2. "B" tétel Augusztusz monarchiája, a principátus Oktáviánusz útja a hatalomhoz Cézár meggyilkolása után a polgárháború újból kiújult. Világoz volt, hogy Cézár gyilkosainak a terve, hogy a köztársaságot újra helyre állítsák, még ugyanolyan reménytelen, mint Szulla korában volt. Antóniusz, aki IE. 44-ben Cézár konzultánsa volt, Cézár politikai örökösének tekintette magát. Ugyancsak hatalmi igényekkel lépett fel Oktáviánusz, Cézár unokaöccse, akit nagybátyja, rendeletével fiává fogadott, és elsô örökösévé tette. A 19. éves fiatalember beteges volt, de nagy lelkierôvel céljaiért erôsen tudott küzdeni. Idôszámításunk elôtt 43-ban Oktáviánusz szövetkezett Antóniusszal, és Lepidusszal a lovasság parancsnokával, Cézár gyilkosai, valamint a szenátusi párt ellen. îgy jött létre a második triunvirátus. *** Egy be nem fejezett óra folytatása *** Augusztusz számos provinciát magán tulajdonba vesz, majd késôbb császári tulajdon lesz: Gallia, mely eddig is jelentôs gazdasági fejlôdéssel bírt. Egyiptom, mely a legelsô ilyen tartomány; Hiszpániának egy döntô része; Szíria, Ilinikum, Pannónia, és a Bécsi medence nagy résza, Môzia, melyik Erdélynek felel meg. Ezen túl menôen ezek a provinciák egy legátusú megbízottak felügye alatt voltak. A megbízottak ún. legáti Augusti prétori címmel ruházta föl. Itt nem volt prokonzul, és a legátusnál alacsonyabb színtµ felügyelô a prokuntrátor volt. Galliának az északi része, Hiszpániának, Afrika, Ćzsia, Kréta, Ciprus, szenátusi provincia lett, és itt megmaradt a proprétori, és a prokonzuli cím. Ezekben a tartományokban álomásozott a 25 légió, mely a rendet biztosította. A helytartókat a szenátus Augustus javaslata alapján választotta ki. Idôszámításunk elôtt 23-tól a prokonzuli méltóságot megfosztották a prokonzuli impérium gyakorlásától. A tartományok kettéosztása eleve megduplázta a hivatalok számát, és ez a tartományokon belül is bizonyos jogi különbséget hoz létre. Az adózás, és a közigazgatás lényegesen változott: a császári tartományok hivatalos megbízotjai lettek azok, akik, mint legátusok, vagy populátorok, akik behajtották az adókat, és a császári kincstárba, az ún. hiszkuszokba juttaták el. A szenátusi tartományokban maradt az adó bérleti rendszer, mely abból ált, hogy az adó bérletet valaki megvásárolta, és igyekezett belôle minnél több hasznot húzni. Ebbôl adódóan a császári tartományok gyorsabb ütemben fejlôdtek. A közigazgatásban egy új intézmény a tartományok évi gyµlése, amely a tartományok tisztségviselôit egy alkalommal próbálta Róma temploma elôtti fórumba hivatni. Az adó bevétele a császárnak 400 millió szeszterciusz volt évente, mely közvetlenül a rendelkezésére ált. Az állam kincstár érráriánusz szenáti egy kissebb adóbevételt tudott rendszerébôl adódóan elérni, így a császári kincstár a hiszkusz lesz a legerôsebben fejlôdô kincstár. Erre az idôszakra tehetô, hogy a komíciákban elindul az urbanizációs folyamat. A városok lesznek a provincián belül a kereskedelmi központok, és jelentôs mértékµ diferenciálódás kezd kialakulni a termelésben a kereskedelembôl kifolyólag. Folyatatódik a Cézár korában megkezdett romanizálódás, a római jog kiterjesztése. A külpolitikában a béke, és a természetes határok megszerzése volt a cél, valamint a határokon a limesz (határvonal) kiépítése volt a jellemzô. A határon túli területeken az ún. függô királyságokat hoznak létre, melyek föderáci jogot kapnak, mely azt tartalmazza, hogy joguk van a római birodalom