Az 1848-49-es szabadságharc hadtörténete Bem 1849. márciusára egész Erdélyből kiűzte az osztrák és orosz csapatokat. Puchner ellen fordult és január 13-án bevonult Marosvásárhelyre. Puchner vereséget szenvedett. Bem a Székely népfölkelőket be sem várva, Nagyszebenre vetette magát. Itt azonban kudarcot vallott. Bem a Déváig hátrált, majd magához véve a magyarországi erősítéseket ellentámadásba ment át. A piski csatában Puchnert véresen megverte. A győzelem után Bem Medgyesre vonult. Bem két részre osztotta seregét. Urbant Bukovinába szorította vissza, Medgyesnél azonban kétnapos ütközetben vereséget szenvedtek Bem csapatai Segesvárra vonultak vissza. Puchner Segesvárnál be akarta keríteni a magyar csapatokat, Bem egy ponton áttört és Nagyszeben alá érkezett. Az osztrák-orosz erők Brassó előtt még egyszer csatát vállaltak de vereséget szenvedtek. Erdély március 21-én felszabadult. Bem sikeresen egyesítette a korszerű harcászatot a hadviselés módszereivel. A gyalogság laza alakzatban támadott, szuronyharcot kezdeményezett. A levert nemzetiségi fölkelőknek büntetlenséget adott, és baráti kezet kínált. A hadsereg egységét és hűségét a győzelem érdekében feltétlenül meg kellet őrizni. 1849 telén a Tisza mögött számottevő fegyveres erő gyülekezett. Kossuth Dembinski Henriket nevezte ki fővezérnek. Dembinski Kápolna térségében ellentámadást indított. A haditerv jó volt de a várt siker elmaradt. Görgei az elégedetlen tisztek élére állt, és ellenszegült Dembinskinek. Kossuth meggyőződött arról, hogy a Honvédelmi Bizottmányhoz hű tábornokok is alkalmatlannak találták Dembinskit a főtisztségre. Kossuth a harcolni kész Görgeire bízta a fősereget. Windisgratz és az udvar jócskán túlértékelte a kápolnai győzelmüket. 1849. március 4-én Olmützben az ún. alkotmány megszűntette Mo. függetlenségét és a szétszabdalt részeit a Habsburg egységállamba olvasztotta. 1849. március végén a Tiszánál összevont ötvenezer honvéd támadásba lendült. A támadást Klapka készítette. A cél az ellenség főerőinek bekerítése és megsemmisítése volt. Windischgratz bár Isaszegnél április 6- án kimenekült a gyűrűből. Az isaszegi vereség hírére Bécsben elcsapták. Helyét elfoglaló Welden sem járt szerencsésebben. A győzelmek hatására a még megszállott területeken népfölkelés bontakozott ki. Gerillák szabadították föl a bányavárosokat és a Szepességet. Bácskát és Temesközt Perczel és az Erdélyből odasiető Bem tisztította meg az ellenségtől. Május közepére egy-két vártól eltekintve Mo. egész területe fölszabadult. A Függetlenségi Nyilatkozat megosztotta a közvéleményt és a hadsereg tisztjeit. Az országgyűlésben a béke párt a Nyilatkozat visszavonására készült. Kossuth azt tervezte, hogy föloszlatja az országgyűlést, és alkotmányozó nemzetgyűlést hív össze, amely föltehetően baloldalibb lesz az addigi törvényhozó testületnél. Terve nem vált valóra. Görgei május 31-én Debrecenbe fölajánlotta a katonai hatalomátvételt. Kossuthnak a hatásköre csökkent. Rendeletei csak miniszteri ellenjegyzéssel voltak érvényesek, és nem volt joga a képviselőház föloszlatására sem. Meggyőződése az volt, hogy a parlamenti keretek szükségesek ahhoz, hogy a nemzet nagy többsége a forradalom táborában maradjon. A Habsburg-abszolutizmus katonai döntést akart bármi áron. A kamarilla I. Miklós cárhoz fordult. Az orosz önkényuralkodó május 9-én kiáltvánnyal tudatta a világgal, hogy Ausztria segítségére siet. A cárt több cél is vezette. A magyar szabadság harc végzetesen elszigetelődött, és sorsa a belső erőviszonyoktól, függetlenül megpecsételődött. Június elején megindult a cári és császári hadsereg összehangolt támadása a forradalmi Mo. ellen. A császári hadsereg új főparancsnokot kapott, az olaszországi kegyetlenkedéseiről