Az emberré válás utján: (őskór kb. Kr.e. 3000-ig) Az ember kialakulása 50-60 millió évvel kezdődött, egy mókuscickány szerű élőlénnyel kezdődött. Ezek az élőlények népesítették be az akkor még egységes kontinenst Eurázsiát és Észak-Amerikát. Belőlük alakult ki a késöbbi Amerikában élő újvilági majmok és Eurázsiát Afrikát elfoglaló óvilági majmok, köztük az Egyiptomi majom. Ez a majom mint egy 28 millió évvel ezelött élt és összekötő kapocsnak látszik a félmajmok és az emberszabású majmok között. 10-12 millió évvel ezelött feltüntek olyan majmok is amelyek között megtaláljuk a ma álő orangután,gorilla,csimpánz és az ember legkorábbi őseit is. Közéjük tartozik az az emberszerű ősmajom is amelynek a koponyatöredékét 1967-ben találták meg Rudabányán a geológusok és öslénytantudósok. Innen kapta a lelet a Rudapithecus Hungaricus, azaz a Ruda(bányai)-majom nevet. Ma a leleteket két csoportaba szokás sorolni: 1.- erdei majmok (Dryopithecusok) 2.- és a Himalája déli lejtőjéről a Siwalik lejtőről elnevezett lelőhely után Siva-majmok (Sivapithecusok) A Rudabányai majmot az erdei majmok csoportjába soroljuk. A Homo, az emberi faj 4-5 millió ével ezelött vált el az emberszebású ősmajmoktól. Ezszerint a Ruda-majomban az emberszabású majmok és az ember közös ősét tisztelhetjük. A Ruda-majom 6-7 millió évvel ezelött látszólag utódok nélkül eltünt Eurázsiából. 3-4 millió évvel ezelött jelennek meg Etiópiában és Kehnyában a déli majmok (Australopithecus) amelyek fejlett aggyal rendelkeznek eszközöket készítenek, tüzet tudnak gyújtani és kétlábon járnak. A felegyenesedés felszabaditotta a melső végtagokat a járástól és eszközhasználatra és élelemszerzésre tette alkalmassá őket. Az új testtartás a fejet a gerincoszlop tetejére egyensúlyozta, igy nem kellettek a felfüggesztéshez erős izomkötegek. A kéz átvette a fogak szerepének a nagyrészét. A fogak méretének a csökkenése és a fejet rögzitő izomzat csökkenése kedvezően hatott az agy térfogatának a növekedésére.Az agy fejlődése révén tudta az ember uralma alá hajtani a természetet. Az őskőkor : Az ember csak a munka révén emelkedhetett ki az állatvilágból. Minden más élőlénytől megkülömböztető vonása az, hogy munkát végez és eszközöket készít. Az állatok munkaeszközei csupán alakalmi szerszámok, többségüket csak egyszer alkalmazzák és aztán mint felesleges tárgyat eldobják. Ezzel szemben az ember eszközei legyenek azok bármilyen primitivek is, mindig tudatosan vannak kiválasztva, alakítva, arról nem is szólva, hogy az ember nem dobja el hanem gondosan megörzi és tovább használja azokat. Ahol tehát eszközkészítéssel, tűzhasználattal találkozunk, ott mindenütt jelen van az ember is. Ezért a világ bármely területén talált embermaradványokat nem csoportositjuk külön embernemekre hanem egységesen a "fölegyenesedett ember" (homo erectus) fajtáinak tekinthetjük, amely 1-1,5 millió évig élt földünkön. Ezt követően mintegy 100 ezer évvel ezelőtt a németországi lelőhelyéről elnevezett Neander völgyi ősember vette birtokába Afrikát, Europát és Ázsiát. Az emberré fejlődés legmagasabb lépcsőfokát a mintegy 30 ezer évvel ezelött megjelenő "értelmes ember" (homo sapiens) vagy franciaországi lelőhelyéről cromagnoninak elnevezett ember érte el. Az ember első eszközei a fákról letört dorongok vagy készen telált hegyesre tört kődarabok voltak. Késöbb a követ az ember töréssel, hasítással, pattintással maga alakította a megfelelő formára. Az eszközeinek a fő anyagáról és elkészítésük módjáról nevezzük az emberiség történetének ezt a Kr.e. 3-2 millió - 12 ezer év közé eső korát pattintott vagy őskőkonak ( görögül paleolit kornak) Az ősember fennmaradásának másik tényezője megélhetési módja volt. Mig a nagy emberszabású majmok növényevők, ellentétben az ember főleg húsevő volt. Az ember először vadászként és halászként talált magára, és emelkedett ki a természetet meghóditó fajként. kezdetben fából faragott és tüzben edzett, majd kőhegyű dárdákkal, késöbb ijjal nyillal vadásztak a férfiak nagyvadakra, szigonyszerű eszközökkel csónakokon halakra. Az asszonyok tevékenysége eközben a család táplálása, növények kisebb állati élelemfajták pl. tojások és rovarok gyűjtése állott. A nemek közti munkamegosztás mindennél jobban elősegitette a hordák és a szilárdabb közös őstől leszármazott nemzetségnek a fejlődését. Az őskor embere mindvégig zyákmányoló maradt és a zsákmányt egyenlőképpen osztották el. A neolit kori forradalom: A gabonamagvak termelése és háziállatok tenyésztése lehetővé tette nagy embercsoportoknak állandó településeken való együttélését. Ez a folyamat olyan jelentőségü, hogy forradalomnak (neolit kori forradalomnak) nevezzük. Mert nem csak technikát hanem a termelés egész rendszerét, ezen belül a termelő munkát végző ember tevékenységét és az emberek közti kapcsolatot is gyökeresen megváltoztatta. Ez emelte fel az embert a zsákmányoló életmódból a termelőgazdálkodás szintjére, létrehozva a földművelő és állattenyésztő társadalmak közt az első nagy társadalmi munkamegosztást. A kőeszközök csiszolásáról nevezik a kr.e. 6000-4000 közt virágzó újkőkort (neolit kort) másnéven csiszolt kőkornak, ellentétben a pattintott kőkorral. Megjelenik a fonás-szövés amely lehetővé tette a bör ruha mellet a szövött ruha viselését is. A szövöszék függöleges állású alkotmány volt. A másik kialakult mesterséget a fazekasmesterséget az ujfajta növényi és állati táplálékok hívták elő, amelyeket csak főzve vagy sütve lehetett fogyaszteni. Szükség volt tehát tűzálló edények készitésére amelyek már alkalmasak voltak élelmiszer tárolására is. Ezeket az edényeket asszonyok készítették meggyurt agyagból hurkákat sodorva és ezeket csavarmenetesen egymás fölé tekerték, közben az alapul szolgáló gyékényszőnyeget forgatva. A nemzetségi szervezet a rokonságra alapozott közösség továbbra is fennál. A föld rendszerint a nemzetségek tulajdonában van. Közösen müvelik a földet. A földművelés jobbára ásóbottal és kapával müvelik és női munkának számit. A nők gazdasági szerepe ezért igen jelentős, rokonságot is női ágon tartják számon vagyis az anyajogú rendszer (matriarchátus) uralkodik. Az ujkőkorban felgyorsul a fejlődés, az ujabb változások elsősorban a földműveléshez és az állattenyésztéshez kapcsolódnak és a termékeny félhold területéről indulnak el.Minthogy ez az egész terület viszonylag száraz ezért nagy folyamok mentén kialakul az öntözéses gazdálkodás , mert gazdag termés csak ezeken a területeken volt várható. Az öntözőcsatornák ásása és a vizelosztás ellenörzése olyan hatalmat ad a társadalom kezébe ami sehol másutt nem található.Az állattenyésztés is további fontos változásokat indit el. A háziállatok nem csak húst, tejet, gyapjut szolgáltatnak az embernek hanem munkája nagy részét is átveszi. A kapának az új változatát az ekét már ökrökkel vontatták. A nők kertművelését a férfiak szántóföldi termelése váltja fel. Az állatok alaklmazása a szállitást is átalakitotta feltalálják a kereket. A mezőgazdaság és a közlekedés fejlődése vetette meg az alapját a civilizáció kialakulásának és a fémek felfedezésének. A fémek őshazája szintén a közelkelet volt ahol a gabonáé és a háziállatoké. Kr.e. V-IV. évezred folyamán az ember megismeri a termésállapotban is előforduló rezet, aranyat, ezüstöt, ólmot és az ónt illetve aréznek az ónnal való 9:1 ötvozetét a bronzot. Kialakul a fémművesség az első önálló szakma. A kézmüvességnek a mezőgazdaságtól való elvállásával megszületik a második nagy munkamegosztás. A fémmüvesek felhagynak a közvetlen élelmiszer termeléssel és cserére, eladésra termelnek. Az újkőkor különösen a fémkor fergyorsuló fejlődése előidézi a nemzettségi társadalom felbomlását. A nagyobb munkateljesitményt elősegitő fémeszközök valamint eke és a kocsi használatával a nemzetség kisebb gazdálkódó egységekre bomlik fel. Kialakul a nagycsalád amely a nagyszülöket, szülőket és gyerekeket öleli fel. A nagycsalád apajogú (patriarchális) lesz, hiszen a fémkorszak minden technikai fejlődése a férfiakhoz kapcsolódik és a a férfiak gazdasági helyzetét erősíti. Megjelenik a magántulajdon ami magában foglalja az ékszert, ruhát, fegyvert, szerszámot, földet, nyájat, bányát sőt az emberekre is kiterjed. A háborúkban levert elenséget rabszolgaságra kényszerítik. A gazdagabb tekintélyesebb családfőkből kialakul a fegyveres arisztokrácia. Ezek rendelkeznek bronzfegyverekkel. Bronzfegyverek folényt jelentenek a kőfegyverekkel szemben. A tulajdonaikat képező fémfeldolgózóikat, érclelőhelyeiket apáról fiúra örökithetik. Védik a tulajdonaikat és igyekeznek másokét megszerezni. Igy állandósulnak a háboruk. A fegyveres arisztokráciához csatlakozik a papi arisztokrácia és igy a közösség élatét a termelést, harcot, városépítést irányító tisztviselőkké teszi őket. A tásadalom közrendű tagjai és a leigázott tagjai függő helyzetbe kerülnek az előkekőktől. A társadalom peremén feltünik a szakadatlan háborúskodás legértékesebb zsákmánya a rabszolga. Az ősközösségi társadalom különböző érdekű és vagyoni helyzetű rétegekre szakad. Az őskor müveltsége: Az őskori ember művelődését az a törekvés határozta meg, hogy létfenntarttása érdekében úrrá legyen a természeti erőkön. Ehhez szükséges ismereteknek és eszközöknek azonban nem volt a birtokában. Ezért számára adott ésszerű cselekvési lehetőségeket megtoldja egy pótlólagos, kiegészítő cselekvéssel. A vadászatera való felkészülést kiegészítette a vadászat eredményének előre való megfestésével. A rajznak festménynek varázyerőt tulajdonított. Úgy gondolta ha lerajzolja a félelmetes bölényt, ezzel már szinte hatalmába is kerítette. Az ilyen mágiának pozitív hatása volt. A közös szertartás élménye összeforrasztotta a közösséget, biztonságérzetet adott neki, segített legyőzni benne a félelmet és ennyiben valóban hozzájárult a vadászat sikeréhez. A sikerélmény a szertartás megismétlésére, formáinak rögzitésére ösztönözte. Kialakulatak a vallások. Felvetődött az ember eredetének a kérdése a nemzetség, a törzs eredetének a formájában. Az ember ekkor még egynek érezte magát a természettel, a nemzetséget a totemnek nevezett állattól, növénytől származtatta magát. Valószínüleg a totemállat a nemzetség fő tápláléka volt. Késöbb, hogy ki ne pusztuljon vadászatát megtiltották és csak ünnepségek alkalmával fogyasztották. Olyan is előfordult, hogy a totemállatot továbbra is elejtették de elcserélték más nemzetségeg totemállataira. Ezekből a totemeket cserélő nemzetségekből alalkultak ki a törzsek. A totemből tabu lett, még megnevezni sem volt szabad, majd idővel a tabu alá vett állat az illető közösség jelképévé lett. Az ókori kelet világa: ( ókor kb. Kr.e. 3000 - Kr.u. 476 ) Az ókori civilizáció először a Nílustól a messzi Hoan-hóig ivelő nagy folyamoktól öntözött óriási területen, az ókoro keleten bontakozott ki. A termelés fejlődése itt a termelő erők adott szintje mellet elsősorban a természeti feltételektől függ. A roppant természeti erőkkel vivott küzdelemben (erdőírtás, mocsárlecsapolás, öntözőművek építése) az elszigetelt egyéni munka magatehetetlen. Csak kisebb-nagyobb közösségek szervezett együttműködése, nagyarányú közmunkája hozhatja meg a várt eredményt. Ez a termelési adottság meghatározza az ókori keleti tipusú társadalmak egész gazdasági társadalmi és politikai rendszerét. Legjellemzöbb vonásai a következők: 1. Az ókori keleti osztálytársadalmak köztulajdon alapján jönnek létre. A köztulajdonból azonban mihamarabb kiemelkednek az irányító munkát végző személyek, főnökök és papok birtokai, akik irányító szerepüket a maguk gazdaságának a kiépítésére használják fel. Ilyenformán két tulajdonforma alakul ki: állami (királyi vagy templomi), illetve a házi földközösségi. Az államnak illetve az uralkodónak tehát nincs korlátlan földtulajdona. 