1/A TÉTEL AZ ÓKORI GÖRÖG DEMOKRÁCIA KIALAKULÁSÁNAK FOLYAMATA ATHÉNBAN. A DEMOKRÁCIA ÁLLAMBERENDEZKEDÉSE PERIKLÉSZ IDEJÉN Az athéni állam kialakulása Az athéni állam kialakulása agrártársadalomból kiinduló társadalmi küzdelem eredménye volt. A társadalom fejlődésének további menetére nagy hatással volt a görög gyarmatosítás. A földmagántulajdon általánossá vált, önálló tulajdonosok képződtek. Megindult az árutermelés, a tengeri kereskedelem fejlődött. A piac kialakulásával az emberek gondolkodásmódja is megváltozott. Várható volt, hogy az egyéni boldogulás mellett beleszólást kérnek a közösség ügyeibe is. A közösség ügyeit még az arisztokrácia intézte, de mellettük ott állt - még igazi hatalom nélkül - a népgyűlés is. Fokról fokra kialakultak a poliszok, létrejött a poliszrendszer. A városállamok közül Athén és Spárta a legjelentősebb. A köznép első harcai az arisztokrácia ellen Az iparosok és a kereskedők gazdasági súlya a gyarmatosítás által jelentősen megnőtt és összefogtak az ugyancsak elégedetlen parasztsággal. Ezekből a rétegekből tevődik össze a démosz (a köznép), amely megindította harcát a politikai hatalomért az arisztokrácia ellen. A köznép alapvető célkitűzése a törvény előtti egyenlőség elérése volt. Athénnak is ezen az úton haladt a fejlődése. Az örökletes királyság helyébe az arisztokratikus köztársaság lépett. Az állam élén 9 arkhón (arisztokrata tisztviselő) állt, akik az állam ügyeit intézték. Mellettük állt az Areioszpagosz, a volt arkhónokból állók tanácsa. Kr. e. 621-ben Drakón került az arisztokratikus köztársaság élére, aki a démosz nyomására írásba foglalta a törvényeket. Ezek ugyan főleg az arisztokráciának kedveztek, de mivel mindenki ismerte őket, mégis egyfajta jogbiztonságot jelentettek. Törvényei igen szigorúak voltak, innen a közmondás: drákói szigor. Kr. e. 594-ben Szolónt kérték fel az állam ügyeinek rendbetételére. Megszüntette az adósrabszolgaságot, földreformot hajtott végre ("teherlerázás"), mellyel a parasztságnak kedvezett. Vagyoni beosztást készített, mely a katonáskodás alapja lett. Ezek az intézkedések viszont inkább a gazdagabb rétegeknek kedveztek. Fontos intézkedése volt, hogy a sérelmeiért bárki elégtételt vehet. Szolón olyan államrendet tartott helyesnek, ahol egyén és közösség viszonya kölcsönös (jogok, kötelességek); ez azóta alapelve minden demokratikus közösségnek. A démosz győzelme Athénban A legtöbb poliszban ezután egyensúly bontakozott ki a démosz és az arisztokrácia között. Az arisztokrácia már nem, a démosz még nem volt elég erős ahhoz, hogy magukhoz ragadják a hatalmat. Egyes arisztokraták azonban, akik anyagilag érdekeltek voltak az ipar és a kereskedelem fejlődésében, magukhoz ragadták a hatalmat. Ez a - lényegében a démosz érdekeit szolgáló - rendszer a türannisz, a rendszer élén álló személy pedig a türannosz. Ilyen türannosz volt Peiszisztratosz is, aki a gazdasági élet fejlődéséhez teremtett alapot. A korában megvalósuló nagy építkezések biztosítottak munkát az esetleg munka nélkül maradóknak. Vidékre kiszálló bíróságokat állított fel, a parasztság jogi biztonságát elősegítve. A türannisz bukását az okozta, hogy a démosz a politikai hatalomból több részt követelt, ezt viszont nem engedte. Az athéniak ezért elűzték a türannoszokat. Kleiszthenész Kr.e. 508-ban állt Athén élére. Az állam területét 10 phülére (kerületre) osztotta. Az Ötszázak tanácsába minden phülé 50-50 tagot küldhetett, melyben minden társadalmi csoport képviseltetve volt. A tanács feladata volt a törvényjavaslatok megtétele, valamint az elfogadott törvények végrehajtása. A népgyűlés volt a hatalom birtokosa, tagja minden felnőtt athéni polgár. Feladata volt a törvényalkotás. Az athéni polgárok szabadok, egyenjogúak lettek. A démosz és az arisztokrácia küzdelme a démosz győzelmével végződött, megvalósult a démosz uralma, a demokrácia. Az athéni állam virágkora Periklész idején A görög-perzsa háborúk (melyben egy időre az arisztokrácia tett szert több hatalomra) után ismét a népgyűlés lett a legfőbb hatalom Athénban, közvetlen demokrácia alakult ki. A demokratikus irányzat élén Periklész állt, az ő idejében, a Kr.e. V. században élte az athéni állam a virágkorát. Az athéni demokrácia gazdasági alapját a rabszolgamunkát egyre jobban igénybe vevő árutermelés és az ebből adódó jövedelmek képezték. Kialakult a klasszikus árutermelő rabszolgaság, ahol a termelő munka nagy részét a rabszolgák végzik. Periklész tizenöt éven át volt sztratégosz (hadvezér). Irányító szerepét személyes adottságainak köszönhette. Az árutermelés viszonylagos jólétet biztosított, a polgárok önálló tulajdonosok voltak, az állam valóságos irányítói. Periklész vezette be a napidíjak rendszerét a népgyűlésen is. Ingyen színházjegyeket osztott. A béke, a virágzó gazdaság előfeltétele volt a kultúra nagyirányú fejlődésének. Az athéni demokrácia az egész ókor legfejlettebb társadalmi-politikai formája volt. Teljes jogú polgárai számára politikailag teljes demokráciát biztosított, a politikai életben való részvételnek nemcsak jogi, de jórészt anyagi feltételeit is megteremtette. Másfelől azonban csak a szabad polgárok számára volt teljes demokrácia, a többiek (rabszolgák, nők, betelepülők) ki voltak zárva a polgárjogokból. 2/A TÉTEL 1) MUTASSA BE A PLEBEJUSOK ÉS A PATRÍCIUSOK KÜZDELMÉT RÓMÁBAN! 2) MELYEK A RÓMAI KÖZTÁRSASÁG VÁLSÁGÁNAK JELEI? MILYEN MEGOLDÁSI KÍSÉRLETEKET ISMERÜNK? A plebejusok és a patríciusok küzdelme A római köztársaság történelmének Kr.e. 509-től Kr.e. 287-ig tartó szakaszát az jellemzi, hogy a plebejusok polgárjogi harcot kezdeményeztek a patríciusok és azok clienseivel szemben. A patríciusok a római társadalom legrégebbi nemzetségei, nagyobb vagyonnal rendelkeztek, és a küzdelem kezdetekor a politikai hatalom kizárólagos birtokosai. Az ő kíséretük a cliensek. A plebejusok a parasztok, a kereskedők és az iparosok rétegéből álltak, s nem rendelkeztek politikai jogokkal. A plebejusok főbb követelései közé tartozott, hogy: a) teljes jogú polgárok legyenek; b) részesedjenek a nemzetségek közös földjéből; c) a római társadalom minden csoportjára nézve egyformán érvényes törvényeket foglaljanak írásba; d) sürgették, hogy az adósrabszolgaságot szüntessék meg. Első lépésként megkezdődtek a plebejus népgyűlések kialakításai a politikai hatalomban való részvételért. Kr. e. 494-ben a plebejusok kivonultak a Szent Hegyre, ahonnan csak úgy tértek vissza, hogy a patríciusok belegyeztek abba, hogy a plebejusok néptribunusokat választhassanak. Ezek a nép által választott hivatalnokok személyükben sérthetetlenek voltak és (a katonai ügyeket kivéve) vétójoggal rendelkeztek. Kr.e. 450 körül a plebejusok elérték azt is, hogy a törvényeket írásba foglalják (XII táblás törvények). A törvények rögzítették a tulajdon megszerzésének módját, és szigorúan védelmezték a tulajdon sérthetetlenségét. Kr.e. 445-ben az állam által is hivatalosan elismert plebejus nemzetségek előkelői számára engedélyezték a patríciusokkal való házasságkötést. Nagyjából ebben az időben a polgárokat öt vagyoni osztályba (classis) sorolták ingatlanvagyonuk alapján. A népgyűléseken a leggazdagabbakat illették a legnagyobb jogok, s a katonai szolgálat alapja is a vagyoni osztályba sorolás lett. A római társadalmi viszonyok gyökeresen megváltoztak a háborúk alatt; a katonák szükségessége miatt a plebejusok elérték, hogy az egyik consul plebejus származású legyen (Kr.e. 367). Szükségessé vált a földkérdés szabályozása, mivel a földek nagy része a patríciusok kezébe került, akik azt gyakran saját tulajdonuknak tekintették. A Licinus-féle földtörvény 500 jugerumban (kb. 1,25 km2) maximalizálta az egy fő által bérelhető földterület nagyságát. A hódító háborúk miatt a rabszolgák száma jelentősen megnőtt, ezért az adósrabszolgaság megszüntetése viszonylag simán ment. Újabb lépésként a papi hivatalok is megnyíltak a plebejusok előtt. Végül a népgyűlési határozatok szenátus általi jóváhagyásának megszüntetése következett. Jogilag megszűnt a különbség a két réteg között, de az új lehetőségek igazán csak a jómódú plebejusoknak jelentettek előnyt. A jómódú plebejusok összeolvadtak a patríciusokkal, s a vagyona alapján hatalmat gyakorló réteg lett a nobilitas. A politikai küzdelem köztük és a szegény plebejusok között folyik tovább. A köztársaság válságának jelei Róma másfél évszázad alatt világbirodalom központja lett, és a nagy hódítások természetesen