8. tétel Nagy európai felfedezések A nagy felfedezőutak a XV. század végétől sokasodtak. Okai: a Török Birodalom terjeszkedése, 1453: Bizánc elfoglalása. Nőtt a kereslete a húst tartósító fűszereknek, élelmiszereknek és a hajógyártáshoz szükséges faanyagoknak és a textiliparban a festőnövényeknek. Számos árucikkre volt szükség. Felfedezésekkel együtt járt a terjeszkedés és új jövedelemforrások. Az új piacok és útvonalak nagyon növelték a kereskedők hasznát. A terjeszkedést még az is fokozta, hogy az európai népesség nagy arányban növekedett, és szükség volt nagyobb területre. A keresztény hit terjeszkedésének is megvolt a maga igénye. Első felfedezőutak Portugáliából és Spanyolországból indultak ki. 1492: Kolumbusz Kristóf (1446?-1506) felfedezte Amerikát, de Indiába készült, és halála pillanatáig úgy tudta, hogy Indiában járt. Nem tudta meg soha, hogy új földrészt fedezett fel. 1498: Vasco da Gama (1469-1524) Indiába érkezik Afrika megkerülésével. 1519-22: Magellán körülhajózza a földet. A felfedezőutak összefonódnak az újonnan megismert területek kifosztásával és gyarmatosításával. Portugálok kisajátították az Indiai-óceán fő hajózási útvonalait. Hajóhaduk védelmében kereskedelmi telepeket és támaszpontokat létesítettek. Közép- és Dél-Amerika a spanyol hódítóknak jutott. A spanyol behatolás az itteni fejlett civilizációk tönkretételével járt. Megszervezték a gyarmati közigazgatást, és gazdaságot. Kényszermunka volt az ültetvényeken és a bányákban. Szétzúzták Közép- és Dél-Amerika korábbi társadalmi szerkezetét. Az őslakosság a kényszermunka és a behozott betegségek miatt szörnyű veszteséget szenvedett. Emberveszteségek pótlására fekete rabszolgákat hoztak be Afrikából. Nyugat-Európában létrejött a tőkés gazdálkodás. Átrendeződtek az európai kereskedelem főútvonalai. A távolsági kereskedelem elsősorban luxuscikkeket közvetített keletről, a Földközi-tengerről európai gazdagok számára. Fokozódtak az igények a közfogyasztású árucikkek iránt. Városlakó nem foglalkozott mezőgazdasági termeléssel. Fontosabbá váltak a kelet-közép-európai gabonaszállítások. Európa leggazdagabb országában nőtt az olcsó posztóféleségek kereslete. A forgalom fő lebonyolítói a németalföldi kereskedők voltak. Az új típusú kereskedelem központja Antwerpen lett. Az atlanti-parti kereskedelem fellendülésével fokozatosan hanyatlott a földközi-tengeri kereskedelem. Velence és Genova nemcsak az új típusú kereskedelemből maradt ki, de a XVI. század végétől Hollandia és Anglia a Földközi-tengeren is elhódította a két városállamtól a vezető szerepet. Az atlanti-óceáni és az indiai-óceáni hajóutakon a fűszerek és a nemesfémek szállítása volt a döntő. A XVI század kereskedelmének fő központja Sevilla lett. Egyre több manufaktúrát létesítettek. A munkaszervezés új módja a munkamegosztás lett. Városi manufaktúrák (= főként kézműves munkát alkalmazó, az üzemen belüli munkamegosztásra épülő tőkés termelési egység a gépi nagyipar kialakulása előtt) vállalkozó tőkések irányítása alatt állt. A tőkés ipar fő elterjedési területe Anglia és Németalföld volt. A tőkésiparfejlődés legfontosabb ágának az olcsó textíliák gyártása bizonyult. A mezőgazdaságban is kialakultak főleg a piacra kerülő gazdaságok. Németalföldön a szabad parasztok birtokai váltak tőkés jellegűvé. Angliában a gazdagparasztság (yeomanek) és a nemesi birtokosok egy része (gentry) is bekapcsolódott az új rendszerű termelésbe. Faluhatár átrendezése, bekerítések tömegessé váltak. Árak általános emelése, vagyis árforradalom. A mezőgazdasági termények árának növekedése. Az árforradalom oka, hogy a gyorsan növekvő keresletet nem tudta kielégíteni a termelés. Az árforradalom kedvezett az árutermelő földbirtokosoknak, parasztoknak és a forgalmat lebonyolító kereskedőknek. Az árutermelésbe bekapcsolódni nem tudó parasztok és bérmunkások tömegeinek helyzete viszont az áremelkedések miatt tömegesen romlott. Az egyre fokozódó verseny a kellő tőkével nem rendelkező kistermelők egy részét tönkretette, így kialakult az új típusú gazdasági élet munkás típusa is: a bérmunkás. Proletariátus, amely sokkal jobban ki volt szolgáltatva a szabad piac farkastörvényeinek, mint a feudalizmusban dolgozó parasztok és iparosok. A másik oldalon bankárok, nagykereskedők és az ipari vállalkozók voltak. A tőkefelhalmozás megalapozta a tőkés gazdálkodást. A világgazdasági rendszerré váló kapitalizmus nyugat-európai központjában fokozódott a munkamegosztás, felvirágoztak a városok, tömegessé váltak a szabad bérmunkások. Az új világgazdasági rendszer peremterületei élelmiszerek és nyersanyagok szállítói lettek. Közép- és Kelet-Európában a földesurak majorságai a jobbágyok robotterheinek fokozásával teremtették elő a nyugatra szállított terményeket. Külkereskedelmi mérleg jelentős többletet mutatott. Monokultúrális (= döntően egy vagy néhány nyerstermék előállítására, ill. állatfaj tenyésztésére szakosodott gazdaság) gazdálkodás.