2. Tétel Az ókori Róma - Hogyan lesz Róma "a hét domb" városából egy világbirodalom központja? Dél-Itália meghódításával a félszigetet délről övező tenger római kereskedelmi érdekterület lett. Ezt az érdekeltséget azonban zavarta a görög és karthágói kézen lévő Szicília. Róma nem békült meg ezzel a helyzettel és az első kínálkozó alkalmat felhasználta Szicília bekebelezésére. A háború kirobbantására egy jelentéktelen incidens szolgált ürügyül. Egy zsoldoscsapat Syracusae-val (Szirakuzé) támadt vitájában Karthágó, illetve Róma segítségét kérte. Így törtek ki az ún. pun háborúk, amelyek több mint száz évig tartottak. Punoknak Karthágó lakóit nevezték. A háború kitörésekor Karthágó látszott erősebbnek. Valójában azonban kezdettől fogva Róma oldalán volt a kezdeményezés és az erő is. A küzdelem első szakaszában, az első pun háborúban (i.e. 264-241) Róma volt fölényben a szárazföldön, és csakhamar elfoglalta Szicília nagy részét. A karthágói flotta is csődöt mondott. Néhány éves hadakozás után római sereg szállt partra Afrikában Karthágó ellen. Az inváziós sereget azonban sikerült szétverni. Ez azonban csak átmeneti siker volt, mert Rómának végül sikerült teljes blokád alá vonni Nyugat-Szicíliát. Amikor a felmentő karthágói hajóhad is kudarcot vallott, Karthágó békét kért. A római békediktátum több birtokától is megfosztotta Karthágót és hadisarc megfizetésére kényszerítette. Karthágó azonban hamar felépült súlyos vereségéből a hispániai ezüstbányák révén. A második pun háborút (i.e. 218-201) "Hannibáli háború"-nak nevezték. Hannibál látta, hogy Róma visszaszorítására Karthágó önmagában nem elég erős, ezért egy szövetségi rendszert kellett létrehozni. Elsősorban a gallokra számított. Megnyerésük érdekében vállalta az alpesi átkelést is. A gallok tömegesen csatlakoztak hozzá, de a népfelkelés elmaradt. A Rómaellenes blokk nem állt össze. Katonai szempontból azonban Róma súlyos helyzetbe került. A dél-itáliai Cannae-nál (kena) 80 ezer főnyi római sereg vérzett el Hannibál bekerítő gyűrűjében. De Róma mindig rendelkezett utánpótlással, így Hannibál villámháborúja tetőpontján kifulladt. Két-három évvel a Cannae-i vereség után ismét Róma kezében volt a stratégiai kezdeményezés. Az elpártolt szövetségeseket is visszahódította, megfosztva ezzel Hannibált az utánpótlástól, Karthágót pedig az ezüstbányák jövedelmétől. Hannibál erre hazatért, és teljes vereséget szenvedett (Zama, i.e. 202.) A Földközi- tenger nyugati medencéjében felszabadulva, Róma nagyobb figyelmet fordított a keleti medencére is. Mikor Makedóniának és Szíriának összefogása Egyiptom ellen Róma kárára változtatta volna meg keleten az erőviszonyokat, Róma először Makedóniára, majd Szíriára mért csapást. Amint véget ért a szíriai háború, Róma újból csatasorba állt az ismét erőre kapott Makedónia ellen és i.e. 148-ban megfosztotta függetlenségétől és római tartománnyá tette. Nemsokára a görögök is hasonló sorsra jutottak. Rómának a kelettel szemben tanúsított demonstrációja nyilvánvalóvá tette, hogy a római külpolitika a legyőzött államok függetlenségének megsemmisítésére törekszik. Ez a politika semmi jót nem ígért a legyőzött, de meg nem semmisített Karthágónak. Mikor pedig Karthágó Róma engedélye nélkül fegyvert fogott a területére betörő numidák ellen, ezt Róma a békeszerződés megszegésének nyilvánította és hadat üzent a városnak. A harc eleve kilátástalan volt. A római sereg rohammal foglalta el várost. A város falait lerombolták és az elfoglalt területeket Africa néven provinciává szervezték. Ezzel lényegében a Földközi-tenger egész vidéke római uralom alá került. - Mutassa be a principátus gazdasági, társadalmi és politikai viszonyait! Értékelje a korszak kultúráját! A köztársaság utolsó évszázadának eseményeit az i.e. 138-135 között lefolyt szicíliai, majd keleti rabszolgafelkelések nyitják meg. Ezek a levert rabszolgafelkelések