Fancsek Krisztina 10/B A Szent Korona története 1000 karácsonyán Esztergomban megkoronázták I. (Szent) Istvánt, a magyarok első királyát. Ezzel a koronázással egyrészt kifejezésre jutott, hogy országunk a kereszténységhez, a kereszténységnek ahhoz az ágához tartozik, amelyet latin kereszténységnek nevezünk, amelynek vezetője a római pápa. Másrészt: "Isten kegyelméből" való király, tehát az egyház beleegyezésével, támogatásával és áldásával foglalta el az ország trónját. Róma és a császár hatalma Európa nyugati részére terjedt csak ki, a délkeleti részén Bizáncban a bizánci császár uralkodott, aki az ortodox (görög) egyház feje is. Az ortodox egyház ugyanúgy Krisztus tanait hirdette, de sok kérdésben más nézetet vallott, és nem volt hajlandó magát a római pápának alávetni. Géza fejedelemnek, I. István apjának kellett meghozni a döntést, melyik egyházhoz csatlakozik. Géza fia számára a bajor hercegnő kezét kérte meg, ezzel a lépéssel a magyarság a nyugati kultúrkörhöz csatlakozott. Ehhez az átalakuláshoz szükség volt a koronára, amit a pápa küldött I. Istvánnak. Hartvik püspök írta meg István király legendáját, mely szerint 1000- ben István Asztrik püspököt küldte Rómába a pápához, és kérte az esztergomi templomnak főegyház, azaz érsekség rangjára emelését és a többi megalapított püspökség megerősítését. Ezen kívül arra kérte még a pápát, hogy "érdemesítse őt arra, hogy királyi koronával erősítse, hogy erre a tisztségre támaszkodva, amit Isten kegyelméből kezdett", a kereszténység bevezetését "még jobban megszilárdítsa". "Épp ez időben fogadta el Miesko, a lengyelek fejedelme övéivel a keresztény hitet, s a római szék elöljárójához követeket küldve kérte, hogy apostoli áldással támogassák, és királyi diadémával koszorúzzák. Kérésére a pápa rábólintott, s már egy jeles mívű koronát csináltatott, melyet néki áldásával s a királyi dicső ranggal elküldeni szándékozott. De mivel ismeri az Úr, kik az övéi - hiszen mikor az apostolok kettőt jelöltek ki az apostoli szolgálatra, Mátyást részesítette előnyben, s vele töltötte be az apostolok számát -, elhatározta, hogy sokkal inkább választottját, Istvánt ékesíti szerencsésen e világi koronával, majd azután ugyancsak őt díszíti fel még szerencsésebben az örökkévalóval. Tehát a kijelölt napon, melyen a már elkészített koronát a lengyelek fejedelmének kellett volna küldeni, illetve a megelőző éjszakán, a pápának látomásában megjelent Isten küldöttje, és ezt mondta: >Tudd meg, hogy a holnapi napon, a nap első órájában hozzád ismeretlen nemzet követei jönnek, akik tőled fejedelmüknek az apostoli áldás ajándékával egyetemben királyi koronát követelnek. A koronát hát, melyet csináltattál, fejedelmüknek, miként kérik, eljuttatni ne habozzál. Mert tudd meg, hogy ez néki a dicső királyi ranggal együtt élete érdemeiért jár.< [...] Asztrik püspök vígan tért vissza hazájába, magával vitt mindent, amiért a vállalt utat végigjárta."