XXI. Ismertesse a német fasizmus hatalomra jutását, berendezkedését és külpolitikáját! Színre lépnek a nácik: Németország történetét 1919 és 1923 között zűrzavar jellemezte. Puccskísérletek zajlottak, pártok szerveződtek. A Német Szociáldemokrata Párt és néhány polgári párt (Centrumpárt, Nemzeti Néppárt) alkottak koalíciót. Szélsőbal oldalról megjelenik a Német Kommunista Párt. NKP nagy ellenfele a Német Szociáldemokrata Párt, két munkáspárt áll egymással szemben. A munkásmozgalom megosztottságának szerepe volt Hitler hatalomra jutásában. 1920-ban jött létre Adolf Hitler vezetésével a Nemzeti Szocialista Német Munkáspárt, azaz a náci párt. Először, 1919-ben a DAP, Német Munkáspárt alakult meg Drexler vezetésével. Ekkor még kevés hívük volt, de ez később megváltozik. Hitler is ekkor lépett be a pártba, a 7-es számú tagkönyvvel. Ez a mozgalom Bajorországból indult ki, Münchenben jött létre. Első jelentős akciójuk az 1923-ban (nov.9.) megkísérelt sörpuccs volt, amikor Hitler vezetésével egy müncheni sörcsarnokban foglyul ejtették az ott előadást tartó tartományi miniszterelnököt és kormányának jelen lévő tagjait, akik színleg elfogadták Hitler követeléseit, mire szabadon engedték őket. Ezt követően a tartományi kormány mozgósította a katonaságot, és gyorsan elfojtotta a puccskísérletet. Hitlert és társait fogságra ítélték. Hitlert 5 évnyi börtönre ítélték Landsbergbe, azonban összesen 1 évet töltött ott. Ennek során írta Mein Kampf (Harcom) című könyvét, melyben társadalmi és politikai elképzeléseit foglalta össze. Átmeneti megnyugvás: 1924-től javulóban voltak Németország kül- és belpolitikai viszonyai. A társadalmi feszültségek csillapodtak, a gazdaság lassan fellendült. Az ország egyik meghatározó politikai ereje a szociáldemokrata párt volt, amely megfogalmazta a szervezett kapitalizmus elméletét. Úgy vélték ezzel létrejönne a termelés tervszerűségének és a szociális elveknek a gyakorlati alkalmazása, azaz megszűnne a szabadversenyes kapitalizmus és az osztályharcot felváltaná az együttműködés. A német demokrácia megszilárdulásával nem szorultak ki a politikából a jobb- és szélsőjobboldali erők sem, akik a szociáldemokrata köztársasági elnök, Ebert halála után, Hindenburg vezértábornagyot juttatták az elnöki székbe (1925-1934). Ekkor érte el első jelentős sikereit a stresemanni külpolitika, elismertetve Németország politikai egyenjogúságát. Mindez megnövelte a demokratikus erők szavazótáborát, és az 1928-as választás után helyreállítottál a szociáldemokrata és polgári nagykoalíciót. Az 1929-ben elfogadott Young-terv heves belső ellenállást váltott ki. A németek nehezményezték, hogy háborús bűneikért 1988-ig kell fizetniük a jóvátételt. A válság hatása: A kibontakozó világválság a külkapcsolatoknak kiszolgáltatott német gazdaságot érintette a legérzékenyebben. A termelés rohamosan csökkent. Ezrével mentek tönkre a kis- és középüzemek, a parasztbirtokok tízezreit árverezték el. A válság mélypontján a munkanélküliség elérte az 50%-ot. A gazdasági helyzet egyre reménytelenebbé válása nemcsak a politikai egyensúlyt borította fel, hanem a törvényes rendet is. A különböző pártok fegyveres alakulatai - amelyek közül a náciké és a kommunistáké volt a legerősebb - csataterekké változtatták az utcákat és az ellenfelek politikai rendezvényeit. A náci párt fegyveres szervezetét, az SA-t (Sturmabteilung, rohamosztag) 1922-ben hozták létre. Rövidesen Ernst Röhm lett a vezetője, aki az egész országot behálózó párthadsereggé alakította. A válság idején már az SA uralta az utcát. A sörpuccs kudarcából Hitler megértette, hogy a törvénytisztelő Németországban "törvényesen" kell hatalomra jutni. Ezért közel 10 éven át kemény küzdelmet folytatott annak érdekében, hogy pártja minél jobb eredményeket érjen el a választásokon. A gazdasági és politikai összeomlás a szélsőséges irányzatoknak, mindenekelőtt a Nemzetiszocialista Német Munkáspártnak kedvezett, mert el tudta hitetni, hogy a társadalmi igazságosság, azaz a szocialista eszmények mellett képviseli a megalázott németek nemzeti érdekeit is. Amíg 1928-ban rendezett választásokon a nácik csak a szavazatok 2,6%-át tudták megszerezni, addig 1930-ban már 18,3%-ot, 1932 júliusában pedig 37,4%-ot szereztek, s ezzel az ország legerősebb pártjává váltak. Elkésett kísérlet a náci párt megosztására: A kormányalakítási tárgyalások újabb sikertelen fordulója után Hindenburg Kurt von Schleicher tábornokot, volt hadügyminisztert, nevezte ki kancellárnak. Schleicher a nemzetiszocialistákkal alakítandó koalíció érdekében új megoldást