hírhedt "Beresciai hiénát" Haynaut. Haynau sokkal mozgékonyabbnak bizonyult, mint amilyennek a magyar vezérek a császári hadvezetést megismerték. Haynaunak sikerült erőit úgy átdobni a Dunántúlra, hogy Görgei és vezérkara szinte az utolsó percig mit sem sejtett. Pöltemberg és katonái a Győr előtt majd bent a városban vívott hősies harc után a legnagyobb rendben visszavonultak június 28-án. A visszavonulást fedező lovasságot az odaérkező Görgei személyesen vezette. A kormány megkísérelte a lehetetlent. Általános népfölkelést keresztesháborút hirdetett. Zúgtak a harangok a lelkészek a szószékre siettek. A gerillaakciókat az osztrák és az orosz hadvezetés a vétlen lakosságon addig nem tapasztalt brutalitással megtorolta. Kézzelfogható eredmény a nemzetiségi megbékélésben született. Legtöbb helyen beszüntették a harcot, az országgyűlés pedig megszavazta a nemzetiségi törvényt. De a bénító túlerő szorításában fegyveres együttműködésre már nem került sor. Katonai szempontból az erőszak összpontosítása lett volna célszerű. Az elképzelés szerint addig kellet volna az oroszokra döntő csapást mérni, amíg Haynau a helyszínre nem érkezik. A terv csak abban az esetben kecsegtetett némi sikerrel, ha a lehető leggyorsabbam hajtják végre. Görgei azonban nem engedelmeskedett. Görgei hadtestei Komáromnál július 2-án megvívták a szabadságharc talán legvéresebb csatáját. A küzdelemben Görgei is megsebesült. Július 11-én Klapka vezetésével már 40 00 magyar katona kísérelte meg az áttörést a Dunántúlra, eredménytelenül. Elvonulásra is csak a hosszabb úton nyílott lehetőség. Bem Erdélyben mindenre elszántan augusztus elejéig tartotta vissza a hatalmas orosz erőt. Görgei uticélja Szeged helyett csak Arad lehetett. Súlyosabb felelőség terheli Dembinskit. Előbb harc nélkül föladta a jól kiépített sáncokat, majd erőltetett menetben vonult vissza. Az éhező súlyosan lehangolt sereget nem Aradra, hanem az ellenség kezében lévő Temesvár felé vezette. Célja valószínűleg Erdély volt. A kormány Dembinszkit leváltotta, és a helyére kinevezte Bemet. Bem Temesvárnál augusztus 9-én csatát vállalt Hayanu ellen. A szabadságharc utolsó nagy csatája a honvédsereg vereségével végződött. A Lugos felé visszaözönlő magyar csapatok a fölbomlás lehangoló képét mutatták. Most már Görgeié volt az egyetlen harcképes hadsereg. Görgei magának követelte a legfőbb polgári és katonai hatalmat. Kossuth és a Szemere-kormány augusztus 11-én lemondott. Mo.-n a szabadságharc utolsó napjaiban a parlamenti kormányzás megszűnt, helyét katonai diktatúra foglalta el. Görgei a teljhatalom birtokában augusztus 13-án Világosnál, orosz csapatok előtt feltétel nélkül letette a fegyvert. Lázár Vilmos augusztus 19-én, Vécsey tábornok 21-én tette le a fegyvert. Munkács augusztus 26-án, Pétervárad szeptember 5-én nyitotta meg kapuit. A bevehetetlen komáromi vár 20 ezres őrségével szilárdan állott. Klapka elérte az összes, a várban tartózkodó katonai és polgári személy bántatlanságát, és október 2-án a hatalmas erődítményt átadta. Az osztrák katonák bosszúért lihegtek. Mind a cár, mind az angol kormány önmérsékletet javasolt a császári háznak. Maga Schwarzenberg osztrák miniszterelnök ,is széles körű amnesztia tervezetet készített elő. A fegyverletétel után azonban elengedték a pórázról Haynaut. Október 6-án Aradon kivégeztek 13 honvéd főtisztet. Pesten agyonlőtték a mindvégig együttműködést kereső Batthyány Lajost. Kivégezték Csányi Lászlót, Perényi Zsigmondot, az országgyűlés elnökét, Szacsvay Imrét, az országgyűlés jegyzőjét, Jeszenák János kormánybiztost és még több mint száz honvédtisztet, lelkészt, tisztviselőt, egyszerű népfölkelőt. Akiket utol nem érhettek, azokat távollétükben ítélték el, és neveiket bitófára szögezték.