Az Európai Közösség születése Az európai integráció első intézményes formái az 1945 és 1950 közötti időszakban alakultak ki. 1948-ban jött létre a mai elődje, az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet az amerikai Marshall-terv koordinálására, 1949-ben pedig az Európa Tanács. 1950-ben született meg - eredeti szándéka szerint a fegyvergyártáshoz nélkülözhetetlen iparágak ellenőrzése céljából - az ún. Schumann-terv, amelynek alapján a Benelux- országok, Franciaország, az NSZK és Olaszország részvételével 1951 áprilisában megalakult az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK). 1957 március 25-én a Hatok létrehozták az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) és az Európai Atomenergia Közösséget (EURATOM). A három szervezet intézményeit 1967-ben vonták össze, ekkor alakult ki a jelenlegi Európai Közösség intézményrendszere. Az Európai Közösség két irányba`fejlődik. Egyrészt elmélyül a belső integráció, azaz a nemzetállami hatáskörből egyre több jogterület kerül át közösségi szintre és így a Közösség gazdasági, társadalmi, politikai arculata egyre egységesebbé válik. E folyamat eredményeként a tagországok piacainak összessége mindinkább egységes, belső határok nélküli piacként működik. A másik tendencia, hogy a Közösség folyamatosan bővül: 1973-ban csatlakozott hozzá Dánia, az Egyesült Királyság és Írország; 1981-ben Görögország; 1986-ban Portugália és Spanyolország; majd 1989-ben a német újraegyesülés nyomán a volt NDK területe. Az EFTA (Európai Szabadkereskedelmi Társulás) tagországainak (Ausztria, Svédország, Finnország) 1995. évi csatlakozása nyomán a most már Európai Uniónak nevezett formációnak 15 tagja lett. Az Európai Unió lényege Az Európai Unióhoz tizenöt ország tartozik, összesen mintegy 370 millió lakossal. Az Unió jogilag 1993. január 1-jén létrejött egységes piacán a személyek, áruk, a tőke és a szolgáltatások mozgását alapvetően semmi sem korlátozza. E négy alapvető szabadságjog érvényesülése fokozatosan valósul meg. Az Európai Unióról kötött Maastrichti Szerződés tovább szélesíti a gazdasági, pénzügyi és szociális integráció keretét, s egyidejűleg kiterjeszti az együttműködést a belügyi- és igazságügyi területekre, valamint a kül- és biztonságpolitikára is. Az Európai Unió jogi alapjait jelenleg öt alapvető szerződés biztosítja: a három közösséget létrehozó alapokmány, valamint az Egységes Európai Okmány és a Maastrichti Szerződés. Vitás kérdésekben a Luxemburgban működő Európai Bíróság dönt. Az alapszerződésekben megfogalmazott célok megvalósítása érdekében a tagországok szuverenitásuk egy részét fokozatosan az Unió intézményeire ruházzák át. Az Unió - céljai végrehajtása érdekében - közös politikát jelöl ki (pl. a vám, a mezőgazdaság, a kutatás, a technológia - transzfer, a regionális fejlesztés, az energia, az infrastruktúra és a szociálpolitika területén), megvalósításukat pedig közös programokkal és projektekkel segíti elő. Az Európai Unióról szóló szerződés A közhasználatban csak Maastrichti Szerződés néven jelzett okmány az európai integráció új fejezetét nyitja meg. Az 1993. november 1-jén életbe lépett szerződés a következő vezérelvekre épül: A tagállamok minden állampolgára egyben az Unió állampolgára is, akinek joga van arra, hogy szabadon mozogjon és letelepedjen bármely állam területén. A gazdasági unió jegyében a tagállamok és az Unió gazdaságpolitikájának fő irányát a Tanács egyezteti. 