Ebben hadisarcra köteleződnek, és átadják Elzász-Lotharingiát. 1871 január 18án Versailles-ban kikiáltják a német császárságot (az uralkodó I. Vilmos). Az ország alkotmányos monarchia, szövetségi állam kétkamarás parlamenttel (de az egyes államokban is parlament - Landtag). 18. MAGYARORSZÁG 1849-1914 KÖZÖTT. A kiegyezés létrejöttének külső és belső körülményei. A magyar és az osztrák fél közeledését azonos okok idézték elő. Az egyik a gazdasági kimerültség volt, magyar részről a passzív rezisztencia tönkretette a birtokosságot, az osztrákokat pedig a háborúk és a közterhek elmaradása az államcsőd felé vezette. Közös volt a nemzetiségekről való vélekedés: magyar részről emlékeztek a forradalomban a nemzetiségek Bécs mellé állítására, Ausztria pedig a Kossuth-i elgondolás realizálódásától félt. A közeledést Deák Ferenc 1865 tavaszán a Pesti Naplóban megjelent ún. húsvéti cikke készítette elő. Deák ajánlata a '48-as alapról való lemondás volt azzal, hogy tudomásul vette a birodalom érdekeit, azaz elismerte a közös ügyek (had~, kül~, pénz~, vám~, kereskedelem) létjogosultságát. Ugyanakkor javasolta a kettős törvényhozási intézmény kiépítését. Bécs kedvezően reagált Deák programjára, lemondatta Schmerlinget, érvénytelenítette a februári pátenst, feloszlatta a birodalmi gyűlést, és 1865 decemberére ismét összehívta a magyar parlamentet. A kiegyezés kidolgozására összegyűlt parlamentben négy csoportosulás volt, közülük elenyésző kisebbséget alkotott a konzervatív jobboldal és a Böszörményi László vezette, teljes függetlenséghez ragaszkodó "szélsőbal". A megegyezést egyaránt támogatta Tisza Kálmán "balközép" irányzata és Deák Ferenc "jobbközép" csoportja, az előbbi azonban csupán perszonálunisztikus kapcsolatokkal, közös ügyek nélkül támogatta a megegyezést. A parlamentben egyértelmű volt a jobbközép győzelme, Deák pátjának egyedül több képviselője volt, mint a másik háromnak együttvéve. 1866 tavaszán kitört a porosz-osztrák háború, amely nemcsak Ausztria vereségét jelentette, hanem a német egységből való végleges kiszorulását is eredményezte. A megegyezés a bécsi udvarnak sürgősebbé vált, ősszel a magyar parlamenti tervezetet már érdemi tárgyalás alá vették, és létrejött a kompromisszum, melyet a magyar parlament az 1867. évi XII. törvénnyel fogadott el. 1867 februárjában kinevezték a gróf Andrássy Gyula által vezetett kormányt, júniusban pedig királlyá koronázták Ferenc Józsefet. Ezzel létrejött a kiegyezés. A kiegyezést két egyenrangú fél kötötte: Magyarország kiegészülve Erdéllyel és Horvátországgal, illetve a birodalom többi területe, melyeket Bécs irányított. 1868-tól kétközpontú (dualista) parlamentáris, alkotmányos monarchia, az Osztrák-Magyar Monarchia jött létre. Törvényhozásban, végrehajtásban, igazságszolgáltatásban és közigazgatásban függetlenek, az uralkodó személyében és a közös ügyekben (lásd fent) az államok összefonódtak (1868-ban megköttetett a horvát- magyar kiegyezés is, az előbbi állam függetlenségével). A kiegyezés hozzájárult a polgári átalakulás megindulásához. A nemzetiségek kulturális autonómiát kaptak (Eötvös-törvény). Megindult a kötelező hatosztályos népiskolai oktatás. Modernizálták az adórendszert, bevezették az egységes polgári büntető törvénykönyvet. Biztosíttattak az alapvető polgári szabadságjogok. Megjelent a cenzusos választójog, nyílt választásokkal (feltétel: 1/4 telek, v. 3 szobás ház, v. 105 Ft adóköteles jövedelem; vállalkozóknál min. 1 segéd v. diploma; férfiak). Többpártrendszer volt (általában mindegyik liberális, a nézetkülönbségek az osztrákokhoz való viszonyban mutatkozott). Meggyorsult a magyar gazdaság fejlődése, tőkebeáramlás jelentkezett (1882-ben jött létre a MÁV és az Adriai Tengerhajózási Társaság). Megélénkült a hitelszervezet. Beköszöntött az ipari forradalom (lásd a megfelelő tételt). Az iparfejlődést segítette a vámunió. Az iparfejlesztési program (1907-ben már 10 évre kidolgozva) Magyarország gazdasági függetlenedését célozta meg. 19. AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ TÖRTÉNETE. Okai, az európai hatalmak felkészülése, menete 1914-1916 között. Előzmények. A két szövetségi rendszert (Antant=Franciao., Anglia, Oroszo. + Szerbia, Görögo.; Központi Hatalmak=Ausztria, Németo., Olaszo. + Románia, es. Bulgária, Töröko.) a világ újrafelosztásának kérdése állította szembe, mivel terjeszkedési szándékuk a másikak érdekeit sértette (Németo. Oroszországét a lengyel igényeivel, a Monarchia és az olaszok a délszláv és adriai területi igényeikkel Szerbiát és a kisállamokat, Francio. Németországét Elzász-Lotharingia iránti igényével; gyarmatok kérdésével; a kisállamoknak területeket ígértek, pl. Romániának Besszarábiát, értékesebb volt viszont Erdély, a Partium és a Bánát). A háború kitörésekor az Antant 5,5 milliós, a Közp.