6. "A" tétel Témakör:Magyarország az ansukok, és Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején. tételcím:Mutassa be az anzsu királyok társadalmi és gazdasági reformjait Károly Róbert küzdelme a hatalomért Történelmünknek az árpádház kihalásának követô éveit gyakran említik interregnumként. (uralkodó nélküli állapot) Pedig az országnak sohasem volt egyszerre ennyi megkoronázatlan királya. Mindazon európai család megpróbálkozott örökösödési jogállam érvényesítésévelm, amely leányágon rokona volt az árpádháznak. Trónkövetelôként jelentkezett III. Ottó, Bajor Spájer herceg, a Cseh Vencel király Vencel, aki magyarországon a László nevet vette fel, s a nápolyi Anju dinasztia tagja, Károly róbert. Azért lett ô a legesélyesebb, mert a pápa - nápoly hµbérura - is pártfogolta. A tôle függô dinasztiának a magyar trónra segítésével itteni befolyását kívánta megerôsíteni. A gyermek károly még 1299-ben jött magyarországra, egyenlôre azonban csak az Itáliával szoros kapcsolatban álló délvidéki urak támogatták.Az ekkori magyarországot az önkényeskedôk kiskirályok vezették külön területenként. Északnyugaton: Csák család, északkeleten Aba család, dunántúlon a Kôszegi, az Alföldön Borsa család, Erdélyben Kán László, Horvátországban a Subicsok, Adriai térségben a Frangepánok, Száva környékén a Babanicsok. A tartományurak, magy kiskirályok (oligarhák) birtokainak legrégibb része a nemzetségi közös föld felosztásakor kerül a család ôseinek kezébe. A legtöbb kiskirály ôsbirtoka ott terül el, ahol a nemzetség bölcsôje ringott. Az Abáké az ôseikrôl elnevezett Abaúj megyében, a Kôszegieké Vas megye nyugati felében (Kôszegen) terül el, a Borsáké Biharban. Néhány család azonban kiszakadt ôsei fészkébôl. A Csákok birtokai Csák Máté nagyapja idejében még a Vértes Bakony hegységben is voltak. Csák Máté unokaöccsei 1326-ban is örökölt földként tartották nyilván a Fehér, Komárom, és Veszprém megyei területeket. A Duna vonalától a Cseh és Lengyel határig terjedô Máté hatalmas több megyényi birtoka. Megszerzésében az adásvétel a csere mellett jelentôs szerepet játszott az erôszakos foglalás, a hatalmaskodás. III. András uralkodása után Csák Máté Aba Amádé - másokkal együtt - Károly róbert is csatlakozott, ôt királynak nevezte szóval, de nem tettekkel. S még ezt is csak az egyháznak sikerült kicsikarnia belôlük, a vonakodókat ugyanis Kelemen pápa követe kiátkozta. 1301-ben az Esztergomi érsek megkoronázta Károly róbertet, de nem a szentkoronával. Ezzel egyidôben a Kalocsai érsek Vencel fia Vencelt (Lászlót) is megkoronázta Székesfehérváron a szentkoronával. Vencel apja halála után elált a magyar korona igényétôl, s a koronát a Kôszegi családnak adta a hatalmi jelvényekkel együtt, amelyeket III. Ottó bajor stájer herceg kapott meg 1305-ben s ôt is megkoronázta a Veszpréni püspök Székesfehérváron a szentkoronával. ľt elfogta Kán László, s elvette tôle a koronát, és a hatalmi jelvényeket, így Ottó korona nélkül is több éven keresztül viselte a királyi címet. Vencel, és Ottó megkoronázása miatt az Esztergomi érsek kiközösítette ôket. Károly róbertet 1308-ban a Pesti Domonkos kolostorban tartott gyôlés, amelyben több tartomány is részt vett királyá választották. Csák Máté volt Kán László idején a