alapvető változásokat hoztak a társadalmi-politikai- gazdasági életben egyaránt. A mezőgazdasági kisüzemek jó része tönkrement, elterjedtek a nagyüzemek, a gazdaság pedig belterjessé vált. A gazdasági változások haszonélvezői elsősorban a vezető rétegeknek kedveztek. A társadalmi szerkezet élén a szenátori rend állt, akik magukat optimatáknak (legjobbaknak) nevezték. A lovagrend ipari, kereskedelmi vállalkozásokban volt érdekelt, és jelentős bevételt jelentett számukra az adóbérlet. A gazdasági változások kárvallottja a parasztság, akiknek tömegei mentek tönkre. A tönkrement parasztokból alakult ki a városi nincstelenek rétege, a proletariátus. A rabszolgák számának növekedésével Rómában is kialakult a klasszikus rabszolgaság. A városállam birodalommá fejlődött, ugyanakkor a hivatalok és az intézmények lényegében egy városállam szervei maradtak. A hadsereg az alkalmankénti parasztsereg nem volt elég szakszerű. Igazságtalan különbségek mutatkoztak a birodalmon belül az egyének jogállásában. A nagy megoldandó kérdések közül a föld-, illetve a parasztkérdésnek volt a legnagyobb hordereje. Reformkísérletek Tiberius Gracchus (a Gracchus-testvérek a legelőkelőbb családokkal voltak rokonságban) a problémák megoldására javaslatot tett a nincstelenek földhöz juttatásával. Néptribunusként törvényjavaslatot nyújtott be a Licinus-féle földtörvény felújításáról (ezt ugyanis alig tartották be). Ez jelentős érdeksérelmet okoz a szenátori pártnak, ezért a szenátori párt Tiberiust híveivel együtt tömegverekedésként meggyilkolják. A telepítések kiterjesztésének igényével lépett fel öccse, Gaius, akit azonban a haza ellenségévé nyilvánítanak, majd öngyilkos lesz. Tevékenységük eredményeképpen 60 000 proletár jutott földhöz és törekvéseik folytatójaként lép fel a magát néppártnak nevező csoport. Utánuk lépett fel Marius consul, aki átfogó reformokat hajtott végre a hadseregben. A proletárokból szervezte a sereget, akik zsoldot kaptak. A kiszolgált katonák pedig földet kaptak. Így állandó, jól képzett sereg alakult ki. A hadsereg és vezére között szoros érdekszövetség alakult ki, ezáltal létrejött a hadseregre támaszkodó hadvezér szerepe. A néppárt fokozatosan megerősödött, s napirendre tűzte a reformokat. Livius Drusus néptribunus felújítja a földosztást, de meggyilkolják. Halála az itáliai szövetségesek közötti háborúhoz vezetett, aminek eredményeképpen a római polgárjogot kiterjesztették Itália minden szabad polgára számára. 3/A TÉTEL MUTASSA BE A FRANK PÉLDÁN KERESZTÜL A NYUGAT-EURÓPAI FEUDALIZMUS KIALAKULÁSÁT ÉS JELLEMZŐIT! A feudális gazdálkodás kibontakozása A Nyugatrómai Birodalom bukása (476) után változások sora zajlott le Európában. A nagy változások között az a legjelentősebb, amely Nyugat- Európában következett be. Ott alakultak először úgy a gazdasági erők, hogy a korábbinál termelékenyebb mezőgazdaság bontakozott ki. Ezzel vált lehetővé az európai feudalizmus kialakulása. A feudalizmus kialakulása hosszú, több évszázados folyamat volt, amely lényegében a IX-X. századra hozta létre a sajátosan új gazdasági, társadalmi és politikai viszonyokat. Területileg a fejlődés központja Galliának az a része, ahol a germán frankok telepedtek le. Megfigyelhető volt a Római Birodalom nyugati részén, hogy az árucsere csökkenésével a gazdasági élet súlypontja fokozatosan a mezőgazdaságra helyeződött át. A nagybirtokok megerősödtek, és a szabad parasztok túlnyomó többsége függő helyzetbe került. Az iparosok zöme is a vidéki nagybirtokokra húzódott, így jobb mezőgazdasági eszközökkel látták el a parasztságot. Zárt, önellátó rendszer alakult ki. A munkaerőt a birtok gazdasági keretébe tartozó parasztok biztosították, akik a föld használata fejében megmunkálták a birtokos földjét és terményhányaddal is szolgáltak. A mezőgazdasági technika fokozatosan fejlődött, kialakult a kétnyomásos gazdálkodás, majd a háromnyomásos is. A VIII. században jött létre egyes helyeken a telepes falu. A termelés rendjét a faluközösség szabta meg. A falu határát dűlőkre osztották és meghatározták, hogy melyikben mit kell termelni. A mezőgazdasági eszközök fejlődésének következtében a telepes kirajzás felgyorsult, megnőtt a művelhető földterületek aránya. Iparilag legfejlettebbek a kolostorok birtokai voltak ebben az időben. A helyi kereskedelem szűk körű volt, inkább a távolsági kereskedelemnek volt döntő szerepe. A feudális társadalom kialakulása A római uralom összeomlásakor igen vegyes és változatos jogállású lakosság lakta Nyugat-Európát. Voltak rómaiak, romanizált barbárok és germánok. Jogállás szerint pedig szabadok és rabszolgák. A társadalom szerkezete ekkor így nézett ki: germán fejedelmek: -régebben római hadvezérek, majd területük uralkodói -fegyveres kíséret nagybirtokok urai: -hatalmas földek -fegyveres kíséret közép- és kisbirtokosok: -föld szabad parasztság: -többségük a nagybirtok munkaerejévé vált rabszolgaság: -számuk csökkenő tendenciát mutat A nagybirtokosok gazdasági és katonai jelentőségük növekedésével a szabad elemeket fokozatosan függő helyzetbe vonták. A függésbe kerülés nemegyszer a szabadság elvesztését is jelentette. A királyi birtokadományokért az uralkodók az adományozottak szolgáltatásait követelték meg: megfelelő számú fegyveres kiállítására kötelezték az adományozottat (feudum). A társadalom két nagy részre tagolódott: a földbirtokosokra, akik földtulajdonnal rendelkeztek és a jobbágyokra. A hűbéri rendszer legfelső csúcsán a király állt, aki a jogok forrása (a szuverén) volt. Az ő hűbéresei a nagybirtokosok. A nagybirtokos a király hűbérese (vazallusa) volt, a király pedig hűbéresének ura (dominus). Kisebb vagyonú hűbéresekkel a nagybirtokosok is rendelkeztek. A hűbéri társadalom szerves részét alkotta az egyház. A jobbágyság jellemzője, hogy nem rendelkezett a föld tulajdonjogával, és vagy a földesúr magánbirtokán (allódium) dolgozott, vagy a földesúrtól kapott földön gazdálkodott faluközösségben. A földhasználat fejében a földesúrnak szolgáltatásokkal tartozott. A jobbágynak érdeke volt tehát a termelés fokozása. Nyugat-Európa politikai fejlődése A frankok a Rajna és a Maas folyó vidékén telepedtek meg. Királyuk egyeduralmat alakított ki, egységes törvényeket adott, megszervezte a közigazgatást. Fontos szerephez jutott a királyi udvar főembere (majordomus). Ez a tisztség a Karoling-család kezében öröklődővé vált. Egyik tagja, Martell Károly hatalmát megnövelte, hogy győzelmet aratott a betörő arabokon (732). Később fia, Kis Pippin lett a király, aki elősegítette az egyházi állam kialakulását. Az ő fia, Nagy Károly erős királyi hatalmat örökölt. Birodalmának közigazgatását újjászervezte, határgrófságokat hozott létre (a már meglévő grófságok mellé). A Frank Birodalom nem volt tartós. Sok éves belső viszálykodás után 843-ban a verduni szerződésben örökösei három részre osztották. Így jött létre a Nyugati Frank Királyság (a későbbi Franciaország), a Keleti Frank Királyság (a későbbi Németország) és egy Itáliából, Burgundiából és Lotharingiából álló terület. A Keleti Frank Királyság uralkodója, I. Ottó összefogta a törzshercegségeket és hadi eredményeire támaszkodva 962-ben megalapította a Német-római Császárságot. A X. század végére kialakult Nyugat-Európa új politikai arculata, amely mind a mai napig megszabta a kereteket. A Római Birodalom helyén több kisebb-nagyobb politikai alakulat jött létre. A kisebb helyi egységek jobb, szabadabb kereteket jelentettek a személyes teljesítmények kialakulásához, mint a nagy birodalmak. Ez magyarázza meg a későbbi fejlődést. 