2. Az okori kelet gazdaságai nem tekinthetők általánosságban természeti (naturál-) gazdaságoknak. Korán megjelenik az árutermelés, mégpedig nem csak az állami, hanem a magángazdaságokban is. 3. Az ókori keleti társadalmak felső rétegét katonai-hivatali-papi arisztokrácia alkotja. Ebbe előbb-utóbb beolvad a földközösségek előkelő rétege is. Ezután következnek a különböző királyi alkalmazottak.,(katonai vezetők, hivatalnokok, udvari emberek, kézművesek, részben papok, hivatásos katonák) akik feltételes használatú szolgálati telkeket kapnak a királyi földből, királyi munkásokkal. A lakosság többségét a termelőmunkát végző közrendű szabadok, földközösségi parasztok, kisbirtokosok, bérlők, kézművesek, kereskedők alkotják. A piramis alsó részébe a következő rétegek tertoznak: a) a patriarchális függöségben lévő személyek vagyis fiatalkorúak,kliensek. b) az adósrabszolgák c) királyi munkások, állami hadifoglyok, akik önállóanmegművelt földhöz vannak kötve, vagy királyi illetőleg nagyúri "ház"-hoz tartoznak és néha rabszolgánakszámítanak, néha nem. d) a rendszerint hadifoglyokból kikerült tulajdonképpeni "rabszolgák"magántulajdon-emberek. 4. Az ókori kelet jellegzetes államformája a korlátlan (abszolút vagy despotikus ) hatalmú királyság. Az uralkodót sokszor egyenesen istennek tekintik. Fontos változások mentek végbe a gazdasági életben a IV. évezreddel kezdődően. Az emberiség rátért a fémszerszámok készítésére. Kialakultak a vagyoni különbségek. A munkamegosztás miatt eltérő helyzetű csoportok alá-fölérendeltségi viszonyokon alapuló társadalmak jelennek meg elsőként Mezopotámia, Egyiptom, India és Kínában. Az emberiség nagyjából egy időben ismerte meg az aranyat, ezüstöt, rezet, ólmot és az ónt. Ezek közül a réz lett a legfontosabb számára. A Kr.e. II. évezredben a termelés terén újabb jelentős vivmányok születtek. Egyiptomban és mezopotábiában tovább fejlődött a társadalmi rétegződés, megjelent a bronz és a ló igázása. A bronz még hosszú idejig ritka és drága fémnek számított, ezért masszivnak számító eszközöket mint kapa, ekelemez, lapát még mindig kőből készítenek. Mezopotámia: Az ókori kelet népei közül Kr.e. 3000 körül a sumérok tünnek fel a Tigris és az Eufrátesz folyók közének, görögül Mezopotámiának (=folyóköz) déli részén. Fejlett öntözéses gazdálkodást folytatnak. Az általuk feltalált ill. tökéletesített földművesszerszámok, megszelidített állatok, trágyázás és az öntözés segitségével harmincszoros termést csikarnak ki a talajból. A mezőgazdaság fejlődése kedvez az iparnak, megjelenik a korongos fazekas, építő, fegyver és szerszámkészitő, csónak és kocsikészítő és végül a fémipar. Hazai nyesanyagból a fazekas és a téglaipar dolgozhat. Az összes többi nyersanyagot föleg a fémeket külföldről kell behozni mezőgazdasági áruért cserébe. Ez a kereskedelem gyors fejlődéséhez vezet. A csereforgalmat eleinte természetben késöbb súlyra mért "ezüstpénzben" bonyolították le. Az árukat karavánok, kerekes kocsik ( ez is sumér találmány ) és hajók bonyolították le.A sumér lakósságának nagy része földművelésből és állattenyésztésből élt. Háromfajta földtulajdon létezett:1.- A papi és királyi birtok, amelyen rabszolgák, bérmunkások és kishaszonbérlők dolgoztak. Ez utobbiak a termés nyolcadáért v. hatodáért dolgoztak. 2.- A következő tulajdontípust / és ez volt az uralkodó / a közösségi földek jelentették. 3.- A harmadik - az elöbbinek alárendelt - tipust az egyes földmüvesek bérletgazdaságai alkották. A lakosság kisebb részét a kézmüvesek és kereskedők tették ki. A sumér társadalom szerkezete a rabszolgákból és szabad termelőkből álló talapzatra épült fel. E felett az uralkodó osztály különböző csoportjai, állami v. templomi hivatalnokok magasabb tisztviselők papok álltak. Legfelül a király állt. A sumér városok általában egymástól függetlenek voltak, csak rövid időre a III. évezred közepe táján egyesültek birodalomban. Az akkádok támadásainak azonban, (az egymással és a szomszédokkal folytatott háboru veszteségei miatt) nem tudtak ellenálni. Babilónia: Az amoriták alapította kis királyságokközül a Kr.e.XIX. század elején Babilon emelkedik ki. Legjelentékenyebb uralkodója Kr.e. 1792-1750 közt Hammurápi az Óbabiloni birodalom megalapítója. Hammurápi uralkodása alatt nagyarányú változások következtek be gazdasági, társadalmi, politikai élet egészében. A változások hű tükre hammurápi törvénykönyve. A gazdasági élet középpontjában továbbrai a királyi és a templomgazdaság áll, szántóföldekkel, erdőségekkel gyümölcsösökkel, halastavakkal, ipari műhelyekkel. De mellettük feltünnek már a hivatalnok arisztokrácia háztartási gazadaságai is. A kereskedelem elsősorban külkereskedelem amely királyi monopolium. A kézmüvesek még háztartási gazadaságokban dolgoznak, de egyre többen már piacra eladásra termelnek. A sumér korhoz képest a társadalom is többrétegüvé vált. Két nagy csoportot lehet megkülönböztetni a szabadokat és a rabszolgákat. A gazdaság a szabad és a félszabad dolgozók termelőmunkájára épült. Egyiptom: A nílus völgyében a IV. évezred folyamán sémita-hamita nyelvcsaládhoz tartozó emberek éltek. Számos önálló, egymástól függetlenül tevékenykedő közösséget alkotnak, amelyek külön-külön végzik a csatornaépítést és az öntözött földek művelését. A kis közösségek nehezen tudnak megbirkozni a hatalmas folyammal és igy egyre nagyobb közösségek szerveződnek. Ezekben kialakul egy vezetőréteg valamely nemzetségből akik a munkálatokat irányítják és vezetik a háborukat. A negyedik évezered utolsó századaiban a nemzetségfönöknek sikerült megerősiteni megbizatását és ezzel létrejött a királyság. A királyok a közösség nevében és érdekében szervezik a közösség munkáját. Ők rendelkeznek nemzetségi-törzsi köztulajdonnal. A föld termelékenysége az ötzözéstől függ az öntözőműveket irányító uralkodó szerzi meg a legnagyobb földtulajdont. A földközösség tagjainak a föld után terményadóval és közmunkával kell fizetniük. Mikor az uralkodót mint a nemzettség vezérét azonosítják a nemzattség totemével, istenkirállyá lép elő. Egyiptom története azzal kezdődik, hogy a felső egyiptomi Aha-Ménész 2955-ben meghóditja alsóegyiptomot és ezzel létrehozza az egységes egyiptomi államot. Uralkodóját fáraonak nevezték és a sólyom lett a jelképe. Az Óbirodalom (Kr.e. 2635-2155) a rézkőkorban Egyiptom ugrásszerüen fejlődött. Az ország déli része a gabona, északi része pedig gyümölcs és zöldség raktárává és állattenyésztő telepévé vált. Kibantakozott az ipar. A nyersanyagot a szomszédoktól háboruval vagy kereskedelemmel szerezték be. A gazadasági életet a fáraó irányította, az ő raktáraiban tárolták a beszolgéltatott gabonát, nyersanyagot és a kész árut. Innen élelmezték az udvarban, a bányákban az építkezéseken dolgozókat. A kézművesek innen kapták a nyersanyagot de az árut is ide kellett beszolgáltatni. Központilag szabályozták a mezőgazdasági termelést. A parasztokat állami vagy földesúri telepekere költöztették, így szétzúzták a faluközösségeket, megakadályozták a paraszti földtulajdon kialakulását. A hadifoglyokból kikerült rabszolgáknak a termelésben nem volt jelentősebb szerepuk. A társadalom élén a fáraó ált, őt követték a kisszámú uralkodó osztály aki a királyi rokonságból és a neki meghodólt nemzetségi arisztokráciából került ki. Az uralkodó osztályhoz tartozinak még az irnokok és a papok. A közrendüek többsége a parasztokból és az iparosokból állt. A rabszolgák sorsa csupán annyival volt rosszabb a közrendüeknél, hogy nehezebb munkát végeztek. Az Óbirodalom végét az arisztokrácia megerösödése és a fáraó hatalmának gyengülése jelentette. Az Óbirodalom bukását követően az első átmeneti korban (Kr.e. 2155 - 2040) az uralkodói hatalom ellen megmozdulás tört ki, átmenetileg a " kis emberek" vették át a hatalmat. Ennek a hatalomnak a Thébai uralkodók vetettek véget és megalapították a középbirodalmat (Kr.e. 2040 - 1785) . Ebben az időben növekszik a azántóterület kialakul az üvegipar és a bronz ipar. Az uralkodóknak sikerül visszaszerezniük a despotikus hatalmat. A birodalom észak és déli irányban, Palesztina és Etiópia felé terjeszkedik. A középbirodalmat a lovas harci kocsikkal támadó elő-Ázsiai kikszoszok döntötték meg, Egyiptomot 1 évszázadra leigázva. A hikszoszokat kiűző thébai uralkodók alapítják meg az Újbirodalamat (Kr.e. 1552 - 1070) amelynek révén Egyiptom világhatalommá válik. A nagy hódító fáraók - I., II. és III. Thutmószisz és II. Ramszesz északon, északkeleten Szíriáig és Mezopotámiáig délen a Nílus 4. zuhatagáig terjedt. Az Újbirodalom idején a gazdasági fejlődés felgyorsult. Mezőgazdaságban megjelenik az eke, a gémeskútszerü vízemelő, a harcikocsik vontatására használt ló, gyapjas juh a teve. Az iparban megjelenik a függöleges szövöszék, a lábbal hajtható fujtató. Az építészet áttér a téglahasználatra. Kereskedelemben megjelenik a súlyramért ezüstpénz. A katonai arisztokrácia és Ámon napisten papsága háttérbe szoritja a hivatali arisztokráciát. A háborúk miatt megnő a rabszolgák száma. A papság és a fáraó közötti hatalmi harcok meggyengitik Egyiptomot és hódító hatalmak cáltáblája lesz. Asszír (Kr.e. 670), perzsa (Kr.e. 525), makedon (Kr.e. 332), római (Kr.e. 30) uralom alá került. Egyiptom és Mezopotámia közé szorult "ütközőállamok" csak ritkán jutottak önálló politikai szerephez. Közülük kettő világtörténelmi szerephez jutott. Az egyik, Fönicia, kereskedővárosok laza szövetségéből állt. Köztük nevezetesebbek voltak: Türosz és Szidón. A városokat a kereskedő arisztokrácia irányított. A népet a földművesekből, kézművesekből, hajósokból álló közszabadok, rabszolgák alkották. A föníciaiak voltak XII- VIII. század közt a földközi tengeri közvetitő kereskedelem urai voltak. Hosszúra nyúlt tengeri útjukon támaszpontokat, kikötőket építettek. Ilyen volt többek között Türosz által a mai Tuniszi -öbölben alapított Karthágó, Róma késobbi legveszélyesebb elenfele. Kulúrtörténeti jelentöséget ad ennek a népnek a hangjelölő írás megalkotása. Világtörténelmi szerephez jutott még Föniciától délre eltrülő Palesztina is. Erre a területre Kr.e. XIII- XII. században nyomultak be keleti és déli irányból zsidó törzsek, amelyeket Kr.e. 1000 körül Saul, Dávid király és fia, Bölcs Salamon szervez despotikus mintájú állammá, Jeruzsálem fővárossal. Az állam azonban már Salamon halála után kettészakad a súlyos adó és közmunka teher miatt. A két kis állam közül az észak Izrael a VIII. században. Asszíria, a déli judea pedig a VI. században Babilónia könnyü zsákmánya lesz. Izrael népét az asszírok deportálják és beolvad a birodalom népei közé. Judea népét a babilóniak hurcolják rabságba, de babilónia bukása után a perzsák hazaengedik őket. Közel és Középkelet országai: A Kr.e. I. évezredben meggyorsul az ősi társadalmak rétegződése. Ezt nagyban elősegítette a vas megjelenése, ez nagymértékben megnövelte a természettel vivot küzdelemben az ember erejét. Mint a legdemokratikusabb fém mind máig az emberiség anyagi kultúrájának az alapja maradt. Nehezebb magasabb hőfokon olvad mint a bronz vagy a réz és önteni is nehezebb. Abban az időben mikor még nem ismerték az acél előállítását, megminkálás tekintetében és rozsdaállóságban is elmaradt a réztől. A vasérc viszont sokkal több helyen fordult elő mint bármelyik fém. A vas rohamosan kiszorította a termelésből a követ és a rezet. A vasból készült munkaeszközök új lehetőségeket hoz a mezőgazdaság fejlődésébe, eke, öntözőkerék stb. Fejlődött a kézmüvesség is, különösen a kovács és a fegyverkovács mesterség. Javult a közlekedési ezközök, kocsi, hajó gyártás. Az új fém megjelenése forradalmasította a hadászatot és a harcászatot. Az állam aki különösen kihasználta az új fém harcászati előnyei, hatalmas előnyre tett szert a szomszédaival, sőt a távolabbi népekkel szemben. Ezt a hátrányt nagyon nehezen tudták behozni a lemaradott népek. Ez az állam az asszír állam volt. A vasfegyverek és harci szekerek birtokában a tigris középső folyásának mentén megalakult Asszíria., melynek fővárosa Ninive. Ez az állam az ókor legfélelmetesebb