nádor, s egyben Magyarország törvényes gyámja, bár egyenlôre nem valóságos uralkodó. Mikor Károly robert hívta Csák Mátét, hogy jelenjen meg elôtte, nem jelent meg, inkább a királypárt kis urak falvait dúlatta fegyvereseivel, s magának tartotta meg a néhány visszafoglalt királyi birtokot. Ennek következtében Károly robert lehúzódott temesvárra, ott várta a tekintélyes királyi birtokán fegyverkezve a jobb idôket. Ebben az idôszakban Temesvár volt az ország központja. Végül is Károly róbert lett az egyetlen királya az országnak, a rabló világ károsultjai az egyháziak a kisebb birtokosok városi polgárok, és a jobbágyok vártak tôle segítséget. Sôt, kiváltságaik megôrzését remélmve az Alföld pusztáin tanyázó félnomád, fél- vagy egészen pogány Kunok is ô mellé szegôdtek. De Csák Máté nem hajlott a békére, elvakult oligarcha 1311. nyarán Buda kapujáig hatolt elôre, hogy a városban tartózkodó uralkodót kézre kerítse. Ezzel telt be a pohár, Károly róbert 1311 ôszén hadat vezetett ellene. Csák Máté ekkor állt hatalma tetôpontján. 20 vármegye és mintegy ötven vár ura volt. Familiálisainak száma több ezer volt. Hadseregében a nemesi szervienseken kívül Cseh zsoldosok is szolgáltak. Károly róbert az arisztokrácia elsô sorjaira: a Szécsényiek, a Szécsiek, a Báthory-ak, és Kállaiak segítségére számított. A döntô csatát Rozgonynál vívták 1212. nyarán. A Rozgonyi csatát a királyhoz hµ nemesek és egyháziak, valamint a Szepességi városok, fôleg Kassa polgárai nyerték meg. A hat Amádé fiúból kettô halt meg, Csák Máté seregének vezéreivel együtt. A gyôzelem következményeként a király hatalma megszilárdult. Borsa Kopasz lázadásának (1317.) leverése után Kán Lászlóra, majd a Kôszegiekre került sor. Közben hosszas harcban sikerült Csák Mátétól Trencsét, és Komáromo t elfoglalni. Kezére játszott Károlynak az is, hogy a tartomány urak többnyire nem találtak szövetségest egymásra. Birtokai a király, és hívei: Garai, Széchenyi, Mekcsei, Lacfi, ¦jlacfi, Cudarok családjának kezébe került. A meggyengült hatalmú Csák Mátéval azonban csak a halál volt képes leszámolni (1321). Ezután tehette át Károly róbert székhelyét Temesvárról Visegrádra (1322). ¦j híveinek várakat, birtokokat adományozott. Amikor már a "Nyitrai fejedelem", a Fehér üstökµ, vén Csák Máté sem dacolt a királyjal, legtekintélyesebb hívei rohantak Károly róbertet hódolatokkal kiengesztelni, hogy birtokaikat megtarthassák. Köztük volt Zách Felicián is. Károly eleinte megtµrte, majd fokozatosan félreállította ôket. Amikor Feliciára is sor került 1330-as években, ô merényletet kísérelt meg a királyi család ellen Visegrádon. A monda szerint a lánya becsületéért. A királyné négy ujját vesztette el ebben a merényletben. Feliciánt megölték, s fejét Budán pellengérre állíttatták, többi tagjait mind széjjel küldték Magyarországon. Zách Felicián lányát, Klárát következô bµntetéssel súlytották. Levágták orrát, ajkát, nyolc ujját, és lóhoz kötve halálra vonszolták. Rokonságát halálra ítélték, míg a távolabbi rokonságot megfosztották vagyonuktól. Az ítélet súlyossága nazt eredményezte, hogy nem volt több kiskirályi felkelés. A királyi hatalom megerôsítését segítette elô az új gazdasági politika. Az uralkodó a feudális anarchia idején szétzihálódott, államháztartást