4/A TÉTEL A MAGYAR NÉP EREDETE, VÁNDORLÁSA ÉS A HONFOGLALÁS. AZ ÁLLAMALAPÍTÁS. GÉZA FEJEDELEM ÉS SZENT ISTVÁN SZEREPE A MAGYAR ÁLLAMALAPÍTÁS FOLYAMATÁBAN A magyar nép eredete és vándorlása A magyar nyelv és a magyar nép a finnugor népek családjából származik. Ezt bizonyítják a közös szókincs (a testrészek, rokoni kapcsolatok nevei), a nyelvszerkezeti sajátosságok (ragok, névutók) és a hangsúlyozás. A kutatás mai állása szerint az őshaza valószínűleg Nyugat- Szibériában, az Ob folyó alsó folyása mellett, erdős területen volt, ahol az uráli népek közössége élt. A halászat és a vadászat adta őseink élelmét. A Kr.e. II. évezred elején a zsákmányoló életmódot fokozatosan a termelő váltotta fel. A termelőtevékenység megindulásában a legfontosabb az állattartás és a földművelés kialakulása volt. Fél évezred múlva a korlátozott mértékű állattartásról áttértek a nomád ló- és juhtenyésztésre. A Kr.e. I. évezredben alakult ki a nép saját tudata és neve: a magyar név. Kr.e. 500 körül őseink átköltöztek a mai Baskíriába, az egykori Magna Hungariába (=régi Magyarország; az itt maradottakra talált rá Julianus barát). Valószínűleg ott alakult ki a hét törzs, a törzsszervezet mint politikai alakulat. A VIII. század közepén átköltöztek Levédiába, ahol a Kazár Birodalom fennhatósága alá kerültek. Itt alakult ki a kende (kündü) és a gyula tisztség. Gazdasági helyzetükre kedvezően hatott a Kazár Birodalom gyors fejlődése. A következő évszázadban a magyar nép elszakadt a Kazár Fejedelemségtől és egyidejűleg szállásterületeit kiterjesztette Etelközre is (etil-folyó, tehát folyamköz). A 800-as évek közepétől egyre többször jártak Nyugaton, így módjuk volt a Kárpát-medencét alaposan megismerni. A honfoglaló magyar nép A 800-as évek vége felé az Etelközben lakó magyarok tudatosan készültek a Kárpát-medence megszállására. A Kárpát-medence megszállása hosszú folyamat folt: egy felderítő sereget valamivel később követett Árpád hada. Közben az otthon maradottakat váratlan támadás érte, a bolgárok és a besenyők együttes hada által. A honfoglalók számát közel félmillióra teszik. A behódolt népek (avarok, szlávok, szlovének, bolgárok) rövidesen élénk kapcsolatba kerültek a magyarokkal és besodródtak az akkori magyar társadalomba. A megtelepedést erőskezű, tudatos politikai hatalom irányította. A vezető minden bizonnyal Kurszán kündü volt, a hadak vezére pedig Árpád gyula. A magyar társadalom ekkor már rétegződött, melynek alapsejtje a nagycsalád volt. A társadalmat a személyi függés tartotta össze. Csúcsán a fejedelem állott (később Árpád lett a nagyfejedelem), akit előkelők és fegyveres kíséret vett körül. Az úrnak tisztelt törzsfők egy-egy országrész urai voltak. Az uraktól függtek a bőnek nevezett nemzetségfők. A szolganépek hadát nevezték íneknek. A termékeket pedig a szabad köznépi falvak lakossága szolgáltatta. A gazdaságot tekintve a lakosság mind nagyobb része földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott, de az ipar is elég kiterjedt volt. A hűbéri társadalom feltételeinek kialakulása Európa őseinket legtöbbször félelmetes és legyőzhetetlen harcosokként ismerte meg a kalandozások miatt. A zsákmányszerző harcok alapja a magyar könnyűlovasság volt, amely rendkívül gyorsan mozgott. A források 43 magyar hadjárat emlékét örökítették meg, portyázásaik a Pireneus-félszigetig, illetve Bizáncig terjedtek. Céljuk elsősorban a zsákmányszerzés volt, de politikai szándékuk - a szomszédok megfélemlítésével - saját biztonságuk növelése is lehetett. A kalandozások eleinte komoly sikereket hoztak, de később kiismerték a magyarok harcmodorát. Így következett be az első vereség 933-ban Merseburgnál, majd 955-ben Augsburgnál. Egyre sürgetőbbé vált a külpolitikai válság megoldása. A X. században a fejedelmi család fokozatosan növelte pozícióit az országban, ám egyes törzsfők is igyekeztek befolyásukat növelni (Erdélyben, illetve a Dunántúlon). A X. század a gazdasági fejlődés kora is egyben. A magyar társadalom eljutott arra a fokra, hogy az európai feudális fejlődés eredményeit átvehesse. Amikor Géza fejedelem lett 972-ben, hazánkat a már említett külpolitikai válság és a belső ellentétek (a törzs- és nemzetségfők ellenállása) gyöngítették. I.Ottó vezetésével megalakult a Német-római Császárság, mely folytatta a kelet felé terjeszkedést. Géza átlátta a helyzetet: felismerte, hogy a keresztény Európában fel kell venni a kereszténységet. Fiát megkereszteltette, így lett Vajkból István. Fiát Ottó leányához, Gizellához adta, így is biztosította az egyenes ágú hatalomöröklődést. Géza vitathatatlan történelmi érdeme, hogy meglátta a helyes - jövőbe vezető - utat, s erre bátran, következetesen rá is lépett. A feudális államszervezet kiépítése Géza fiának, Istvánnak (997-től fejedelem, majd 1001-től király - 1038) először a nyílt, fegyveres ellenállókkal, lázadásokkal kellett leszámolnia. Sereget gyűjtött lovagokból, majd legyőzte Koppányt Veszprém mellett, s később Gyulát, majd Ajtonyt is. Miután övé lett a hatalom, 1001- ben megkoronáztatta magát, a pápától kért és kapott koronával. Ezáltal a fejedelemség helyét a feudális királyság váltotta föl. A hatalom alapja a földbirtok volt. Királyi vármegyerendszert szervezett a 45 nemzetség földjéből. Kialakult a királyi vármegye, mely a központi hatalom érdekeinek megfelelően működött, s ezzel István a kezében tarthatta az országot. A királyi várbirtok élén az ispán állt, valamint várjobbágyok és várnépek. A királyi udvarházak élén a nádor állt. A birtokrendszer 3 részre tagolódott: a várispánságokra, a királyi fennhatóság alá tartozó területre, valamint a világi, ill. egyházi birtokokra. Megkezdte a keresztény egyházépítést. 10 püspökséget hozott létre, valamint Esztergom és Kalocsa érseki rangot kapott. Apátságok is alakultak (pannonhalmi, bakonybéli). 2 törvénykönyvet alkotott. Az I. a kötelező templombajárásról, a II. pedig többek között arról rendelkezett, hogy 10 falu építsen egy templomot, valamint a tizedről, melynek megadásával az egyház részére is a keresztény szervezetet támogatta. Sok gondot fordított a tulajdon védelmére, a szabad végrendelkezésre. Udvartartása vándorló volt, 2 központtal (Esztergom, Fehérvár). A királyi udvar élén a király állt, akinek a tanácsadó testülete a királyi tanács volt: ez a családtagokból, a főpapokból, valamint főurakból állt. Hadseregét a nemzetségfők volt kísérete alkotta. A királynak saját serege volt. István király az államalapítással biztosította a magyar nép fennmaradását Európában, létrehozta a keresztény feudális monarchiát. Hozzájárult a társadalom átformálásához, a hűbéri társadalom alapjainak lerakásához. Elmondhatjuk, hogy Szent István államalapító tevékenysége minden tekintetben fejlődést és haladást, népünk számára az életet és a biztos jövőt jelentette. 5/A TÉTEL 1) SZENT LÁSZLÓ ÉS KÖNYVES KÁLMÁN KIRÁLYOK SZEREPE, JELENTŐSÉGE A FEUDÁLIS MAGYAR ÁLLAM MEGSZILÁRDULÁSÁBAN. 2) VÁZOLJA A MAGYAR FEUDÁLIS TÁRSADALOM KIALAKULÁSÁT ÉS AZ ARANYBULLA- MOZGALMAT! A kora feudális magyar állam válsága és megszilárdulása István halála után ismét külső-belső veszélyek fenyegették a frissen megszervezett keresztény magyar államot. Egyfelől a Német-római Császárság terjeszkedése (III., illetve IV. Henrik által) kívülről, másfelől a nagyúri csoportok hatalmi harca és a pogánylázadások (Vata-féle, Gellért püspök halála) belülről. A trónért folyó belső harcok akkor szűntek meg egy időre, amikor I. (Szent) László - István művének folytatója - lépett trónra. László (1077-1095) uralkodását igen szigorú törvények jellemezték, amiket a magántulajdon védelmében, illetve a pogány vallás ellen hozott. A kunok visszaverése után László hadjáratokba kezdett: meghódította Szlavóniát, Horvátországot (a tengermelléket). Utána Könyves Kálmán (1095- 1116) került hatalomra. A feudalizmus megszilárdulása közben egyre jelentősebbé váltak a királyi és az egyházi birtokok mellett a világi nagybirtokok. Kálmán a nagybirtokosokat arra kötelezte, hogy páncélos katonákat állítsanak ki. A László kezdte hódításokat Kálmán is folytatta: megszerezte a dalmát városokat. László és Kálmán hódításai tartós sikert nem hoztak, inkább a királyi hatalmat gyöngítették. Ám uralkodásuk alatt szilárdult meg hazánkban a feudális rend, amit István kezdett kiépíteni. Gazdaság és társadalom a XII. századi Magyarországon A feudális társadalmi rend megszilárdulása előnyösen hatott a gazdaság és a társadalom fejlődésére. A föld többsége a király tulajdonában volt. A király hatalma és katonai ereje a királyi birtokon és a várszervezeten alapult. A várgazdaságokban katonai, illetve munka- és termékjáradékra kötelezett várnépek éltek. Ezek tisztjei voltak a várjobbágyok, akiknek a felső rétege bizonyos földtulajdonnal is rendelkezett. A termelés színtere a földesúr saját kezelésű - szolgai munkaerővel és az úr munkaeszközeivel művelt - gazdaságban, az ún. prediumon (majorságon) folyt. A XII. századi Magyarországon az önellátó, természeti gazdálkodás volt az uralkodó. A földművelés vadtalajváltó rendszerben folyt. Hazánk ekkoriban intenzívebben kapcsolódott be a külkereskedelembe és királyaink sok más népet telepítettek be ezekben a századokban. A XII. században megerősödött a Bizánci Birodalom törekvése, hogy hatalmi körébe vonja Magyarországot. Bizánc befolyása III. Béla (1172-1196) trónra kerülésével szűnt meg. Uralkodásának esztendei alatt egyre nagyobb szerepe lett a pénznek, és a természeti gazdálkodás mellett helyet kapott az árutermelés és a pénzgazdálkodás néhány eleme is. Megjelent az uralkodó iratkiállító hivatala is. Az Aranybulla-mozgalom és a nemesi vármegye kezdete III. Béla halála után fiai, Imre és András között trónviszály keletkezett. A főurak újabb és újabb birtokadományokat szereztek, így erejük, hatalmuk tovább nőtt. II. András (1205-1235) idején a királyi birtokok nagyon megfogyatkoztak, a királyi vármegyerendszer nem volt képes ellátni közigazgatási és katonai feladatait. A királyi hatalom gyengülése veszélyt jelentett a királyi vitézekre, a szerviensekre. A nagyurak igyekeztek birtokaikat és személyeiket hatalmuk alá vonni. Ezért szervezkedni kezdtek a főurak nyomása ellen. A főurak sem támogatták mindannyian II. Andrást. Eltérő okok miatt ugyan, de szinte az egész társadalom szembekerült a királyi hatalommal. Az elégedetlenség társadalmi mozgalommá alakult. 