-i Hat.-ak 3,5 milliós hadsereggel rendelkezett, az előbbi általános ellátottságában (anyagiak, utánpótlás) és lehetőségeiben (centrális elhelyezkedés) is erősebb volt. A németek ezzel szemben meglepetésszerű, "blitzkrieg"-ekkel akart fellépni (1904, Schliffen-terv: villámháború Belgiumon át Párizsig, majd keletre; az orosz kémszolgálat viszont megszerezte a terveket, és megkezdte a felkészülést). A "casus belli"-t (=háború (közvetlen) okát) Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös meggyilkolása adta ('14 jún 28, Szarajevó, Gavrilo Princip; politikai merénylet a szerb tisztikar titkos szerveződése és az Ifjú Bosznia mozgalom által a Monarchia föderalista tervei ellen). Júl. 23-án osztrák ultimátum követelte az osztrákellenes propaganda beszüntetését és osztrák nyomozás lehetőségét, ezt azonban a szerbek orosz támogatásra megtagadták. 28-án a Monarchia hadat üzent Szerbiának. A szövetségi rendszerekből következően beindult a láncreakció, nemsokára (hadüzenetek nyomán) Németország hadiállapotban állt Oroszországgal, Franciaországgal, Nagy-Britannia Németországgal, a Monarchia Oroszországgal, Angliával és Franciaországgal. Japán csatlakozott az Antanthoz (távol-keleti német gyarmatok megszerzése), Töröko. A Közp.-i Hat.-hoz. Olaszország (megszegve a szövetséget) az Antant oldalára állt (Tirol, Trieszt és Dalmácia ígérete), Szerbia szintén (Bosznia, Horváto., Szlovénia, Fiume ígérete). Bulgária a Közp.-i Hat.-hoz állt (Makedónia reményében), Románia is Közp.-i Hat.-i szövetséges volt, egyelőre semlegességet jelentett be (ennek fenntartására a Monarchia megígérte Besszarábia és Bukovina megszerzését az oroszoktól), aztán kedvező ajánlatot kapott az angoloktól (Erdély, Partium, Bánát). Az emigráltak hatására a Monarchián belül is megindultak a nemzetiségi mozgalmak (jugoszláv, cseh). 1914. Frontok: nyugati (Németo. - Franciao./Anglia), keleti (Németo./Monarchia - Oroszo.), déli (er. szerbellenes, majd '15: Olaszo., '16: Románia, Bulgária, Töröko.) A nyugati fronton '14 aug.-ban a németek átlépték a belga határt, megindultak a franciaországi hadműveletek (Sclieffen-terv). A marne-i csata utána németek kissé visszavonultak, állóháború alakult ki (a csődöt a keleti front nem várt erőssége okozta). A keleti fronton már az első napokban megindult az orosz offenzíva (lásd előzetes kémtevékenység), de a tannenbergi csatában és a Mazuri tavaknál német győzelem született. A galíciai orosz támadás azonban eredményes volt, elfoglalták Lemberget, a Monarchia csapatait a Kárpátokon túlra szorították vissza. Osztrák követelésre a németek csapatátcsoportosítást hajtottak végre nyugatról keletre (stratégiai hiba: ezzel a villámháborús terv végleg elveszett). Délen a Szerbek a Duna-Száva vonaláig szorították vissza az osztrák csapatokat. 1915. A nyugati fronton a helyzet nem változott: az yperni ütközetben (a németek először bevetették a harci gázt) német győzelem született, és megkezdték a búvárhajó-harcot (elsüllyesztették az angol személyszállító Lusitaniát). Keleten erős orosz fölény volt (Przemysl), majd a gorlicei áttöréssel a Közp.-i Hat. visszafoglalták Galíciát, a németek Orosz- Lengyelországot. Délen Bulgária belépésével a monarchiai és német csapatok elfoglalták Szerbiát (mivel azok nem kapituláltak, hadszíntér maradt), majd az olaszok belépését követően, az isonzói csatával kezdődően állóháború alakult ki. 1916. A nyugati hadszíntéren megkezdődött a verduni hadművelet (mindkét oldalon négyhónapi csata során egymillióan vesztek el, a németek nem tudták bevenni). Az antant ellentámadása a sommei csatával kezdődött, de nem járt eredménnyel. A jütlandi tengeri csata a németek győzelmét hozta, de az angol tengeri blokádot nem tudták áttörni. Ezt követte a meghirdetett korlátlan tengeralattjáró háború. A keleti fronton a lucki győzelem nyomán az oroszok (Bruszilov tábornok) offenzívája a Kárpátokig nyomta vissza a német-osztrák csapatokat. Délen az orosz offenzíva sikere után a románok betörtek Erdélybe, de a német csapatok visszaverték őket, és a romániai hadműveletek is megindultak (decemberben elfoglalták Bukarestet; a titkos szerződés ellenére fegyverszünetet kötöttek, '18-ban a románok megkapták Besszarábiát és Bukovinát a Közp.