Mutassa be a feudalizmus kialakulásának folyamatát Ny-Európában, vázolja a K-Európai fejlődés sajátosságait A középkort több szempont szerint is föl lehet osztani különféle korszakokra, a leggyakoribb felfogás: - korai : kb.476 - X.sz. - antik jegyek dominálnak: 476 - VII.sz. - feudális jegyek dominálnak: VIII.sz. - X.sz. - érett : X.sz. - XIII.sz. - késő: XIII.sz. - XV.sz. Előzmények: Doicletianus és Constantinus gazdasági intézkedései (pl: az új adók bevezetése) nem tudták megállítani a birodalom hanyatlását. A gazdasági élet súlypontja a keleti tartományokra helyeződött át (330: Konstanti- nápoly, az új főváros megalapítása). E területek iparosodottabbak voltak, virágzott az árutermelés és a pénzgazdálkodás.Az iparban lesüllyedt szabadok dolgoztak.Nyugaton a mg.-i jelleg vált uralkodóvá. A rabszolga utánpótlás megszűnésével (számának csökkenésével) függ össze a colonus-rendszer kialaku- lása. A colonus (szabad bérlő) felemelkedett rabszolga, aki a föld bérléséért termény és munkaszolgálat- tal tartozik. A szabad parasztok lesüllyednek a colonusok szintjére. Cél: a röghözkötés. Keleten virágzott a városi élet, Nyugaton ellenben hanyatlásnak indult. Collegiumok alakultak, amelyek elvben az azonos foglalkozású kézművesek önsegélyező és érdekvédelmi szervezete volt, gyakorlatban azonban a helyhez, foglalkozáshoz, hivatalhoz kötés eszköze. Ez az egyesülési folyamat azonban nemcsak a dolgozó rétegek helyzetében megy végbe. A lovagrendi és a szenátori réteg egységes nagybirtokos arisztokráciává olvadt össze, amely "szabad bérlőit" már nemcsak gazdasági, hanem személyi függésbe is kényszeríti (a védelemért a termény egy részét vagy a föld tulajdonjogát kell adniuk). Új függőségi viszonyok szövődnek. A Római Birodalom sorsát a 370-es években meginduló hun és germán népvándorlás pecsételte meg. A Nyugat-európai feudalizmus: A feudális szó a latin feudum (jelentése: föld, szolgálathoz kötött adománybirtok) szóból származik.A feudalizmus keletkezése a IX. századra tehető. A Karoling Birodalom csak kezdete e folyamatnak. Martell Károly és Nagy Károly állama még nem tekinthető igazán feudális államnak. Martell Károly uralkodásának idejére tehető a hűbériség megszületése. A királyi birtok megcsappanása, a királyi hatalom gyengülése és a belső trónviszályok miatt Klodvig után kialakuló feudális anarchiából ő emelte ki a királyságot. Hadjárataival a szomszédos germán törzseket adófizetésre kötelezte, s 732-ben Poitiers-nél útját állta a Párizs felé nyomuló arab hadseregnek, nehézpáncélosaival szétzúzta őket. A sike- rek oka a hadseregreformja volt, amely nagy hatással volt az egész frank társadalom fejlődésére. Katonai, később gazdasági szolgálat ellenében életfogytig tartó birtokokat (benefícium) adományo- zott, hogy kiszélesítse a hadsereg bázisát, hiszen nem minden kis- és középbirtokosnak volt ereje lovag- ként harcolni. Példáját követték a nagybirtokosok, sőt az egyház is. A hűbérbirtok később örökletessé vált, de mindvégig megmaradt szolgálati jellege. Ezt hangsúlyozta a személyi hűségkapcsolatot létesítő commendatio (felajánlkozás) is. A hűbérúr (senior) és a hűbérese (vasallus) közti kapcsolat kétoldalú kötelezettségvállalást jelent (éppúgy, mint a földesúr- jobbágy közti kapcsolat). A többszörös birtokadományozás révén hűbéri láncolat jön létre, de: "Az én hűbéresem hűbérese nem az én hűbéresem!". (A jobbágy nem tulajdonosa a földnek, tehát nem él hűbéri viszonyban.) A hűbériség kialakulásával a központi államhatalom helyett helyi szintű hatalmak jelennek meg. Nagy Károly (768-814) erős királyi hatalmat örökölt, amit elsősorban hóditásokra használt fel ( Longo- bárd Királyság, Pannónia, Hispánia ). A még pogány szászokat is leigázta, és erőszakosan a keresztény hitre téritette. Miután igy a Római Bir. jelentős részét hatalma alá vonta, 800- ban Rómában a pápával római császárrá koronáztatta magát. Ezzel döntő lépést tett életcéljának