1222-ben kényszerítették arra a királyt, hogy jogaikat törvényben, az Aranybullában erősítse meg. Az Aranybulla rendelkezik a nagybirtok eladományozása ellen, a bárók, ispánok túlkapásai ellen, a királyi bíróságok felállításáról, valamint arról, hogy az ország védelmére kötelezhetőek a szerviensek, de hódító háborúkban való részvételre már nem. Ezután - mivel ez nem védte meg a szervienseket az önkénytől - ismét összefogtak érdekeik érvényesítéséért. 1232-ben a zalai szerviensek elérték, hogy maguk közül szolgabírákat választhassanak. Ez jelentette a nemesi vármegye kezdetét, ami a földbirtokosok önkormányzati szervei. Élükre a király nevezett ki főispánt. A tatárjárás és a feudális széttagolódás II.András halálát követően fia, IV.Béla megkísérelte visszaszerezni az elődei által eladományozott birtokokat. Törekvése, a királyi hatalom megerősítése helyes volt, ám eszköze hibás. Ugyanis az egész uralkodó osztály szembefordult vele. 1241-ben a tatárok támadtak országunkra két irányból. 1241. április 12-13-án zajlott le a döntő összecsapás Muhinál, melyben a magyar sereg vereséget szenvedett. A tatár csapatok feldúlták az országot, majd 1242-ben elhagyták országunkat. IV.Béla - aki a tatárjárás alatt Dalmáciában rejtőzködött - visszatérve nekilátott az ország újjáépítéséhez. Tanult hibájából: most már ő maga adományozott birtokokat, cserébe viszont kővár építését és hadsereg kiállítását kérte, ezenkívül megerősítette a szerviensek jogait. A tatárjárás után a társadalom szerkezete is megváltozott: nemesek bárók szerviensek nemesek várjobbágyok (polgárság) közrendűek jobbágyok Ezzel egyidőben alakult ki a familiaritás: ha a köznemesek nem akartak lesüllyedni, valamely nagyúr szolgálatába álltak, ahol a birtok irányításával, harccal foglalkoztak, s szinte már-már családtagnak számítottak. Ők a nagybirtokosok familiárisai, a nagyurak megvédték őket másokkal szemben. Utolsó Árpád-házi királyaink idején a királyi birtokrendszer szétzilálódott, hatalmi harc kezdődött. Ebből majd az Anjou származású Károly Róbert kerül ki győztesen, akivel Magyarország történetében megkezdődik az Anjou uralkodók évszázada. 6/A TÉTEL MAGYARORSZÁG AZ ANJOUK ÉS LUXEMBURGI ZSIGMOND URALKODÁSA IDEJÉN. MUTASSA BE AZ ANJOU-KIRÁLYOK TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI REFORMJAIT! A feudális monarchia újjászervezése Károly Róbert idején Utolsó Árpád-házi királyaink, V. István, IV. (Kun) László és III. András tehetetlenek voltak a nagybirtokosok hatalmával szemben, akik egész országrészek tulajdonosai voltak (Csákok, Abák, Borsák). 1301-ben kihalt férfiágon az Árpád-ház, s az 1301-1309-ig tartó időszakot nevezzük interregnumnak (uralkodó nélküli állapot). Trónkövetelőként jelentkezett a bajor Ottó, a cseh Vencel és a nápolyi Anjou dinasztia tagja, Károly Róbert, akit a pápa is támogatott. Károly Róbert 1300 óta tartózkodott magyar földön, de a vetélytársakkal és a bárókkal szemben csak nehezen tudta igényeit érvényre juttatni. 1308-ban királlyá választották, 1310-ben koronázták törvényesen királlyá. Károly Róbert (1308-1342) az oligarchák elleni küzdelemben az első győzelmet 1312-ben, a rozgonyi csatában aratta. 1321-ben Csák Máté halálával az ő territóriuma is összeomlott. Az oligarcháktól elkobzott vagyonból saját híveit jutalmazta meg, s így új, hozzá hű arisztokráciát hozott létre (Garaiak, Lackfiak, Bánffiak). Az ország gazdasági fejlődése, bányakincsei lehetővé tették, hogy elődeinél fokozottabban támaszkodhasson a regálékra (királyi felségjog alapján szedett jövedelmek). Magyarország gazdag volt aranyban és ezüstben, s a kontinens kereskedelmének szüksége volt erre. Az Árpádok idejében az volt a szokás, hogy ha a bányászok valahol ásványi kincset találtak, a területet a királyok elkobozták a tulajdonostól. Károly Róbert azonban érdekeltté tette a birtokosokat a kincsek feltárásában, úgy, hogy földjeiket meghagyta kezükön, sőt, az urbura egyharmadát nekik adta. Az urbura bányabér volt, amit a bányászok fizettek az uralkodónak (a kibányászott arany egytizedével, az ezüst egynyolcadával volt azonos). A király megtiltotta, hogy a nemesércet külföldre szállítsák. A nemesfémeket az uralkodó által megszabott árakon be kellett szolgáltatni. A kereskedelem fellendülését szolgálta az a rendelkezés, amely megszüntette a pénz időnkénti beváltását. 1325-ben firenzei mintára nálunk is megkezdték az aranyforint verését. Ugyanakkor a pénzváltásból eredő haszonról nem mondott le Károly Róbert, helyette új adót vezetett be, amelyet minden olyan telek után beszedtek, amelynek kapuján egy nagy szénásszekér keresztül tudott menni (innen nevezték kapuadónak; össze előbb 18, majd 20 dénár). Károly Róbert kiváltságokkal támogatta a városokat és a kereskedelem fejlődését. A külföldről jövő árukra új vámot vetett ki, neve harmincadvám volt. Harmincadot nemcsak a határokon szedtek, hanem az országbeli nagyobb városokban is (Székesfehérvár, Buda). A király jól látta, hogy Bécs, amely árumegállító joga alapján nem engedte tovább az árukat, akadályozza a kereskedelem fejlődését. 1335-ben a visegrádi királytalálkozón János cseh királlyal megállapodott, hogy Bécs megkerülésével Brünn felé terelik a kereskedelmi forgalmat. A rendi fejlődés kezdete a XIV. században Károly Róbert békét teremtő, az ország egységét helyreállító politikája kedvezett a gazdaság fejlődésének. Halála után fia, I. (Nagy) Lajos (1342-1382) következett a trónon, akire gazdag feudális állam maradt. Uralkodását hódító háborúk jellemezték Dalmácia (Velence), illetve Nápoly ellen. 1370-ben (a visegrádi királytalálkozó értelmében) lengyel király is lett, s létrejött a perszonálunió, ahol csak az uralkodó személye köti össze a két országot. Lajos 1351-ben felújította az Aranybullát. Módosította az Aranybulla végrendelkezési szabadságról szóló cikkelyét, s kimondta a nemesi birtok sérthetetlenségét. A birtokot elidegeníteni nem lehetett, ez az ősiség törvénye (1848-ig maradt érvényben). A kilenced törvény (1/10-egyház, 1/10- földesúr) a köznemesek érdekeit szolgálta, s jogilag egységessé tette a jobbágyságot. Az "egy és ugyanazon nemesi szabadság" elve az uralkodó osztály alsóbb rétegeinek nemesi jogait ismerte el. I. Lajos uralkodása alatt még képes volt akaratát a főurakkal szemben érvényesíteni, ám a halálát követő esztendők trónviszályai tovább erősítik a bárók hatalmát. A rendi fejlődés lehetőségei és korlátai Zsigmond idején I. Lajos halála után ismét a trónviszályok ideje köszöntött az országra. A bárók hatalma megerősödött. A főurak a hatalomért folyó harcban ligákba tömörültek. A ligák egymás elleni harcát használta ki Luxemburgi Zsigmond (I. Lajos lányának, Máriának a férje), hogy megszerezze a trónt. Zsigmond arra törekedett, hogy a bárók helyett saját embereit juttassa hatalomhoz. 1420 körül a királyi tanácsadó testületet mellett tanácsadó csoportot hozott létre szakemberekből, köznemesekből. E tanácsadók végezték a királyi tanácsban az érdemi munkát. Meghívta a köznemességet a bárók és a főpapok tanácskozására - így vonva be őket az ország kormányzásába. 