esetleges háborúsága idején harcba szálni Rómáért. A külpolitikát tehát diplomáciai eszközökkel uralta, ez azt is jelentertte, hogy a cenzori tisztség feljövôben volt, hiszen Augusztus uralta. A cenzor feladata volt a diplomáciai papirok, a béke iratok, és a külpolitika irányítása volt. A szenátusnak látszólag megmaradt az a joga, hogy törvényt hozzon, hogy bíráskodjon, de a kezdeményezés a szenátusi rend elsô személyére hárult, így tulajdonképpen a szenátus csak a jóváhagyást gyakorolta. Maximum csak a házasságkötésben gyakorolhatott bírói feladatokat. A konzuli tisztséget többen is megszerezhették, és gyakorlatilag egy fél évre is meglehetett kapni, nem csak egyre. Augusztusz törekedett arra is, hogy a szenátus bôvüljön. A szenátusi rendbe az tartozott, akinek az évi vagyona meghaladta az 1 millió szeszterciuszt, és jogot kaptak a szenátorok arra, hogy cirkuszi játékokat rendezhessenek. Innentôl indul meg a cirkuszok szerepe Róma életében. Csökkentették a prétori hatásköröket, és így gyakorlatilag ôk sem bírtak több hatáskörrel, mint a legátusok. A lovagrendbôl adódóan kerülnek ki a legátusok, a prokurátorok, a testôrség parancsnokai, Róma közellátásának a vezetôi, a tiszti kar egy jelentôs része, meg a tartományi közigazgatás felügyelôi. A lovagrend tagja az lehetett, akinek az évi vagyona a 200 ezer szeszterciuszt meghaladta. Ez az idôszak az, amikor a veteránok közül egyre többen feltµnnek a lovagrendben, ill. a gazdag lidáciusok jelentôs vagyonra szert tettek. A municipiális arisztokrácia is ebben az idôszakban alakul ki, ahol az évi százezer lesz a vagyoni hatás, miután odatartozónak veheti magát a Római állampolgár. Kötelezettség volt a vagyonos emberek számára, hogy családot kellett alapítani. Az idôszámítás elôtti 18-ban törvényileg is kimondták a házasság szükségességét a rendbe való tartozáshoz. A házasság törés ellen ettôl kezdve igen keményen föllépnek, hogy a rendet ne ossza meg egy konfliktus sorozat. Azokat a lovagrendi tagokat, akiknek háromnál több gyermekük volt, elônyben részesítették, ha hivatali tisztséget akart betölteni. A komícia kuriáta erre az idôszakra elveszti jelentôségét, hiszen már rég a császár dönt arról, hogy milyen magisztrátusi tisztséget ki kapjon, és mennyi idôre. A római plexnek is meg volt engedve, hogy cirkuszba járjanak, ezzel élve ki a közéleti hajlamaikat. Minden évben a szegények közt közül 200 ezer ember kapott ingyen gabonát. Ebbôl származik a mondás: "kenyeret, és cirkuszt". Mivel kenyér volt, cirkuszba is játhattak, innentôl kezdve nem nagyon érdekelte a szegényebb réteget a politika. A princepsz, a hivatalok, és a hadsereg kezében volt tulajdonképpen a politika. A város rendjére egy fegyveres erô a kolhoz urbáné volt a felelôs. A cirkuszi, és az otthoni szórakozások mellett megjelenik a fµrdôbe járás szokása is. Ebbôl kifolyólag Róma vízvezetékrendszerét új alapokra fektetik, az épitkezések jelentôsége is megnôt. A rabszolgák helyzete is jelentôsen módosul: a háborús idôszakokban Augusztus a rabszolgákat felhasználta mind politikai, és katonai téren, majd ismét visszaszorították ôket a rabszolga életbe, és törvény született a tömeges felszabadítások ellen. 30. éven aluli személyt tilos volt felszabadítani. A rabszolgák megkapták azt a jogot, ha gazdájuk bµncselekmény áldozata lett, akkor a leggazdagabb rabszolgájú kínvallatással lehetett kényszeríteni, hogy mondja el, hogyan halt meg a gazdája. A rabszolgák külsô utánpótlása nagy részt lezárult, hiszen megszµntek a háborúk. Augusztus uralkodásának végén igen elharapóztak az összeesküvések uralkodása ellen, melyeket könyörtelenül levert. A számtalan feleség, és gyermek közül elsô feleségének gyermeke, Tibériusz örökölte a princepszi címet. 