1999. január 1-jétől az Unió megvalósítja a Pénzügyi Unió harmadik szakaszát, melynek jegyében egyetlen közös fizetési eszköz - az EURO - lesz forgalomban, létrehoznak továbbá egy Európai Központi Bankot. A Szerződés rögzíti a Gazdasági és Monetáris Unióban való részvétel követelményeit. A politikai unió keretében közös kül- és biztonsági politikát dolgoznak ki, emelik az Európai Parlament szerepét, közös elveket érvényesítenek a bevándorlás, a menedékjog és egyéb belügyi és igazságügyi kérdésekben. A Közösség intézményei A Bizottság (Commission). Az Európai Bizottság az Európai Unió végrehajtó szerve. 17 tagját a nemzeti kormányok nevezik ki, de azoktól függetlenül működnek. A nagyobb országok két-két, a kisebbek egy-egy tagot neveznek. Megbízatásuk négy évre szól és megújítható. 1995-től a Bizottság elnöki tisztét a luxemburgi Jacques Santer tölti be. A Bizottság megalakulásához a Parlament jóváhagyása is szükséges. A tagok - akárcsak egy kormány miniszterei - egy-egy meghatározott tevékenységi területért, illetve az e területekkel foglalkozó főigazgatóságokért felelősek. A Bizottság gondoskodik az alapszerződések előírásainak betartásáról, kidolgozza a közösségi jogszabálytervezeteket, s felügyeli végrehajtásukat. A közösségi jog megsértőivel szemben a Bizottság szankciókat alkalmazhat, vagy az Európai Közösségek Bíróságához fordulhat. A Bizottságon belül 23 főigazgatóság (Directorate General) működik. Tevékenységi és hatáskörét illetően a Bizottság nagyjából egy nemzeti kormányhoz, a főigazgatóságok pedig az azon belül működő minisztériumokhoz hasonlíthatók. A Tanács (Council). Az Európai Unió döntéshozó szerve, amelyben a tagállamok kormányainak képviselői vesznek részt, és szavaznak az Unió jogszabályairól. A jogalkotás rendeletek (regulations), határozatok (decisions), irányelvek (directives) alkotásával történik, és ilyen formákban teszik közzé (a csatlakozási dokumentumok kivételével) a megkötött nemzetközi szerződéseket is. Az ajánlások (recommendations) és vélemények (opinions) nem jogszabályértékű állásfoglalások.A Tanács miniszteri szintű fórum, amely az egyes szakterületekhez alkalmazkodó összetételben ülésezik. A külügyminiszterekből álló Általános Ügyek Tanácsa valójában az egyetlen állandó Tanács. Az ún. technikai Tanácsok (pl. a mezőgazdasági miniszterek, az energiaügyi miniszterek, a szállításügyi miniszterek Tanácsa stb.) tagjai egy-egy adott szakterület szakminiszterei. A döntéseket egyhangúlag vagy súlyozott többséggel kell meghozni. A tagállamok méretüktől függően voksolhatnak: Németország, Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia 10-10, Spanyolország 8, Belgium, Görögország, Hollandia és Portugália 5-5, Ausztria és Svédország 4-4, Dánia, Finnország és Írország 3-3, Luxemburg 2 szavazattal rendelkezik. A Miniszteri Tanács elnöksége rotációs alapon változik. Egy-egy tagállam - külügyminisztere személyében - hat hónapon át tölti be az elnöki tisztséget. Az Európai Parlamentet (European Parliament) 626, közvetlenül a tagállamok polgárai által választott képviselő alkotja. Fő feladatai: az Unió költségvetésének jóváhagyása, a Bizottság tevékenysége és a jogalkotási folyamat felügyelete. A Parlament tagjait öt évre választják, a legutóbbi választás 1994 júliusában volt. A képviselők nem nemzeti hovatartozás, hanem frakciótagság alapján csoportosulnak, a munkát 21 parlamenti bizottság segíti. A képviselőknek állandó bizottsági üléstermei és irodái vannak