1405- ben városfejlesztési törvényeket hozott, mivel elő kívánta segíteni a városok anyagi gyarapodását. Ekkor a városok rendi szervezkedésükről még nem beszélhetünk, bár a nagyobb városok között létrejött szövetségek azt jelzik, hogy elindultak a rendi szervezkedés útján. Ilyen szövetség volt például a szász városok szövetsége, vagy a felső-magyarországi bányavárosok uniói. A legjelentősebb szabad királyi városok: Buda, Pozsony, Sopron, Kassa, Nagyszombat. Külpolitikája különbözött az Anjou-uralkodókétól: cseh királlyá, illetve német királlyá választották és német-római császárrá koronázták. A magyar királyok közül neki kellett elsőként szembenéznie a törökkel, korszakához kapcsolódik a rigómezei (1389) és a nikápolyi (1396) csata. 7/A TÉTEL A HUNYADIAK KORA. MÁTYÁS KIRÁLY KÖZPONTOSÍTÓ TÖREKVÉSEI ÉS ÁLLAMSZERVEZETÉNEK KIÉPÍTÉSE Mátyás hatalomra kerülése Hunyadi János halála után a bárók megkísérelték a Hunyadi-párt hatalmának a megtörését. V. László Hunyadi Lászlót kivégeztette, Mátyást túszként Prágába vitte. A király váratlan halála következtében megváltozott a helyzet. Bár a trónt a Habsburgok és a Jagellók is szerették volna bárói híveik támogatásával megszerezni, a rákosi országgyűlésen 1458-ban a rendek, főleg a nagy számban felvonult köznemesek, Hunyadi Mátyást választották királlyá. A választást a városi polgárság is támogatta. Emellett azonban a 15 éves uralkodónak a bárók (Cilleiek, Garaiak) feltételeit is el kellett fogadnia. A rendi monarchia megszilárdítása Mátyás király néhány év alatt megtörte ezt a belső anarchiát. Kincstári reformjával rendezte az állam jövedelmeit. Bár a meglévő királyi és a Hunyadi-birtokok jelentős bevételével rendelkezett, ezek nem fedezték az állami kiadásokat. Államháztartása elsősorban a jobbágyok adóján alapult: az Anjouk óta rendszeresen szedett 18-20 dénár értékű adón (melyet jobbágyháztartásonként vettek ki) és az ún. rendkívüli hadiadón, mely az előbbinek ötszöröse: 1 aranyforint értékű volt. Ez utóbbit Mátyás király rendszeresen beszedette (néha évenként többször is). A jobbágyok bírták a súlyos terheket, mivel a király megvédte őket a földesurak hatalmaskodásai ellen. A városoktól származó jövedelmek nem voltak nagyon jelentősek. A megnövekedett állami bevételek lehetővé tették a rendi monarchia két legfontosabb intézményének: a királytól függő hivatalszervezetnek és a zsoldosseregnek a kiépítését. A hivatalokban szakképzett, fizetett tisztviselők működtek. A politikai ügyek legfőbb intézménye a kancellária volt, az állami bevételeket a kincstartóság kezelte. Mátyás újjászervezte a központi igazságszolgáltatást is. Általában háttérbe szorította a bárói kormányzat korábbi intézményeit (például csökkent a kancellária mellett a királyi tanács jelentősége). Uralkodása második felében az országgyűléseket is ritkán hívta össze és csaknem kizárólag a központi hivatalok útján kormányzott. Viszont erősítette a köznemesség helyzetét. Az ő uralkodása alatt vált teljesség a nemesi vármegye szervezete és hatásköre. Bővült a nádor jogköre is. Az állandó zsoldoshadsereg (a fekete sereg) megteremtésével függetlenítette magát a király a nemesi bandériumoktól. Mátyás serege a török szultáné mellett a korabeli Európa egyik legnagyobb és legütőképesebb serege volt. Ezt a sereget a hadművészet magasiskolájának tekintették. Mátyás kiváló hadvezér volt, személyes bátorságáról is sok legenda volt. Ismerte a különböző népek hadviselési szokásait, állandóan tanulmányozta, olvasta a latin írók műveit és saját kora hadtudományi munkáit. Az állam megnövekedett erejét Mátyás nagyvonalú külpolitikai tevékenységre fordította. Külpolitikáját a török felé védekező magatartás, nyugat felé hódító törekvések jellemezték. A török ellen csak kétszer lépett fel, Jajca, majd Szabács várát foglalta el. Erős közép-európai birodalmat akart létrehozni a magyar, a cseh és a német-római császári korona megszerzésére. Csehországba, Sziléziába, Ausztriába vezetett hadjáratokat, 1485-ben még Bécset is elfoglalta. A nagy birodalom megteremtése, a török elleni nagy támadó hadjárat megindítása nem sikerült. Élete vége felé ugyan új hadimódszerekkel próbálkozott a török ellen: végvárrendszer kiépítésével, az ellenség erejének szívós, lankadatlan széttörésével. Mindez nem változtatott azon a tényen, hogy nem indított támadó hadjáratot a török ellen. A kor gazdasági-társadalmi fejlődését tükrözte a kultúra fejlődése is. Az állam tekintélyéről tanúskodik Mátyás udvara, amely a humanista műveltség és a reneszánsz művészet egyik európai központja volt. Mátyás kiváló külföldi és hazai tudósokat és művészeket gyűjtött maga köré: Bonfinit, Galeottót, Janus Pannoniuszt és Vitéz Jánost is. Mátyás corvina könyvtára páratlannak számított Európában. Ő alapított könyvnyomdát először Magyarországon. Sokat áldozott építkezésekre, a művészetek kibontakozására. 8/A TÉTEL MELYEK VOLTAK A NAGY FÖLDRAJZI FELFEDEZÉSEK OKAI ÉS KÖVETKEZMÉNYEI NYUGAT- EURÓPÁBAN? A nagy földrajzi felfedezések és a gyarmatosítás kezdete A XV. században lassú fejlődés indul meg Európában: fejlődik a mezőgazdaság, az ipar és növekedni kezd a népesség. Nyugat-Európa már nem tudta elég élelemmel ellátni népességét, ezért mind több mezőgazdasági terméket importált Kelet-Közép-Európa országaiból, és tömegesen szállított oda iparcikkeket, elsősorban posztót. Ezt nevezzük kontinentális munkamegosztásnak. A kereskedelem fő útvonala a nyugat-európai országokba irányuló kereskedelem lett, ezt az atlanti part menti hajózás bonyolította. A növekvő és kiszélesedő kereskedelem szomjazta a lebonyolításához szükséges pénzt, illetőleg nemesfémet. A szükségletet az európai bányák már nem tudták fedezni. Emellett Konstantinápoly elfoglalása (1453) után a török hatalom ellenőrizte és lefölözte a földközi-tengeri kereskedelem hasznát. Ezek a tényezők új utak keresésére ösztönözte az atlanti parti országok hajósait. A felfedezések technikai és tudományos feltételei között meg kell említeni a caravella hajótípus megépítését, az iránytűt, a földrajzi ismeretek bővülését. Az első felfedező utakat a portugál hajósok tették meg (Tengerész Henrik herceg tengerésziskolát is alapított). Áthaladtak az Egyenlítőn, majd Bartolomeo Diaz elérte Afrika déli csúcsát. Vasco da Gama 1498-ban Afrikát körülhajózva elérte Indiát. Kolumbusz 1492-ben indult el és október 12-én lépett az Újvilágra, abban a hitben, hogy Indiába érkezett. Az Újvilágot a firenzei Medici-bankház megbízottjáról, Amerigo Vespucciról nevezték el. Magellán 1519-ben indult el, hogy megkerülje a Földet. A hódítások következményeként a pénzszegény Európába megindult a nemesfémek áradata. Amerikából érkezett a paprika, a paradicsom, a kukorica, a dohány, a burgonya, a napraforgó vagy az ananász, de a kakaó és a vanília is. A gyarmatosítók az indiánokat bányákban, illetve ültetvényeken dolgoztatták. Később rabszolgakereskedők Afrikából néger rabszolgákkal látták el az Újvilágot. A tőkés termelés feltételeinek kialakulása Az élelmiszer iránti nagy kereslet hatására a XVI. században rohamosan emelkedtek a mezőgazdasági termékek árai, főleg a gabonaárak. Kisebb mértékben nőtt csak az iparcikkek ára, és még csekélyebb mértékben nőttek a bérek. Az ipari termelés növelését sürgette az iparcikkek iránt megnőtt kereslet is. Kelet-Közép-Európa országai ugyanis a kitűnő piaci lehetőségek hatására tovább növelték mezőgazdasági termelésüket, ipari termelésük pedig háttérbe szorult. Az Újvilágból származó nemesfémtömeg nagy mennyisége miatt tovább növelte az árakat. A megnövekedett keresletet az eddigi céhes keretek között nem lehetett kielégíteni. A vállalkozók az általuk felállított manufaktúrákban fizetett munkásokkal állíttattak elő egy-egy terméket, gondoskodván nyersanyagról és szerszámokról (kézi eszközök, innen a név: manu facere - kézzel csinálni). Így olcsóbban és nagyobb mennyiségben termeltek, a vállalkozók kezén jelentős tőkék halmozódtak föl. Angliában és a Németalföldön a gyapjú iránti nagy kereslet arra ösztönözte a földbirtokosokat, hogy a földművelés helyett juhtenyésztéssel foglalkozzanak. Ehhez viszont mind nagyobb területre volt szükség. A földesurak az addig közösen használt legelők kisajátításával, egyes paraszti földek elvételével szereztek földet (bekerítés). A földjükről elkergetett parasztok és a tönkrement kézművesek száméra egyetlen megélhetési forrás maradt: a tőkés vállalkozók műhelyeiben munkát vállalni. Azt a történelmi folyamatot, amelyben a kisárutermelő parasztokat és kézműveseket a termeléshez szükséges eszközeitől megfosztják, mások kezében pedig ez fölhalmozódik, eredeti felhalmozásnak nevezzük. Ennek során alakultak ki a tőkés termelés gazdasági és társadalmi feltételei. 