katona állama lett. Asszíria szigorú katonai szervezetben élt. A szabadparaszti lovasságból, az arisztokraták harcikocsis alakulataiból és műszaki csapatokból álló vasba öltözött hadsereg legázolt minden ellenállástKaukázustól Egyiptomig, A Földközi- tengertől egészen Iránig terjesztette ki a hatalmát. A hódítások közben kialakult a birodalom szervezete. Az állam élén a király állt, akinek kizárólagos feladata a hábórúk szervezése és irányítása volt. A leigázott népeket deportálták. Az asszír társadalom uralkodó osztály a katonai- hivatali arisztokrácia volt. Az asszír szabad parasztok zsoldos katonai szolgálatot teljesítettek. A termelő munkát a leigázott népek teljesítették. Asszíria a Kr.e. VII. sz-ban érte el csúcspontját Assurbanapli uralkodása alatt. Halála után azonnal megkezdődöt a birodalom bomlása. Assziria gyülöletessé tette magát a leigázott népek szemében. Sorra lázadtak fel és a koncentrikus támadások alatt Asszíria össze roppant. A hatalom az asszirok által uralt területeken a médekkel rokon Perzsák kezébe került. A perzsák nem avatkoztak be a meghóditott népek életébe. Erős központilag irányított államot Dareiosz király létesített. A birodalmat 20 szatrapiára osztotta élükön a szatrapákkal, ezek a polgári közigazgatást intézték. A fő feladatuk az adók behajtása hiszen az állam létalapja az adókon India az ókorban: Az ókori Kína: Vallás tudomány, művészet az ókori keleten: A görög történelem kezdetei. A krétai-mükénéi civilizáció: Az archaikus kor ( Kr.e. VIII-VI. sz.): A görög-perzsa háborúk. ( Kr.e. 492-449 ): A klasszikus kor ( Kr.e. V-IV.sz.) gazdasága és társadalma: Periklész békekorszaka: A klasszikus kor politikai élete: A polisz rendszer válsága: A peloponészoszi háború ( Kr.e. 431-404 ): Makedónia felemelkedése: A hellénizmus kora ( Kr.e. IV-II. sz.) Nagy sándor Birodalma: A hellenisztikus állmok: A görög vallás és filozófia: A görög tudomány és művészet: Orpheusz az alvilágban: Az őskori Róma: Roma Itáliában fekszik az Appennin félszigeten. Az egész félszigetet az Appenin-hegyvonulat szeli ketté. A hegységet borító erdőségeket tágas legelők, termékeny völgyek szakítják meg. A keleti hegyvonulat nem kedvez a kikötőknek. Ilyen természeti adottságok mellett a félsziget népei nem a tengerhajózásban, hanem a földművelésben, a gabona- és szőlőtermesztésben látták jövőjüket. Az i.e. II évezred végen indogermán nyelvet beszelő törzsek (későbbi lakóhelyükről kaptak az italicusok nevet) vonultak az Appennin-félsziget fele. Az italicusokat az i.e. I. évezred elején meg három más nép követte : keletről, az Adriai-tenger vidékről az illírek, délről a görög gyarmatosítok és ugyancsak keletről, KisÁzsiából érkezett etruszkok. A romai hagyomány Roma, azaz a Varos alapítását 753-ra teszi. Roma i. e. mintegy 510-ig királyság volt. A király volt a fővezér és a főpap is. Tanácsadóként a nemzetiségi arisztokrácia tagjaiból álló vének tanácsa, a szenátus állt mellette. Létezett a népgyűlés is, de a szavazás családi szövetségek szerint történt. Ez gátolta a demokrácia kibontakozását. A romai hagyomány szerint 7 királyból a 3 utolsó etruszk volt. Az etruszk uralkodok egyesítettek egy varossá a 7 halom paraszti településeit, és adtak neki a Roma nevet. A társadalom ellen a nemzetiségi arisztokrácia tagjai, a patríciusok alak, akik a legnagyobb földbirtokkal rendelkeztek. A társadalom másik réteget a kliensek alkottak, akik valamelyik hatalmas családfő, a patrónus hatalma és védelme alatt álltak. A harmadik réteget a plebejusok képviseltek. Ok a romai állam által hivatalosan el nem ismert nemzetségekben éltek. A szabadok társadalmán kívül éltek a rabszolgák, azonban számuk csekély volt. A megerősödött romai patríciusok i.e. 510-ben elűzik az utolsó etruszk uralkodott, Tarquinius Superbust. A kormányzat ezzel nem egy személy ügye hanem közügy lett. A kormányzat ellen két konzul állt. Ok vezettek a népgyűlést és irányítottak a háborúban a hadsereget. Egy évre szolt a megbízatásuk. Egyenlő hatalmuk az egyeduralomra torest gátolta meg. A bíráskodás a praetotorok, a városépítés az aedilisek, a pénzügyek ellátása a quaestorok feladata volt. Minden romai polgár tagja volt a népgyűlésnek. A népgyűlés választotta a hivatalnokot és döntött élet-halál kérdésében. A legfőbb politikai döntéseket a szenátus hozta, amelynek tagjai tekintélyes családok képviselői voltak, 300-an. A szenátus, a népgyűlés és a hivatalnokok kölcsönösen ellenőrizték és egyensúlyoztak egymást. Legnagyobb veszély eseten egy teljhatalommal rendelkező diktátort választottak legfeljebb hat hónapra. A szavazás csoportonként történt, ami a felső réteg biztos többséget jelentette. A korai köztársaság: A patríciusok kiterjedt foltbirtokkal rendelkeztek. Az ő kezükben volt a gazdasági, politikai, papi hatalom is. A plebejusok közt voltak gazdag és szegény parasztok, kézművesek, napszámosok. A parasztokat adósságuk miatt szabadságuk elvesztése fenyegette. A tehetősebb plebejusok hiába hullatták vérüket a harctereken, politikai jogokat nem kaptak. A törvények nem voltak írásba foglalva. Az V.sz. elején a patríciusok nem egyeztek bele az adóságok részletekben való törlesztésére. A plebejusok nagy része kivonult a "Városból" egy közeli dombra és sztrájkba lepett. Az ellenség eközben mar a határig vonult. A patríciusoknak engedniük kellett. A plebejusok külön népgyűléseket tarthattak, és néptribunusokat (szent és sérthetetlen) választhattak. I.e. 450-ben a néptribunusok kezdeményezésére 10 férfiúból álló testület alakult a törvények írásba foglalására. A 12 táblás törvények egyebek közt az adósságra, a tolvajlásra és örökségi ügyekre vonatkoztak. I.e. 367-ben a plebejusok előtt megnyílt a konzulátus, másrészről 500 romai holdban maximalizáltak az egy személy által bérelhető fold mennyiséget. A konzulátus után a főpapi méltóság is megnyílt a plebejusok előtt. Most mar a szenátusba való bejutásnak sem volt akadálya. I. e. 326- ban megszüntették az adósrabszolgaságot. I.e. 396-ban a romaiak elfoglaltak a Romától 20 km-re északkeletre fekvő etruszk varost Veit. Az i.e. 326-304 és 299-291 közt vívott háborúkban a k.-i latin szövetségesek és a többi meghódított is arra kényszerült, hogy beilleszkedjen a romai hatalmi rendszerbe. A Tarentum nevű dél-itáliai varos és a segítségére siető hellenisztikus uralkodó, Pyrrhosz (282-272) fölött aratott győzelem egész Itália fölé kiterjesztette Roma uralmát (i.e. 264). A földközi tenger a római "mare nostrum" Dél-Itália meghódításával a félszigetet délről övező tenger római kereskedelmi érdekterület lett. Ezt az érdekeltséget azonban zavarta a görög és karthágói kézen lévő Szicília. Róma nem békült meg ezzel a helyzettel és az első kínálkozó alkalmat felhasználta Szicília bekebelezésére. A háború kirobbantására egy jelentéktelen incidens szolgált ürügyül. Egy zsoldoscsapat Syracusae-val (Szirakuzé) támadt vitájában Karthágó, illetve Róma segítségét kérte. Így törtek ki az ún. pun háborúk, amelyek több mint száz évig tartottak. Punoknak Karthágó lakóit nevezték. A háború kitörésekor Karthágó látszott erősebbnek. Valójában azonban kezdettől fogva Róma oldalán volt a kezdeményezés és az erő is. A küzdelem első szakaszában, az első pun háborúban (i.e. 264-241) Róma volt fölényben a szárazföldön, és csakhamar elfoglalta Szicília nagy részét. A karthágói flotta is csődöt mondott. Néhány éves hadakozás után római sereg szállt partra Afrikában Karthágó ellen. Az inváziós sereget azonban sikerült szétverni. Ez azonban csak átmeneti siker volt, mert Rómának végül sikerült teljes blokád alá vonni Nyugat-Szicíliát. Amikor a felmentő karthágói hajóhad is kudarcot vallott, Karthágó békét kért. A római békediktátum több birtokától is megfosztotta Karthágót és hadisarc megfizetésére kényszeríttette. Karthágó azonban hamar felépült súlyos vereségéből a hispániai ezüstbányák révén. A második pun háborút (i.e. 218-201) "Hannibáli háború"-nak nevezték. Hannibál látta, hogy Róma visszaszorítására Karthágó önmagában nem elég erős, ezért egy szövetségi rendszert kellett létrehozni. Elsősorban a gallokra számított. Megnyerésük érdekében vállalta az alpesi átkelést is. A gallok tömegesen csatlakoztak hozzá, de a népfelkelés elmaradt. A Róma ellenes blokk nem állt össze. Katonai szempontból azonban Róma súlyos helyzetbe került. A dél-itáliai Cannae-nál (kena) 80 ezer főnyi római sereg vérzett el Hannibál bekerítő gyűrűjében. De Róma mindig rendelkezett utánpótlással, így Hannibál villámháborúja tetőpontján kifulladt. Két-három évvel a Cannae-i vereség után ismét Róma kezében volt a stratégiai kezdeményezés. Az elpártolt szövetségeseket is visszahódította, megfosztva ezzel Hannibált az utánpótlástól, Karthágót pedig az ezüstbányák jövedelmétől. Hannibál erre hazatért, és teljes vereséget szenvedett (Zama, i.e. 202.) A Földközi- tenger nyugati medencéjében felszabadulva, Róma nagyobb figyelmet fordított a keleti medencére is. Mikor Makedóniának és Szíriának összefogása Egyiptom ellen Róma kárára változtatta volna meg keleten az erőviszonyokat, Róma először Makedóniára, majd Szíriára mért csapást. Amint véget ért a szíriai háború, Róma újból csatasorba állt az ismét erőre kapott Makedónia ellen és i.e. 148-ban megfosztotta függetlenségétől és római tartománnyá tette. Nemsokára a görögök is hasonló sorsra jutottak. Rómának a kelettel szemben tanúsított demonstrációja nyilvánvalóvá tette, hogy a római külpolitika a legyőzött államok függetlenségének megsemmisítésére törekszik. Ez a politika semmi jót nem ígért a legyőzött, de meg nem semmisített Karthágónak. Mikor pedig Karthágó Róma engedélye nélkül fegyvert fogott a területére betörő numidák ellen, ezt Róma a békeszerződés megszegésének nyilvánította és hadat üzent a városnak. A harc eleve kilátástalan volt. A római sereg rohammal foglalta el várost. A város falait lerombolták és az elfoglalt területeket Africa néven provinciává szervezték. Ezzel lényegében a Földközi-tenger egész vidéke római uralom alá került. A klasszikus római rabszolgatartó gazdaság és társadalom: A Kr.e. III-II. században Róma a legnagyobb katonai erőfeszítéseket teszi és legragyogóbb sikereit éri el. A volt kis városállamból birodalom lett. Megváltoztatta a környező államok társadalmait és közben a saját társadalma is megváltozott. Ennek négy fő oka volt: 1 - Háborúk során hatalmas zsákmányra tettek szert. Nemesfémek nyersanyagok tömege áramlott az országba. 2 - Az anyagi javak mellett óriási rabszolga tömegre is szert tettek. A rabszolgák döntő szerephez jutottak a termelésben. Nagybirtokon, iparban, mezőgazdaságban de még az oktatásban is alkalmazták őket. Kr.e. a II. században megjelent a klasszikus árutermelő rabszolgaság. 3 - A felhalmozott értékek a társadalmon belül rendkívül egyenlőtlenül oszlott el. A hadizsákmánnyal az állam vezetése rendelkezett. Az állam irányítása a hódító háborúk alatt a szenátus kezébe csúszott át, amelyben a régi születésű arisztokráciát új hivatali arisztokrácia váltotta fel. A szenátorok közül kerültek ki az állami tisztségviselők és hivatali idejük alatt egy életre elegendő vagyont harácsoltak össze. Az állam vezető szenátori rend mellett a Kr.e. II. sz-ban újabb rend tűnik fel amely majdnem második uralkodói réteget alkot. Ők a kereskedő- és pénzarisztokrácia. Akik az anyaországban és a gyarmatokon kereskedelmi, bérleti és uzsora ügyletekkel foglalkoztak és mérhetetlen vagyont halmoztak fel. Ez a réteg hatalmi harcot folytatott a nemesség ellen. 