2. "B" tétel Augusztus halála után adoptált gyermeke, Tibériusz vette át a hatalmat. Addig vezér volt, vagy hadparancsnok volt, mikor öröklési pozícióra számíthatott. Augusztus hosszú élete miatt Tibériusz igen késôn jut el odáig, hogy princepsz legyen. Feladata volt a principátusi rendszer stabilitása. Tibériusz 50 éves korára nyilvánvalóan egy-két dolgot nem kért magának az Augusztusi címekbôl. Lemondott a pater patrié címrôl, az imperátori címrôl. Valamelyest visszafogta a principátusi rendszer kinövését. A felségsértési pereket leszámítva a birodalom békében volt, és a gazdasági fejlôdés folytatódott. Az utána következô Kájusz Kalibúla ennek ellentéte volt, hiszen már életében mindenáron az Isteni címet követelte, mely Julius Cézárnak is csak halála után adatott. Kalibúla a Nap isten kultuszát akarta terjeszteni, és saját magát vallotta a Nap istennek, és saját szobraival díszítette a templomokat. Ebben az idôszakban alakult ki némi ellentét a császári haderô, és a zsidók közt. Ekkor jön létre az a népközpontú császári hivatal, mely hosszú idôn át meghatározza a császári hivatal fejlôdését. Ćribellisz volt az a hivatal, ahol a beadványok, panaszok bekerültek. Ez volt a hivatal elsô nagyobb egysége. A második nagyobb egysége a ábetisz túlisz, ahol válaszoltak a beadványokra, kérvényekre, ahol az okiratokat, a császári rendeleteket írták. A harmadik a máciomisz volt, ahol a birodalom gazdaságával (bevételi-kiadási) kérdésekkel. A gásztúliusz volt a negyedik hivatal, ahol tanulmányokat készítettek a birodalom, a gazdaság fejlesztésérôl. Ez a négyes rendszer hosszú idôre megszabta a császárság életét. Ćltalában e hivatalok élén profi szakemberek dolgoztak, melyek a régebben felszabadított rabszolgákból (ibertinuszokból) kerültek a hivatalba. Ugyanez a politika érvényesült Klaudiusz idejében is. A municipiumok, kolóniák fejlôdése jött létre, ekkor jönnek létre az ún. duonvírek, akik ezeknek a helyi községi, városi, falusi intézmények élén áltak. ľk lettek az ún. pulicitális arisztokrácia (Lásd visszább). Erre az idôszakra tehetô Néró, aki tulajdonképpen tovább folytatja a személyi hatalom érvényesítését. Néró gátlástalan uralkodó volt, a gyilkosságok, kivégzések, összeesküvések szinte mindennapossá válnak. ľ lett az elsô olyan császár, akit nem nyílvánítottak istenné halála után. Néró uralkodásának idôszakára esik Róma város elpusztulása, mikor leégett. A leégést az akkorra megerôsödô keresztény vallás nyakába akarja varni, ôket teszi felelôssé Róma pusztulásáért, és az elsô kegyetlen keresztény üldözés ekkor bontakozik ki a Római császárság történetében. Ennek az üldözésnek lesz áldozata Péter apostol, aki az elsô evangelisták egyike. Néró után két évvel egy polgárháború bontakozik ki, melyben a plektóniátus gárda vezetôi lesznek a császárok, akik egymással is szembe álnak. Júliusz Klaudiusz idejében jön létre az a típusú visszafejlôdés, amely az ún. latifónium rendszer létrejöttét jelenti. Ez a rendszer több ezer hektáros nagybírtokokat jelent. Ezek lesznek azok, ahol döntôen a rabszolgák dolgoznak. Megjelenik a minifundium (a kisbírtok) rendszer, a latifundium általában ún. homo kultúrális, tehát nem mindenfélét