új alapokra fektette, a megfogyatkozott királyi magánbirtokból származó jövedelmek mellett lényegesen megnôtt a szerepe az egész ország területén a királyi felségjog alapján szedett jövedelmeknek, a regáléknak. Megjelent a jobbágyok elsô állami adója is, a kapuadó. Az állandó jó pénz bevezetésével a király elesett egyik igen fontos jövedelmétôl, ún. kamara hasznának (Lucrum Camarae (lukrum kámáré)). Ennek pótlására vezette be a kapuadót, amelyet jobbágyportánként szedtek (évente 18 dénár évenként, mely 3 ezüstgarassal egyenlô). A kapuadót akkor kellett fizetni, azon birtok után, amelynek kapuján egy szénásszekér áttud haladni. A gazdasági életben (fôként a külkereskedelemben) igen sok zavart okozott az országban kb. 35 féle hazai és külföldi pénz forgott. Nagy Lajos I. (Nagy) Lajos trónra lépése I. Lajosnak (1342-1382) nem kellett olyan súlyos küzdelmeket vívnia a trónért, mint egy emberöltôvel korábbn édesapjának. Az Anjou-családhoz hµ új hatalmi leit mindenben támogatta ôt. Uralkodása idején I. Lajos mindvégig terjeszkedô politikát folytatott, s rövidebb-hosszabb háborúkat vívott, amelyekben a magyar hatalmi elit egységesen sorakozott fel mögötte. Ezek a hadjáratok alapo-san megcsapolták a királyi kincstárat, bár a hadisarcok, a békekötések alkalmával kikötött fizetségek révén olykor bevételeket is jelentettek az uralkodó számára, ugyanakkor a seregek vezetô posztjait betöltô nagybirtokosok dús birtok- és váradományozásokban részesültek. Az anyakirályné szerepe. Az 1351. évi törvény Lajos legfôbb belpolitikai támasza édesanyja, Erzséber anyakirályné volt, aki hosszú élete végéig megôrizte befolyását. Nemcsak az 1351-es törvény beveze-tôje, hanem a király számos más fontosabb intézkedése, birtokadománya hang-súlyozza, hogy az anyakirályné egyetértésével került sor a vonatkozó intézkedé-sekre. Nagy Lajos legfontosabb, hatásait tekintve is legmaradandóbb intézkedésének az 1351. évi törvény kiadását tekinthetjük. Elsô részében megújíta, megerôsíti az 1222. évi Aranybullát, a nemesek számára a birtokaikkal való szabad rendelke-zést lehetôvé tevô passzus kivételével. Ez utóbbi helyett azt írja elô, hogy az örökös nélül elhalt nemesek birtokai atyafiaikra és nemzetségeikre szálljanak át, akik örökre ezek élvezetében maradjanak. Ez az "ôsiség" törvénye, amely az 1848-as polgári átalakulásig a magyar nemesi jog alappillére maradt. Lajos uralkodásának elejére nagyjából lezárultak azok a társadalmi mozgások, amelyek eredményeként egyrészt a korábban számos, különféle elnevezés mögött meghúzódó dolgozó rétegek egy nagyjából azonos jogállású jobbágy-ságba, másrészt a korábban ugyancsak különbözô társadalmi csoportokból "érkezô" kiváltságoltak a nagyjából ugyancsak azonos jogállású nemességbe tagolódnak. Az 1351-es törvény mindezeket kodifikálja (törvénybe foglalja). Egy-részt "egy és ugyanazon szabadságot" biztosít a nemeseknek (közöttük a Dráván túli nemeseknek is, akiknek eddig fizetett nyestbôradóját eltörli). Más-részt egységesíti a jobbágyterheket, amikor elôírja, hogy minden szántóvetô és szôlôbirtokos jobbágytól - kivéve a fallal övezett városok lakóit - minden ter-mény és bor kilencedét be kell szedni a földesúr javára. A király megfenyegeti a szembeszegülôket, hogy