Történelem #02 2. A római köztársaság és ennek válsága A császárság születése Róma Itáliában fekszik, Dél-Európának középső, északnyugati-délkeleti irányban a Földközi-tengerbe mélyen benyúló félszigetén. Az egész félszigetet az Appenin-hegyvonulat szeli ketté. Lakói nem a tengerhajózásban, hanem a földművelésben, a gabona- és szőlőtermesztésben látták jövőjüket. A római hagyomány Róma, azaz a Város alapítását az i.e. VIII. századra, pontosan 753-ra teszi. Róma i.e. 500-ig királyság volt. A király volt a fővezér, a főpap, akinek meg kellett védenie az államot. Tanácsadóként a nemzetségi arisztokrácia tagjaiból álló vének tanácsa, a szenátus állt mellette. A római társadalom szerkezete már az etruszk korban is olyan lehetett, mint később, a köztársaság idején. A társadalom élén a patríciusok álltak, akik a legnagyobb földbirtokkal rendelkeztek. A társadalom másik rétegét a kliensek (hallgatók, engedelmeskedők) alkották. A harmadik réteget a plebejusok képviselték, akik parasztok, kézművesek voltak. A szabadok társadalmán kívül álltak a rabszolgák, akiknek száma ebben a korban még csekély. A kormányzati képviselőket Rómában magisztrátusoknak hívták. A kormányzat élén két konzul állt. Megbízatásuk egy évre szólt. A legfőbb politikai döntéseket Rómában a szenátus hozta, akik 300 főből álltak. A patríciusok kezükben volt a gazdaság, a politikai, a papi hatalom. Ezeket születési előjogaikra hivatkozva markukban tartották, és mereven elzárkóztak a nép, a plebejusok jogos követelései elől. A plebejusok közt voltak gazdag és szegény parasztok, kézművesek, napszámosok. Érdekeik különbözőek voltak. A parasztok kis földjeit adósságok terhelték. Ha nem tudtak fizetni, hálál, rabszolgaság vagy adósrabszolgaság várt rájuk. A tehetősebb plebejusok sérelmezték, hogy hiába hullatják vérüket a harcban, politikai jogokat nem kapnak. Valamennyi plebejus hiányolta a jogbiztonságot, aminek kiáltó jele volt, hogy a törvények nem voltak írásba foglalva. Mikor az V. század elején a patríciusok nem egyeztek bele az adósságok részletekben való törlesztésbe, a plebejusok nagy része kivonult a "Városból" egy közeli dombra, és sztrájkba lépett. A római gyalogság plebejusokból állt, így kénytelenek voltak engedni. Beleegyeztek, hogy néptribunusokat, "ügyvédeket" válasszanak. I.e. 450-ben a néptribunusok kezdeményezésére 10 férfiból álló testület alakult, a törvények írásba foglalására, amit 12 táblás törvénynek neveztek. Ezek a törvények az adósságra, a tolvajlásra és örökségi ügyekre vonatkoztak. I.e. 367-ben teljesült a plebejusok két legfontosabb követelése. Egyrészt megnyílt előttük a legfontosabb állami hivatal, a konzulátus, másrészt 500 római holdban (125 hektár) maximálták az egy személy által bérelhető föld mennyiségét. Így a plebejusok is földhöz juthattak. A konzulátus után a főpapi méltóság is megnyílt előttük és a szenátusba való bejutásnak sem volt akadálya. Ebben az időben már befejeződött a rómaiaknak a Tiberistől északra fekvő etruszk városokkal vívott küzdelme. I.e. 396-ban a rómaiak elfoglalták a Rómától 20 km-re északkeletre fekvő etruszk várost, Veiit. I.e. 264-ben Róma egész Itália fölé kiterjesztette uralmát. Dél-Itália meghódításával a félszigetet délről övező tenger római kereskedelmi érdekterület lett. Szicília bekebelezésre várt, amit Róma meg is tett. A küzdelem első szakaszában, az I. pun