II/V, VI A feudális monarchia újjászervezése Károly Róbert idején. Károly Róbert (1308-42) mellett álltak mindazok az erők, amelyek a feudális rendszert veszélyeztető anarchia leküzdésére törekedett. Az egyházi nagybirtokosok mellett a köznemesség is megerősítendő királyi hatalomban keresett védelmet, elsősorban a bárók hatalmával szembe. A városok és falvak lakói, pedig a béke, a nyugodt termelési lehetőségek megteremtését várták az uralkodótól. A rozgonyi csatában döntő győzelmet aratott a Csák Mátéval szövetkezett Abák fölött (1312). A megerősödő királyi hatalomnak az új feudális nagybirtokosság lett a támasza. A hadsereg legfontosabb alkotórésze az ún. Bandériumok: a magánföldesúri csapatok és a vármegyei nemesi zászlóaljak váltak. A bandériumokon kívül fontos szerepet játszottak még a királyi hadseregben a várkatonák és a könnyűlovas kunok, valamint az egyre nagyobb számú zsoldoskatonák. A királyi hatalom megerősítését segítette elő az új gazdaságpolitika. Az uralkodó a feudális anarchia idején szétzilálódott államháztartást új alapokra fektette. A megfogyatkozott királyi magánbirtokból származó jövedelmek mellett lényegesen megnőtt a szerepük az egész ország területén a királyi felségjog alapján szedett jövedelmeknek, a regáléknak. A regálék között a legfontosabb volt a megreformált bányamonopólium, a pénzverés monopóliuma, valamint a harmincadvám. Megjelent a jobbágyok első állandó állami adója is: a kapuadó. A gazdasági életben nagy zavart keltett a kb. 35-féle hazai és külföldi pénzfajta. Ennek megoldására Károly Róbert (az 1330-as évek közepén) firenzei mintára értékálló aranyforintot veretett. A XIV. Században kibontakozó fejlődés hatására megélénkült a külkereskedelem. Az 1335. évi visegrádi királytalálkozón, ahol Károly Róbert meghívására Luxemburgi János cseh és III Kázmér lengyel király vett részt, a három ország kereskedelmi megállapodást is kötött. Magyarországról főként nyersanyagot és élelmiszereket, bort, élőállatot, sót vittek ki, és ipari, valamint luxuscikkeket, keleti selymet, fűszert, flandriai és kölni posztót, fegyvereket hoztak be. A királyi kincstárnak jelentős haszna származott a megnövekedett külkereskedelem vámjából. Ez a nyugati és északi irányú kereskedelem értékének harmincadrészét tette ki, ez volt az ún. harmincadvám. Az "avignoni" pápáknak el kellett tűrniük, hogy a király a pápai jövedelmek egyharmadát lefoglalja. Külpolitikájában a király erősítette a dinasztikus kapcsolatokat a nápolyi és a lengyel uralkodóházzal. Az árutermelés kibontakozása, a rendi fejlődés kezdete a XIV. Században Károly Róbert békét teremtő, az ország egységét helyreállító politikája kedvezett a gazdasági fejlődésnek. Az ország lakossága a tatárjárás után - a gyakori és sok áldozatot követő pestisjárvány ellenér - meghaladta a 2 milliót. Az eddig ritkán lakott országrészek benépesültek. A felvidék északkeleti részére ruszin, Erdélybe szász és román bevándorlók jöttek. Elterjedt a fordítóeke, amellyel a földet mélyebben művelhették. Az elvetett magnak három-négyszeresét arathatták le. Növekedett a szőlővel és gyümölcsfákkal beültetett területek nagysága, fejlődött a kertgazdaság is. A terméseredmények növekedésének hatására a földbirtokosok csökkentették a saját használatukban lévő földterületeket. A parasztoknak állandósult a falubeli házhelye, s a határbeli külsőségek: szántók, rétek együtt alkották a jobbágytelket. A földesúri járadék alapja a jobbágytelek lett, és miután a birtokos földjének túlnyomó részét telkesítette, e járadék vált a földesúr megélhetésének fő forrásává. A jobbágyi szolgáltatások közül a robot veszített a jelentőségéből, s az előretörő árutermelés és pénzgazdálkodás miatt terjedt a pénzszolgáltatás. A mezőgazdaság fejlődése azt eredményezte, hogy a jobbágy munkájával már nemcsak családjának és földesurának szükségleteit elégítette ki, hanem egyre több terméket vihetett piacra. Ezekből a "város helyek"- ből fejlődtek ki a mezővárosok. A mezővárosok általában önállóan választhattak bírót és esküdteket, de a földesúr beleszólhatott az igazság - szolgáltatásba. A XIV. Századi mezővárosok egy része közvetlenül a király hatalma alá tartozott. Károly Róbert céltudatosan védelmezte, fejlesztette őket, és egy részük várossá is lett. A városi kiváltságok megszerzésével a szabad polgárközösség egyedül a királynak fizetett adót. Igazgatásuk, felügyeletüket a királyi tárnokmester látta el. A szabad királyi városok polgársága általában érdekelt volt a királyi hatalom megerősödésében. A XIV. Század második felében a kézművesség erőteljesen fejlődött. Ezt mutatja, hogy hazánkban is kezdtek alakulni a céhek. Károly Róbert 1342-ben bekövetkezett halálakor gazdag, erős feudális államot hagyott fiára. Az akkor 16. évét betöltő I. Nagy Lajos uralkodását (1342-1382) - apjáéval ellentétben - hódító háborúk sora jellemezte. 1370-ben III. Kázmér halála után Nagy Lajos lengyel király is lett. Uralma Lengyelországban a királyi hatalom gyengülését hozta; a nagybirtokosok hatalma egyre nőtt. Károly Róbert alatt fölemelkedett új nagybirtokos réteg I. Lajos hódításai során tovább növelte vagyonát és hatalmát. A harcok költségének fedezésére az állam és a földesúr egyaránt növelték a terheket. A bárók és a köznemesek mindig meglévő ellentét még tovább mélyült. A köznemesek egyre önállóbbá váltak a megyékben, ugyanakkor jelentős hányadukat familiáris viszony fűzte a bárókhoz. I. Lajos talán éppen a nagybirtokosokkal szemben keresett politikai támaszt akkor, amikor 1351-ben felújította II. Andrásnak a szerviensek érdekeit, védő Aranybulláját. Az 1351. évi törvény tehát módosította az Aranybullának a nemesi végrendelkezési szabadságról szóló cikkelyét, és kimondta a nemesi birtok sérthetetlenségét. A kilencedtörvény szinte főleg a köznemesek érdekét szolgálta, és egységessé tette a jobbágyok terheit. A XIV. Sz. közepén a földesúri terményszolgáltatások azonossá tételével befejeződött a jogilag egységes jobbágyosztály létrejötte. Az "egy és ugyanazon szabadság" elve meggyorsította a köznemesi rend fejlődését.