4 - Mindezek a változások gyökeresen átformálták a régi római értékrendet. Amely az Ősi szokás, erkölcs, hagyomány sajátos erényeit veti el. A régi paraszti Itáliát létalapjában támadta meg a mohón terjeszkedő nagybirtokos és nagykereskedő Itália. A II.sz-i nagybirtok fejlődése két úton haladt: a tönkrement közép és kisparaszti gazdaságok felvásárlása és az állami föld elfoglalása útján. A szenátori rend tagjai Közép Itália Campania értékes földjét lefoglalták maguknak és ebből nagybirtokokat létesítettek. Ekkor Itália lakossága 4.5 millióra tehető és ebből a rabszolgák 1.5 millió főt tettek ki. A rabszolgák állami vagy magántulajdonban vannak. Az állami rabszolgákat közmunkánál, vízvezeték, középületek, utak építésénél alkalmazták, de közülük kerültek ki az alsóbb rendű tisztségviselők is. /hivatali és templomi szolgák, tűzoltók, hóhérok, hajókormányosok / A bányákba kizárólag rabszolgák dolgoztak. A rabszolgák külön csoportját alkották a gladiátorok. A gazdáik katonai kiképzés után cirkuszi porondon vagy halotti torokon pénzért szembe állították egymással vagy vadállatokkal. A rabszolgát nem vették ember számba csak beszélő munkaeszköznek tekintették. A mezőgazdaság mellett a kézműiparban is kialakultak az egyszerű árutermelés feltételei. Az ipari műhelyek raktárra termeltek és innen értékesítettek. III.sz. végén megfigyelhető az ipar szakosodása, megjelentek az ipartestületek (collégiumok). A kereskedelmi élet fő ütőere a földközi tenger. Az arany és az ezüst tömeges beáramlása és a kifejlett kereskedelem kifejlesztette a bankügyletek olyan korai formáit mint a pénzváltás és pénzátutalás. Itália a Földközi-tenger politikai, katonai, gazdasági központja, egy világbirodalom lüktető szíve lett. köztársaság válsága és bukása: (Kr.e. 134-31) A köztársaság utolsó évszázadának eseményeit az i.e. 138-135 között lefolyt szicíliai, majd keleti rabszolgafelkelések nyitják meg. Ezek a levert rabszolgafelkelések adják hátterét a Gracchus testvérek reformmozgalmának. A reformmozgalom lényege ami a földreformra irányul, hogy az állami földből legfeljebb 1000 római holdat lehessen bérelni. Az így felszabadult földet 30 római holdas parcellákban fel kell osztani a nincstelenek között. A reakció erre, hogy az idősebbik testvért Tiberiust megölték. A reformmozgalom újabb lendületet akkor vett, amikor Tiberius öccsét Caiust néptribunussá választották. Caius a földreformtörvény kiegészítésére telepítést javasolt, de fő célja az athéni típusú demokrácia átültetése volt. A reakció őt is bátyja sorsára juttatta. A Gracchusok bukása után Rómában kiéleződött a politikai harc, amelynek két pólusa az ún. néppárt és a szenátori párt volt. A néppártiak a népet használták fel a maguk egyéni, politikai céljára. Néha azonban népi követelésekért is harcoltak, pl: földreform. A szenátori párt (optimák) semmit sem akart változtatni a régi alkotmányokon. Azok a feladatok, amelyekkel ezek a pártok szembekerültek, elsősorban katonaiak voltak. Így a politika folytatásának is az időközben teljesen átalakult hadsereg lett a legfőbb eszköze. A századforduló éveiben egy újabb szicíliai rabszolgafelkelés, ezzel egybekötött kalózháború, és új földtörvényjavaslat benyújtása rázta meg sorozatosan Rómát. Róma belső nehézségeit Mithridatész pontusi király a rómaiaknak Ázsiából való kiszorítására akarta felhasználni. Ellene a bosszúhadjáratot optima párti Sulla vezette, aki győzött és diktátorrá választották. Politikai ellenfeleit bárki megölhette, és ily módon valóságos vérfürdőt rendezett a néppártiak és a szenátus között. I.e 79-ben leköszönt a diktatúráról és nem sokkal később meghalt. Shulla diktatúrája a köztársasági rendszer végelgyengülését mutatta. Halála után Spartacus vezette rabszolgafelkelés, amit nehézségek árán levernek. A megtorlás rettenetes 6000 rabszolgát feszítenek keresztre. Caesar diktatúrája: Sulla egykori alvezére Pompeius, a néppárthoz tartozó Caius, Julius Caesarral és Crassusszal politikai szövetséget kötött. A szövetség neve I. Triumvirátus. A szövetség egyik eredménye: Caesar konzul lett i.e. 59-ben. Hamarosan Pompeius szembefordult Caesarral, aki legyőzte őt. Győzelme a szenátus végét jelentette. Caesart diktátorrá választották. Nagyszabású építkezésbe fogott, telepítet és bevezette a nevéről elnevezett Julián- naptárt. Ezzel munkaalkalmat teremtett a római proletárok számára. Visszautasította a királyi koronát, amelyet Marcus Antonius ajánlott fel neki. Ellene egy republikánus, köztársaságpárti ellenzék alakult, akik kezétől vérzett el i.e. 44 március idusán, azaz 15-én. Caesar gyilkosai nem tudtak mit kezdeni a hirtelen ölükbe hullott hatalommal. Halálát polgárháború követte. A Caesar híveit tömörítő II. Triumvirátus szövetsége hamar úrrá lett a köztársaságpártiak hadain. A triumvirátus felbomlása után a birodalom ténylegesen is két részre szakadt. Nyugaton Róma székhellyel Octavianus, keleten Alexandriában pedig Antonius kormányzott Kleopátrával. A kettős uralomnak Octavianus actiumi tengeri csatája vetett véget. Még egy év sem telt el Antonius és Kleopátra halott. Alexandria bukásával Róma a világ fővárosa lett. Augustus császársága: Octavianus évről évre megválasztott konzul és a hadsereg főparancsnoka irányítja az állam ügyeit. I.e. 27-ben Octavianus látványos gesztussal lemond erről a címről és ezzel kivívja a kitüntető Augustus (fenséges istentől gyarapított férfi) /rangelső szenátor= princeps senatus/ címeit. Ettől fogva viselte az Augustus nevet, míg a princeps címéből származó principátus szó rendszerének megjelölésévé vált. Két tisztségre építette hatalmát: a néptribunusi tisztségre, amely őt szent és sérthetetlenné teszi nem lehet felelőségre vonni és az ún. prokonzuli felhatalmazásra, amely őt főparancsnokká tette. Augustus principátusa egyeduralom volt köztársasági álarcban. Minden hatalomnak a császár kezében való összpontosítása nagy hivatalszervezetet követelt. Augustus ezért fizetést adott a hivatalnokoknak. A császári hatalom alapja változatlanul a hadsereg. A polgárháború befejezése után Augustus elhatározta a haderőcsökkentést. Szélnek ereszt 25 légiót (150.000 ember) és Caesar hagyományát követve földhöz juttatott 300.000 katonát. Továbbra is fegyverben tartott 25 légiót de ezek már mind zsoldos katonák voltak. Legfőbb céljának a rabszolgák visszaszorítását tekintette és visszaállította a rabszolgatartó korlátlan hatalmát rabszolgája felett. Augustus nem folytatott terjeszkedő politikát inkább a birodalom helyzetét igyekezett stabilizálni természetes határvonalakkal. Így alakult ki az Agustus külpolitikai végrendeleteként ismert elképzelés, mely szerint a rómaiaknak a Rajna-Duna-Eufrátesz védelmi vonalra kell támaszkodni. Az idejét múlt köztáraságot végső soron a hadseregeket kezükben tartó politikusok egymás elleni harcai döntötték meg és ezek vezettek el a principátushóz. A császárság nem más mint a szemben álló felek józan kompromisszuma. Róma és Itália szabad lakossága a polgárháborúk vérzivatarai után végre élvezhették a két évszázados nyugalmat, az Augustusi békét (Pax Augusta). I.sz. 14-ben meghal Augustus. Ő szerezte meg a Dunántúlt Pannónia provinciaként. A császárság virág virágkora: A császárság első évszázada a gazdasági fellendülés és virágzás időszaka lett. A megtermelt javak zömét a mezőgazdaság állította elő. A legnagyobb földbirtokos a császár volt a hódítások és földelkobzások révén. A szenátori rend tagjai és provinciai városok arisztokráciája jelentős birtokokat kaptak. A római rabszolgaság ekkor alapvető termelőerőt jelentett a mezőgazdaságban, ezért a császár korlátozta a rabszolga- felszabadítást. A II. században azonban csökkent a rabszolgák száma és ezzel összefüggésben megdrágultak. Súlyos gonddá vált a munkaerőhiány. Ezt tovább nehezítette a nagy hódítások és a rabszolgaszerzés lehetőségeinek megszűnése. Így a hiányzó munkaerőt egyre többen pótolták úgynevezett colonusokkal, a terményhányadért földet művelő telepes parasztokkal. De a súlyosbodó problémát ez a rendszer sem tudta megoldani, így a III. század folyamán fellépett a colonusok röghöz kötésére irányuló törekvés. Az ipar fejlődését számos tényező segítette: a birodalomban szinte mindenféle nyersanyag fellelhető volt. A külkereskedelem a hiányzó közszükségleti és a luxuscikkeket is szállította. Róma növekedése hatalmas piacot kínált az ipari tevékenység számára. A kereskedelem középpontja és szabályozója Róma maradt. A kereskedelem egészséges fejlődésének egyik feltétele a megfelelő mennyiségű és minőségű pénz volt. Julis Caesar veretett először római aranypénzt. A pénzhiányt Egyiptom elfoglalása oldotta meg. Augustus népjóléti és közerkölcsöt javító intézkedései lényeges lépések voltak a római társadalom megújításában. Folytatódott a városok kialakulása és fejlődése. A városok eleinte széles körű önkormányzattal rendelkeztek, a polgárok ügyeit a városi tanács és választott tisztviselők intézték. Collegiumokat (önsegélyező egyesületeket) alkottak az azonos foglalkozásúak. A II. században azonban a városok autonómiáját kikezdte a császári közigazgatás. A városi civilizációval élénk ellentétben állott a vidék, a falusiak elmaradott életmódja. A nagybirtokosok a III. század végére a városon kívüli területek igazgatását is megkaparintották. Már nem csak tulajdonosok voltak, hanem az államhatóságot is ők képviselték, és ez visszaélésekre, hatalmaskodásokra adott lehetőséget. A császárok alacsonyrendűeket védő törvényei sem tudták megállítani a vidéki lakosság elnyomorodását. Aranykornak is nevezhetjük Augustus uralkodását, mivel a pacifikálással és a gazdaság általános fellendülésével megteremtődött nemcsak a külső, de a belső béke és nyugalom is a bomlasztó polgárháborúk évtizedei után. A principátus 300 éve alatt igen sok császár uralkodott. A császár rendszerint még életében kijelölte, sőt Caesar címmel alárendelt társcsászárrá tette utódját, aki csak ritkán édes fia, legtöbbször fogadott fiú. Tehát csak tágabb értelemben beszélhetünk császári családokról. Augustus i.sz. 14-ben halt meg, a császári címet 68-ig a Julius-Claudius dinasztia örökölte, utolsó tagját, az őrült és zsarnok Nérót katonai lázadás buktatta meg. Ezután a Flavius-család, majd az Antoniusok kerültek hatalomra, az úgynevezett "jó császárok". Ezután egy rövid, de véres polgárháború következett, amelynek a Severusok katonacsászársága vetett véget a II. század végén. 235-ben azonban egy minden addigi vérengzést felülmúló szörnyű időszak kezdődött, e kor egy császára sem halt meg természetes halállal. A III. században a birodalom egysége is fellazult. A század végére mégis helyreállt a rend, Aurelianus ismét egyesítette a birodalmat. Ez azonban már a principátus rendjének megszűnését és egy új politikai rendszer, a dominatus nyílt diktatúrájának kialakulását készítette elő. A harmadik század nagy válsága: A II.sz. végén véget ért a Római Birodalom virágzása, és a birodalom egyre mélyülő válsággal küzdött. A válság egyik tényezője a külpolitikai helyzet romlása volt. A birodalom biztonságát jelentő Rajna-Duna-Eufrátesz vonalra a germán törzsek és az új életre kelt Újperzsa birodalom egyre súlyosabb csapásai zúdultak. A Római Birodalom válsága nem csupán katonai, hanem társadalmi válság is volt. A válság legfontosabb tényezője a rabszolga tartó társadalmi rend. A rabszolgák száma Róma védelembe szorulásával erősen csökkent. A mezőgazdasági nagyüzem hanyatlását nem tudta ellen súlyozni a szabad bérlők (Colonusok) kisüzemi gazdasága. A mezőgazdaság válsága visszavetette az ipar és a kereskedelem fejlődését is. Az államháztartás egyensúlya felbomlott, megnehezítve a birodalom létét meghosszabbító hadsereg fenntartását. A birodalom válságát teljessé tette az államvezetés csődje. Marcus Aurelius halála véget vetett a felvilágosult bürokratikus abszolutizmus rendszerének. A trónharcokból a Duna menti légiók jelöltje Septimius Severus került ki győztesen. Az új császár teljesen dunai hadseregcsoportra támaszkodott. A szenátusban első ízben kerültek többségbe a tartománybeliek az itáliaiakkal szemben. A tartományok ezzel egyenrangúvá váltak Itáliával. Az új helyzet jogi következményét vonta le Severus fia Caracalla, aki 212-ben az összes szabadoknak megadta a római polgárjogot. Ezekben az időkben Róma sorsa tartományokban dőlt el. Pannónia