4/A Mennyiben volt meghatározó szerepe Géza fejedelemnek és Szent István királynak a feudális állam létrejöttében ? A X. század végén, a kalandozások lezárulása után a magyarság válaszút elé került. A tét nagy volt:fennmaradás vagy halál. Az egyik a nomád népek sorsa volt - rövid tündöklés után a szétszóródás, az enyészet.. A másik lehetőség: csatlakozás a kialakuló keresztény, feudális Európához, amely a megmaradást jelenthette. Népünk az utóbbira tett kísérletet. Erőskezű vezetők emelkedtek ki, legyőzték vetélytársaikat, megszerezve a földek nagy részét. Majd csatlakoztak népükkel a kereszténységhez, és az új rend támogatásával létrehozták az egyházi hiearchiát. Géza: nevéhez fűződik a törzsfők hatalmának megerősítése. A céltudatos fejedelem házasságával is hatalma megszilárdítását segítette elő. Az erdélyi Gyula lányát, Saroltát vette feleségül, megszerezve ezzel az ország keleti felének támogatását. Felmérve országa változó külpolitikai helyzetét, nem kísérletezett újabb kalandozó hadjáratokkal, sőt igyekezett kivédeni a várható nyugati támadásokat. Hittérítőket kért I. Nagy Ottótól népe számára, majd lemondott a Lajtán túli magyar területekről. Az eredmények meghozták a kívánt eredményt, Géza belső erőfeszítéseit nem zavarták külső támadások. A fejedelem is megkeresztelkedett, bár ő továbbra is pogány módon élt. Szent István: 997-ben Géza halálakor már az Árpádok kezében volt az ország nagy része, de a családon belül Géza fiával szemben hatalmi igényekkel lépett fel nagybátyja, Koppány. Leverésével István kezébe került a hatalom. A helyzet megért arra, hogy a fejedelem a nagyobb tekintélyt biztosító királyi címért folyamodjon. II. Szilveszter pápa meg is adta, s 1000 és 1001 fordulóján Istvánt királlyá koronázták Esztergomban. Az ifjú királynak hatalma megszilárdítása érdekében további harcokat kellett vívnia. 1003-ban az erdélyi Gyulát fosztotta meg országától, de anyai nagybátyja életét megkímélte. Az utolsó erőpróba a Temesköz urának, Ajtonynak a legyőzése volt. Immár István az egész Kárpát-medence egyedüli urává vált, a földek nagy része közvetlenül az ő kezébe került. Tevékenysége ez után az új állam kiépítésére irányulhatott. Nagy jelentőségű volt az önálló magyar egyházszervezet létrehozása, élén az esztergomi érsekkel, ami tovább erősítette az ország függetlenségét. A világi államhatalom kiépítése is István nevéhez fűződik. Az országot királyi vármegyék házlózták be, melyek katonai, gazdasági, bírói feladatokat láttak el. E két szervezet létrehozásával István évszázadokra meghatározta Magyarország fejlődését az európai kereteken belül. A kialakuló magyar katolikus egyház az ország, s a királyi hatalom szempontjából döntő jelentőségű volt. Egyaránt jelentette a keresztény Európához való tartozást, az új feudális rendszert, s a központi hatalom támogatását. Ezért Szent István király országa egyházi szervezetét sajátjának tekintette, s minden oldalról támogatta. A kereszténység elfogadtatása az ország népével, mely nyilvánvalóan ragaszkodott pogány hagyományaihoz, sok nehézségbe ütközött. Szent István ezért az állam erejét, s a törvények rendelkezéseit is felhasználta az új hit előírásainak betartattására. Megkövetelte a böjti időszakok megtartását, gyónást, a vasárnapi misén való részvételt. A társadalmi hiearchia élén a király állt, hatalma óriási földbirtokán nyugodott. A volt törzsi területek kisajátításával István nem pusztán az ország legnggyobb földbirtokosa lett, hanem Magyarország területeinek 2/3-a került a birtokába. Ezen földeket a vármgyék és a várispánok segítségével igazgatta. A birtokadományok, a tized folytán egyre erősödő egyház a nyugathoz hasonlóan a vezető réteghez tartozott. A világi nagybirtokos réteg ekkor volt kialakulóban, s részben a magyar törzsi vezetőréteg Istvánhoz hű tagjaiból, részben a külföldről bevándorolt, főleg német lovagokból állt össze. Jelentős és a királyi adományok révén egyre nagyobb birtokok kerültek a világi vezetőréteg kezébe. Ezeket elsősorban a rabszolgákkal műveltették. Nem meghatározható ponttosan a szabadok többi rétege, mivel itt a határok még nem élesek. A szabadokat 3 csoportra oszthatjuk: előkelők, középréteg, egyszerű szabadok. A vitézek azok a szabad elemek voltak, akikmég rendelkeztek saját földbirtokkal, ahol rabszolgák dolgoztak. A földjüket vesztett szabadok előtt két út kínálkozott: vagy az ország peremterületein lévő szabad földekre vándorolnak, vagy szabadságukat részben feladva egy nagybirtokos oltalma alá helyezték magukat. Jogilag továbbra is a szabadok csoportjába tartoztak, de már szolgáltatásokkal tartoztak uruknak. Sajátos helyzetben éltek a királyi birtokon élő várjobbágyok, akik jogilag nem voltak szabadok, de földdel rendelkeztek, s katonai és igazgatási feladatokat láttak el. A XI. században a fő választóvonal a szabdok és a szolgák között húzódott. A szolgák csoportjába tartoztak az egyházi és királyi földeken élő szolgáltatónépek, akik azonban kezdettől fogva saját földdel rendelkeztek.