9/A TÉTEL MUTASSA BE A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁG ÉLETVISZONYAIT, AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG SZÜLETÉSÉNEK TÖRTÉNELMI KÖRÜLMÉNYEIT! Az ország három részre szakadása Magyarország három része szakadását 1541. augusztus 29-től számítjuk, amikor a janicsárok kardcsapás nélkül (csellel) megszállták Budát. A szultán a Duna menti területet birodalma részévé tette. Az északi és nyugati országrészek, valamint megmaradtak Ferdinánd fennhatósága alatt. Erdélyt, a Tiszántúlt és a Temesközt a szultán Izabella királyné (Jagelló Izabella, I. János felesége) és tanácsosa, Fráter György kormányzására bízta. A következő évtizedekben a török tovább terjeszkedett az ország középső területein. A királyi Magyarország mindinkább keskenyedő sávja a Habsburg Birodalom része lett. A királyi Magyarország I. Ferninánd Magyarországon új, központi hivatalokat (ún. kormányszékeket) szervezett. A helytartóság intézte a közigazgatást, a gazdasági ügyeket irányító (Pozsonyban székelő) magyar kamarát a bécsi udvari kamarának rendelte alá. A magyarországi rendek fokozatosan kiszorultak a legfontosabb ügyek irányításából, az országgyűlések elvesztették régi jelentőségüket (feladata az adók megszavazása maradt, a sérelmek süket fülekre találtak). Az Erdélyi Fejedelemség születése A török megszállta országrész és a királyi Magyarország mellett a XVI. század második felében alakult ki az Erdélyi Fejedelemség. Megszervezése Fráter György nevéhez fűződik. Fráter az ország nyugati és keleti részének Ferdinánd kezén történő egyesítésén fáradozott (gyalui egyezmény, 1541), melynek kudarca után megkezdte a hatalom kiépítését Erdélyben. Erdély 1541 előtt sohasem volt önálló ország, létrejöttét történelmi körülmények követelték. Területéhez tartozott a török által Magyarországról leválasztott ún. Részek (Partium). A magyar, székely, német, román lakosság vallás terén is erősen megosztott volt. A magyar vármegyék, a székely és a szász székek alkották politikailag a "három nemzet"-et. Az új állam vezetője névlegesen a gyermek János Zsigmond (Szapolyai János fia) volt. Külpolitikailag Erdély nem volt független: hűbérura a szultán volt, akinek adót fizetett. A belpolitikába azonban a Porta nem szólt bele. Fráter György később még egy kísérletet tett az egyesítésre: Erdélybe Habsburg- katonaságot hívott, de Ferdinánd csapatainak vezére, Castaldo Frátert alvinci kastélyában meggyilkoltatta. Török világ Magyarországon Az Oszmán Birodalom I. Szulejmán idején (1520-1566) érte el hatalmának csúcsát. A meghódított magyar területeket katonai közigazgatási egységekre, vilajetekre, azokat pedig szandzsákokra osztották. Elsőként a budai vilajetet szervezték meg. A vilajet élén a pasa, a szandzsák élén a bég állt. A budai pasa a szultán magyarországi helytartója is volt egyben. Fontos szerep jutott az adónyilvántartást vezető defterdárnak, az egyházjogász muftinak, a pereket eldöntő kádinak. A török birtokrendszer szerint a meghódított föld a rajta élőkkel (a rájákkal) együtt a szultáné. Ebből kaptak a tisztviselők és a lovas katonák (a szpáhik). A birtokot örökölni nem lehetett, s ez rablógazdálkodáshoz vezetett. A magyarországi török hódoltság szélén húzódott a török végvárrendszer, fenntartása sokba került. A magyarországi megszállás egyértelműen ráfizetést jelentett a rengeteg költség miatt. A törökök tanulmányozták elődeik adóztatási szokásait, s a zökkenőmentes átállás érdekében ezekhez igazították a magukét. A lakosok pénzzel és terménnyel szolgáltak a földesuruknak. Pénzben fizették a kapuadót (évi 1 magyar forint = 50 akcsé értékben). Az állami adók közül a legfontosabb a harádzs, melynek összege szintén 50 akcsé volt. Jelentős teher volt az állami robot (pl. postaszolgálat ellátása, hajóvontatás, várépítés). Alig volt olyan része a török területnek, ahová ne jutottak volna el a magyar földbirtokosok fegyveres adószedői - a kettős adóztatás jelentős terhet jelentett. A török hódoltság az ország pusztulását okozta: falvak százai néptelenedtek és pusztásodtak el. Ekkor kezdtek beszivárogni az országba a szerbek és a bosnyákok, a horvátok (a Dunántúl nyugati felében), a románok (a Mezőség részeire). A kincstár fennhatósága alatt álló mezővárosok (Kecskemét, Gyöngyös, Jászberény) nagyot fejlődtek. A hatalmas pusztákon a földművelés háttérbe szorult, külterjes állattenyésztés fejlődött ki. Az állatcsordákat a tőzsérek nyugati országok piacain értékesítették. 10/A TÉTEL 1) BETHLEN GÁBOR ERDÉLYI FEJEDELEMSÉGE. MUTASSA BE KÜLPOLITIKAI TÖREKVÉSEIT, A HATALOM MEGERŐSÍTÉSÉT, A GAZDASÁG SZERVEZÉSÉT! 2) ELEMEZZE ZRÍNYI MIKLÓS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI TEVÉKENYSÉGÉT! Erdély aranykora Erdély 1541-ben, az ország három részre szakadása következtében jött létre. Első fejedelme Szapolyai János fia, János Zsigmond volt (aki mellett Fráter György rendelkezett valódi hatalommal). Zsigmond után Báthory István következett, akinek a terve az volt, hogy az országot Erdélyből kiindulva kell egyesíteni. Utódja Báthory Zsigmond, aki 1595-ben bekapcsolódott a 15 éves háborúba (a török ellen). 1605-ben Bocskai, a Bocskai-féle felkelés vezetője vette birtokba Erdélyt. Hozzá kapcsolódik a bécsi és a zsitvatoroki béke (1606). Őt követte Rákóczi Zsigmond, majd Báthory Gábor. Halála után az erdélyi rendek Bethlen Gábort (1613-1629) emelték a fejedelmi székbe. Bethlen minden eszközt felhasznált az ország újraegyesítésére. Felmérte azonban azt is, hogy a török még jelentős erőt képvisel, így vállalta a Portától való függőséget. Az öröklött gazdasági káoszban rendet teremtett. Az érdemtelenül szétosztott javak visszavételével növelte birtokait. A nagy mennyiségben kivitelre kerülő cikkekre - higany, méz, viasz, marha - állami monopóliumot vezetett be. Az ipar fejlesztése érdekében külföldi mesterembereket telepített az országba, illetve bányászokat hozatott. Erdély bevételei így jelentősen megnőttek. Jövedelme félmillió arany körül mozgott, így futotta állandó hadsereg tartására is. Az állam irányításában háttérbe szorította a rendeket, megerősítette a fejedelmi hatalmat - birtokaira és hadseregére támaszkodva. Továbbra is megmaradtak az államhatalom rendi szervei (fejedelmi tanács, országgyűlés, vármegyék, székek városok), de a közigazgatás minden szála a fejedelem kezébe futott össze. Az 1618-ban megindult 30 éves háborúban a független magyar állam visszaállítását látta, csatlakozott tehát a cseh királyhoz, Frigyeshez. 1620-ban a besztercebányai országgyűlés Bethlent Magyarország királyává választotta. A fehérhegyi csatavesztés (1620) hatására egyedül maradt, s ez kényszerítette arra, hogy 1621-ben, Nikolsburgban békét kössön II. Ferdinánddal. Ekkor megkapott 7 magyarországi vármegyét (Szabolcs, Szatmár, Bereg, Zemplén, Borsod, Abaúj). Bethlen uralkodása alatt mindvégig pártfogolta a tudományt és a művészetet, a kulturális élet virágzásnak indult Erdélyben. Gyulafehérvárott protestáns főiskolát alapított, valamint könyvtárat hozott létre. Építkezéseire a reneszánsz stílus jellemző. Kedvelte a zenét, ezt is meghonosította Erdélyben. Bethlen uralmának korszakát Erdély aranykorának nevezzük. Sikerült a külső és a belső háborúktól pusztuló országrészt központi kormányzattal gazdaságilag és kulturálisan fejleszteni, s bekapcsolni az európai államok rendszerébe. Zrínyi politikai programja, törökellenes harcai A harminc évig tartó nagy európai háború után a Habsburgok hatalma tovább csökkent a széttagolódott Németországban. Helyette Csehországban és Magyarországon akarták növelni befolyásukat. Arra törekedtek, hogy a törökkel fenntartsák a békét. A végvárakba a hazai vitézek helyett idegen zsoldosokat helyeztek. A katonaság szabadon pusztította az országot - mindezek az erőszakos katolizálási kísérletekkel együtt csaknem az egész társadalmat a bécsi udvar ellen fordították. A politizálás új vezére a költő, hadvezér és politikus Zrínyi Miklós (1620-1664) lett. Zrínyi gazdag katolikus főúr horvát eredetű családból származik, melynek birtokai a Muraköztől az Adriáig húzódtak. Zrínyi a Szigeti veszedelem című eposzával a nemzet erőinek összefogására lelkesítette kortársait. Hadtudományi munkáiban: a Tábori kis tractában és a Vitéz hadnagyban a fölkészülés gyakorlati feladatait fogalmazta meg. Zrínyi az önálló magyar királyság megvalósítását II. Rákóczi György fejedelemtől remélte, ám Erdély bukásával (legyőzötten menekül Krakkó alól) elveszett ez a remény. Zrínyi a továbbiakban nemzeti hadseregben találta meg az egyetlen orvosságot a török ellen. 