római tartománnyá szervezése Augusztus átfogó birodalomszervező elgondolásának része volt. Az ő szemében ez a terület Itáliát védő erőd láncolat egyik legfontosabb láncszeme. Kb. 50.000 ember állomásozott ezen a területen. A tartomány sorsát a katonaság határozta meg. Közigazgatást csak fokozatosan váltotta fel a polgári közigazgatás. A katonaság mindig és mindenhol előnyt élvezett a polgári lakósággal szemben. Pannónia a romai társadalomnak csak a középső rétegeit ismerte, amely minden téren Rómát igyekezett utánozni. Pannónia világtörténelmi szerephez a III. sz. második felébe jutott. /Pannónia világuralma. / A Pannóniai légiók kitanulták a császárcsinálás minden fortélyát. Egymás után kiáltották ki a császárokat, akik jelentős kedvezményekkel viszonozták a bizalmat. Aurelius császárnak a század utolsó negyedére sikerült feltartóztatni a bomlást, vissza állítani a birodalom egységét. A napisten birodalmi istenné emelése a császárság új formáját készítette elő, amely véget vetett Pannónia világtörténeti szerepének. A kereszténység kialakulása: A Kr.e. IV-III. sz-tól, a hellenizmus kialakulásától kezdve óriási változások érlelődtek a Földközi-tenger térségében. A kisárutermelők tömegesen mentek tönkre a nagyüzemekkel vívott versenyben. A kis emberek elvesztették politikai biztonságérzetüket, a jövő kiszámíthatatlanná vált A bajok tetőzete a Kr.e. II.sz-ban kibontakozó római hódítás és az ennek a nyomában járó gazdasági válság. A rendszer válsága nem hagyta érintetlenül a vallásokat sem. Róma vallása mindvégig államvallás volt. Az istenek voltak a biztosítékai az állam felvirágzásának éppúgy mint az egyén jólétének. Rómaiak a hódításaikkal kapcsolatban számos keleti vallással ismerkedtek meg. Ezeknek a vallásoknak nagy előnyük volt a római vallással szemben, hogy sokkal jobban ki tudták elégíteni az emberek vallásos igényét. A Rómába utat találó keleti vallások mellett megjelent a kereszténység is. A kereszténység eredetileg egy zsidó szektának vallási irányzatnak számított. Kr.e. 37- Kr.u. 4. Heródes király uralkodott a zsidókon, aki ügyesen lavírozott Róma és a zsidóság elvárásai között. Uralkodásának valamelyik utolsó évében születhetett Jézus Krisztus. Bibliai újszövetség szerint Jézust ellenségei istenkáromlásért és lázításért bevádolták a római helytartónál. Ponthius Pilátusnál aki keresztre feszíttette. Tanítványai hirdették, hogy a megfeszített messiás feltámadt halottaiból. Ez elegendő volt ahhoz, hogy a szétszéledt elcsüggedt tanítványok újra összeverődjenek és várják a Messiás második eljövetelét. De ez egyre késett és ez elég lett volna ahhoz, hogy felbomlassza a korai kereszténységet, ha nem következik be az a fordulat életükben amelyet Pál apostol nevéhez fűződik. Pál apostol szerint a bűnből való megváltás Jézus kereszthalálával nemcsak a zsidók, hanem az egész emberiség számára megtörtént és aki hisz ebben az már ezen a világon elnyeri a megváltást. Ez a Páli fordulat nyitotta meg az utat a kereszténység előtt a világ vallássá váláshoz. A kereszténység elterjedésével annak társadalmi bázisa is megváltozott. Míg a kereszténység első hívei közép- és kisárutermelő rétegek voltak, II-III.sz-ban jobb módú és műveltebb rétegek is megindultak a kereszténység felé. A kereszténység elterjedése nem volt akadálytalan. Az új vallás hívei ki voltak téve ellenségeik gyanúsítgatásainak, rágalmainak. Még súlyosabb összeütközésbe kerültek az állammal, elsősorban a császárkultusz kérdésében. A keresztény üldözések nem érték el a céljukat. A birodalom lakóságának a 10% kitevő kereszténységet már nem lehetett kiirtani. A keresztény egyház beilleszkedett a késő római társadalomba. Csupán a császárkultuszt utasította el változatlanul, de nem is volt már olyan messze azaz idő, amikor a császári hatalom is a kereszténység jegyében győzhetett. Római birodalom újabb megerősödése : A Római császárságról fennálásaának utolsó évszázadaiban lefoszlott minden alkotmányos látszat, és nyiltan kimutatta lényegét: a korlátot nem ismerő önkényuralmat. Az uralkodó urnak és istennek (dominus et deus) cimeztette magát - innen a dominátus elnevezés - és vallási kultusszal vette körül magát. A keresztényuldözés politikájának csödjét már galerius császár felismarta és haláloságyán kiadott türelmi rendeletben engedélyezte a keresztény vallás gyakorlását. Az igazi fordulat Nagy Konstantin Maxentiuson aratott gyözelme után következett be. A csata elötti éjjelen látomása volt, hogy a csatába a pajzsaikon isten jelképét a keresztet viseljék és ez meg is hozta a győzelmet. Ettől kezdeve a császár mindenben támogatta a keresztényeket még a pénzérmék hátoldalára is keresztet veretett. Egy követelése volt a keresztényekkel szemben az egység, enélkül ugyanis nem lett volna a keresztényeknek birodalom erősítő szerepük. Ennek érdekében beavatkozott az egyház belső életébe is. 325-ben zsinatra hivta össze a püspököket a Kis- Ázsiai Nikaiába. A zsinat kimondta, hogy Krisztus egylényegü az atyával vagy is valóságos isten. Konstantin úgy osztogatta az utasitásokat a püspököknek mint az állami hivatalnokoknak. A kereszténység függő helyzetbe került az államhatalomtól. Ez volt a konstantini fordulat lényege. Az infláció abban a korban is jelen volt a kereskedők felverték az árúcikkek árát és igy a pénzromlás megállítására diocletianus császár (284-305) rendeletet hozott és ebben maximálta az egyes áruk ellenértékét. A rendelet megszegőit halállal büntette. Ez a rendelet sem tudott gátat szabni az áremelkedéseknek, azt csak Nagy Konstantinnak ikerült a pénz értékébe vetett bizalmat meg erősíteni. A nyugatrómai Birodalom bukása: A IV. századra megváltozott a társadalom szerkezete is. A korábbi kettős szenátori és lovagrendi uralkodó réteg egységes nagybirtokos arisztokráciává olvadt össze. és kezébe kaparintotta az összes vezető posztokat. Bizonyos egységesülési folyamat megy végbe a dolgozó rétegek helyzetében is. Eközben a rabszolgák helyzete javul a szabadoké romlik. A rabszolgák helyzetének javulását az idézi elő, hogy számuk csökken és igy kezdenek kiszorulni a mezőgazdasági és ipari termelésből. Ha még is dolgoznak a mezőgazdaságban már nem rabszolgaként hanem bérlőként (colonus) és termény vagy munkaszolgáltatással tartoznak. Az ipari termelésban is teret veszit a rabszolga tartó nagyüzem és helyét a szabad kisipar veszi át. Ahol mégis fenn kell tartani az állami (elsősorban katonai fegyver és ruhagyártás) igények kielégitésére, ott sem rabszolgák dolgoznak, hanem a szabad lakosság lesülyedt elelmeit dolgoztatják.A gazdasági kényszer amely a rabszolgákat félszabad helyzetbe emelte ugyan akkor a szabadokat egyre nagyobb részét félszolga állapotba süllyesztette. A szabadok különböző rétegei "a szabad" bérlők a kézműipari társulások (collegiumok) tagjai, sőt a városi vezetők is egymás után helyhez, foglalkozáshóz, hivatalhóz kötött, egymás iránti kölcsönös felelősséggel tartozó rétegekké válnak. Ilyen módon uj függőségi viszonyok szövödnek a társadalomban. A nagybirtokos mint "szabad bérlőinek" adóbehajtója, birája, fegyveres erővel rendelkező ura elsősorban őrájuk terjeszti ki hatalmát, de az adófizető közösségek és kényszerbérletek révén befolyása alá tudja vonni a szabad parasztokat is. Ezek számára sincs más lehetőség mint a nagybirtokosok védelme alá húzodni, terményeik egy részének átadásával vagy esetleg földjük tulajdonjogának átruházásával. Így a belső feszültség fokozódik. A birodalom sorsát a barbárok eddigi mindennél hevesebb támadása a népvándorlás döntötte el. A népvándorlást europába betörő lovasnomád hunok inditották el. leigázták az iráni alánokat és a kelet felé terjeszkedő gótokat. Maguk elött hajtották a nyigati gótokat. Ez utobbiak a római birodalom keleti felébe kaptak bebocsátást. A menekulőket csak hamar ellenséggé változtatta az a tény, hogy a tisztvidelők az ő ellátásukkal nem, csak a maguk hasznával törödtek. Csak nagy nehezen sikerült öket lecsendesiteni és a balkánon szövetséges hadseregként letelepiteni. Nagy Theodosius császárnak még egyszer sikerült egy kézben egyesiteni a római birodalmat. Halála után a birodalom kettészakadt egy nyugatrómai és egy keletrómai vagy másnéven bizánci vagy görög császárságra. A keletrómai császár az egész birodalom császárának tekintette magát és igy végleg elvált egymástól a két birodalomrész sorsa. A hunok legnagyobb uralkodója Attila az egésza akkori világ meghóditására törekedett. Célját ésszerü eszközökkel a két birodalomrész közötti ellentétek kihasználásával, szövetségesek szerzésével és a legyőzőtt népek megnyerésével akarta elérni. Harcosaik elsősorban a legyőzött népek mint a germánok és az alánok soraiból került ki. Attila egészen galliági vonult, de ott vereséget szenvedet a római-germán seregtől. Következő évben 451-ben egyenesen róma ellen támadt, de a pó vonalán nem tudott átkelni. 453-ban 58- évesen hirtelen meghalt és a fiai között duló tronviszály teljesen felemészettte azt az eredmányt amit a nagy hun király alkotott. Róma számára már nem a hunok jelentették a veszélyt hanem a germánok, kivülről és belűről egyaránt szorongatták a nyugatrómai birodalmat. Az utolsó császár a 12 éves Romolus Augustus hatalma már csupán itáliára terjedt ki. Őt a germán testőrparancsnoka elzavarta és saját magát ismertette el a keletrómai császárral itália uraként. Uralmának itáliába benyomuló keleti gót király Nagy Theodorik vetett véget mikor egy barátságos vacsora közben levágta a felyét. A római vallás, tudomány és technika: A római műveltség nem annyira eredetiségével, alkotó szellemével tűnik ki, mint a görög vagy az egyiptomi, hanem inkább összefoglaló és közvetítő jellegével. A római műveltség az etruszk és a görög műveltség páratlan alkotásait tette közzé. Ez érezhető a valláson is. A római vallás szinte azonossá válik a görög vallással, isteneik azonosulnak az Olümposz isteneivel. Rómaiak számára az istenek mindig jelenvaló lények, éppen ezért nincsenek mítoszaik , elbeszéléseik olyan időkről amikor még az istenek elvegyülve az emberek között a földön jártak. A rómaiak istenhez való viszonya inkább szerződéshez hasonlit aminek minden pontját be kell tartani. A római vallás a maga áldozataival és formáival egyre inkább megmerevedett és nem tudta kielégiteni az emberek személyes vigasz utáni vágyát. Rómában egyre inkább elterjedtek az idegen kultuszok és vallások. Amelyet a hatóságok hol eltürtek vagy tilalmaztak. A tudományban teljesen a görögök tanitványai voltak. Van azonban egy tudomány ami teljesen a rómaiaknak köszönheti létét, és ez a jog. Az ősi törzsi szokásokból, a köztársaság politikai és gazdasági harcaiban kialakult jogból, a birodalmi közigazgatás szervezetéből kristályosodott tudománnyá. Végső formáját a VI. században a bizánci birodalomban nyerte. A rómaiak gyakorlati technikai érzékük kétségkivül fejlettebb volt mint a tudományos érzékük. A római mérnökök tudását dicsérik a mélyépítészet terén elért eredmények: kikötők, több százezeres városok kozmüvesítése, nagyarányú tereprendezés, bonyolult vizvezeték és csatornarendszer épitése. Mint ezt felulmúlja a Róma központal századokon át épülő uthálozat, melynek teljes hossza meghaladta a 80.000 km-t. Olyan szakavatottan építették hogy sok helyen még ma is használhatók. A római irodalom és képzőművészet: A római irodalom számára a görög volt az ihlető példa. A görög klasszikusok forditásából született meg a latin irodalom. Fenséges műfajok mint az eposz és a trgédia élvezői elsősorban a müvelt családokból klerültek ki. Rögtönzött szinpadokon előadott komédiák már az utca népénél is forro fogadtatásra találtak. A latin prózairodalom első remekeit a szonoklatok terén alkotja, ezek legnagyobb mestere Caesar és Brutus volt. A római ékesszólás Cicero munkásságában éri el a tetőpontját, ő egyben a latinpróza klasszikusának is számít. Szónóklás rányomta bélyegét más műfajokra is mint pl. a