-i Hat.-tól). Az olaszokat Piavéig szorították , az isonzói összecsapások folytatódtak. Az angol és francia diplomácia megegyezett Töröko. felosztásáról, júniusban elősegítették az arab függetlenségi lázadást, majd megindították a támadást a Sínai félszigetről. A háború első két éve után - annak ellenére, hogy a Közp.-i Hat. idegen területeken állomásoztak - megmutatkozott az Antant anyagi és technikai fölénye, és jelentkeztek a kimerülés jelei a Közp.-i Hat.-nál. 20. MAGYARORSZÁG A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT. Az 1930-as évek bel- és külpolitikai változásai. A gazdasági világválság hatása. A gazdasági világválság a mezőgazdaságot sújtotta; túltermelés volt, és ez árcsökkenéshez vezetett (miközben az iparcikkeké nőtt = szétnyílt az agrárolló). Az emelkedő adók miatta mezőgazdaság eladósodott. A termelőeszközöket gyártó ipar is válságba került. Kimerültek a nemesfém és devizakészletek. A kisüzemek eladósodtak és tönkrementek, súlyossá vált a munkanélküliség. Az alacsony bérek miatt az életszínvonal zuhant. Ez radikalizálta az ipari munkásságot és a szegényparasztságot, gyakorivá váltak a sztrájkok, tömegtüntetések. felszínre kerültek a szélsőségek, a KMP elítélte az MSZDP-t. Megalakult a Munkanélküliek Országos Egységbizottsága és az ún. vörös szakszervezetek. A szélsőjobboldalon a Nemzetiszocialista Magyar Munkáspárt állt, ekkor jött létre a Független Kisgazda-, Földműves és Polgári (ellenzéki) Párt. Bethlen gazdaságpolitikájával sokan elégedetlenek voltak, ezért '31-ben, a parlamenti választásokat követően le kellett mondania. Jobbratolódás (Gömbös Gyula, 1932-1936). A Bethlen-féle konszolidált konzervatív rendszert az őt követő Károlyi-kormány takarékossági programja sem tudta kezelni. Az elégedetlen földbirtokosság, a közhivatalnokok, a tisztikar és az értelmiség egy része Gömbösben látta a helyzet megoldását; ő a parlament kiiktatásával történő rendeleti kormányzást akart bevezetni, melynek alapja a 95 pontos nemzeti munkaterv volt (minden rétegnek ígéretet tett: nemzeti összefogást, öncélú magyar államot, osztálybékét, revíziót, erős gazdaságot, régióvezetői pozíciót hirdetett). '32-től a kormánypárt a Nemzeti Egység Pártja nevet viselte (előbb a Bethlen-i vonalon, '34-től szövetségben a Kisgazdapárttal). Gömbös a harmadik erőre, a középosztálybeliek hatalomra juttatására alapozott. A munkásmozgalom kikapcsolását a korporációs rendszerrel kívánta elérni (munkaadókat és munkavállalókat egyesítő kamarai rendszerrel). Erős ellen-tétbe keveredett a Bethlen-csoporttal (akik kiváltak a NEP-ból). A'35-ös választásokat a NEP nyerte, amely csaknem fasisztoid tömegpárttá szerveződött. A '36-tól megkezdődő telepítések a földosztás nyomán csak a módosabb parasztoknak kedvezett (a vételár 1/3-át előre kellett fizetni). A Gömbös-féle külpolitika a békés revízióra irányult, ezért egy olasz-német-osztrák-magyar érdekegyesítést kívánt megteremteni. '34-ben létrejött az olasz-osztrák-magyar hármasszövetség (Gömbös volt az első európai kormányfő, aki meglátogatta Hitlert). A revíziót illetően Hitler elképzelései csalódást okoztak a magyar vezetésnek, a német gazdasági pótegyezmény nyomán azonban Németo. lett Magyaro. legnagyobb felvevőpiaca, és ez megoldotta az exportot. Időközben megalakult a Berlin- Róma tengely (Olaszo.-nak szüksége volt a német segítségre Abesszíniában, így lemondott az osztrák függetlenség védelmezéséről). '36-tól a hármasszövetség felbomlott, Magyaro.-n német hatás kezdett dominálni. Gömbös halála után a diktatúra kísérlete miatt minden réteg szembefordult irányzatával. Darányi kormánya (1936-1938). Miközben igyekeztek megakadályozni a jobbratolódást és a németbarátságot, mindez erősödött. A diktatorikus vonások elősegítették a fasiszta-nemzetiszocialista mozgalmak pártosodását ('37: M.Nemz.Szoc.P, betiltása után Hungarista Mozgalom, növekvő tagsággal). Növelték a kormányzó jogkörét és a felsőház hatáskörét. '38-ban új választójogi törvényt hoztak (ffi. min. 26, nő 30 év, 6 elemi, 10 év államp., 6 év helybenlak., állandó fogl.). Az ezévben bekövetkezett Anschluss Magyaro.