megvalósitására: a R. B. felújitá- sára. Újjászervezte a birodalom közigazgatását, határgrófságokat hozott létre, fel akarta újitani a R.B. műveltségét is (ez már római keresztény műveltség, amit missziós szerzetesek terjesztettek). Birodalma nem volt tartós: a 843-as verduni egyezményben örökösei három részre osztották. A kelet-európai államok megalakulásával megszűnt a rabszolgaszerzés lehetősége. Számuk csökkent, helyzetük javult. A szabad parasztok helyzete azonban megromlott Nagy Károly állandó háborúskodásai miatt: így egyre nehezebben bírták el a katonáskodás és a gazdálkodás kettős terhét. Ezért római szokás szerint felajánlották magukat és birtokukat egy gazdag patrónusnak, aki megszabadította őket katonáskodási kötelezettségeiktől. Cserébe terményszolgáltatást, pénzt és robotot (ingyen művelik a földesúr magánkezelésű földjeit: major (allodium)) követeltek + bíráskodás, költözködés csak a földesúr engedélyével. Ezen szolgáltatás ellenében még a felszabaditott rabszolgák is telekhez, kisgazdasághoz jut- hattak. Megkezdődött a szabad parasztok és a rabszolgák összeolvadása. A feudalizmusban tehát keve- rednek az antik és barbár elemek: a rabszolgát a szabad paraszt helyettesíti, aki azonban le van fegy- verezve és személyi függésben van földesurától, a paraszti szolgáltatások fölváltják a rabszolgamunkát, a hadseregbeli szerepüket hivatásos katonaság veszi át. A földesúr viszont hűbéres lovag (vazallus), aki katonai szolgálattal tartozik hűbérurának (senior) , hiszen tőle kapta birtokát. A hűbéri láncolat élén a király (dominus) állt. A központi hatalom feladata, hogy fenntartsa az egyensúlyt a három hatalmi tényező: a világi nagybirtok, az egyház és a város között, amelyeket a központi hatalomtól kapott immunitás (mentesség) fog rendszerbe. Az államigazgatás központja a királyi udvar, a palota volt; itt voltak pl.: - kancellár: a király titkára és az állami pecsét őrzője - főkáplán: a frank papság feje - kamarás: a királyi kincstár vezetője - főmarsall: a királyi lovasság parancsnoka - grófok, algrófok, esküdtek (királyi bírák) álltak a birodalom belsejében fekvő grófságok élén - őrgrófok álltak a határmenti őrgrófságok élén - királyi küldöttek ellenőrizték a helyi hatóságokat (grófokat)(a központi államhatalom helyett helyi szintű hatalmak jelentek meg) A IV. sz.-tól a gazdasági élet súlypontja a mezőgazdaságra tevődött át. A városok hanyatlásnak indultak, a kézművesek vidékre menekültek, ahol jobb minőségű munkaeszközökkel látták el a colonusokat. A nagybirtokon belül megvalósult az ipar és a mezőgazdaság egysége: zárt, önellátó rendszerek alakultak ki. Háromnyomásos természeti gazdálkodást folytattak: gabonatermesztés mellett lótenyésztés, szőlőtenyésztés, kertgazdálkodás. A Kelet-európai feudalizmus különbségei: Bizánci Birodalom: A katonai szolgálat fejében juttatott birtokadományok Bizáncban is létrehozták a hűbériség sajátos keleti formáját (A bizánci hűbérbirtok neve: kharisztikeia). A hűbéri társadalom alapját azonban nem a kölcsönös kötelezettségvállalás határozta meg, hanem a lejjebb állók egyoldalú, feltétlen függése a feljebb állóktól, és valamennyiük alávetése a korlátlan császári hatalomnak. Közép- és Kelet-Európa: Még fennállt a IX.sz-ban a rabszolga gazdálkodás, és így a szabadparaszti katonáskodás. A fejedelemnek és kíséretének először a törzsi arisztokráciát kellett megtörnie. Csak ezután terhelhette meg kollektív adóztatással a közszabadok földjeit (később magántulajdonba is vették). A katonaság zöme a várkerületek adózó parasztjaiból regrutálódott. A bizánci és a szláv feudalizmus csak alapvonásaiban egyezik a nyugat- európaival. Az uralkodó szinte korlátlan tulajdonjoga, az ezen alapuló despotikus színezetű államhatalom, a hűbéresek egyoldalú függése, a parasztság bizonytalan birtokjogi helyzete sajátos keleties jelleget ad ennek a feudalizmusnak. Valódi párját nem nyugaton, hanem keleten, az araboknál találjuk meg.