Brüsszelben, de a Parlament hetenkénti teljes ülését Strassbourgban tartja, a titkárság székhelye pedig Luxemburgban van. A Parlament jogköre az idők során jelentősen kibővült, így a kezdeti tanácskozási jogkör először a jelentősebb jogszabályok megalkotása terén az együttműködési, majd az együtt-döntési és jóváhagyási eljárásokkal egészült ki. Egyebek közt a Parlament jóváhagyása szükséges az új tagállamok felvételéhez, valamint a társulási és csatlakozási megállapodásokhoz. Az Európai Közösségek Bírósága (Court of Justice) 15 bíróból áll, akiket a tagállamok jelölése alapján a Miniszteri Tanács nevez ki. Megbízatásuk hat évre szól és megújítható. Döntéseit többségi szavazattal hozza. A Bíróság illetékessége kiterjed a tagállamok közötti, az Unió és a tagállamok közötti, a közösségi intézmények közötti, továbbá az Unió és fizikai vagy jogi személyek közötti jogvitákra, beleértve a közösségi alkalmazottak panaszait is. A nemzeti bíróságok által eléje terjesztett ügyekben jogértelmező előzetes állásfoglalást ad, véleményezi a nemzetközi megállapodásokat. Az alapító szerződések és más jogszabályok rendelkezéseit kizárólagos jogkörben, mindenkire nézve kötelezően értelmezheti. A Bíróságnak nincs végrehajtó hatalma, de az esetek nagy többségében a tagállamok alávetik magukat döntéseinek. Az Európai Tanács (European Council). Az Európai Unió állam- és kormányfőinek, külügyminisztereinek, valamint a Bizottság elnökének részvételével tartott rendszeres találkozó, ahol minden tagállamot egy szavazat illet meg. Egyhangúlag hozott döntései jogilag nem kötelezőek, de nagy mértékben befolyásolják az integráció folyamatát, kijelölik az Unió legfontosabb politikai irányvonalait. Üléseit az egyes elnökségek végén, fél évente tartja. Magyarország szempontjából jelentősebb Európai Tanács ülések: Koppenhága, 1993. július, Essen, 1994. december, Madrid, 1995. december. Számvevőszék (Court of Auditors). A Számvevőszék feladata a Közösségek számvitelének ellenőrzése. Évente közzétett jelentéséből az Unió polgárai nyomon követhetik, hogy adóként befizetett pénzüket mire fordítják. A Számvevőszék 15 tagját a Parlament meghallgatását követően a Tanács egyhangúlag nevezi ki hat éves időtartamra. Gazdasági és Szociális Bizottság (Economic and Social Committee). 222 tagú tanácsadó testület, amely a gazdasági élet különféle csoportjainak képviselőiből áll (szokták ezért a lobbyk testületének is nevezni). Egyes kérdésekben kötelező kikérni a véleményét. Álláspontját ajánlások formájában teszi közzé, amelyet azonban a Bizottság és a Tanács nem köteles érvényesíteni. A Régiók Bizottsága (Committee of the Regions). Tanácsadó szerv, amelyet bizonyos esetekben (regionális politika, képzés, transzeurópai hálózatok, kultúrpolitika) meg kell hallgatni. 222 tagja a tagállamok regionális és helyi önkormányzatainak képviselői közül kerül ki. További fontosabb intézmények: Európai Monetáris Intézet (European Monetary Institute), Európai Befektetési Bank (European Investment Bank). Magyarország és az Európai Közösség kapcsolata Magyarország és az Európai Közösség 1988 augusztusában lépett diplomáciai kapcsolatba. Az EK és a KGST 1988 júniusában aláírt közös nyilatkozata lehetőséget teremtett arra, hogy Magyarország (elsőként a keleti blokk országai közül) tíz évre szóló kereskedelmi és együttműködési megállapodást kössön a Közösséggel. Az 1988. december 1-jén érvénybe lépett megállapodás a kétoldalú gazdasági kapcsolatok ösztönzését szolgáló rendelkezéseket tartalmaz, körülhatárolja a kereskedelmi és ipari együttműködés célterületeit és - a rendszeres konzultációk fórumaként - Vegyes Bizottság felállításáról intézkedik. A Közösség 1989-ben elhatározta, hogy a Magyarországból származó import-árukra is kiterjeszti az Általános Kedvezmények Rendszerét (GSP) és 1990 január 1-jétől megszünteti vagy felfüggeszti a behozatal mennyiségi korlátozását (kivéve az ún. érzékeny cikkek egy részét). 