termesztettek, hanem csak egy fajtát. Nem igényel nagy szakmai tudást, nyilvánvaló, hogy ezért jött létre a kisbírtok rendszer. Ez hosszútávon azt jelenti, hogy egyre gazdaságtalanabb lesz a latifunium rendszerben a rabszolgaság. Egyre fontosabb lesz, hogy a minifunium embereit magához gyµjtse, ennek következ ménye lesz a kolónusz (az a fajta latifunium szélén levô bérlô, vagy önáló gazdálkodó, aki kapcsolódik a latifunium gazdálkodásához). Ebben a 300. évben, amikor is a császárság folyamata elindul, a latifun az erôsebb, a hatékony, de mikor túl erôsé, atékonnyá válik, ez lesz az, amely tönkreteszi az intézményt., az ipari struktúrát, az álami struktúrát, mert megpróbál úgy élni, mint álam az államban. A latifuntisták azok a szenátori rend tagjai, akik a római birodalom arisztokratái. A lovagrend felemelkedésében a provinciák gazdagodásávaal nô, egyre inkább a bérleti rendszert fogja a lovagrend alkalmazni, s keresik a helyüket a közigazgatásban, és az államigazgatásban, hogy érdekeit is érvényesítse. A lovagrend által használt adóbérlés intézményei élén a propurátorok sokkal inkább a hibertinuszokból származtak. Ezzel a gazdáskodással függ össze, hogy a különbözô provinciák, a különbözô térségek specializálódnak. Gabona termelés: Egyiptomi, Ćzsiai, Szíriai provincia fog végezni. Ebbôl a specializálódásból jön létre a kereskedelmi folyamat, a távolsági kereskedelem, amely luxus dolgokhoz, vagy a helyben nem található dolgokhoz kötôdik. îgy Pannónia fejlôdésében is jelentôs szerepet játszik (a borostyán út miatt) a távolsági kereskedelem. A Julius Klaudiusz dinasztia után a Pláviusz dinasztia jött létre, mely lényegét tekintve Leszpáziánusz császárral veszi kezdetét. Ez 69-79 között jön létre, tehát az I. század utolsó harmadát öleli fel. A Pláviusz dinasztia idôszakában alakul a principátus, és a császárság ún. bürokratikus monarchiává, ahol a hivatal, és a császárság szabja meg a birodalom fejlôdését. Ebben az idôszakban jön létre a császári bírtok újra szervezése, amely részben az Isteni jelzôt Nérótól megtagadó, Néró földjeit ez által kisajátító császár létrehozza a császári nagybírtokot. Erre az idôszakra a magisztrátusi beosztások elvesztik jelentôségüket, s ekkor erôsödik meg a kolónuszok rendszere, akik részben bizonyos bérletidíj fejében a nagy latifuniumból mµvelnek földet, és ezért terménnyl is adóznak a császárnak. Ezek a kolónuszok saját munka erejükkel a császári bírtokon 6-10-12 napot dolgozzanak. Ez az idôszak tovább viszi a városi felemelkedést, az urbanizálódást, a romanizálódást, mely a hadseregre hhatnak ki, hogy a romanizált provincia romanizált lakosságából kerül ki a légió álománya, mely veszti el kötôdését Rómához. A Pláviusz dinasztia utolsó két tagja, Diptusz, és Domíciánusz idején fokozatosan jelennek meg a bürokratikus monarchiának az ún. abszolutisztikus jelei. Domíciánusz vezeti be a dominum et deum (úr, és Isten) kifejezést. 96-196. között jött létre az Antonivonímusz dinasztia, ahol a császárság intézményét az abszolutisztikus bürokratikus monarchia jellemzi. A monarchia tulajdonképpen azt jelzi, hogy egyfajta családi körön belül próbálják megoldani a dolgot. A bürokratikus azt jelzi, hogy továbbra is a hivatali apparátusra, a hivatalnokokra, a hivatali rendszerre építi a hatalmat, az abszolutisztikus pedig azt jelzi, hogy tovább kell menni, elôre. Az a fajta elvárás, hogy a császár mindent megtehet, míg az utána következô ember semmit nem tehet.