amennyiben másként járnának el, ô maga fogja a kilencedet behajtani saját szükségleteire. Ez utóbbi rendelkezés azt kívánja megakadályozni, hogy a földesurak elcsábít Gazdaságpolitika, városfejlôdés Lajos gazdaságpolitikája alkalmas volt rá, hogy az aktív külpolitika, az egymás után viselt háborúk terhét az ország megrázkódtatás nélkül elviselje. A Károly Róbert alatt jelentôs szerephez jutott kamaraispánok Lajos uralkodása idején bérlôkbôl királyi hivatalnokokká válnak. A pénzverô kamarák a tárnokmester felügyelete és az esztergomi érsek ellenôrzése alatt állnak, ugyanakkor olyan fôpapok szerepelnek kicstartókként, akik aligha lehetnek a tárnokmester beosz-tottjai. Ez annyit jelentett, hogy a tárnokmester elvesztette ellenôrzését az ural-kodó bevételei fölött. A királyi gazdaságpolitika súlyt helyezett a városok fejlesztésére. Ennek egyik eszköze volt a külkereskedelem hathatós támogatása. A királyi politika elôsegítette a Lengyelország és a fekete-tengeri genovai kereskedôtelepek irányában folytatott áruforgalmat is. Nagy Lajos a városlakó zsidók védelmében is fellépett. Igaz, hogy a török megjelenése utáni nemzetközi antiszemitizmus hatása alól ô sem tudta kivonni magát, s a hasonló külföldi intézkedések nyomán, az 1350-es évek derekán ô is kiµzte Magyarországról a zsidókat. A király maga is tisztában volt intézkedésének hátrányos gazdasági következményeivel. Az elµzöttek hama-rosan visszatérhettek. Már az 1351. évi törvény mentesítette a kilenced alól a fallal övezett városokat. Az 1370-esévekben megszaporodtak a városokat és polgáraikat támogató királyi intézkedések. Vámmentességek, adókönnyítések, városi kiváltságok követték egymást igen sok város esetében. A király tudatos városfejlesztô politikája elômozdította a városi kézmµvesség céhekbe szervezôdését. A kolozsvári szµcsök már 1369-ben nyersanyag-vásárlási monopóliumot szereztek, holott ekkor még nem szervezôdtek céhhé. 1376-ban megújították négy szász város 19 céhének kiváltságait. Ugyancsak 1376-ban kelt a pozsonyi mészárosok és vargák céhsza-bályzata. A magyarországi céhek története tehát Nagy Lajos korában kezdôdik, s a XIX. századig, az ipartestületek megalakulásáig ível. Kancelláriák, bíróságok Lajos uralma végén nagyszabású kúriai reformok mentek végbe. E reformok során a király titkos pecsétjével oklevelet kiadó udvari irodát titkos kancelláriává fejlesztették, az iroda vezetôje pedig 1374-ben felvette a titkos kancellári címet. A királyi titkos kancellária most már a nagy kancelláriával szinte egyenrangú udvari írószervvé lett. Egy további "alkotmányjogi" reform eredményeként az uralkodó a királyi nagypecsét elôlapját a királyi tanács (azaz a fôpapok és fôurak) ellenôrzése alá helyezte, ami annyit jelentett, hogy a tanács ezáltal az államhata-lomnak az uralkodóval egyenrangú részesévé vált. A nagypecsét hátlapját az anyakirályné ôrizte. Az 1320-as ével óta az udvar székhelyén hiteleshelyként mµködô kápolnais- pán tevékenységét megszüntették, helyette udvari panaszfelvevô hellyé (audien-tiává) alakult. ľ hallgatta meg a panaszosokat, s jelölte ki az egyes konkrét ügyekben elöljáró bírót. Nagy Lajos uralma legvégén alakul ki a tárnoki ítélôszék, amelyen a nemesek mellett már városi (polgári) bírótársak