történetírás. A római arisztokrácia erkölcsi csődjét, bűnös tehetetlenségét kivánja kimutatni, és a néppárti politika és caesar igazolására törekszik. Caesarnak a gall háborukról és a polgárháborúról irt feljegyzések, tiszta és világos tömörségükkel tünnek ki. Jellemző, hogy a Gall háború előadására alig használ 1200 szónál többet. A római képzőművészetek alapja a keleti és görög hatások alatt kifejlődőtt etruszk művészet. A rómaiak csupán az építészetben léptek előbbre mestereiknél. A görög építészet legjellegzetesebb alkotásai a templomok. A rómaiak is építettek teplomot de legkifejezőbb alkotásaik a szinházak, cirkuszok, amfiteátrumok, fűrdők, vizvezetékek, hidak, diadalívek, fórumok, bazilikák. Eredeti római építmények a bazilikák. Eredetileg vásárcsarnoko voltak, amelyet késöbb a korai keresztények istentiszteleti célokra használtak. Augusztus óta valamennyi császár arra törekedett, hogy az uj uralmi formának a principátusnak építészetileg is lenyűgöző formát adjon, és az építőművészet segitségével politikai propagandát üzzön. Elsősorban rómát igyekeztek ellátni reprezentativ épületekkel amely ebben az időben milliós nagyváros volt. Ezek az épületóriások uj technikát kivántak. A magas falakat csak boltivekkel lehetett megépíteni, árkádot kialakitva. Az árkádok fellazítják könnyeddé teszik még a hatalmas 20.000 nézőt befogadó colosseumok képét is. A magas falak mögötti terek lefedését boltozattal, a központi terek lefedését pedik kupolával oldották meg. A római épitészet legnagyobb vivmánya a kupola, ezt bizonyitja a Pantheon. A római szobor ábrázolásban az etruszk hatás érvényesül. A római műveltség történelmi jelentősége az, hogy hatalmas mértékben összefoglalta és terjesztette el az egyén és a társadalom számára hasznos kultúrértékeket, amelyeket az emberiség a római korig felhalmozott. Római örökségünk: 1. - A római birodalom elsősorban a "Római eszmének" köszönheti az évszázadokon átható erejét. A birodalom felbomlása ellenére is róma továbbra is a központ maradt. Elsősorban a római kereszténység központja. Ez a tény mind a mai napig fennmaradt. Az utolsó római császárok katonai okokból kivonultak Rómából és Ravennát tették meg székhelyül, ezek után Nagy Szent Leo pápa a népvándorlás viharai közepette át merte venni Róma politikai vezetését.Mint császári megbízott tárgyalt a vandálokkal és a hunokkal, és elérte, hogy nem törtek be rómába. Ugyan ez a pápa egy zsinaton elismertette, hogy őt mint Szent Péter apostol utodát magasabb hely illeti meg mint a püspököket. A pápának kapóra jött a "Róma-eszme" és sikerült neki a régi pogány Róma eszmét egy keresztény Róma-eszmévé átalakítani. 2. - Róma évszázadokon át tovább ható erejének másik összetevője a görög-latin műveltség volt. A templomokban és a kolostorokban az egyházatyák tovább vitték az antik műveltséget, művészetet és a kultúrát. Ezt a kultúrát most már keresztény módra értelmezték. A keresztény tudományosság sok mindent átvett az antik műveltségből, de ugyan akkor új célt is tűzött eléje. Nem a világ megismerése volt a cél, hanem a Biblia igazának bizonyítása, a keresztény hit előkészítése és elmélyítése. 3. - fő tényező a római jog. Más antik népek is ismerték a jogot mint társadalmi rend fenntatására hivatott normák rendszerét, de a rómaiak vitték át először a maguk jogrendjét egy hatalmas birodalomra, és teremtettek egységes jogalapot a földközi - tengeri térség és Europa számára. A törvények a birodalomban mindenütt való egyforma és pontos értelmezéséhez egy jól képzett hivatalnok rétegett hoztak létre.A római jog konzervativ szellemű volt. Amit helyesnek elismertek ahoz mereven ragaszkodtak. Az egyén érdekeit feltétlenül alárendelték az állam és a közösség érdekeinek. A jogrenszerükben az ésszerüség döntött. A köz és a magánélet jelenségeiben fel tudták ismerni a törvényszerüséget. Római birodalomban alakulat ki a jogászrendszeris, tekintélyes jogi iskolákat alapítottak. Róma tehát csak politikailag halt meg, szellemébem halhatatlanná vált. Ezért nevezik ma is a "UrbsAeterna" az örök városnak. Európa születése: A nyugatrómai birodalom bukása után átrendeződött Európa térképe, a megdöntött birodalom térképén új államok létesültek és küzdöttek a fennmaradásukért. A Keletrómai Birodalom - más néven Bizánc - ugyancsak súlyos megprobáltatásokon esett át, de végül is elkerülte a nyigati birodalomrész tragédiáját. Az új és a régi államok - hol békés, hol háborús - együttéléséből született meg a modern Európa. A népvándorlás viharai és a belső forradalmi mozgalmak szétdúlták a Nyugatrómai Birodalom hatalmát. Keletrómai Birodalom - Bizánc - szintén nagy megprobáltatásokat élt át, de szerencsés földrajzi helyzete és nagyobb gazdasági, politikai, katonai stabilitása révén meg tudta örizni nemcsak nagyhatalmi státusát, hamen még területének nagy részét is. Mindazon barbár királyságok közül amelyek a Nyugatrómai birodalom területén létrejöttek, A frank volt a legnagyobb és legerősebb. A frankok uralmuk alá vették a burgondokat Galliában a nyugati gótokat és a Rajna jobb partján szinte valamennyi germán törzsel elismertették magukat. Különösen nagy sikereket értek el a frankok A Meroving családból származó Klodvig uralkodása alatt (481-511). Ebben nagy része volt a római egyház támogatásának. A frank volt az egyetlen germán nép, amely a hithű római változatában vette föl. A Klodvig után állandósult feudális anarchiából az egyik országrész főtisztviselője Martel Károly kezdte kiemelni a királyságot. Megerősítette udvarnagyi hatalmát és hadjárataival újból adófizetésre kötelezte a szomszédos germán törzseket. A régi római hadi uton Párizs felé nyomuló arab hadseregnek pedig 732-ben Poatyiénél útját állta. Világtörténelmi fordulat volt ez, hiszen Európa megmenekült az arab inváziótól. A győzelem közvetlen politikai következménye olyan hadsereg reform lett, amely nagy hatással volt az egész frank társadalom fejlődésére. A hadviselés a nehézpáncélos lovasságra tevődött át, melynek fölszerelése rendkivül költséges volt. Saját erejükből csak a nagybirtokosok és a szabad parasztok felső rétege volt képes "nehézpáncélos lovag"-kén harcolni. Martel károly, hogy kiszélesítse a hadsereg bázisát, a rendelkezésre álló királyi és hűtlenség miatt elkobzott egyházi birtokokból katonai szolgálathoz kötött , életfogytig tartó adományokat juttatott szegény szabadok részére, igy probálva megváltozott formában életre kelteni a királyi kíséretet. Igy alakult ki a hűbérbirtoki viszony., melyben résztvettek az arisztokraták és az egyházi arisztokraták is. A hűbérbirtok késöbb örökletessé vált, de végig megörizte szolgálati birtok jellegét. Ezt hangsúlyozta a személyi hűségkapcsolatot létesítő commendatio (felajánlkozás )., is. A szolgálatait felajánló személy hűséget fogadott annak, aki neki birtokot adományoz. A birtok adomány (késöbbi nevén feudum) együtesen létesiti a feudális vagy hűbéri kapcsolatot a hűbérúr (senior) és hűbérese (vasallus) között. A hűbérrendszer új összetartó kapcsokat adott a frank feudális államnak. Nagy Károly (768-814) akiről a családja a Karoling nevet, a szláv és a magyar nyelv pedig a király szót kapta, a kora középkor legkiemelkedőbb alakja. Ötven hadjáratban vesz részt, és hatalmas birodalmat kovácsolt össze. Nagy Károly birodalma magában foglalta a régi Nyugatrómai Birodalmat is, 800. év karácsonyán a pápa római császárrákoronázza, amit a bizánci császár is elismer. A kiterjedt állam megkívánta az igazgatás ujjá szervezését is. Az államigazgatás központja a királyi udvar. A tartományok élén a grofok, algrofok és esküdtek álltak. Nagy Károly fő jövedelmeit a birodalomban szétszórt úradalmaiból húzta. A birtok urasági földre (dominiumra) és paraszti földre (mansusokra) oszlott. Háromnyomásos gazdálkodást folytattak. A birtok termékei királyi család és kiséretének szükségleteit elégítette ki. A nyugat-európai feudalizmus: A rabszolgatartó társadalomtól merőben különböző társadalmi rend alakult ki a feudális gazdaság. A feudum függöség kötelékein keresztül különböző lépcsőzetes szolgáltatással megterhelt termőföld. A feudalizmus kezdete a IX. századra tehető, a Nagy Károly birodalom csak kezdete a folyamatnak. A ceh, a magyar, és a lengyel megalakulásával és megszilárdulásával megszünt a nyugat-európai gazdálkodáshoz nélkülözhetetlen rabszolga szerzés lehetősége. Nagy Károly állandó háboruskodása következtében nagyon megromlott a szabad parasztság helyzete, már nem nagyon birták a katonáskodást és a gazdálkodást egyszerre. Ebből a helyzetből nem volt más kiut mint felajánlani magát és birtokát egy gazdag patronusnak. Ő ennek fejében megszaabaditotta katonai kötelezettségétől a parasztot, mert helyette a saját kiséretét küldte el, de ennek cserébe terményszolgáltatást követelt. Ezek az események gyökeresen átformálták a Karolin-kori társadalmat. Gazdasági téren megindult a szabad parasztok és a rabszolgák összeolvadása a feudális nagybirtok keretei között. Mindezek az emberek kisgazdasághoz, telkekhez jutottak olyan feltételek mellett, hogy ingyen megművelik a földesúr magánkezelésű földjeit, a magyar kifejezéssel majorját. Ez a földesúr viszont hűbéres, aki katonai szolgálattal tartozik a hűbérúrának. A parasztok különpöző formában (robot, terméy, pénz) történő szolgáltatásai és a lovag-földesúr katonai szolgálata a feudális nagybirtok meghatározó elemei. Karoling társadalmi rendszer azonban nem csupán gazdasági hanem politikai téren is átalakulásra kényszerült. A közhatalom három intézmény között oszlik meg, a világi nagybirtok, az egyház és a város között. Az európai feudalizmus történetének az első szakasza a X. sz-tól a XIII. sz.- ig élénk gazdasági és demográfiai fellendüléssel jár. Ennek alapvető oka, hogy a feudális nagybirtoknak sikerült egyesítenie a rendelkezésre álló munkaerőt és munkaeszközt. A major technikai felszereltsége a különböző eredetü de a körülményekhez alkalmazkodott technikák bevezetéséből állt. A majorból terjedt el a széle körben a barázda forditó nehézeke, a szügyhám, a kengyel és a patkolás, a zab és az árpatermesztés és a hidegvérű lovak tenyésztése. Az egész gazdálkodásnak az alapja a hadigazdálkodás, amelynek célja a lovag és a hadseregének a harcképességének a fenntartása volt. Ez tette lehetővé a mezőgazdaság mellett az ipar kifejlődését is, hiszen a hadseregnek hurára fegyverzetre is szüksége volt. 1000-1300 körül az emberi energiaforrást (gépek hajtását) átveszik az álleti és szervetlen energia források (szél ill. vizienergia) igy jelentősen nőtt a termelékenység. A feudális és gazdaségi rend kettős jellegű, antik és barbár eredetű. Az antikvitástól örökölte a feudalizmus a rabszolga-major és a jobbágytelkek stuktúráját, a barbár világtól az ezekre rátelepedő katonai kiséretet. A feudalizmus a rabszolgát helyetesitő szabad parasztokra, akik azonban le vannak fegyverezve és függőségben élnek a földesúruktól és a katonai kiséretre épülő iegyensulyozott gazdasági rendre épült. A bizánci Birodalom feudalizációja: A Bizánci Birodalom súlyponja a Földközi-tenger keleti medencéjére esett, annak is ázsiai és afrikai partjára. Itt minvégig virágzott az ipar és a kereskedelem, a rabszolgatartó társadalom válsága sem éleződött ki. A rabszolgákat a közelkeleti rabszolgapiacokon könnyen beszerezték, de ez mellet a bizánci birodalom nagyszámú szabad és félszabad munkaerőt is foglalkoztatott. A bizánci állam erős gazdasági alapokra támaszkodott. A földek és az ipari üzemek jelentős része a bányák, kohók állami kézben voltak. Bizonyos árukkal az állam kereskedhetett (selyem, só). A külkereskedelmi vámok és az adók is jelentős bevételt hoztak. A fejlett gazdasági élet - a nyugattal ellentétben - lehetővé tettea késő római állam politikai központosításának a fenntartását. Ennek eszközei a világ legtökéletesebb hivatalszervezete, kitünő zsoldossereg, a a csodafegyvernek számító görögtűz, amely olyan