- n is erős jobbratolódást vont maga után. Imrédy és Teleky (1938-1941). Imrédy hozzáfogott a rendcsináláshoz (letartóztatták Szálasit, eleinte igyekeztek visszaszorítani a szélsőjobboldalt). Szabályozták a közalkalmazottak párttagságát és a pártok és egyesületek alapítását. '38- ban hatályba lépett az első zsidótörvényt (értelmiségi pálya kamarai tagsághoz kötött, max. 20%). Erős jobboldali áttörés ment végbe (Magyar Élet Mozgalom). Imrédy bukását ugyanaz okozta, mint elődéét (szélsőjobb, totális tömegpárt kísérlete, kilépés a kormányzati keretekből). Teleki a hagyományos konzervatív erők képviselője volt. Megjelent a második zsidótörvény (a kvóta 6-12%-ra esett, választójoga annak maradt, akinek ősei a kiegyezés óta Magyaro.-n éltek). A '38-as választások előtt a kormánypárt felvette a Magyar Élet Pártja nevet, és megszerezte a legtöbb mandátumot. Visszaesett az MSZDP és a Kisgazdap., nőtt a nemzetiszocialistákra tett szavazatok száma. Külpolitika. Teleki '20-as években kialakított politikája a semlegesség és a békés revízió volt. Utóbbi és a Kisantant magyarellenessége lehetetlenné tette a megegyezést a szomszédokkal. Mivel nem számíthatott nyugati segítségre sem, korlátozott volt a mozgásszabadsága. (A német közeledést lásd fentebb). A németekkel szemben kényszerűségből kialakult a vonakodó szövetséges státusza (Darányi: győri fegyverkezési program - védelmi rendszer). '38 okt. 2: az első bécsi döntésen Mo. visszakapta Dél- Felvidéket (cseh tiltakozásra Hitler elfoglalja Csehszlovákiát); a német invázió nyomán '39 márc.-ban Mo. bevonult Kárpátaljára. A német kapcsolat erősödött, Mo. csatlakozott az antikomintern paktumhoz és kilépett a Népszövetségből. '40 aug. 30: második bécsi döntés (Észak-Erdély és Székelyföld is Mo.-é lett). Mo. erre adta föl addigi fegyveres semlegességét, és csatlakozott a Háromhatalmi Szerződéshez. 21. DIKTATÚRÁK ÉS DEMOKRÁCIÁK A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT. Az 1917-es orosz forradalom okai és a bolsevik hatalomátvétel. A katasztrofális hadihelyzet (és a hadsereg ellátatlansága) kiélezte az elmaradottságból fakadó válságjelenségeket (gyenge teljesítőképességű ipar, drágaság, infláció, élelmiszerhiány). Mozgolódtak a nemezetiségek és a parasztság is. II. Miklós abszolutista válságkezelési kísérletével a polgárság elégedetlenkedett. A feb. 23-i pétervári Putyilov gyárból induló megmozdulás politikai sztájkká lett. 27-én létrejött a demokratikus pártok küldötteiből szerveződő munkásküldöttek pétervári szovjetje (tanácsa). Márc. 1-jén a forradalom Moszkvában is győzött, és kiterjedt az egész birodalomra. 2-án megalakult az Ideiglenes Kormány (elnöke Lvov herceg). Kettős hatalom jött létre, a kormány mellett az alsószintű állami funkciókat a munkás- és katonaküldöttek szovjetjei gyakorolták. Az Ideiglenes Kormány a válságoknak csak egy részét tudta megoldani (megbukott az önkényuralom, megvalósultak a szabadságjogok, engedményeket ígértek a nemzetiségeknek, előkészítették a földreformot). Májusban megalakult az első Koalíciós Ideiglenes Kormány (eszerek és mensevikek). A (gazdasági) válság kezelése a háború folytatása miatt nem sikerült, a júniusi offenzíva kudarca pedig megindította a hadsereg felbomlását. A politikai válság kialakulásához járult az is, hogy az emigrációból hazatért Lenin kidolgozta a forradalom továbbvitelének programját ("áprilisi tézisek"). A polgári forradalom permanenssé és szocialistává alakulását a szovjetek békés hatalomrajutásában látta megvalósíthatónak. A koalíciós kormány azonban harcot indított a demokráciát veszélyeztető szélsőbal és a restaurációt akaró jobboldal ellen. Betiltották a bolsevik pártot, megszűnt a kettős hatalom, a cári tábornok lázadását pedig leverték. Okt.