1989-ben dolgozták ki az ún. PHARE programot, amelynek célja, hogy a kulcsfontosságú gazdasági területeken pénzügyi és technikai-szervezési segítséget nyújtson az erre kiválasztott országok kormányainak a piacgazdasági átalakuláshoz. Magyarország (Lengyelország mellett) a kezdetek óta haszonélvezője a programnak. 1991 decemberében írták alá az Európai Megállapodást Magyarország és az EK között, amelyet a közvélemény általában társulási egyezmény néven ismer. A korábbi megállapodás helyébe lépő egyezmény szabályozza a kereskedelmi és gazdasági együttműködést, előirányozza a jogharmonizációt, felöleli a kulturális együttműködést és a politikai párbeszédet is. Lényegében az együttműködési fejezetek tartalmazzák az Európai Unióhoz való csatlakozást előkészítő integrációs elemeket. 1994. április 1-jén Magyarország benyújtotta az Európai Unióhoz csatlakozási kérelmét. 1994 júniusában az Európai Tanács korfui értekezlete megbízta a Bizottságot annak a stratégiának a kidolgozásával, amely felkészíti a közép- és kelet-európai országokat a csatlakozásra. A Tanács decemberi, esseni ülése a tárgyalások menetére vonatkozóan fogadott el határozatot. 1995 júniusában az Európai Tanács cannes-i értekezlete elfogadta az ún. Fehér Könyvet, amely részletesen ismerteti a csatlakozáshoz vezető legfontosabb teendőket, a nemzeti jogi és intézményi rendszernek az Unió rendszeréhez történő közelítésére vonatkozó javaslatokat. A Fehér Könyvön alapuló jogharmonizációs programot a Kormány 1995 decemberében fogadta el, és rögzítette a 2403/1995 (XII. 12) sz. kormányhatározatban. 1996 nyarán elkészült az Európai Unió kérdőívére adott magyar kormányzati válasz. A brüsszeli szakértők ennek alapján állítják össze a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges országtanulmányt Magyarországról. A társulási egyezmény (Európai Megállapodás) legfontosabb elemei A társulás egyik funkciója, hogy felkészítse Magyarországot a teljes jogú tagságra. Az áruforgalom terén a megállapodás az Unió tagországai és Magyarország között teljes szabadkereskedelmi övezetet irányoz elő, amelynek - a mezőgazdasági termékek kivételével - 2000. december 31-ig kell megvalósulnia. Ezen időponttól tehát az ipari termékek vámoktól, s egyéb pénzügyi terhektől, valamint mennyiségi korlátozásoktól mentesen, szabadon áramolnak majd. A szabadkereskedelmi övezet megvalósítása aszimmetrikusan történik, vagyis Magyarország csak egy öt éves türelmi időszakot követően köteles viszonozni az Unió által nyújtott kedvezményeket. Bizonyos termékek (főleg a textil-, szén- és acélipar vonatkozásában) forgalmát külön jegyzőkönyvek szabályozzák. A felek kölcsönös engedményeket tesznek a mezőgazdasági és halászati, valamint az élelmiszeripari termékek területén. Külön jegyzőkönyv foglalkozik a származási szabályokkal és a vámügyi együttműködéssel. A munkaerőmozgással kapcsolatban a megállapodás előirányozza a külföldön dolgozók szociális körülményeinek