is megjelennek a feudális fôúr tárnokmes-ter elnöklete alatt. A városok polgárai az elkülönülés, az önáálló bíróság útját választották, így a fejlôdés a tárnoki ítélôszék kialakulása irányába mutatott. A városi bírótársak ezutn csaknem 500 éven át, az 1848-as polgári átalakulásig ott ülnek a tárnoki ítélôszéken. E kúriareformoknak köszönhetô, hogy a királyi politika mindvégig meg tudta ôrizni vezetô szerepét, s még azt is elérte, hogy Lajos lányának trónutódlását biztosítsa. Külpolitika, hadjáratok Lajos külpolitikája lényegében az apja által kijelölt irányokban mutatott élénk érdeklôdést. Többször vezetett hadjáratot a Nápolyi Királyság és Velence ellen, több-kevesebb sikerrel. Egyiket sem tudta sokáig tartani, csupán Dalmácia maradt a Szent Korona alatt. Lajos aktív balkáni külpolitikát is folytatott. Szerbiá-ban, Boszniában és Bulgáriában is beleavatkozott a helyi hatalmi elit politikai sorsába. Mindvégig lengyelbarát külpolitikát folytatott, uralma utolsó tizenkét évében (1370 után) pedig maga uralkodott Lengyelországban. Sokszor mérte össze erejét a Litvániával. Magyarország és Lengyelország között perszo-nálunió. A német birodalommal Lajos jó viszonyra törekedett és ez lényegében meg is valósult, csupán kisebb konfliktusok adódtak. Luxemburgi Zsigmond Lajos a trónt idôsebbik leányára Máriára, s annak jegyesére Luxemburgi Zsigmondra hagyta. A király halálával azonban kijelölt 14 éves Zsigmond a trónhoz nem közelebb, hanem attól távolabb került. A szintén gyermek Mária helyett Lajos özvegye Erzsébet királyné uralkodott, de a hatalmat a bárók tartották a kezükbe. Az egyik csoport - özvegy királynéval az élen - a Francia kiráy családból szánt férjet Máriának. Egy másik pedig a nápolyi királyt hívta meg trónra. Zsigmondot egyenlôre csak a fôurak egy kisebb csoportja támogatta. A harcot a birtokosok nem egyedül, hanem egymással szövetségben, ligákba tömörülve vívták. A küzdelembôl végül a ligák egymás elleni harcát kihasználva Zsigmond került ki gyôztesen. Zsigmond 1385-ben feleségül vette Mária királynôt, s 1387-ben ôt is megkoronázták. A trónrajutás árát alaposan megkellet fizetnie: egyrészt megígértették vele, hogy az ôt uralomra segítô ligával együtt kormányoz, másrészt megkellett jutalmazni híveit. Ennek fôként a királyi birtokok látták kárát. (trónralépésekor Zsigmond még a királyi várak 44%-ával rendelkezett, 1396-ban pedig már csak 20.7%-ával maradt a kezén) A liga tagjait természetesen elsô ely illette meg a királyi tanácsban, és ott is tovább osztoszkodtak a jövedelmezô tisztségeken. Zsigmond megkísérelte, hogy a kiszolgáltatottságból szabaduljon, és a döntések végrehajtójából azok kezdeményezôjévé váljék. Arra törekedett, hogy a bárókkal szemben a személyes pártfogoltjait juttassa hatalomhoz. Azokat az idegeneket, s magyarokat, akik az ô jóvoltából kerültek magas tisztségekbe, s akiknek hµségében éppen ezért megbízhatott. Ilyen híve volt kezdetben Cillei Herman. Zsigmondnak ez az új törekvése felháborodást váltott ki a hatalmukat féltô bárókból. Ezért 1401-ben foglyul ejtették a királyt, s idegen híveinek eltávolítását követelték tôle. A fogságból Garai Miklós szabadította ki, aki Cillei Hermanhoz csatlakozva szintén Zsigmond híve lett. A király szövetsége Cilleivel megszilárdult, amikor Zsigmond feleségül vette lányát. (Mária királynôt lovaglás alkalmával baleset érte, s meghalt.) Zsigmond tovább folytatta "fogsága" elôtt megkezdett politikáját, s lassan sikerült felülkerekednie. 