4. "B" tétel A magyar nép eredete, vándorlása és a kalandozások kora A magyar nép eredete és vándorlása Ie. 4000-től Ie. 3000-ig uráli őshaza, az Ural-hegység és az Ob folyó közti terület. Települések a folyók vagy tavak partján alakultak ki, hiszen a halá- szat volt ekkoriban a legfőbb élelemszerzési lehetőség. Ie. 3000 környékén következett be az első szétvándorlás, az észak és kelet felé vándorlókból lettek a szamojédok, a nyugat felé vándorlókból a finnugo- rok. Ebben a korban már áttértek a csiszolt kőszerszámok használatára, a települések azonban még mindíg tavak vagy folyók mellé épültek. A finnnugo- rok szétvándorlása Kb. Ie. 2000 környékén kezdődött, és mintegy 500 évig tar- tott. Két népcsoport nyugat felé vándorolt (permi és finn-volgai népek), Egy az uraltól keletre élő népcsoport helyben maradt, ők voltak az ugorok, a magyar nép szempontából ők a fontosak. Az ugorok az éghajlat felmelegedése miatt dél felé vándoroltak, így az ugor őshazát az Irtisz, Tobol, Ob folyók középső folyására tehetjük. Az éghajlat felmelegedésével megváltozó földrajzi környezettel egyidejűleg, új népcsoportok szomszédságába került az ugor népcsoport, tőlük vették át az állattenyésztést és a növénytermesztést, lemondva a vadászattal és halászattal szerzett élelemszerzés módszeréről. A legjellemzőbb irányág a legeltető álattartás volt. juhot, kecskét, szarvasmarhát és lovat tartottak. A ló fontos szerepet játszott, az ugor gazdasági és hétköznapi életben. (Ez a lófajta nem azonos a mai lovakkal, ha- nem egy kissebb pusztai változat volt). Ismerték a rezet és a bronzot. Az ugor népcsoport szétvándorlása Kb Ie. 1000 Ie. 500 közötti intervallumra tehetjük, amikor is az időjárás további melegedése miatt a délebben élő törzsek helyváltoztatásra kényszerültek. a vándorlás kapcsán áttértek a nomád állattartásra. Az éves legeltetés szigorú rendjét dolgozták ki, az állatokat télen-nyáron a szabadban tartották (ridegtartás), ezt azonban nem minden állat viseli jól, ezért előtérbe került a juh, és lótartás, amelyeket könnyű volt terelni, másrészt sokkal jobban bírták a megpróbáltatásokat mint a kecske vagy a szarvasmarha. A magyarság ebben az időben kezdte saját fejlődési útját járni. A magyar őshaza a Dél-Ural vidékére tehető, ahol is kapcsolatba kerültek a szkíta és szarmata népcsoportokkal (iráni népcsoportok) Az Ie. 500 és az I.Sz. 500 közötti időszak fehér folt a tudomány számára, hiszen a magyarok mind viseletben mind fegyverzetben és társadalmilag is keveredtek az itt élő törzsekkel, ezért szinte teljesen összemosódtak velük. A régészek csak közvetett leletekre bukkantak. A mai Baskilia területe volt az ősmagyarság első európai szálláshelye. Itt Tartós kapcsolatba kerültek török törzsekkel, amit a közel 300 koraatörök jövevényszó is bizonyít. Kb. 750 környékén a magyarok először dél majd nyugat felé vándoroltak, és megérkeztek a Levédiának nevezett új "szálláshelyre". Ez a terület a kazár birodalomhoz tartozott, amely birodalom sokáig megakadályozta, hogy a keletről érkező nomád törzsek rázúduljanak európára. Ismét a növénytermesztés került előtérbe, de az itt meghonosodott gyümölcs- termesztés is nagy hatással volt a magyarokra, ezt a tényt támasztják alá az alábbi szavak (alma, körte, szőlő, dió, bor) a letelepedett életmódra utalnak az alábbi, állattenyésztéshez kapcsolódó szavaink (bika, ökör, tinó, borjú, karám). A fő államhatalmat a "gyula" gyakorolta, de nem ő volt az elsőszámú vezető. Az első számú ember a kündü volt. Az etelközbe való átköltözés a 850- es évek környékén vagy a besenyőktöl elszenvedett esetleges vereség, vagy a kazár birodalomban zajló belháborúk miatt megromlott kazár-magyar viszony megromlásával lehet magyarázni. A kárpátmedencébe való beáramlás, és ezzel a honfoglalás azért jött létre, mert 893-ban arab támadások érték az etelközi magyarságot, ezentúl a besenyők is aggresszívan léptek fel ellenünk. így végül 894-ben elkezdődött a honfogla- lás, amely Kb. 902-ig tartott mindent belevéve. Kalandozások (862-970) kalandozásokban álltalában határmenti törzsek vettek részt, a fejedelem soha nem tartott a kalandozókkal, mindig egy kissebb vezető irányította a sereget. Fontos esemény volt Kurszán Gyula meggyilkolása. a 900-904 közötti magyar sikerek megérlelték a bajorokban azt az elképzelést, miszerint a magyar fejedelem meggyilkolásával zűrzavart kell előidézni a támadók sorai közt. Ennek értelméen 904-ben a nyugati-gyepűnre hívták Kurszánt, majd a lakomán közvetlen kíséretével egy azonban fordítva sült el, hiszen a rivális Kurszán halálával Árpád hatalma megerősödött, a felbőszült magyarok pedig mérhetetlen károkat okoztak a német területeken. 917-ig szinte évente vezettek hadjáratokat. A 926-as mert itt készült a legrészletesebb, és legszemléletesebb leírás a kalandozó magyarokról. Fontosabb esemény volt ennél a 933-as merseburgi csatavesztés. A hadjáratra az adott okot, hogy Madarász Henrik német uralkodó 932-b azért tehette meg, mert a korábban 9 évre megvásárolt béke idején felkészítette seregét a csatára. A magyarok ezek után a németektől egyre gyakrabban szenvedtek vereséget. Ezt jórészt annak lehet tulajdonítani, hogy zületett az egységes német királyság. Az utolsó nyuati kalandozás 954-55-ben volt, amikor is a lázadó német hercegek a magyarok segítségét kérték I. Ottónak azonban sikerült a közhangulatot a hercegek ellen hangolni, s mi nyeregben érezhette magát. A döntő ütközet 955 augusztusában Augsburg városával szemben a Lench folyócska partján vívták. A magyarok elvesztették a csatát, de a végső csapást a bajor nép felkelése jelentette, akik az üldöz uló magyarokat ahol érték. A déli irányba történő kalandozások lényegében a 933 merseburgi csatavesztés után indultak meg. Az első hadjárat pótolni tudta a merseburgi csatavesztés után kiesett német adót. az ezt követő 14 éves békefolyamat a keleti kereszténység felvétele érdekében szervezett magyar követségnek, amelyet Bulcsú és Tormás (Árpád dédunokája) vezetett. Magát a békefolyamatot az Augsburgi csatavesztés szakította meg, hiszen a vereség hatására Konsta a az adófizetést. Az utolsó bizánc elleni hadjárat 970-ban volt, amelyet a kievi fejedelem vezetett, a szövetséges seregben harcdoltak oroszok, bolgárok, besenyők és magyarok is. A csatát bizánc nyerte meg, ami elsősorba gis ez a vereség lett az, amely véget vetett a kalandozások korszakának.