-ben a bolsevik párt központi bizottsága létrehozta a Forradalmi Katonai Bizottságot, majd okt. 25-re (nov. 7-re) összehívták a II. Összorosz Szovjetkongresszust. Egy nappal korábban a vörösgárdisták fegyveres harc nélkül elfoglalták a pétervári Téli Palotát (a kormány székhelyét) és letartóztatták a kormány tagjait (azok csak 25-re voltak felkészülve). A kongresszuson kikiáltották a szovjethatalmat. Békedekrétumban döntöttek a háború befejezéséről. A földet állami tulajdonba vonták, és átadták használatra a parasztságnak. Az új hatalom törvényhozó szerve a Szovjetek Összoroszországi Kongresszusa lett, a végrehajtó hatalmat a Népbiztosok Tanácsa (Lenin vezetésével) gyakorolta. Az államfői testület a Központi Végrehajtó Bizottság volt, az igazságszolgáltatást a Népbíróságok végezték, a belső karhatalom a népi Milícia volt. Állambiztonsági szervként létrejött az Összoroszországi Rendkívüli Bizottság (VCSK, Cseka), a gazdaságot a Legfelsőbb Népgazdasági Tanács iránytotta. Felállították a Vörös Hadsereget (1918). Békét kötöttek a németekkel (Breszt), ami a szovjetekre nézve súlyos feltételeket jelentett. Államosították a bankokat és a vállalatokat. Megszületett az első (alapvetően polgári és proletárirányultságú) alkotmány. A szovjethatalom nem tartotta be a demokrácia játékszabályait (az alkotmányozó nemzetgyűlést manipulatív választások előzték meg). A társadalmi elégedetlenséget súlyosbította a breszti béke, a nemezetiségi függetlenedési törekvések, a monarchista csoportosulások, a polgári demokratikus erők, az ellátátsi nehézségek és a vörös terror ('18 júl.- ban meggyilkolták II. Miklóst és családját, aug.-ban Lenin ellen követtek el merényletet). Az országban polgárháború tört ki. Lenin válaszul bevezett a hadikommunizmust. 22. A II. VILÁGHÁBORÚ TÖRTÉNETE. MAGYARORSZÁG RÉSZVÉTELE. A világháború befejezése 1944-45-ben. A németek által megszállt területeken megkezdődött az élettér kialakításának politikája. Előre meghúzták Kelet-Európa leendő határait, majd igyekeztek az etnikai viszonyokat hozzáigazítani az élettérhez. Ez elsősorban a cigányságra és a szlávokra vonatkozott, a zsidóságra pedig megsemmisítés ("endlösung"=végső megoldás) várt a haláltáborokban (Auschwitz, Birkenau). A birodalom országaiban ellenállási mozgalom bontakozott ki, több helyen fegyveres partizánakciók formájában. 1944 tavaszán a Vörös Hadsereg kiűzte a német csapatokat a Szovjetunió területéről ('44 elején 900 napos ostrom után szabadult fel Leningrád). Románia aug. 23-án bejelentette kilépését. Bulgária okt.-ben kötött fegyverszünetet a szovjetekkel. Magyarország okt. 11-én aláírta a fegyverszünetet, a 15-i kiugrási kísérlet azonban nem járt sikerrel. A szovjetek megindultak Jugoszláviában is, az angolok felszabadították Görögországot. A finnek is fegyverszünetet kötöttek szept.-ben. Lengyelország felszabadításában a Honi Hadsereg kirobbantotta varsói felkelés akart segíteni, de szovjet támogatás hiányában elbukott, majd azok '45 jan.-ban szabadították fel. '44 jún. 6-án, a "D"-napon megtörtént a szövetségesek normandiai partraszállása. Aug.-ban sikerült a szajnai átkelés, Párizsban felkelés tört ki, a szövetségesek bevonultak, és De Gaulle bejelentette az Ideiglenes Kormány megalakulását. A németek utolsó nagy ellentámadása '44 decemberében az Ardenneki Hadművelettel nem tudta megállítani a szövetségeseket. A szövetségesek '45 febr.-ban mindent eldöntő offenzívát indítottak a nyugati fronton. Márc.-ban elfoglalták Kölnt, és átkeltek a Rajnán. Az amerikaiak ápr.-ban az Elbánál találkoztak a Vörös Hadsereggel. Sorban szabadulr fel Magyarország, Jugoszlávia, Olaszország (itt a szövetségesek kijutottak a Pó-vidékre, majd elfogták és kivégezték Mussolinit). '45 ápr.-ban megindult a szovjet támadás Berlin ellen. Hitler öngyilkos lett, máj. 2-án a berlini helyőrség letette a fegyvert. 7-én Dönitz aláírta a feltétel nélküli megadásról szóló okmányt, megkötötték a fegyverszünetet. '44 szept.-ben ült össze Londonban az Európai Tanácsadó Bizottság, ahol megkezdték a vitát Németország megszállási övezeteinek felosztásáról. Az USA nem ismert el semmiféle háború alatti területgyarapodást. Erről angol (Churchill, Eden)-szovjet (Sztálin, Molotov) tárgyalások folytak, és Kelet-Közép-Európában meghúzták az érdekszférákat. Görögország Angliáé lett, Románia, Bulgária és Magyarország a Szovjetunióé. A febr.-i jaltai konferencián (Sztálin, Roosevelt, Churchill) megegyeztek az ENSZ alapvető elveiben, a szovjetek részvételéről a Japán elleni háborúban. Határoztak a nácizmus teljes felszámolásáról, a német megszállási övezetekről és a jóvátételekről. Lengyelországot a Szovjetuniónak adott területeit német területekkel kívánták kárpótolni. Az európai hadműveletek lezárása után '45 júl.