1408-ban kibékült a bárókkal. Megalapította a sárkányrendet, amely a Szent György lovagok testvéri társaságának, amelyet Károly róbert alapított meg 1326-ban, ellentétes rend volt. A bírói szerepért vívott harc a két rend vitáját eredményezte. A Sárkányrend 22 fôvel rendelkezett. A király távollétében a rend gyakorolta a hatalmat. Zsigmond megpróbálta eltávolítani a sárkányrendet a hatalomból, úgy, hogy testvérpárt nevezett ki a fô tisztségekben, így azok egymást ellenôrizve töltötték be a tisztséget. Az 1420-as években a hatalommal egyre inkább csak akirály élhetett. Ekkorra Zsigmond tapasztalt kormányzati szakemberekbôl, polgárokból, de fôleg köznemessség tanult fiaiból álló tanácsadó csoportot alakított ki. E tanácsadók végezték a királyi tanácsban az érdemi munkát, a döntések tehát általában a bárók beleszólása nélkül születtek meg. Az ô feladatuk csupán a kapott utasítások végrehajtása volt. Zsigmond a városokra, a köznemességre jelentôsen támaszkodott uralkodása megerôsítése céljából. A köznemesek résztvehettek a királyi tanácskozáson is, tehát küldötteiket meghívta a fôpapok, és bárók tanácskozására. A 35-ös országgyµlésen már a nemesek a fôpapokkal, s bárókkal együtt "királyság egész testének" képviselôi. Az 1405-ös törvényekben városi dekrétumot is kiadott. A városok ugyan gyengébb szövetségesnek bizonyultak, mint a köznemesek, hiszen ekkor még rendi szervezkedésükrôl nem beszélhetünk, Zsigmond is elsôsorban gazdasági erôforrást látottt bennük, s várospolitikájával fôleg anyagi gyarapításukat igyekezett elômozdítani. Az 1405-ben hozott városi dekrétumát a szabad irályi városok, mezôvárosok, és más kiváltságos települések képviselôivel is megvitatta. Egységesítette a mértékegységrendszert, Budai hossz, µr, súly mérték alapján. Létrejöttek a bányavárosok: Garamvölgyi, Jászóik, Iglói, Erdélyi, Nagybányai, Erdélyi Szász városok. Létrejött az önálló városbíráskodás. Tizenkéttagú várostanács, huszonnégy tabú tanács, amelybe beletartoznak a Budai céhek is. A hét legjelentôsebb szabad királyi város Buda, Pozsony, Sopron, Nagyszombat, Kassa, Bártfa, és Eperjes pedig a Tárnai bíróságot saját közös törvényszékké léptette. A Budai bíró olyan ember lehetett, akinek mindkét szülôje, vagy nagyszülôje Német származású volt. A mezôvárosok száma (opidiumok) megszaporodott, 330 darab alakult ki, a XV. század közepére. Ha valaki egy városban egy évet, s egy napot eltöltött, a város polgárává vált, megszabadult jobbágyi kötelezetségeitôl. Luxemburgi Zsigmond külpolitikája eltért az Azsuk és Ćrpádok hagyományos Észak déli törekvéseitôl. 