* E történet mögött a politika szabályait követő tények húzódnak. István a keresztény egyház és állam szervezését kétféleképpen oldhatta volna meg. Elismerhette volna a Passauban vagy Salzburgban székelő érsek, illetve püspök törekvéseit, akik mindketten azon voltak, hogy Magyarország az ő fennhatóságuk alá kerüljön. Ez azt jelentette volna, hogy Magyarország függésbe kerül a németektől. Kérhette volna, hogy a császár hűbéresei közé fogadja. Ebben az esetben Magyarország a német császár hatalma alá tartozik. István egy másik utat választott: olyan egyházi szervezetet hozott létre, amelyet a pápa erősített meg, így közvetlenül Rómához tartozott, és független volt a német-római birodalom egyházfőitől. A pápa által küldött korona tulajdonképpen egy széles aranyabroncs, amelyet szabályos közökben ékkövek díszítenek; elöl és kétoldalt egy-egy - összesen három - liliom emelkedik ki az abroncs felső széle fölé. Ez a korona nem azonos a mai Szent Koronával. "A magyar királyok fejéke aranyból készült, rekeszzománc képekkel. Két részből áll. Felső fele sötétebb, tisztább aranyból kimunkált négy keresztpánt, a pántok 51 mm szélesek. Ezt a felső koronarészt ábráink latin nyelvű magyarázatai után a régebbi szakirodalom latin koronának (corona Latina) nevezte el. A négy pánt aranyabroncson nyugszik. Ez vastagabb, halványabb, nagyobb ezüsttartalmú, rekeszzománc képeit görög nyelvű magyarázatok kísérik. Ezért lett a neve görög korona (corona Graeca), de minthogy megtalálható rajta a bizánci birodalom uralkodójának és fiának a képe, nevezik bizánci koronának is. A korona magassága - a tetején található, ferdén álló latin kereszt nélkül - 127 mm. Az alsó koronarész nagyobb átmérője 216 mm, a kisebb 203 mm, az abroncs tehát nem szabályos kör alakú. Kerülete: 720 mm. Súlya: 2056 gramm. Két oldalán négy-négy, 10- 13 cm hosszú lecsüngő aranylánc látható, amelyeknek mindegyike lóhere formában csoportosuló drágakövekben végződik. Hátul, középen, egy hasonló lánc csüng alá."* A görög korona eredetileg egyszerű széles abroncs volt, amelyet szabályos közökben elhelyezett drágakövek és képek díszítettek. Az abroncsból elöl és hátul egy-egy, félkör alakban végződő kép áll ki. Az elülső, a homlok feletti, kiemelkedő részen Krisztus zománcképe, a hátsó, a nyakszirt felett kiemelkedő részen pedig Dukász Mihály görög császár ugyancsak zománcból készített arcképe. Az abroncsot díszítő kisebb, négyszögletes képeken Krisztus képe alatt Gábor és Mihály arkangyal, aztán sorban Szent György és Szent Demeter, Szent Kozma és Szent Damján zománcképe látható. A sort Dukász Mihály császár kiemelkedő képe alatt Konstantin, a görög uralkodó társcsászára és I. Géza magyar király képe zárja le. A képek mellett görög betűs feliratok jelzik, hogy a kép kit ábrázol. A három uralkodó alapján megállapítható, hogy a görög koronát 1074 körül Bizáncban készítették. A latin koronát később helyezték a görög fölé. Az átalakításnál a görög koronát nem hagyták érintetlenül. Krisztus és Dukász Mihály képe közé rekeszzománcból háromszögben és félkörben végződő, drágakővel díszített oromdíszeket, "pártát" forrasztottak, az abroncs aljára pedig kétoldalt három-három, hátul egy lóhere alakú, láncocskán függő díszt kapcsoltak. Az így megtoldott görög korona ugyan most már magasabb, díszesebb volt, mint az eredeti, de még mindig nyitott, s így újabb részekkel zárt koronává alakították át. Két pántot szereltek rá, amelyek felülről nézve egymást keresztezik. A kereszteződés közepén a világmindenségen uralkodó Krisztus (görög kifejezéssel pantokrator) képe látható, tőle mind a négy irányban két-két apostol: András és Péter, Tamás és Jakab, Pál és Fülöp, János és Bertalan. A pántok tetején Krisztus képét átfúrták, és ide kis, gömbökben végződő aranykeresztet tettek. Így jött létre a mi mai, felül zárt, Szent Koronánk. Mind a latin, mind a görög koronát nagy számban díszítik