A parasztság helyzetének változásai a 18. századi Magyarországon

    A 18. században a jobbágyság jogilag két csoportra oszlott:  örökös  és
szabad költözésű jobbágyságra. A szabadon költöző, ha elvégezte  a  kötelező
munkát, elhagyhatta a birtokot, míg  az  örökös  jobbágynak  erre  csak  ura
adhatott engedélyt.
    A 18. század elején a munkaerőhiány miatt  megindultak  a  telepítések,
melyeket a helytartótanács kedvezményekkel  segített.  A  folyamat  nyugaton
gyorsan haladt, míg keleten a  negyedrészt  víz  alatt  álló,  máshol  sivár
Alföld  nehezítette  a  munkálatokat.  A  betelepülés  végével  a  népmozgás
(migráció) lehetősége lecsökkent, eltűntek a kedvezmények, az állami  terhek
viszont növekedtek, ellenük 1735-ben és 1753-ban parasztfelkelés is indult.
    A század közepén jelentkezett az a földesúri  igény,  hogy  fokozzák  a
robotot.  Ezt  Mária  Terézia   kormányzata   sikertelenül   kísérelte   meg
megakadályozni, ezért került sor az úrbéri viszonyok átfogó rendezésére.  Az
úrbéri rendelet  (Urbárium,  1767)  mindenekelőtt  a  jobbágytelek  (sessio)
részeit és nagyságát határozta meg. A belső telekre építhette  a  jobbágy  a
házát, itt volt a kert és a gazdasági udvar is. A  külső  telek  nagyságának
arányában osztották meg a jobbágyok között a réteket; a  legelőt,  az  erdőt
és tavat nem osztották fel, de a jobbágyok használhatták ezeket.
    Az Urbárium szerint a jobbágynak a következő  jogai  voltak:  a  faizás
jogával  élve  tüzelőnek  való  fát  gyűjthetett  a  földesúr  erdeiből;   a
disznókat  makkoltatni  vihette   a   földesúr   tölgyerdeibe;   szintén   a
földesúrtól kaphatott fát az építkezéshez; állatait legeltethette.
    Az Urbárium alapján a jobbágynak a  következő  kötelezettségei  voltak:
kilencedet  kellett  fizetnie  urának;  ajándékokkal   kellett   szolgálnia;
robotot kellett vállalnia (heti 1 nap igás-,  vagy  2  nap  gyalogrobot).  A
négy  telekkel  rendelkező  jobbágy  évente  egyszer,   kétnapi   járóföldre
hosszúfuvarral tartozott földesurának.
    A fentieken túl a jobbágynak joga volt független  bírósághoz  fordulnia
peres ügyeivel.
    Mária Teréziának az  volt  a  szándéka,  hogy  a  jobbágyság  helyzetét
stabilizálja,  ennek  ellenére  a  parasztság  helyzete  a   század   végére
fokozatosan romlott. Mindezek ellenére a paraszti  élet  a  század  elejéhez
minőségileg változott, új növények terjedtek el  -  len,  dohány,  burgonya,
lóhere -, s a Helytartótanács is támogatta a méhészkedést és a selyemhernyó-
tenyésztést.

  Értékeld a jegyzetet!

    Kérünk, hogy értékeld a jegyzetet,  pontozd  egy  1-től  10-ig  terjedő
skálán. Segíts másoknak eligazodni, könnyen megtalálni a legjobb  anyagokat!
Segíts  nekünk  megtalálni   a   kevésbé   jól   sikerült   munkákat,   hogy
kijavíthassuk  a  hiányosságokat!  Szavazz  az  Interneten,  vagy  küldd  el
értékelésedet e-mailben, és mi felírjuk szavazatodat!