1663-ban Ahmed nagyvezér elindította seregét, mire I. Lipót Zrínyi Miklós grófot nevezte ki a magyar sereg főparancsnokának. A török sereget legfeljebb egész Európa állíthatta volna meg, így Zrínyi eleve kudarcra volt ítélve: a nagyvezér elfoglalta Érsekújvárat. Az 1663 végi téli hadjárat tervével kikényszerítette a nemzetközi összefogást: 1664 elején felégette a török utánpótlás kulcsát, a Drávát átívelő eszéki hidat. A tollal és karddal küzdő Zrínyiben Bécs politikai ellenfelet látott. Fővezéri kinevezését Lipót még 1664 elején visszavonta. 1664-ben a török újra támadott. A császár új fővezére, Montecuccoli Szentgotthárdnál győzelmet aratott a török sereg felett. A császári udvar azonban a győzelmet követő tizedik napon Vasváron békét kötött a levert ellenséggel. A béke az előző évek minden hódítását a szultán kezén hagyta. Ez országos felháborodás forrása lett. Zrínyit Bécsbe rendelték, ám az utazásra már nem került sor: 1664 novemberében a Csáktornya melletti erdőben egy vadkan végzett vele. 11/A TÉTEL A II. RÁKÓCZI FERENC VEZETTE SZABADSÁGHARC KIROBBANÁSÁNAK OKAI, FŐBB ESEMÉNYEI, BUKÁSÁNAK KÖRÜLMÉNYEI A Rákóczi-szabadságharc kibontakozása Magyarország sorsa lényegében Bécs alatt eldőlt, amikor a törökön győzelmeskedő Habsburgok dunai monarchiája végképp megszületett. Az 1699- ben megkötött karlócai béke értelmében az egész ország felszabadult a török elnyomás alól, azonban az örömbe egyre több keserűség is vegyült. A bécsi haditanács a szövetséges (Szent Liga) hadsereg eltartási költségének 70 %- át a parasztokra rótta, a katonák a porciók behajtásán kívül raboltak, fosztogattak. A nemesség "hálából" lemondott szabad királyválasztási jogáról, s eltörölte az Aranybulla ún. ellenállási záradékát is. Az abszolút hatalomra törekvő bécsi udvar adói, a német, vallon, morva katonák erőszakoskodásai országszerte növelték a feszültséget. A máramarosi és a zempléni területek bujdosókkal teltek meg. 1697-re betelt a pohár: Thököly egykori hadnagyai, Kis Albert, Tokaji Ferenc és Szalontai György bíró vezetésével a bujdosók elfoglalták Tokaj és Sárospatak várát. A felkelést azonban a császári katonaság elfojtotta. Az elkeseredés a nemességen belül is egyre nőtt. Szervezkedésük 1700 végén kezdődött, amikor II. Rákóczi Ferenc és néhány északkelet- magyarországi nemes Lipót uralmának a lerázására fogott össze. A nemesi szervezkedéshez jó alkalmat kínált a spanyol örökösödési háború XIV. Lajos és I. Lipót között. Magyarországon is megkezdődött a készülődés a küzdelemre: Lipót sereg kiállítását követelte. A tarpai jobbágy Esze Tamás és Kis Albert a toborzást szervezkedésre használta föl, felkérve a Brezán várában rejtőzködő Rákóczit: álljon az elkeseredett tiszaháti parasztság élére (1703. április). Rákóczi kiadványában harcba szólította a Habsburgok ellen Magyarország minden "nemes és nemtelen" lakosát. Jelszavuk a "Cum Deo pro patria et libertate" (Istennel a hazáért és szabadságért) lett. 1703 májusában megkezdődött a tiszaháti felkelés. A szabadságharc főbb eseményei Az első katonai sikereket a Tiszántúl elfoglalásával aratták. A sikerek hatására a nemesség egy része és a hajdúvárosok Rákóczira esküdtek (köztük volt Károlyi Sándor szatmári főispán is). 1703 októberére a Duna- Tisza köze és a Felvidék jelentős része Rákóczi kezébe került. XIV. Lajos támogatta Rákóczi és a kurucok (kuraczénos - erdélyi apródnév) harcát, havi 10 ezer tallér küldésével. Károlyi Sándor átkelt a Morván, s bevette a Bécset védő sáncokat. Amikor egyes csapatok Bécs alá jutottak, azt tervezték, hogy egyesülnek a franciákkal és a bajorokkal. De azok Höchst(dtnél vereséget szenvedtek a császáriaktól. 1704 végén a kurucok vereséget szenvedtek Nagyszombatnál. Rákóczi a nemzeti összefogás érdekében szabályozta a jobbágykérdést: a hadba vonultakat és családtagjaikat mentesítette a közterhek és a szolgáltatások alól (vetési pátens). A szabadságharc legmegbízhatóbb társadalmi bázisa a vitézlő rend volt, az uralkodó osztályból pedig a köznemesi réteg. Az 1705-ös esztendő jelentős politikai eseménye a Szécsényben tartott országgyűlés, ahol az államformát konföderációban (szövetségben) jelölték meg. Rákóczit itt vezérlő fejedelemmé választották, mellé szenátust állítottak (elnöke és a hadak vezére Bercsényi lett). Kialakult a nemzeti abszolutizmus, ugyanis Rákóczi teljhatalommal intézte a külpolitikai, a katonai és a pénzügyeket. Rákóczi gazdaságpolitikája a szabadságharc szolgálatában állt. Tárházakat állíttatott fel (az élelmezés megkönnyítésére), a textilipar fejlesztését manufaktúrák alapításával segítette elő. A legnagyobb gondot a pénzügyi fedezet hiánya okozta: a bányák, a vámok, a fejedelmi birtokok jövedelme nem volt elég, a francia segélypénzt 1708-ban megszűnt. A hiány pótlására rézpénz veretett nagy mennyiségben, de ez a pénz elértéktelenedéséhez vezetett. A kuruc sereg magvát a törökverő végvári vitézek és az átállt császári katonák alkották, de jelentős szerepet játszottak az idegen zsoldosok (franciák, lengyelek) is. 1705-ben a Bottyán János vezetésével indult dunántúli offenzíva eredményeként a Dunántúl felszabadult, majd az 1706-os hadjáratban Erdélyből is kiverték a császáriakat. 1707-re csaknem az egész ország a kurucok kezén volt; az ónodi országgyűlésen került sor az általános adózás törvénybe iktatására, illetve a Habsburg-ház trónfosztására. Az európai viszonyok azonban nem tették lehetővé együttműködés kialakítását. 1708-ban a kurucok súlyos vereséget szenvedtek Trencsénnél. Ezután a szabadságharc állandó védekezésre szorult - a nemzeti összefogás bomlani kezdett. Az utolsó jelentős csatát 1710-ben vívták Romhánynál - egyetlen kiút maradt: megegyezni Béccsel. Rákóczi a szabadságharc bukása után bujdosni kényszerült, s Mikes Kelemennel a Márvány-tenger partján lévő Rodostóban telepedtek le. Az országgyűlés 1906-ban törölte el az 1715-ben megszavazott törvénynek Rákóczit és társait meggyalázó szakaszát (miszerint hazaárulók), s hamvait - hazaszállítása után - a kassai dómban helyezték el. A szatmári országgyűlés elfogadta a békefeltételeket, majd 1711-ben Nagykárolyban a szatmári béke szövegét aláírták. A békeegyezmény kompromisszum az udvari abszolutizmus és a magyar rendi erők között: a birodalmon belüli különállást Magyarország elnyerte. 12/A TÉTEL 1) JELLEMEZZE MÁRIA TERÉZIA POLITIKÁJÁT! 2) JELLEMEZZE II. JÓZSEF URALKODÁSÁT ÉS A FELVILÁGOSULT ABSZOLUTIZMUST! Magyarország a Habsburg Birodalomban A Rákóczi szabadságharc leverése után világossá vált, hogy az ország a továbbiakban a Habsburg Birodalom függvénye lesz. A Birodalom területei közé tartozott a XVIII. század elején a Magyar Királyság, Stájerország, Karintia, Horvátország, Morvaország, Csehország, a Temesköz, a Nápolyi Királyság és Milánó. A tartományok gazdasági fejlettsége elmaradt a nyugati országok mögött. A hatalmi szervezet csúcsán a király állt. Az igazságszolgáltatás csúcsszerve a 7 személyes tábla volt, amely alatt a Királyi tábla állt (a továbbiakban pedig 4 kerületi tábla, az alatt ítélőszékek, úriszékek és városi bíróságok). A törvényhozás a Rendi Országgyűlés feladata volt, amely a Felső táblából (főpapok, főnemesek) és az Alsó táblából (követek) állt. A kormányzóhatalom élén a Kancellária állt (bécsi székhellyel), élén a kancellárral (magyar főnemes). A Helytartótanács Pozsonyban működött, a belső igazgatás volt a feladata (oktatás, közigazgatás). Haditanács működött Bécsben, mely katonai kérdésekkel foglalkozott. Az államtanács pedig a legfelsőbb szintű kérdésekről hozott döntést (pl. Magyarország sorsáról), titkosan működve. Mindezek ellenére a magyar és az erdélyi rendi önállóság látszat volt: a magyar rendek átengedték az államigazgatás fontos területeit. A protestánsok szabad vallásgyakorlását akadályozták, a katolikus egyházat tekintették a hatalom talpkövének. Mária Terézia politikája A Habsburg III. Károlynak, I. Józsefnek és I. Lipótnak sem volt fiúörököse, ezért egy ún. házi törvényt hoztak a Habsburg-család nőági örökösödési jogáról, amely 1713-ban keletkezett, de 1723-ig titkos maradt. A Pragmatica Sanctiohoz ("törvényes szabályozás") hasonló örökösödési szerződéseknek nagy szerepük volt a Habsburg-ház történetében. Az 1722-23- as országgyűlés elfogadja, többek között biztonsági szempontból is ("külső erőszak