robbanőkeveréket alakalmazott amely a vízen is égett. A bizánci császár korlátlan még az egyházra is kiterjedő hatalommal rendelkezett. A birodalom hol kiterjejeszkedett, hol összehúzódott, de ezer éven át fennmaradt. Amig a nyugatrómai birodalom összeomlott, addig a keletrómai birodalom (Bizánc) csodállatos életről tett tanuságot. A VI. sz. derekán bizánc újra " a mi tengerünk" (mare nostrum) tette a földközi-tengert. Visszafoglalta Észak- Afrikát, Itáliát és a Fekete-tenger vidékén elfoglalta a Krím-félsziget déli részét. A császár nagy gondot fordított az államszervezet tökéletesítésére, a közigazgatás központosítására. A VI-VII. sz. heves belső küzdelmeiből a katonai arisztokrácia kerül ki győztesen. Az új uralkodó a zsoldoshadsereget paraszthadsereggel váltja fel, amelynek tagjai szolgálatukért földet és adókedvezményt kaptak. Ez az új típusú hadsereg visszaveri a perzsákat és a szlávokat, de az arabokkal nem bír. Elvesznek a birodalom fejlett tartományai, (sziria. egyiptom). Az árucsere-forgalom lehanyatlik. A katonaparaszti birtok kiszorítja a rabszolga-munkaerővel dolgozó régi típusú nagybirtokot. A VIII. sz. elején az arabok már egészen Konstantilynápolyig merészkedtek, de egyéves ostrom után (717-718) után súlyos vereséggel vissza kellett vonulniuk. Ez után tovább fejlődött a feudalizmus. A hadsereg gyalogsági része továbbra is katonaparasztokból állt, de a lovasság egyrésze már hűbérbirtokkal rendelkezett. Ezeket a birtokokat rabszolgák és függőségi helyzetbe került közszabadok művelték meg. A közép- éa kelet-európai feudalizmus: A szlávok akárcsak a görögök vagy rómaiak, germánok vagy a kelták az indogermánok népcsoportjáhóz tartoznak, eredetükről nem sokat tudunk. Őshazájuk a Kárpátok és a Don közt terült el. A nagy hun támadás kimozditotta őket, egészen az elbáig nyomultak előre. A szlávok ekkor már három törzsre oszlottak, amelyektől a mai szláv népek is származnak. A keleti szlávok (oroszok, ukránok, beloruszok) a Dnyeper vidékén telepedtek le. A nyugati szlávok (csehek, szlovákok, lengyelek) a Visztula és az Odera folyók partján találtak új hazára. A délszlávok (szerbek, horvátok, szlovének, bolgárok) a Balkán-félszigeten találtak otthont. 600-900-ig független szláv államok alakultak, amelyek nagy szerepet játszottak európa történelmében. Az első szláv állam a boglárok nevéhez fűződik, akik benyomultak Bizánc területére a Duna és a Balkán- hegység közti területeket foglalták el. A bolgár birodalom a tetőpontját IX- X. sz. ban érte el. A Bolgár birodalom Bizánc fővárosára is fennte fogát, de Bizáncot mindig is megvédte a stratégiai helyzete és a legyőzhetetlen hajóhada. A Bolgárok után a Horvátok tértek rá a feudalizmus útjára. A bizánci és a bolgár fenyegetettségtől Rómában találták meg a horvátok a szövetséges védelmet és ezért a római kereszténységet vették fel. A Bulgáriának adót fizető szerb törzsek A bolgár birodalom bukása után Bizánci fennhatóság alá kerültek.A nyugati szlávok első nagy birodalma a Nagymorva Birodalom volt. Ennek a Birodalomnak a tronviszály és a Német- Magyar támadások vettek véget. A Nagymorva Birodalom romjain épült fel a cseh állam. 1041-ben a Cseh állam a Német Birodalom hűbérese lesz. 1086-ban IV. Henrik Német-római császár királyi méltóságot adományoz hűbéresének Vatiszláv fejedelemnek. A cseh állammal egyidőben alakult meg a Lengyel állam. A lengyelek a kereszténység felvételével hűbéresei lettek a Német- Római császárnak. A lengyelek 1025 után miután fejedelmuket királlyá koronázták, megtámadták a cseheket és námeteket. Az első király halála után hanyatlásnak indult az ország, mig csak a virágzó középkorban hatalmának csúcsára nem emelkedett. A Keleti szlávok a Balti-tenger és a Fekete- tenger közti hatalmas területen éltek. A két tengert összekötő folyamok mentén alakultak kia fejedelemségek. A Dnyeper és a volga mentén pl. Kijev csak hamar kereskedelmi gócpontokká fejlődtek. Ezek a fejedelemségek az átmenő forgalom megadóztatásából csak hamar meggazdagodtak. A lavina szerüen terjeszkedő új szláv állam szétzúzta a volgai Bolgár államot. A Bizánci szövetséges Bulgáriát és magát Bizáncot többször is meg akarták hóditani. A negyfejedelemség megszilárdította uralmát a Keleti szávok fölött a Bizánci kereszténység felvételével és ezzel Bizánc szövetség.A XI. sz. a Kijevi Ruszban (oroszország megteremtőjében) is létrejött a feudalizmus első lépcsőfoka. Az egyház megszervezi a nagybirtokokat, amelyeket függőségbe taszított szabadokkal és rabszolgákkal műveltetnek meg. A bizánci és szláv birodalom csak alapjaiban hasonlít a nyugat-Europai feudalizmusra. Az uralkodó szinte korlátlan hatalommal rendelkezett. A nagybirtokosok egyoldalu függösége az államhatolomtól és a parasztság bizonytalan birtokjogi helyzete jellemzi ezt a feudalizmust. Az iszlám és az arab hódítás: Az iszlám vagy más néven a mohamedán vallás abból a gazdasági és társadalmi válságból született amely az arab félszigeten végigsöpört a VI-VII. sz-ban. A belső viszályok amelyek a gazdag és a szegény rétegek között dúltak, elősegitette Mohamed színrelépését a gazdag kereskedővárosban mekkában. Mohamed a környező országokat járva megismerte a keresztény és zsidó vallást. Isteni elhivatottságot érezvén magában a VII. sz-ban megalapitotta a mohamedán vallást és egy istenben Allahban hitt. Egy isten Allah és Mohamed az ő prófétája. Mohamed által hirdetett vallsának nincs bonyolult hittana. A világ mint isten teremtménye jó, így nincs szüksége az embernek megváltásra, csak az isten iránti teljes odaadásra. A belső háborukból felszabadult hatalmas energia a külső háborukban teljesedett ki, a szent háborúkban. Mohamed halála után megindultak azok a háborúk amelyek messze Arábia határain túl is terjesztették a mohamedán hitet. A mohamedánok elfoglalták Bzánc keleti területeit, Szíriát, Palesztinát, Egyiptomot, valamint Iránt. A hóditások hatására kezdett megváltozni a hóditók társadalmi szerkezete is. A meghóditott területeken a hóditók tisztjei a benszülöttek hatására kezdték elhagyni a táborokat és beköltözve a városokba több rabszolgát tartó nagybirtokosok lettek. Az arab feudalizmusnai is megeggyező vonása, hogy az arab földesurak is parasztokat zsákmányoltak ki. Az Arab hűbér birtok azonban nem volt öröklődő. Így volt ez Bizáncban is. A Bizánci birodalomra jellemző a parasztok kiszolgáltatott helyzete és a rabszolgaság fennmaradása is. A kalifátus fénykorában virágzott az öntözéses földművelés, a gyapot, rizs és sáfrányültetvények valamint a kertészet. Az iparuk is fejlett volt különösen az üveg, tükör, acél (damaszkuszi acél), ékszerek és illatszer ipar. Kerskedelmük az egész akkor ismert világot behálózta. De a kalifátusban egyesített országok küzdöttek a függetlenségükért és érezhetően meggyöngítették a kalifák hatalmát. A kalifátus bomlása már a VIII.sz-ban megkezdődött, a córdobai emirség kiválásával. Késöbb Marokkó, Tunisz, Egyiptom, Irán és több kisebb állam elszakadásával folytatódott. Majd a törökök Bagdadi elfoglalása után már a kalifa csak vallási főként működött tovább. A magyar nép őstörténete: Miközben Kelet-Közép és Kelet-Európa széles területein szláv államok vertek gyökeret, a Kárpát-medencében a népvándorlás utolsó hullámaként a magyarok telepedtek le. A magyarság történelmének kezdetét mintegy hatezer évvel ezelőttre tehetjük. Ebből az időből csak ezer évet tehetünk a Kárpát-medencére a többit az Urál vidékén és a Kelet-európai szállásokon töltöttek a magyarok, ezt hívjuk a magyar őstörténetnek. A magyar nyelv és nép legkorábbi kapcsolatai a szamojédok és a finnugorok felé mutatnak. Feltételezhetjük, hogy i.e. kb. 4000 évvel együt éltek a az uráli népekkel az ugynevezett uráli őshazában, az Ob folyó és az Ural hegység közötti területen. Az itt élő ősein halászattal és vadászattal foglalatoskodtak. Egyetlen háziállatuk a kutya volt. A túlnépesedés az urali népek szétrajzásáhóz vezetett i.e. a IV. évezered második harmadában, az Ural hegység mind két oldalán. A finnugorok az Urál hegység környékén maradta, és fő megélhetési formájuk a vadászat és a halászat volt, de ezt magasabb szintre művelték a csiszolt kőeszközök segítségével. Ez volt az úgynevezett finnugor őshaza. A finnugorság Kelet- Európai szárnya három részre szakadt kb i.e. 1500 körül. Az urál európai oldalán élő permiekre, a Volgától a Baltikumig terjedő közfinnekre és a nyugatszibériában lakó ugorokra, a mai vogulok, osztjákok és magyarok elődeire. Miközben az Urál nyugati oldalán élő finnugorok nyugatra, a keleti részén élők dél és délkeleti irányban terjeszkedtek. I.e. II. évezred második felében eljutottak az Irtis, Tobol és az Ob középső folyásának sztyeppéire. Ez volt az ugor őshaza. Az éghajlat változás, felmelegedés az északi népeket délre a déli népeket északra csábitotta. Igy találkoztak az ugorok iráni népekkel és sajátitották el tőlük az állattartást, mint juh, tehén, kecske ló. Régészeti leletek tanusága szerint buzatermesztést is tőlük sajátították el. Ugyan csak nekik köszönhették az ugorok a réz, bronz, majd késöbb a fémmüvesség megismerését.I.e. 500-at megelőző évszázadokban az ugor közösség felbomlott. Ennek oka a felmelegedés ekkor érte el a csúcspontját. A sztyeppék határai 200-300 km-rel északabra tevődtek át. Két lehetőség volt a fenyegető szárazság elől északra húzódni ezt tették a vogulok és az osztjákok vagy délfelé vándorló állattartással foglalatoskodni ezt tették az ugor törzsek a magyarok ősei. A déli ugorok késöbb szétváltak az obi ugorok a tajga övezetébe kerültek és zsákmányoló életmódra tértek át. Mig a déli ugorok a magyarok ősei nomád állattartással a sztyeppei részeken maradt. A magyar törzsek nagy része feltehetően ellenséges nyomásra ujból felkerekedett és dél majd nyugat felé vándorolva átkelt a volgán és a don a donyec, az azovi tenger mentén levédiában vert tanyát. Itt a magyarság merőben más környezetbe került, A kazár birodalom fennhatósága alá tartozó területekre, amelynek virágzó iparos és kereskedő városai voltak és agységes államszervezet fogta ösze. Ez a birodalom hatása átalakitólag hatott a nomád állattartó magyarokra az állandó megtelepedés felé szorította őket. Ekés földmüveléssel, állattartással, kertműveléssel és szőlőtermesztéssel foglalkoztak. A magyar honfoglalás előzményei: 830 körül belháború rázta meg Kazár Birodalmat. Ebben a küzdelemben a magyarok a központi hatalom ellen foglaltak állást, sőt befogadták és kabar néven egy törzsbe szervezték a lázadókat. A belháborúkban elfoglalt magatartás megrontotta a kazár-magyar viszonyt. így a magyarság biztonsági okokból 840-850 körül nyugatabbra húzódott. Igy kerültek Etelközbe. Lényegében a kárpátok és a kazár birodalom közt elterülő területet a magyarok uralták a honfoglalásig. A helyváltoztatással csökkent a földművelés és nött a legeltető állattartás szerepe. Politikai helyzet annyiban változott, hogy a lemondott Levedi helyett Árpád család őse Álmos lett a fejedelem. Bár Álmos a kazár gakán segitségével lett főfejedelem, úgyes politikával csakhamar függetlenitette magát a kazár hatalomtól. Belső hatalmát is megszilárdította a többi törzsel kötött szövetség. Az új főfejedelem keményen éreztette hatalmát a környező szláv népeken, élelmiszeradót és rabszolgát szedve tőlük. Etelközben a magyarok szomszédai keleten a kazárok, délen a bolgárok, északon pedig a keleti szlávok voltak. A kazárokkal a kapcsolat meglazúlt, de a bolgárokkal akiket levédiából ismertek felélénkült. A keleti szlávok gazdasági társadalmi fejlődése lényegében a magyarokéval egyszinten állt. Azzal a különbséggel, hogy ő gazdasági életük alapja a földművelés volt és nem ismerték a nomád állattartást. A magyarok figyelme egyre jobban nyugat felé irányúlt. Egymással marakodó uralkodók, tartományurak, népek nyerik meg szövetseégesnek a félelmetes hírű lovasokat busás fizettség és szabad zsákmányolás igéretével. Hadi utjuk gyakran a Kárpát-medence vagy annak környéke. Hamar észreveszik a a Kárpát-medence előnyeit etelközzel szemben. Könnyebben védhető mint a sik vidéken elterülő Etelköz, és a területén nincs szervezett államhatalom. A Kárpát medence a honfoglalás előtt: A Kárpát medence ősidők óta lakott terület volt. Mint tudjuk innen került elő a világ legrégebbi ember lelete a Rudapithecus. 