-ban kezdődött a Potsdami Konferencia (Sztálin, Truman, Attlee). Véglegesen meghatározták Németország megszállási zónáit (francia, angol, amerikai, szovjet), döntöttek a háborús bűnösök felelősségre vonásáról, a németek kitelepítéséről Európa országaiból. Elhatározták a Külügyminiszterek Tanácsának felállítását a legyőzöttek békeszerződéseinek kidolgozására. Felszólították Japánt a fegyverletételre, mivel pedig az visszautasította, az amerikaiak aug.-ban atombombát dobtak Hirosimára és Nagaszakira, a szovjetek megtámadták a mandzsúriai japán hadtestet. A japánok szept.-ben írták alá a megadásról szóló okmányt. Ezzel véget ért a háború. A háborúban 61 állam vett részt, 40 állam területe vált hadszíntérré, 52 millió ember halt meg (a haláltáborokban 6 millió zsidó), a halottak fele polgári személy volt. 23. A NEMZETKÖZI VISZONYOK ALAKULÁSA 1945-1990 KÖZÖTT. Proletárdiktatúrák kialakulása a Szovjetunió által megszállt európai országokban. Sztálin elképzelése a népfront jellegű koalíciós kormányzat hosszabb ideig tartó fennmaradására nem realizálódott a balkáni államokban, ott a kommunisták által vezetett népfront jellegű szervezetek a háborút követően azonnal kezükbe vették az állam irányítását és hozzákezdtek a népfrontokba tömörült polgári pártok likvidálásához. Jugoszlávia. '41-től a londoni emigráció irányította a csetnikek ellenállási mozgalmát, a kommunisták pedig (Tito vezetésével) partizánhadsereget szerveztek, melynek politikai intézménye a Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Bizottság volt. A teheráni értekezlet legitimizálta Tito hatalmát, de a '45-ös Ideiglenes Kormányban angol kérésre még helyet kaptak a londoniak is. A kommunista Párt aztán felszámolta a polgári pártokat, a '45-ös nemzetgyűlési választásokon már csak a Népfrontra lehetett szavazni. Nov.- ben megalakult a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (elnöke Tito). A földreform után megkezdődtek az államosítások, kiépült a diktatúra. Albánia. A kommunisták irányította Felszabadítási Bizottság '45 elején hozzálátott az államosításokhoz. Az egységlistás nemzetgyűlési választásokat '45 dec.-ben a Demokrata Front nyerte. '46 jan.-ban kikiáltották a Népköztársaságot. Az Albán Kommunista Munkapárt vezetője, majd az államfő Enver Hodzsa lett. Bulgária. A kommunista Párt megszervezte a népfrontot, a '45-ös választásokon a Hazafias Arcvonal győzött (a pártok bojkottálták a választásokat), és Dimitrov nem kötött kompromisszumokat. A '46 szept.-i népszavazás nyomán kikiáltották a Népköztársaságot. A következő választáson ismét a népfront győzött, Dimitrov kormányfő lett. Elkezdték kiépíteni a kommunista rendszert. Lengyelországban, Csehszlovákiában, Magyarországon és némiképp Romániában tartották magukat a sztálini forgatókönyvhöz, és a háború utáni években egy ideig még fennmaradt a koalíciós kormányzat, működhettek a polgári pártok. Románia. Szovjet követelésre Mihály király kénytelen volt hozzájárulni a demokratikus egységfront kormányának kinevezéséhez (vezetője Petru Groza). A '46-os nov.-i nemzetgyűlési választásokon az általuk szervezett Országos Demokrata Arcvonal nyert. A földreform után hozzákezdtek az államosításokhoz, '47-től megindultak a retorziók az ellenzéki pártok vezetői ellen. '47 dec.-ben megdöntötték a királyságot, és kikiáltották a Népköztársaságot. A Népfront a következő választáson is győzelmet aratott. Lengyelország. A londoni emigráns kormányzat fegyveres ereje a Honi Hadsereg volt, a Lengyel Munkáspárt irányította partizánhadsereg pedig a Népi Gárda. Utóbbiból alakult meg '44-ben Lublinban a Nemzeti Felszabadító Bizottság, amely nemsokára Ideiglenes Kormánynak nyilvánította magát. Mivel ezt külföldön nem ismerték el, a hazaérkezett londoni emigráns politikusokkal kiegészülve alakult meg az Ideiglenes Nemzeti Egységkormány (Gomulka Munkáspártja és a hazatért Mikolajczyk paraszti Néppártja). A '47-es választásokon a kommunisták vezette Demokratikus Blokk győzött. A választások tisztaságát megkérdőjelező ellenzékiek ellen megindult a hadjárat (Mikolajczyknak ismét emigrálni kellett, a párt feloszlott). Csehszlovákia. A londoni és a moszkvai emigrációval '45-ben itt is koalíciós kormány alakult. A kassai kormányprogram meghirdette a tiszta nemzetállam koncepcióját. Benes elnöki rendelettel megfosztotta állampolgári jogaiktól a németek és magyarokat, megkezdődtek a kitelepítések és lakosságcserék. A '46-os választásokon a népfront győzött, Benes elnök a kommunista Gottwaldot nevezte ki miniszterelnöknek. A CSKP febr.