keresett. Mivel Hitler csak a kancellári tisztséget volt hajlandó elfogadni, ezért a náci párt megosztására törekedett. Gregor Strasserral kezdett tárgyalni, aki Hitler után a párt egyik legtekintélyesebb vezetője volt, és Hitlertől eltérő irányvonalat képviselt, komolyabban vette a párt szocialista törekvéseit. A náci vezetők egy része hajlott a megállapodásra, de Hitler és bizalmasai - Goebbels és Göring - visszautasították azt. Schleicher tett még néhány politikai kísérletet, majd ezek után a szükségállapot bevezetését javasolta Hindenburgnak. Az elnök ezt visszautasította, erre Schleicher lemondott. Hitler a kancellár: 1933.január 30-án a köztársaság elnöke kinevezte kancellárrá Adolf Hitlert, aki koalíciós kormány élén kezdte meg hatalmának gyakorlását. A kormányban 3 náci és 8 konzervatív miniszter volt. Az alkancellár von Papen volt, ő úgy gondolta, hogy Hitlert kordában tudják tartani a polgári miniszterek. A kormány első ülésén azt tudakolta, hogy miként biztosítható a parlament kétharmados többsége a felhatalmazási törvény megszavazásához. Ennek birtokában ugyanis a kormány a parlament megkérdezése nélkül bocsáthat ki törvényeket. Egy megoldás kínálkozott: újabb választások és a várható kommunista szavazatok megsemmisítése. Február 1-én Hindenburg feloszlatta a parlamentet és új választást írt ki március 5-ére. Február 27-én kigyulladt a parlament épülete, a Reichstag. A nácik a gyújtogatással a kommunistákat vádolták, vezetőiket letartóztatták. Így került sor a szavazásra, ahol a nácik 43,9%-ot értek el, ugyanakkor a kommunisták is megőrizték szavazóikat, de 13,3%-os eredményüket a gyújtogatásra való hivatkozással megsemmisítették. Az újonnan megválasztott parlament első ülésén Hitler beterjesztette a felhatalmazási törvényjavaslatot, amit a képviselők megszavaztak. Ezzel megnyílt az út a totális diktatúrához. Hitler a kommunisták után betiltotta a szociáldemokrata és a polgári pártokat is, s 1933 nyarára létrehozta az egypártrendszert. Novemberben ismét választást rendeztek, de ezen csak a náci párt indulhatott, s így megszerezte a szavazatok 92,2%-át. Ezzel megvalósult a nemzetiszocialista pártállam, a náci diktatúra. A hosszú kések éjszakája: A nemzetiszocialista hatalomátvétel után felszínre kerültek a párton belüli ellentétek. A csaknem 4 millió tagot számláló SA köreiből egyre gyakrabban követelték a második forradalom megvalósítását. Röhm, fel akarta számolni a régi hadsereget és saját fegyvereseiből akart újat szervezni. E törekvését a tiszti kar visszautasította. Az SA erőszakoskodásai miatt Hitlert bírálták vagyonos támogatói, és a rohamosztagok megfékezését követelték tőle. Hitler kiegyezett a hadsereg vezetőivel, és az SA félreállításáért cserébe megkapta ígéretüket, hogy Hindenburg halála után támogatni fogják az államfői hatalom megszerzésében. Az SA megfékezésével meg lehetett nyugtatni a vagyonosokat is. Ilyen előzmények után került sor a hosszú kések éjszakájára (1934. június 29-30.), melynek során Hitler parancsára több mint ezer politikai gyilkosságot hajtottak végre. Megölték az SA vezetőinek egy részét, köztük Röhmöt, de Hitler nem feledkezett meg Strasserről és Schleicherről sem. Az akciót az 1923-ban létrehozott, de hosszú ideig az SA árnyékában tevékenykedő SS (védcsapat) és a Gestapo(titkos államrendőrség) hajtották végre. 1934-re a Heinrich Himler vezette SS Hitlerhez feltétlenül hű fegyveres erővé vált. Az esemény után többen is azt hitték, hogy a náci párt megszabadult szélsőséges és harcias csoportjaitól. 1934 augusztusában meghalt Hindenburg, Hitler pedig megszűntnek nyilvánította az elnöki tisztséget, s mint birodalmi vezér (Fürer), magához ragadta az államfői jogokat is. A Fürer ezután "népéhez" fordult és megkérdezte, hogy akarja-e őt új tisztségében? A szavazók 90%-a igennel válaszolt. Hitler 1934-től a birodalmi sereg vezetője is lesz. Lassan megszűnik az ellenállás az NSDAP-vel szemben, nácik vannak már a kormányban 1934-re. Hitler megpróbálja a társadalmat egyesíteni (uniformizálni). Ifjúság egyesítése: '34 re csak egyetlen ifjúsági szervezet marad a Hitlerjugend. Megváltozik a nők szerepe: politikává vált a nők eltávolítása a közéletből, feladatuk, hogy egészséges gyereket hozzanak a világra. Megindul a házasságra való buzdítás, de csak németek egymás között, zsidó-német házasságot nem engedélyezték. Agglegényeket, egyedülálló nőket büntették, míg a házaspárok minden gyermek után segélyeket kapnak. Művészetek minden ágát ellenőrzésük alá vonták, zsidó könyveket égették. Fajismereti tanítás volt az iskolában.