1410-ben Német 1419-ben Cseh királyjá választották 1433-ban pedig rómában Német-Római császárrá koronázták. Két éves lányt (Habsburg Albert osztrák fôherceg jegyezte el), akit utódának szánt. A magyar királyok között komolyan elôször Zsigmondnak kellett a török veszéllyel szembe néznie. A Szerbiába nyomuló Török hadat az elsô Rigó mezei csatába (1389.) döntô gyôzelmet arattak Dél szláv fejedelmek fölött. Egy év múlva pedig már a Magyar végeket támadták. Zsigmond 1395-ben kezdte meg a török elleni hadjárat elôkészítését. Az országos haderôt személyes hadbaszál nemesség, és a világi és egyházi nagyurak csapatai alkották. A nemességnek azonban a csatában nem lehetett komolyan számítani, mert 1222. óta kiváltságai közé tartozott - s ezt körömszakadtáig védte -, hogy az ország határain túl csak fizetség fejében, és akkor is csak saját jószántából köteles hadba vonulni. Zsigmond külföldi segítség után nézett, s családi kapcsolata révén, fôleg Franciai, Német, Angol, Burgundi, és Cseh lovagokból nagy létszámú sereget gyµjtött össze. Hozzájuk csatlakoztak a magyarországi csapatok, s 1396. szeptemberében megindították a hadjáratot, amelynek végsô célja a török kiµzése a balkánról, s jeruzsálem visszafoglalása volt. De a Mikápolyi csatában a tervszerµ irányítást nem ismerô lovagi hadviselés végüül teljes kudarcot vallott a Török átgondoltabb taktikájával, nagyobb fegyelmezettségével szemben. Zsigmond levonta a kudarc vtanulságát: hazai erôkre, mégpedig széleskörµ katonai mozgósítással létrehozott hadseregre kell támaszkodni. Ennek érdekében hívta össze az 1397-es országgyµlést, amelyen döntöttek az ún. telek katonaság felállításán. Törvény szerint a birtokosok minden húsz jobbágy után kötelesek voltak egy könnyµ hadifelszerelést, lovast, lándzsást, vagy íjjászt kiállítani. Az 1435ben annyiban változott, hogy nem húsz, hanem 30 telek után kellett megfelelô katonai egységet kiállítani. Mind ez azonban csak terv maradt, mert az urak többsége továbbra sem volt hajlandó nagyobb áldozatot hozni a védelem érdekében. Szerencsére erre még nem volt különösebb szükség, mert Török erejét és figyelmét a nála is nagyobb hódító: a Mongol birodalom kötötte le. 1402-ben, az Ankarai csatában A törökök döntô vereséget szenvedtek a Mongol Timur lenk fejedelemtôl. Maga a szultán I. Bajazin is fogságba esett. A birodalomnak kb. 10 évre volt szüksége ahhoz, hogy kiheverje az Ankarai vereséget. Zsigmond megerôsíti a déli végvár rendszerét. Szövetséget köt Brankovich György szerb vajdával. Havas alföld, és Galambóc Török kézre kerül. A végvárakat a déli bánok vezették. Zsigmond idejében hazánkban is a pénzgazdálkodás elmélyítette a társadalmi ellentéteket. Az elônyös értékesítési feltételek között élô parasztok viszonylag könnyen elôteremtették a pénzt; nem okozott gondot számukra a pénzt a járadék. Sôt, jövedelmük megnôtt, meggazdagodtak. A telkek szétaprózódásából eredô elszegényedés zsellérsorba süllyedés azonban jóval gyakoribb volt. A helyzetet tovább súlyosbította az, hogy Zsigmond pénzügyi nehézségeit gyakran rontotta a pénzt (uralma utolsó éveiben) 100 dénár helyett már 400 dénár érték egy aranyforintot, míg Károly róbert idején az aranyforint 16 ezüstgaras volt, 11 ezüstgaras pedig 6 dénár. A XV. századtól már igen sokan járták a világot az otthon maradtak egyre gyakrabban hallottak vakmerô dolgokat is. Korábban kételkedni sem mertek abban, amit például az egyház hirdetett. Most mind több nyílt és titkos tagadója támadt a "pápás tanok"-nak, megjelent nálunk is az eretnekség. A pápa külön inkvizítort küldött Rómából az eretnekek felkutatására, visszatérítésére: Marchiai Jakab (Máriai) atya a tisztátalanokat még a sírból is