ellen"), illetve a nemesi adómentesség miatt. Magyarország történelmében I. Lajos halálát követően Mária volt női uralkodóként a trónon. A törvény elfogadásával kialakultak azok a viszonyok, amelyek a magyar államiság fejlődését 1918-ig meghatározták. Az osztrák örökösödési háborúk (III. Károly halála után harc kezdődik az osztrák örökségért; 1740-48) következtében Mária Terézia (1740-80) egyedül maradt, mire a rendek "életüket és vérüket" ajánlják föl érte: haderőt állítottak ki, miután alaptörvénnyé emelték a nemesi föld adómentességét. A gazdaságpolitikában a merkantilista tanok jegyében szükség lett volna a kezdetleges állapotban levő magyar ipar állami támogatására. De ez szinte kizárólag az örökös (cseh és osztrák) tartományok javára érvényesült. Ugyanakkor a gazdaságilag fejletlen Magyarország hozzájárulása a birodalom bevételeihez meghaladta a 35 %-ot. 1754-ben kettős vámhatárt vezettek be (ez 1850-ig fennmaradt, s súlyos torzulásokat okozott). A külső határ a birodalomból zárta ki a külföldi árut, a belső pedig hazánkat és az örökös tartományokat zárta el egymástól. Célja az volt, hogy a birodalmon belül tartsa az olcsó magyar élelmet, nyersanyagot, s hogy a cseh és osztrák manufaktúráknak ne legyen versenytársa. A jobbágyparasztság terhei két irányból jelentkeztek. Az állami adók közül a hadiadó (évi 15-30 forint) és a háziadó (a nemesi megye költségeire), illetve a katonaságnak a természetben járó szolgáltatások (porció - élelem, forspont - szállítás). A földesúri terhekben helyi eltérések mutatkoztak. Ilyen terhek voltak a kilenced, az ajándékok, a robot. A földesúr monopóliuma volt a húsmérés és a kocsmáltatás joga. A jobbágyság fokozódó differenciálódása és a parasztmegmozdulások miatt Mária Terézia úrbérrendezést hajtott végre ("Etetni kell a juhot, ha nyírni, fejni akarjuk."). 1767-ben kiadta az úrbéri pátenst: fönntartotta a tizedet, a kilencedet és az állami adókat. A robotot heti 1 napi igás vagy 2 napi kézi robotban szabályozta. A kisebb földesúri jogokat meghagyta. Az úrbérrendezés jelentősége, hogy törvényes helyzetet teremtett földesúr és jobbágy között. 1777-ben adta ki a Ratio Educationis-t, amely a birodalom oktatásügyét egységesen szabályozó rendelet (6 és 12 éves kor közötti iskolába járás, viszont kevés volt a tanító és az iskola). Oktatási intézkedései között kell megemlíteni a bécsi Theresianum létrehozását (államhivatalnokok képzése), a nagyszombati egyetem és a Mérnöki Intézet (Pest) megszervezését. II. József és a felvilágosult abszolutizmus "Jozefinizmuson" II. József (1780-1790) elveit és kormányzati gyakorlatát értjük, akit a felvilágosodott abszolutizmus jellegzetes képviselőjének tekintünk. Ez a kormányzati gyakorlat a peremvidékeken alakult ki, s céljának tekintette az elmaradottság leküzdését. Egy másik felvilágosult uralkodó például I. Péter. II. József hosszú várakozás után türelmetlenül került trónra, felkészült uralkodóként. Eszményképe az egységállam volt, abszolutisztikus eszközökkel kormányzott. Nem koronáztatta meg magát, hogy ne kösse az eskü (a koronát Bécsbe vitte). 1781-es türelmi rendelete megengedte a protestánsok vallásgyakorlását és hivatalviselését, ezzel kiterjesztve az állampolgári jogokat. 1782-ben elrendelte azon szerzetesrendek felosztását, amelyek nem végeztek hasznos munkát. Uralkodói engedélyhez kötötte a pápai bullák kihirdetését, s a cenzúrát is kivette a katolikus egyház kezéből. 1784-ben átszervezte a közigazgatást: az eddigi megyékből nagyobb kerületeket alakított ki. A racionalitás vezette, de ezzel nemzeti érdekeket sértett. Elválasztotta a bíráskodást a közigazgatástól (az úriszék a jobbágyok egymás közti pereire szolgált a továbbiakban). 1785-ös jobbágyrendeletével eltörölte az örökös jobbágyi állapotot (ezzel lehetőséget ad a felemelkedésre), betiltja a jobbágy szó használatát is. 1787-ben népszámlálást tart a nemesi adózás bevezetésének előkészületeként. Nyelvrendeletével a németet teszi hivatalos nyelvvé (előzőleg a latin volt a hivatalos nyelv) - nem az elnémetesítés miatt, hanem mert ezt tartotta a legcélszerűbbnek. Hatására a magyar nyelvhasználat és a nemzeti öntudat igénye felvetődik. II. József rendszere, mivel nem elégítette ki sem a haladás, sem a reakció híveit, zsákutcába jutott. A belső bajokhoz külső bajok is járultak (a Törökország elleni hadjárat kudarca). Halálos ágyán minden rendeletét visszavonta, kivéve a jobbágy- és a türelmi rendeletet. Célja az erős államhatalom megteremtése volt, de ennek során a magyar nemesekkel szembekerült. 13/A TÉTEL AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK SZÜLETÉSE ÉS TÖRTÉNETE A RABSZOLGASÁG FÖLSZÁMOLÁSÁIG Az Amerikai Egyesült Államok születése és története a rabszolgaság fölszámolásáig A XVIII. századra Észak-Amerikában 13 angol gyarmat jött létre. Az északi gyarmatok önkormányzattal rendelkező kolóniák, míg a déliek királyi vagy magántulajdonban voltak. Északon a farmergazdálkodás vert gyökeret: a farmer tulajdonával szabadon rendelkezett. Délen a néger rabszolgákkal dolgoztató ültetvényes rendszer terjedt el, jellemzőek voltak a feudális kötöttségek. Később megkezdődött az amerikai belső piacok kialakulása, ami szükségessé tette a gyarmatok szövetkezését: ennek első kezdeményezője Benjamin Franklin volt. Anglia azonban észak-amerikai kolóniáit piacnak tekintette, s meg akarta akadályozni, hogy az amerikai gazdaság a saját lábára álljon. Az angol adókat és vámokat az amerikaiak törvénytelennek tekintették, ezért ellenlépésként bojkottálták az angol árukat és megtagadták az adó-, és vámfizetést. A kormány meghátrált, de az egyedül életben hagyott teavám miatt az amerikaiak válaszul a tengerbe szórták három hajó rakományát ("Bostoni teadélután", 1773). Állandósultak a fegyveres összecsapások, kitört a függetlenségi háború (a háború egyik fővezére George Washington, magyar vonatkozásban pedig Kováts Mihály ezredes, akinek emlékét New Yorkban emlékmű őrzi). 1774-ben összeült Philadelphiában az amerikai gyarmatok első kongresszusa. 1776. július 4-én a kongresszus elfogadta a Függetlenségi nyilatkozatot (fogalmazója Thomas Jefferson). Megszületett az Amerikai Egyesült Államok. A háború alatt az angolok jó hadsereggel, flottával és pénzügyi hitellel rendelkeztek, a "patrióták" (a hazafiak) viszont erkölcsi fölényben voltak és mindenütt számíthattak a lakosságra. A saratogai győzelem után Franciaország szövetséget kötött az Amerikai Egyesült Államokkal, majd Anglia kénytelen volt elismerni az új ország függetlenségét. Az 1787-ben összeült alkotmányozó gyűlés megalkotta az Egyesült Államok alkotmányát, amely megteremtette a gyülekezés, a szólás, a sajtó szabadságát és az egyháznak az államtól való elválasztását. Ezt követően az ország demokratikus polgári-kapitalista állammá vált. Területeit egyrészt vásárlással szerezte (pl. Alaszkát Oroszországtól, Új- Mexikót Mexikótól), másrészt pedig békekötések alkalmával. Az északi területeken, a keleti parton végbement az ipari forradalom, továbbra is a farmergazdálkodás volt a jellemző. Ezen területek érdeke volt a hazai piac védelme (védővámok alkalmazása) és erős államhatalom kialakítása. Délen továbbra is az ültetvényes gazdálkodást alkalmazták, főként exportra termeltek. A déli területek érdeke a rabszolgatartás kiterjesztése volt, a szabadkereskedelem fejlesztésével. Észak és dél között gazdasági-politikai- erkölcsi szembenállás volt tapasztalható. Egy-egy államnak az Unióba való felvételekor mindig felmerült a rabszolgatartás kérdése - Kansas felvételekor az ellentétek már fegyveres harccá fajultak (1854). A két nagy párt közül a demokrata párt volt a déli érdekek szószólója, míg a liberális beállítottságú köztársasági párt a rabszolgatartás korlátozását hirdette. 1860-ban a köztáraság párti Abraham Lincolnt választották az Egyesült Államok elnökévé, mire válaszul 11 déli állam kilépett az unióból, s őket Lincoln lázadóknak nyilvánította. Polgárháború tört ki észak és dél között (1861-1865; néhány csatahely: Gettysburg, Perryville; tábornokok: Grant - északon, Lee - délen; magyar katonák - pl. Asbóth Sándor). 1863-ban Lincoln kihirdette a rabszolgák kárpótlás nélküli felszabadítását; erre délről tömegesen érkeztek rabszolgák északra. Az északiak győzelme után a rabszolgaság felszámolásával, a szabad farmergazdaság kialakulásával és egy egységes nemzeti piac létrejöttével megnyílt az út az ország gazdasági felemelkedése előtt.