javítását, lényeges kérdésekben - így például a vállalatoknak vagy magánszemélyeknek a másik fél területén gazdasági célból történő letelepedésénél - a hazai vállalatokkal azonos bánásmód alkalmazását. Az egyezmény további kétoldalú - magyar-tagországi viszonylatú - megállapodások megkötését is kezdeményezi a munkaerőmozgás kérdésében. A megállapodás biztosítja a kereskedelmi műveletekből, a szolgáltatások nyújtásából, a befektetésekből, a befektetett tőkének vagy hasznának hazatelepítéséből, továbbá a személyek mozgásából eredő pénzügyi átutalások szabadságát. A társulási szerződés a szolgáltatások liberalizáltabb végzését - elsősorban a szárazföldi, a légügyi, majd a belvízi szállítások vonatkozásában - a jogok és kötelezettségek meghatározásával, valamint szakágazati szerződések előirányozásával célozza meg . A gazdasági együttműködés sokféle ágazati és funkcionális kérdésre terjed ki, így például az ipari együttműködésre, a beruházások ösztönzésére és védelmére, a szabványosításra, a minőségbiztosításra, a kutatásra és fejlesztésre, az oktatásra és szakképzésre, a regionális fejlesztésre, a kis- és középvállalati együttműködésre, a statisztikai koordinációra, a környezetvédelemre, a szállításra és távközlésre stb. A jogharmonizációs együttműködés azt a célt szolgálja, hogy Magyarország jogi és műszaki szabályozó rendszere, valamint szabványai minél jobban illeszkedjenek az Európai Unió rendszabályaihoz. A pénzügyi együttműködés keretében Magyarország vissza nem térítendő támogatást kaphat, továbbá visszatérítendő forrásokhoz juthat európai (pl. Európai Beruházási Bank, EBRD) és más nemzetközi pénzintézetek, valamint az EU tagországai jóvoltából. A PHARE A "PHARE" angol szó, magyar jelentése: világítótorony. Szimbolikus tartalma is volt tehát az eredetileg Lengyelországnak és Magyarországnak szánt, a gazdaság újjépítéséhez és a társadalmi modernizációhoz nyújtott segélyprogram elnevezéséből (Poland and Hungary - Assistance for the Reconstruction of the Economy) alkotott betűszónak. Az 1989-ben született, azóta az egykori keleti blokk szinte valamennyi országára kiterjesztett program a gazdasági szerkezetváltási folyamat támogatására és a piacgazdaság megteremtéséhez szükséges változások, elsősorban a magánvállalkozások ösztönzésére szolgál. Az Európai Közösség PHARE költségvetése 1990-ben 500 millió ECU volt, 1994-ben ez az összeg meghaladta az 1,2 milliárd ECU-t. Magyarország számára 1990-1996 között több mint 687 millió ECU értékű projektet hagytak jóvá. A támogatási keret összegét - a korábbi éves tervezéssel szemben - első ízben 1995-ben öt évre határozták meg, 425 millió ECU értékben, amit az éves jegyzőkönyvek aláírásakor bontanak fel 80-100 millió ECU közötti adagokra. A PHARE támogatás a következő területekre összpontosul: infrastruktúra-fejlesztés (közlekedési utak, szállítás, hírközlés, vízgazdálkodás, energiagazdálkodás, környezetvédelem), a gazdasági modernizáció elősegítése (mezőgazdaság, privatizáció, kis- és középvállalat-fejlesztés, regionális fejlesztés), oktatás és szakképzés, államháztartási reform. 1998-tól a program középpontjába várhatóan az uniós csatlakozás elősegítése kerül. Magyarország részt vesz számos több országra kiterjedő, ún. horizontális, illetve multi-country programban is, így pl. a közép-európai régió oktatási- kutatási együttműködését segítő projektekben, vagy az osztrák-magyar határ menti fejlesztéseket részfinanszírozó projektekben.