-ban államcsínyt hajtott végre, és kiszorította a kormányból az addig ott levő polgári politikusokat. Az ezt követő választásokon a Nemzeti Front futott be, ebben egyértelmű volt a kommunista túlsúly. Benes lemondása után Gottwald lett az államfő. 24. MAGYARORSZÁG 1944-1956 KÖZÖTT. Az ország életének újjászervezése és a koalíció története 1946 közepéig. Demokratikus átalakulások. A magyarországi hadműveletek hatására a korábbi közigazgatási, hivatali apparátus az elmenekülés következtében szétesett, így az elfoglalt területeken maga a lakosság látott hozzá az élet megindításához. A romok eltakarítására, az élelmezés megszervezésére, a termelés beindítására a településeken különféle népi-nemzeti bizottságok alakultak, melyek kezükbe vették a közigazgatást is. '44 őszén aktivizálódta a régi rendszer ellenzéki pártjai (kisgazda, szocdem, paraszt, polgári, kommunista). Ezek dec.-ben Szegeden létrehozták a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontot, amely a helyzet normalizálását követelte a fasizmussal szemben. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés '44 dec. 21-én alakult meg Debrecenben a Front pártjaiból és mérsékelt horthysta politikusokból. Elnöke Zsedényi Béla lett, az államfői tisztet nem töltötték be, ezt a Nemzeti Főtanács látta el. A 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány elnöke Dálnoki Miklós Béla volt. A kormány 28-án hadat üzent Németországnak, '45 jan. 20- án fegyverszünetet kötött a Szovjetunióval. A felszabadítás valójában új megszállás lett. A békeszerződés aláírásáig az ország a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) fennhatósága alá került (elnöke Vorosilov marsall), amely szinte korlátlan hatalommal rendelkezett. A kormány hozzálátott a demokratikus átalakuláshoz. Betiltották a fasisztákat, megkezdték a háborús bűnösök felelősségre vonását (a háborús kormányfőket kivégezték, de Horthy nem számított háborús bűnösnek). A legnagyobb szabású intézkedés a földreform volt ('45 márc.). Kisajátítások után a parasztok között osztották szét, a nagybirtokrendszer megszűnt. '45-ös választások és az azt követő viszonyok. Új törvény vezette be az általános, titkos és közvetlen választást (5 millióan szavazójoggal, de a németek nem). Hat párt működését engedélyezték: FKGP (Varga, Kovács, Nagy F., Tildy), MKP (Rákosi, Gerő, Farkas, Révai, Nagy I., Kádár, Rajk), NPP (nemzeti paraszt, Kovács, Bibó, Erdei, Veres P., Darvas), SZDP (Kéthly A., Szeder, Bán, Marosán, Szakasits), PDP (polgári dem.), MRP (magyar radikális). A nov. 4-i választások eredménye: FKGP 57%, SZDP 17%, MKP 16%, NPP 6% és a többiek 0-1%. A SZEB csak olyan koalíciós kormányhoz járult hozzá, melyben a MKP benne van. A miniszterelnök Tildy Zoltán lett, a tárcák felét kapta a FKGP. '46 jan. 31-én deklarálták a köztársaságot, a parlament Tildyt választotta elnökké, a kormányfő Nagy Ferenc lett. A belügyet, a közlekedésügyet a MKP-nak kellett adni. Az MKP, SZDP és NPP létrehozta a Baloldali Blokkot, melynek célja az FKGP megbontása volt. A szovjet jelenlét miatt a kisgazdák meghátráltak, több képviselőt kizártak a pártból. A "B"-lista rendelettel elbocsátották a (többnyire velük szimpatizáló) közalkalmazottak egy részét. Elfogadták a bányák és nehézipari üzemek államosítását. Rajk belügyminiszterségével megkezdődött az egyházi és más társadalmi szervezetek felszámolása. A pengő elértéktelenedett, a világ legnagyobb inflációja jelentkezett, ezt csak az aug.-ban kibocsátott forint tudta rendezni. 25. AZ 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS POLITIKAI VISZONYOK MAGYARORSZÁGON 1990-IG. Az 1956-os forradalom és szabadságharc menete, leverése, jelentősége. Németország NATO-felvétele után megalakult a Varsói Szerződés. Magyarországon beindult a nehéziparra építendő második ötéves terv, működésbe lépett az Államvédelmi Hatóság. A Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusa enyhülést hirdetett, és ez megzavarta a Magyar Demokrata Párt vezetését. Az erkölcsi válság nyomán a gazdasági és társadalmi válság fokozódott. Máj. 18-án Rákosit lemondatták, de utódjául Gerőt tették meg. A válság aktivizálta a párton belüli és kívüli ellenzékieket. A reform- kommunista Nagy Imre köré gyűlt írókat (pl. Zelk, Déry) az emberarcú szocializmus és a külső semlegesség célja vezette. Az ügy a Petőfi Kör (PK) nevű értelmiségi vitafórum révén került a