adják hátterét a Gracchus testvérek reformmozgalmának. A reformmozgalom lényege ami a földreformra irányul, hogy az állami földből legfeljebb 1000 római holdat lehessen bérelni. Az így felszabadult földet 30 római holdas parcellákban fel kell osztani a nincstelenek között. A reakció erre, hogy az idősebbik testvért Tiberiust megölték. A reformmozgalom újabb lendületet akkor vett, amikor Tiberius öccsét Caiust néptribunussá választották. Caius a földreformtörvény kiegészítésére telepítést javasolt, de fő célja az athéni típusú demokrácia átültetése volt. A reakció őt is bátyja sorsára juttatta. A Gracchusok bukása után Rómában kiéleződött a politikai harc, amelynek két pólusa az ún. néppárt és a szenátori párt volt. A néppártiak a népet használták fel a maguk egyéni, politikai céljára. Néha azonban népi követelésekért is harcoltak, pl: földreform. A szenátori párt semmit sem akart változtatni a régi alkotmányokon. Azok a feladatok, amelyekkel ezek a pártok szembekerültek, elsősorban katonaiak voltak. Így a politika folytatásának is az időközben teljesen átalakult hadsereg lett a legfőbb eszköze. A századforduló éveiben egy újabb szicíliai rabszolgafelkelés, ezzel egybekötött kalózháború, és új földtörvényjavaslat benyújtása rázta meg sorozatosan Rómát. Róma belső nehézségeit Mithridatész pontusi király a rómaiaknak Ázsiából való kiszorítására akarta felhasználni. Ellene a bosszúhadjáratot Sulla vezette, aki győzött és diktátorrá választották. Politikai ellenfeleit bárki megölhette, és ily módon valóságos vérfürdőt rendezett a néppártiak és a szenátus között. I.e 79-ben leköszönt a diktatúráról és nem sokkal később meghalt. Shulla diktatúrája a köztársasági rendszer végelgyengülését mutatta. Halála után Spartacus vezette rabszolgafelkelés, amit nehézségek árán levernek. Sulla egykori alvezére Pompeius, a néppárthoz tartozó Caius, Julius Caesarral politikai szövetséget kötött. A szövetség neve I. Triumvirátus. A szövetség egyik eredménye: Caesar konzul lett i.e. 59-ben. Hamarosan Pompeius szembefordult Caesarral, aki legyőzte őt. Győzelme a szenátus végét jelentette. Caesart diktátorrá választották. Nagyszabású építkezésbe fogott, telepítet és bevezette a nevéről elnevezett Julián- naptárt. Visszautasította a királyi koronát, amelyet Marcus Antonius ajánlott fel neki. Ellene egy republikánus, köztársaságpárti ellenzék alakult, akik kezétől vérzett el i.e. 44 március idusán, azaz 15-én. Caesar gyilkosai nem tudtak mit kezdeni a hirtelen ölükbe hullott hatalommal. Halálát polgárháború követte. A Caesar híveit tömörítő II. Triumvirátus szövetsége hamar úrrá lett a köztársaságpártiak hadain. A triumvirátus felbomlása után a birodalom ténylegesen is két részre szakadt. Nyugaton Róma székhellyel Octavianus, keleten Alexandriában pedig Antonius kormányzott Kleopátrával. A kettős uralomnak Octavianus octiumi tengeri csatája vetett véget. Alexandria bukásával Róma lett a világ fővárosa és Octavianus annak egyedüli ura. I.e. 27-ben Octavianus lemond és ezzel kivívja a kitüntető Augustus címeit. Ettől fogva viselte az Augustus nevet, míg a princips címéből származó principátus szó rendszerének megjelölésévé vált. Két tisztségre építette hatalmát: a néptribunusi tisztségre, és az ún. prokonzuli felhatalmazásra. Augustus principátusa egyeduralom volt köztársasági álarcban. Minden hatalomnak a császár kezében való összpontosítása nagy hivatalszervezetet követelt. Augustus ezért fizetést adott a hivatalnokoknak. A császári hatalom alapja változatlanul a hadsereg. A polgárháború befejezése után Augustus elhatározta a haderőcsökkentést. Legfőbb céljának a rabszolgák visszaszorítását tekintette és visszaállította a rabszolgatartó korlátlan hatalmát rabszolgája felett. Róma és Itália szabad lakossága a polgárháborúk vérzivatarai után végre élvezhették a nyugalmat, az Augustusi békét (Pax Augusta).