háborúban (i.e. 264-241) Róma kezdettől fogva fölényben volt a szárazföldön, és csakhamar elfoglalta Szicília nagy részét. A sorozatos csaták végére a karthágói béke (i.e. 241) tett pontot. A II. pun háborút joggal nevezték már az ókorban "hannibáli háborúnak". Hannibál vállalta az alpesi átkelést. Róma nehéz helyzetbe került. Súlyos vereséget szenvedett Ticinusnál, Trebiánál (i.e. 218), majd pedig a Trasimenus tónál (i.e. 217). Cannaenál 80 ezer főnyi római sereg vérzett el (i.e. 216). Hannibál villámháborúja éppen tetőpontján kifulladt. Róma újjá tudta szervezni hadseregét. I.e. 206-ban a visszavonuló pun haderő a metaurusi csatában megsemmisült. Végső vereséget i.e. 202-ben szenvedtek Zamanál. A köztársaság utolsó évszázadának drámai eseményét az i.e. 138-135 közt lefolyt szicíliai, majd ezt követően a tőle ihletett keleti rabszolgafelkelések nyitják meg. A Gracchus testvérek reformmozgalma arra irányult, hogy föltartóztassa a római parasztság hanyatlását. A régi törvényeket felújította az idősebb Gracchus testvér, Tiberius, amikor i.e. 133-ban néptribunussá választották. Újraválasztásának megakadályozására a szenátus 300 párthívével együtt megölette. Az agrártörvény végrehajtása tovább folyt. Tiberius öccsét, Caiust néptribunussá választották. Célja az athéni típusú demokrácia átültetése volt, de a szenátusi reakció bátyja sorsára juttatta. A Gracchusok bukása után Rómában kiéleződött a politikai harc, amelynek két pólusa az ún. néppárt és a szenátori párt volt. A politika folytatásának is időközben teljesen átalakult hadsereg lett a legfőbb eszköze. Vezére a néppárti Marius. Az i.e. 74-71-ben kirobbant Spartacus féle rabszolgafelkelés. A mintegy 60 ezer szökött rabszolgából álló hadsereg célja kezdetben az volt, hogy haza, Germániába, Galliábá jussanak, de visszafordultak azzal a szándékkal, hogy megdöntsék az uralkodó osztályt, és helyébe kerüljenek. Bukásuk után a rabszolgatartók rettenetes bosszút álltak. 6000 rabszolgát feszítettek keresztre. Pompeius, Sulla egykori alvezére i.e. 66-ban teljhatalmú uralkodó lesz. Politikai szövetségre lép Julius Caesarral és Crassusszal (i.e. 60). Ezt a titkos szövetséget később I. triumvirátusnak nevezték. Caesar 10 évig volt gallia kormányzója. A határ kitolódik a Rajnáig és az Atlanti-óceánig. I.e. 59-ben Caesar konzul, majd galliában helytartó. Crassus halála után i.e. 49- ben Róma ellen indul. Pompeiust leveri i.e. 80-ban. Újjászervezte a szenátust, bevezette a nevéről elnevezett Julián-naptárt. I.e. 44 március 15-én ellenségei meggyilkolják. Caesar gyilkosainak semmiféle politikai elképzelésük nem volt hogyan kell az államot megmenteni. I.e. 43-ban létrejön a II. triumvirátus, Antonius, Lepidus és Octavianus szövetségével. I.e. 42-ben legyőzték Philippinél a köztársaságpárti Brutus és Cassius hadait. Később a triumvirátus felbomlott és két részre szakadt. Antonius keleten uralkodott Kleopátrával, Octavianus nyugaton Róma székhellyel kormányzott. A kettős uralomnak i.e. 31-ben Octavianus actiumi tengeri győzelme vetett véget. Octavianus konzulként és főparancsnokként irányította az állam ügyeit. Kivívta a szenátustól az "Augustus" nevet. Minden lehető rangot megszerzett magának, egyeduralom volt a javából, köztársasági álarcba bújtatva. Monarchiája i.e. 31 i.sz. 14 tartott. A rabszolgákat elnyomta, a városi proletáriátust lezűlesztette.