drágakövek. A nagyalakú csiszolt és csiszolatlan zafírok, gránátkövet, rubinok és ametisztek mellett kisebb igazgyöngyökből felfűzött egész sorok díszítik a koronát, illetve övezik körül annak alsó pántját. Az átalakításnak van néhány furcsa vonása. A legfeltűnőbb, hogy csak nyolc apostol képét használták fel, pedig köztudomású, hogy 12 tanítvány volt, négy tehát hiányzik. Ugyanilyen feltűnő, hogy a legfontosabb és fontossága miatt a középpontban lévő Krisztus-képet a kereszt feltétele kedvéért átfúrták, majdnem azt mondhatnánk, tönkretették. Bertalan apostol képe nem látható, mert a görög korona eltakarja. Ezek a furcsaságok a művészettörténészeket és történészeket arra indították, hogy különböző elméletekkel magyarázzák meg a mai korona kialakulását. Azt feltételezték, hogy a latin korona tulajdonképpen I. István koronája, s akkor nyerte el mai alakját, amikor a göröggel egyesítették. Ennek az elméletnek nem adhatunk hitelt. Franz Bock német műtörténész a latin koronát közvetlenül az 1000. év előtt keletkezett római munkának minősítette. Ipolyi Arnold püspök hagyománytisztelettől és politikai szempontoktól vezérelve ugyancsak a római eredeztetés mellett foglalt állást. Pauler Gyula történetíró szerint: "minthogy a ménfői csata után III. Henrik császár az ország jelvényeit, a koronát és a lándzsát visszaküldte Rómába Szent Péter sírjához, e korona - szerinte - nyomtalanul eltűnt. A magyar korona I. Gézának Dukász Mihálytól kapott koronájával azonos, s ezt, az eredetileg nyílt koronát később, egy román kori munkából nyert négy pánttal lezárták. Bár lehet, hogy e pántok valahogy összefüggtek Szent Istvánnal, az is lehet, hogy egy olyan koronának voltak a részei, amelyet királyaink Aba Sámuel és I. Géza uralkodásának ideje között használtak, de az mindenképpen lehetetlen, hogy a Géza bizánci koronájával való egyesítés céljából összetörték volna első királyunk koronáját." Más feltételezés szerint a latin korona eredetileg I. István fejereklyéje volt, s ennek egy részét használták fel a mai korona elkészítésekor. Ez a feltételezés nem kizárt, de nem is bizonyítható. Mivel az egyes kutatók különböző magyarázatokat adnak mind a görög, mind a latin korona születésének körülményeiről, az összeillesztés időpontjában is eltérő állásponton vannak. A legkorábbi idő, amely a korona teljes kialakulása szempontjából számításba jöhet, az 1070-es évek, hiszen a görög korona zománcképei ennél korábbi időpontot nem tesznek lehetővé. Feltételezik azt is, hogy a két koronarészt 1083-ban, István király szentté avatása után egyesítették volna. Más felfogás szerint a korona mai formájában III. Béla uralkodásának idején 1172-1196 alakult ki. A legtöbb kutató a 12. századi összeillesztést látja a legvalószínűbbnek. Az eddigi kutatási eredményekből kitűnik, hogy a latin korona pántjait utólag hajlították meg, tehát semmiképpen sem lehet első királyunk koronája. Ez azonban nem zárja ki, hogy valamelyik része ne lenne kapcsolatba hozható I. István személyével. Bármi legyen is a kutatások további eredménye, a korona mindenképpen ezredéves önálló állami létünk jelképe marad. Nem az a döntő tényező, hogy a korona mint tárgy valóban Istváné volt-e vagy sem, hanem az, hogy törhetetlenül hitték, hogy Istváné volt. * Benda Kálmán-Fügedi Erik: A magyar korona regénye. Magvető Könyvkiadó, 1979. * Bertényi Iván: A magyar korona története. Kossuth Könyvkiadó, 1978