nyilvánosság elé, és Rákosi- ellenességével rendszerellenessé is lett. A sajtóban megsokasodtak a bíráló cikkek, követelve a vezetők felelősségre vonását, a rehabilitálásokat és Nagy Imre visszavételét a vezetésbe. Okt. 6-án rehabilitálták és 200 ezres néma tömeg kíséretében újratemették a Rajk-per áldozatait. Az ellenzéki mozgalom vezetése az egyetemisták kezébe került, a BME-n kidolgozták a 16 pontot (új vezetés Nagy Imrével, felelősségrevonás, többpártrendszer, választások, szabadságjogok, rehabilitáció, új gazdaságpolitika, nemzeti ünnepek és Kossuth-címer visszaállítása, szuverenitás, semlegesség, szovjet csapatok kivonása. Az október 23-i felvonulással teljessé vált a forradalmi helyzet. A forradalom bázisát a munkásság és az értelmiség adta, szervezett kereteit a forradalmi bizottságok és a munkástanácsok alkották, ők voltak a népi centrum (program a 16 pont). Velük fogott össze a reformista szárny (a Nagy Imre-csoport és a PK). A szélsőbalt az MDP funkcionáriusai (és az ÁVH), a szélsőjobbot a lumpenek képezték, ezek azonban nem váltak meghatározóvá. Az okt. 23-án Jugoszláviából hazaérkezett pártvezetést váratlanul érték az események. 15 órakor a Petőfi szobornál és a Bem téren gyűltek a diákok. A 200 ezres tömeg a parlament elé vonult, és Nagy Imrét követelte. Este Gerő megbélyegezte a tüntetést, így az felkelésbe torkollott. Megostromolták a rádiót, ledöntötték a Sztálin szobrot, közhivatalokat és fegyveres objektumokat foglaltak el. Éjjel a Központi Vezetőség (KV) visszahívta és miniszterelnöknek választotta Nagy Imrét. (A KV-ban kisebbségben voltak a sztálinisták és a reformerek, többségében a bizonytalankodó jellegtelenek: pl. Kádár, Apró; miattuk a megmozdulásokat ellenforradalomnak minősítették, és utólag kérték a szovjet csapatok beavatkozását). 24-én éjjel a szovjetek elfoglalták a fővárost, és bejelentették a statáriumot. Ezt a felkelők részéről fegyveres ellenállás követte (Széna tér, Baross tér, Corvin köz, a Kilián-laktanya Maléter ezredes vezetésével átállt a felkelőkhöz). 25-én a parlament előtt az ÁVH belelőtt a tömegbe. A KV az MDP első titkárává Gerő helyett Kádárt tette meg. Megalakultak a forradalmi szervek: bizottságok (a városi tanácsok helyett), munkástanácsok (a vállaltok irányítására). 26-án megalakult a nemzeti kormány (pl. Lukács, Tildy). 28-án Nagy Imre kormányprogramként jelentette be a felkelés átértékelését: nemzeti demokratikus mozgalom, és a kormány elismerte az új szerveket. Tárgyalások kezdődtek a szovjet csapatkivonásról, feloszlatták az ÁVH-t, visszaállították márc. 15-ét és a Kossuth-címert. 30-án megszűnt az egypártrendszer (az MDP helyett Kádár vezetésével létrejött az MSZMP). Meg- és újjáalakultak a pártok (Kisgazda~, Nemzeti Paraszt~, SZDP, Petőfi~, Dem. Nép~, M. Függ.lenségi~, M. Szab.~, M. Keresztény~). a kormánykoalíció négy pártját a többpártrendszerű szocialista és a polgári demokratikus pártok adták. A szélsőségek továbbra sem kaptak igazán helyet. Nov. 1-jével megindult a termelés, működött a kormány, a Nemzetőrség a helyzet ura volt (kiszabadult a bíboros Mindszenty, aki szintén a helyzet normalizálása mellett szólt). A szovjet vezetés elhatározta az ország megszállását. Ebbe a szocialista országok nyíltan beleegyeztek, az USA hallgatólagosan jóváhagyta. Megkezdődött a csapatok beáramlása. Nagy Imre semlegességet jelentett be, és kérte a Biztonsági Tanács ellenőrzését, ám az nem foglalkozott a kérdéssel. Amikor nov. 4-én a szovjet csapatok támadták Budapestet, az ország nem számíthatott senkire, a belső ellenállás reménytelen volt. A kormány a jugoszláv nagykövetségre menekült. A szolnoki ellenkormány (Kádár, Münnich stb.) legitimizálta az agressziót a "rend helyreállítására". A partizánharc nov. közepéig tartott. Létrejött az önkéntes forr.-i karhatalom ("pufajkások", a rendőrség és hadsereg helyett). A gyárakban általános sztrájk volt Nagy Imre mellett. Az MSZMP ismét ellenforradalomról beszélt, dec. 11-én statáriumot hirdetett. Súlyos összecsapások voltak, beindultak az internálások, elhaltak a pártok. Bevezették a rögtönítélő bíráskodást, leszámoltak a fegyveres ellenállókkal, majd a polgári ellenállókkal. A Nagy Imre-kormány nagy részét Romániában tartóztatták le 1957-ben. 1958-ban Gimest, Malétert és Nagy Imrét halálra ítélték, sokakat kivégeztek és bebörtönöztek. 170 ezren menekültek külföldre.