kiásatta, és elégette, az élôket megkínoztatta, becsukatta. Érthetô, hogy sokan megijedtek térdet, fejet hajtottak. De itt-ott ellenállásra is volt példa, annál többször minnél inkább nôtt a parasztok kínja, és kötelezettsége. Az 1430-as években az a példátlan eset is elôfordult, hogy Lépes György Erdélyi püspök két-három év tizedét pénzbe akart beszedni, s azzal fenyegetôzött, hogy aki nem fizeti be azt kiközösíti. A fizetéssel elmaradottak papjának megtiltották a keresztelést, gyóntatást, esketést. A haldoklótól megvonták az utolsó kenetet, s a holtakat pap nem temethette el. Az erdélyi jobbágyok zúgolódtak, számuk a kárpátokon túlról a csoportosan beköltözô románokkal jelentôsen megszaporodott az egyház jogtalan követelése súlytotta az erdélyi görögkeleti, egy telkes kisnemeseket (curalistákat). A földesúri elnyomás, és az inkvizíció paraszt felkelést robbantott ki, a küzdelem 1437. tavaszán déva vidékén terjedt el. Nyáron gyµlést hívtak össze Bábolna hegyére. Ugyanekkor támadásba lendült Szabolcs Szatmár, és Ugocsa népe. Az erdélyi és a tiszántúli felkelôk azonban nem teremtettek egymással kapcsolatot. A mozgalom középpontja Kolozs és Szolnok doboka vármegye lett. A paraszt seregben - fôképp a küzdelem indulásakor - fegyver forgatásban járatos kisnemeseket is találunk. A felkelést kisnemesek falusi parasztbírók, és polgári elemek irányították. A legnagyobb csapat vezetôje Budai Nagy Antal kisnemes volt. A román vezetôk közül Virágos Bereki Oláh Mihályt vezetôként kell megemlíteni. A felkelôk oldalán ált Kolozsvár is, fegyvereiket a csatlakozott mesterek, és legények gyártották. A kezdeti elsô dµhbôl fakató rombolás leszámítva a parasztoka t a békés megeggyezés keresése jellemezte. K A Bábolna hegyi fôtáborból követeket küldtek a nemesekhez, hogy panaszukat, és kérésüket elôadják.Csáki László vajda azonban a küldöttekekt lefejeztette, s fegyveres harc emiatt robbant ki. Július elején Dés mellett hazánk történetében elôször a parasztok gyôzelmet arattak uraik fölött, akik emiatt tárgyalásra kémyszerültek. A Kolos Monostori egyezményben megfogadták, hogy a felkelésben résztvett parasztkapitányoknak, és embereiknek nem esik bántódása. Mivel egyrészt az okirat elismerte a kisnemesek tizedmentességét, másrészt a parasztok zöme hitt az urak szavában, sokan hazatértek. A nemesség viszont már szeptemberben szövetséget kötött a Székelyek, és Szászok vezetôkkel, akik ekkor külön rend, és nemzettség voltak. A szerzôdés kimondta, hogy a "három rendi nemzet": a Magyar nemesség Székely elôkelô, Szász patríciusok kölcsönösen támogatják egymást a belsô, és külsô ellenség, vagyis a jobbágyok, és a Török ellen. Szövetségük a Kápolnai unió évszázadokon át fennmaradt. Lerakta erdéy rendi politikai szervezetének alapját. A parasztfelkelés kb. egy évig tartott, de végül is a parasztok semmit nem értek el, a Kolos Monostori egyezmény ugyanis a nemesség megsemmisítette. A parasztság csapatait és az Erdélyi csapatokat ugyan csak dömtô ütközet Kolozsvár, és Kolozs Monostor határában zajlott le. A fôvezér Budai Nagy Antal az ütközetben pusztult el. A parasztfelkelés több vezetôi a Torda elôtti hegyen karóba húzták, a felkelést- támogató városoktól (Pl. Kolozsvár) Zsigmond elvette a kiváltságokat.