3. tétel A pápaság és a császárság küzdelmei a XI-XIII.szdban A X-XI.szd általános jellemzése: A Kaloling Birodalomból kivált keleti országrészben 962-ben XII.János pápa Germánia királyát, Szász Ottót császárrá koronázta. Ezzel létrejött a Német-római Szent Birodalom. Az a birodalom, amelyhez ekkor Germánia, Itália és Burgundia tartozott, csak 1806-ban szűnt meg. Több független hercegségbôl állott (Szászország, Frankföld, Svábföld). III.Ottó (983-1002) megkísérelte föltámasztani a Római Birodalmat. Székhelyét Rómába tette át, ám a római nemességgel nem bírt; így tervei hamar összeomlottak. A Német-római Császárság fénykorát III.Henrik (1039- 1056) uralkodása idején élte. A császár a hűbéres fôpapságra és a királyi birtok lovagi hivatalnokaira támaszkodott. Az egyházi vagyonból egyre több került világi kézre, a földbirtokosok beleszóltak a püspökválasztásba, kolostorok váltak családi örökséggé, egyházi emberek vetették alá magukat világi hűbéruraknak. Még I.Ottó és XII.János között született egyezség arról, hogy a császár ellenôrzi a pápa adminisztrációit, ugyanakkor megerôsítette a pápa jogait a római területekre. Maga a pápaválasztás is a császár befolyása alá került. III.Henrik idején megmaradt a pápaság pápaválasztó joga, de a választás érvényességéhez császári beleegyezés kellett. A püspöki székbe való beiktatása, a gyűrű és a pásztorbot átadása, tehát az invesztitúra joga a császárt illette: ô volt az egyházi birtok hűbérura. VII.Gergely és IV.Henrik harca: A pápaság és a császárság küzdelme VII.Gergely fellépésével kezdôdött. Gondolatait, hitét Cluny szelleme határozta meg. Clunybôl, ebbôl a franciaországi bencés kolostorból indult el az a reformmozgalom, amelynek lényege a kolostori szabályok szigorú betartása, különösen az istentiszteletekre és a szertartásokra vonatkozóan, a kolostorok minden egyházi-kivéve Rómát-és világi hatalomtól való függetlensége. Gergely pápa elszánta magát, hogy ezeket az eszméket átviszi a világegyházra is. Kötelezôvé tette a papi nôtlenséget, a cölibátust. Megtiltotta az egyházi tisztségek pénzért való vásárlását, a szimóniát. Gergely igyekezett ezeket a törvényeket betartani a keresztény országokat járó követei révén. 1075-ben kiadott dekrétumában már a pápa császár fölötti felsôbbségének elve olvasható. Az összeütközés elkerülhetetlen lett IV.Henrik (1056-1106) és a pápa között. Kölcsönösen kiközösítették egymást. A fegyverek és a jogi érvek azonban egyik fél számára sem hoztak gyôzelmet. Csak 1122-ben, utódaik idejében született meg a wormsi konkordátum. Eszerint a fôpapoknak most már a pápa adta át a gyűrűt és a pásztorbotot- egyházi tisztességük jelvényeit-, a császár pedig a jogart, amellyel hűbéri birtokaikba iktatta be ôket. III.Sándor és Barbarossa Frigyes harca: A pápaság új ellenfele I.(Barbarossa) Frigyes volt (1152-1190). Frigyesre nagy hatást gyakorolt az ókor szelleme. Nagy Konstantint és Justinatust tartotta elôdjeinek. III.Sándor pápa megválasztása után kezdôdött az újabb harc. Frigyes több ellenpápát választatott. Többek között azért is kereste a pápa a szövetséget a lombardiai városokkal. Ezeknek a városoknak Frigyes megtiltotta az önkormányzat gyakorlását, a városok élére helytartót akart állítani. Frigyes fellépése tehát mind a törvényes pápa, mind pedig a városok ellenérzését kiváltotta. Maguk az észak-itáliai városok szövetségbe tömörültek, és seregük a támogatásával 1176-ban Leganónál megverte Frigyest. A Velencében megkötött békében kiegyeztek a városok a császárral, de a béke jogilag nem szentesítette a pápa kiváltságos helyzetét. III.Ince pápasága: III.Ince pápa (1198-1216) alatt érte el a pápaság a hatalom csúcspontját. Ô nevezi magát elôször Krisztus helytartójának. Ennek tudatában beavatkozott az európai politikába. Németországban kieszközölte az általa támogatott IV. Ottó, majd annak kiátkozása után II.Frigyes megválasztását. 1215-ben összehívta a lateráni zsinatot. Ez a zsinat fordulópont volt a katolikus egyház életében: rendelkezett a házasságról, a húsvéti gyónás és áldozás kötelezôvé tételérôl stb. A pápa elítélte a szerzetesi és papi gazdagságot, megszabta a papok ruházatát, egyszerűsítette a pápai udvar (kúria) mindennapi életét. Ám a zsinat legfontosabb programja az eretnekmozgalmakkal való leszámolás volt. Ilyen eretnekmozgalom volt a Balkánon a patarénusok és a bogumilok, Dél- Franciaországban a kathárok, valdensek mozgalma. Ami közös bennük: a tökéletes evangéliumi élet utáni vágy. Az egyházi bíróság, az inkvizíció kutatta fel ôket, és indított pert ellenük. A vallatást és az ítélet végrehajtását a világi hatalom vállalta. A pápaság és a császárság utolsó nagy összecsapása: II.Frigyes császár és Ince utódai között zajlott. Frigyes arra törekedett, hogy visszaszorítsa a pápa itáliai befolyását, és egyesítse Németországot Dél-Itáliával. Frigyes törekvése az észak-itáliai városok alávetésére ellenállást váltott ki. Többször kiközösítették, 1245-ben a Lyonban tartott zsinaton megfosztották hatalmától, de öt évig még sikerült ellenállnia. A pápaság gyôzelme akkor vált teljessé, amikor 1250-ben vérhasban meghalt Frigyes. Így fejezôdött be az évszázadokon át folyó küzdelem. A pápaság gyôzelme mégis csupán látszólagos volt. Tekintélyét nemcsak az eretnekmozgalmak ellen folytatott harc ásta alá, hanem XIII.szd végén megkezdôdött francia befolyás is. A Német-római Császárság is meggyöngült. Önálló tartományokra esett szét. E folyamatot csak megerôsítette IV.(Luxemburgi) Károly az 1356-ban kiadott ún. német Aranybullában. Elismerte benne a választófejedelmek teljes önállóságát, megerôsítette császárválasztó jogukat.