4-500.000 ezer évvel ezelött Vértesszőlős környéke táplálta az itt élő vadászokat. 100.000 évvel ezelött a Neander-völgyi ember vadászott itt mamutra és barlangi medvére. A mai ember első hirnökei i.e. 50.000 évvel érkeztek délkelet felől. Úgy 10.000 évvel ezelőtt már a mai időjárás uralkodott és ez lehetővé tette az állattenyésztést és a főldművelést. i.e. 5000 körül búzát, árpát, juhot, kecskét a balkáni bevándorlók honosították meg. A szarvasmarhát és a disznót a helyi lakosság háziasította a vadon élő fajtákból. A duna volgyén keresztül jutott el a neolit kori kultura Európa északibb és nyugatibb tájaira. Az ujitást hozó délkeleti jövevények vagy beolvadtak a helyi lakosságba, vagy tovább vándorolta, vagy visszatorlódtak. Igy vált a Kárpát-medence az ősidőkben is a népek olvasztótégelyévé. I.e. I sz-ban érte el a római hóditás a Kárpát-medencét és a dunántúl Pannonia, I.u. II. században erdély és tiszántúl pedig Dacia néven lesz provincia vagyis gyarmat.A római uralomnak a népvándorlás vetett véget. 375-ben a hunok átkelnek a volgán és akkor még a volga mellett élő magyarokat is alaltvolójukká teszik, a gótokat eluzva a Kárpát-medencét is birtokba veszik. 433-ban még a római Pannónia is kezükbe került. Dáciát a rómaiak jóval korábban 270-275 között feladták és kiürítették. A Hun birodalom bukása után a Kárpát medence egy évszázadra a germán népeké lett. A Kárpát-medence 568-ban a Baján kagán vezetésével az avarok központja lett. Nyugati terjeszkedésükkel összetüzésbe kerültek a frankokkal és a hunok sorsát ők sem kerülhették el. Nagy Morvaország Szvapotluk és leszármazottai vezetésével, 874-ig terült el a Kárpát- medencében, majd ez a terület is fran fennhatóság alá került. A honfoglalás: Az önállóvá vált és egységes etelközi magyarság vezetőiben már a 890-es években felmerült a Kárpát-medencébe költözés gondolata. 892- ben újból a Kárpát-medencében vannak a magyarok: a keleti frankokkal szövetégben pusztítják Szvatopluk Morva birodalmát. 894-ben viszont Árpád fia, Levente vezetésével a Balkánon a bolgárok ellen harcolnak. Még ugyanebben az évben Szvatopluk hívására újból a Kárpát-medencében teremnek a magyarok. Ekkor történik az esemény, amely elindítja a honfoglalást. Váratlanul meghal a magyarok szövetségese, Szvatopluk nagyfejedelem. A Dunántúlt fosztogató hadak nem térnek vissza Etelközbe, hanem a Felső-Tisza vidékére vonulnak. Maga a fősereg Álmos fiának, Árpádnak irányításával 895 tavaszán nyomult be a Vereckei-hágón át az Alföldre. A 894-es háborúban vesztes bolgárok a magyarok háta mögött szövetkeztek a besenyőkkel és a fősereg távollétét kihasználva rátámadtak az etelközi magyarságra. A katonai védelem nélkül maradt nép fejvesztetten menekült, és átvergődött a Kárpát-medencébe. Ez a vereség az életébe került a főfejedelemnek: Álmosnak. Halála után Árpád lett a kündü, míg a gyulai méltóságot továbbra is Kurszán birtokolta. A katonai hatalom azonban nem a kündü, hanem a gyula kezében összpontosult, így a honfoglalás hadműveleteit valószínűleg Kurszán irányította. Az etelközi vereség súlyos volt, de nem sorsdöntő. 895-ben a Kárpát-medencének a Dunától keletre eső része került magyar uralom alá. Majd 4 éves szünet következett, amit a hadvezetés az ország védelmére használt fel. 899-ben a magyarok megverték az észak-itáliai királyt. A hadjárat közben azonban meghalt szövetségesük, Arnulf császár. Most már semmi sem tarthatta vissza a magyarokat a Dunántúl birtokba vételétől. A Keleti-frank Birodalom 907-ben kísérletet tett a régi szövetséges magyarok visszaszorítására. A Pozsony mellett megvívott bajor-magyar csata a bajorok megsemmisítő vereségével végződött. Ezzel fejeződött be a honfoglalás. A záró harcban Árpád nagyfejedelem már nem tud résztvenni, mert 900-ban meghalt. A Pozsony melletti győzelem nem csupán magyar hanem közép európai jelentőségű is. A magyar honfoglalást lezáró nagy hadiesemény meghiusitotta a bajoroknak a kialakuló cseh állam elnyomására tett törekvéseit, és elősegitette a Lengyel állam kibontakozását. Igy érdekazonosságban bontakoztak ki a korai feudális államok a Kárpátok nyugati déli és északi oldalán. A honfoglalás kora: A honfoglalástól a korai magyar feudális állam megalakulásáig eltelt éveket a honfoglalás korának nevezzük. A honfoglaló magyarság létszámát nem ismerjük: a becslések 200-500 ezer közt ingadoznak. A magyarok nem lakatlan területet szálltak meg, sík vidéken avarokat, a peremterületeken különböző szláv népeket találtak. Ezeknek a lélekszáma kisebb lehetett a magyarokénál mert különben ők olvasztották volna be a magyarokat, mint ez a bolgárokkal is történt. A gazdálkodásra a letelepült gazdálkodás a jellemző. A szántóföldek bősége és a menekülés során megcsappant állatálllomány miatt a földművelés került előtérbe. Az állatállomány is változik, a nománd életre jellemző ló és juh háttérbe szorul a szarvasmarha és a sertéssel szemben. A társadalom alapsejtjét a nagycsalád alkotta. Erre lehet következtetni a temetőtérképekből. A sírok szerkezete a társadalom szerkezetét tükrözi, csakhogy a másvilágon minden fordítva van (bal-gazdagok, jobb-szegények). Ha a család túlnépesedett akkor került sor a kenyértörésre, amikor a csládfő a kenyeret annyi felé törte ahány részre szét vált a család. A honfoglalók falvakban éltek, a falú szó eredeti jelentése összefont, utalva a falut körülvevő kerítésre. A honfoglalók lakástípusai a nemezsátrak, faházak, később téglaházak voltak. Már a honfoglalás előtt bekapcsolódtak a kereskedelembe. A Fekete-tenger melletti bizánci városok vásárain prémmel, ezüstnemüvel, rabszolgával jelentek meg és érte fényűzési tárgyakat vásáróltak. Ez a kapcsolat az újhazában sem szakadt meg. Használati eszközeiket javarész maguk készítették, de bizonyos mesterségeket mint fazekasság és kovácsmesterség háziipar szerüen is űztek. A társadalom felső rétegének támasza a fegyveres kíséret volt. Katonai feladataik ellátásáért szállást, eltartást, ruhát, fegyvert kaptak. Az ő eltartásukat szolgálták elsősorban a kalandozások. A magyarok többféle célt szolgáló hadjárat sorozata 7 évig szinte állandó hadiállapotban tartotta Európát. A magyar veszedelemmel szemben az európai népek kevésbé találták meg az eredményes védekezést, mert a magyarok a könnyűlovas harcmodor mesterei voltak. A 930-as években végeszakadt a győzelemsorozatnak, mert Európa megtalálta a hatékony védekezés módját. A városokat fallal veszik körül, várakat építenek. A magyarok a különböző királyoktól sorra szenvednek vereséget. 933-ban Merseburgnál 955 Ausburgnál. A kalandozásoknak bealkonyult. A belső helyzet sem biztató: a törzsszövetség felbomlott és a legfőbb hatalom kicsúszott a nagyfejedelmek kezéből. A 972-ben uralomra jutott Géza sorsdöntő választás előtt állt. Folytatja a kalandozásokat vagy az országon belül probál érvényesülni. A magyar államalapítás: Géza, Árpád dédunokája, Taksony fejedelem fia volt: 970 körül állt a magyar törzsszövetség élére. Nem sokkal hatalomra kerülése után már fel is vette a kapcsolatot Nagy Ottó császárral és térítő papokat kért tőle. Arról, hogy miként győzte meg a kereszténység felvételének előnyeiről az előkelőket, nem maradt fenn tudósítás, csak annyi, hogy "kezéhez vér tapadt". Géza fenntartotta magának a jogot, hogy pogány isteneinek is hódoljon, de családját megkereszteltette, és fiát is keresztény hitben neveltette. Géza megteremtette a jó kapcsolatokat a szomszédos országokkal. Uralma alá kényszerítette a függetlenségre törekvő törzseket, törzsi csoportokat. Energikusan végrehajtotta a nyugat felé "nyitást". Tisztában volt azzal, hogy szilárd belpolitikai támasz nélkül a kedvező külpolitikai helyzet mit sem ér. Kijelölte az első latin szertartású püspökség székhelyét és ő kezdte meg a pannonhalmi bencés apátság építését is. Fia, Vajk részére megszerezte feleségül Ottó unokahúgát, Gizella bajor hercegnőt. Örökösének és utódjának Vajkot jelölte ki, aki a keresztségben az István nevet kapta. Géza tehát szakított a trónöröklés szeniorátusi rendszerével, melyben a legidősebb férfirokonra száll a hatalom. A hagyományos öröklődési rend szerint Koppánynak kellett volna Géza örökébe lépni. Istvánnak 997-es trónralépése után először vele kellett megküzdenie. Koppány felnégyelt holttestét négy várfalra tűzték ki, a fejét erdélyi gyulának küldték el. A magyar államalapítás egyik legfontosabb mozzanata a koronázás volt. István II. Szilveszter pápától kért koronát, és 1001. újév napján tétette fejére Esztergomban. Ezután folytatta az egységes ország kialakítását. 1003-ban meghódította Erdélyt, majd legyőzte a Temesvidék urát, Ajtonyt. Miután István befejezte a régi rend lerombolásának apjától rámaradt részét, az ország átalakításához látott. A legfontosabb tennivalók a földesúri jogok szilárd rendjének megteremtése és a világi, valamint egyházi kormányzás intézményrendszerének megalapozása volt. Az egyházszervezés már a koronázás után kezdetét vette. Sikerült független egyházat teremtenie két érsekség alapításával és 8 püspökség létrehozásával. Az egyházszervezettel párhuzamosan megjelentek az első kolostorok is. A kiterjedt és jól szervezett egyházi birtokokon jött létre az uradalmak rendszere. Az uralkodók bővében voltak az egyháznak adományozható földnek. A világi nagybirtok még nem alakult ki olyan szilárdan, mint az egyházi és a királyi. István politikájának fő támaszai mégis inkább a betelepített, jobbára német lovagok voltak, akik az egyházhoz hasonlóan hatalmas birtokadományokban részesültek. Az ország tényleges határai a természetes vagy mesterséges védőrendszerek, a gyepűk voltak. Az ország belsejének védelme a várakra hárult, melyek kevés kivételtől eltekintve földvárak voltak. A várakra épült a királyság katonai szervezete. Az egykori kalandozó harcosokat és a közrendűeket száz háztartásból álló egységekbe szervezték, élükre ispánokat állítottak. A várakhoz tartozó várföldek biztosították az élelmezést, a várjobbágyokból kerültek ki a tisztségviselők: a századosok, a hadnagy, a várnagy. A közrendűekből álló várnép jogilag szabad maradt, de gyakorlatilag egész életére a várhoz volt láncolva, a szolgálat számára elsősorban terményadót jelentett. A vármegyék elöljárója a megyésispán volt. Ő látta el az igazságszolgáltatás feladatait, gondoskodott az adók beszedéséről, és háborúban ő vezette a vár hadi népét. A vármegyék jövedelmén az uralkodó és az ispán osztozott, a bevételek a szabadok pénzadójából, a híd- és útvámokból tevődtek össze. A várfalakon kívül a hét meghatározott napjain heti vásárokat tartottak. Az ország vezetését Szent István uralkodása alatt és után a királyi tanács végezte, mely a püspöki karból és az ispánokból állt. A tanács két vezetője kezdettől fogva a püspöki kar feje és a nádorispán volt. I. István átgondolt és határozott államszervező munkájának eredményeként Magyarország a hasonló időszakban keresztény hitre tért államok talán legtekintélyesebbje lett. Az egyedülálló egyházi függetlenség mellett a külpolitikai helyzet is kedvező volt. István szövetséget kötött II. Baszileiosz bizánci császárral. Szent István kései éveiben leginkább a trónörökléssel volt gondban, hiszen fia, Imre herceg meghalt, és azzal próbálta elejét venni a trónviszálynak, hogy ősi szokás szerinti örökösét, unokatestvérét, Vazult megvakíttatta, a fülébe öntött forró ólommal pedig végképp alkalmatlanná tette az uralkodásra. Örökösének egyik nővére fiát, a Velencében uralkodó Orseoló család tagját, Pétert jelölte ki. István 1038. augusztus 15-én halt meg.