15.) Politikai és hatalmi küzdelmek Magyarországon 1848 márciusától a szabadságharc leveréséig! Vázlat: - Magyarország a forradalom előtt - A márciusi forradalom, és annak vívmányai - A forradalomtörvényesítése, az első magyar kormány - Kísérletek a forradalom eredményeinek törvényesítésére - Támadás a magyar forradalom ellen - A szabadságharc megszervezése, a katonai helyzet 1948/49 telén - A tavaszi hadjárat, a Habsburg-ház trónfosztása - A szabadságharc leverése Az utolsó rendi országgyűlésen, 1847 őszén, az ellenzék vezetője Kossuth Lajos lett. Az erőviszonyok és a kényszerű taktika következtében csupán mérsékelt reformok születhettek, ami igen nagy csalódást okozott. Elfogadták a háziadót, de nem valósult meg a közteherviselés. Eltörölték az ősiséget, de a kötelező örökváltság ügyében nem történt változás. Ekkor vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy a liberális nemesség nem tud kilábalni a válságból. 1848 februárjának végén Kossuth - párizsi események hatására - azt javasolta az országgyűlésnek, hogy az kérjen alkotmányt az osztrák és olasz tartományoknak is. Ez a lépés nagymértékben hozzájárult Bécs forradalmasításához. Néhány hét telt el, mire az Európán végigsöprő forradalmi hullám kimozdította a már-már megfeneklő nemesi reformpolitikát is a holtpontról. A radikális demokraták közé olyan korabeli írók tartoztak, akik a francia forradalomért lelkesedtek, és már kinőttek a nemesi liberalizmus szárnyai alól. Petőfi Sándor köré csoportosultak ezek az írók, akik között megtalálható volt Vasvári Pál, Táncsics Mihály. Ők mind a gyökeres változások hívei voltak, és nem voltak már tekintettel a liberális nemesség érdekeire. A radikális ifjak a forradalom előhírnökei voltak, nem féltek a forradalomtól. A politikai erők meglehetősen átalakultak a galíciai események hatására. 1846 végén a maradi erők megalakították a Konzervatív Pártot. Sok olyan pont volt a programjukban, amely ténylegesen változást kíván, de azokkal kapcsolatban a párt nem tudott pontosan állást foglalni. A legsürgetőbb kérdésről, a közteherviselésről még csak említést sem tettek programjukban. Batthyány Lajos gróf, az ellenzéki főrend, Deák Ferenc és Kossuth Lajos erőfeszítései nyomán az ellenzéki erők egysége is megszületett 1847 tavaszára: megalakult az Ellenzéki (liberális) Párt. A megalakulás utána hamarosan megjelent programjuk is, az Ellenzéki Nyilatkozat. Ez már tartalmazta a közteherviselést, a nem nemes lakosság választójogát, a kötelező örökváltságot és az ősiség eltörlését. A párizsi események híre 1848. március 1-jén érkezett meg Pozsonyba. Kossuth már a március 3.-i ülésen azt követelte - fölirati javaslatában -, hogy a jobbágyfelszabadítás, a terhek közös viselése és a független nemzeti kormány (amely az országgyűlésnek felel) mielőbb valósuljon meg. Ezt a javaslatot az alsótábla ellenvetés nélkül elfogadta. Kossuthnak ezek a birodalom valamennyi népe számára alkotmányosságot követelő szavai gyorsították meg a bécsi forradalom kitörését. Az udvar az országgyűlés feloszlatását mérlegelte, végül - időnyerés céljából - István nádort (József főherceg fiát) és annak helyettesét Bécsbe hívatták, így nem volt, aki összehívja a főrendi táblát. Kossuth ekkor fordult a radikálisokhoz. A bécsi forradalom új helyzetet teremtett. Március 14-én - Kossuth indítványára - a továbbfejlesztett javaslatot a főrendek elfogadták. Másnap két hajó vitte a feliratot Bécsbe. A bécsi forradalom híre (és Matternich bukása) Pesten is meggyorsította az eseményeket. A "márciusi ifjak" (Petőfi, Vasvári, Irinyi József, Jókai, Degré Alajos, Vidats János) 14-én este elhatározták, hogy másnap utcai tüntetéssel adnak nyomatékot a követeléseiknek. A "forradalmi csarnokból", a Pilvax kávéházból kilépve legfeljebb 15-en voltak, s alig pár óra múlva már húszezres tömeg hömpölygött Pest utcáin. Reggel a "márciusi ifjak" végigjárták az egyetemeket, majd a Nemzeti Múzeum előtt tartottak nagyülést. A "nép nevében" elfoglalták a "Landerer és Heckenas" nyomdát, és kinyomtatták a 12 pontot és a Nemzeti Dalt, majd a Városháza elé vonultak és elfogadtatták ezeket. Így a petíció, mint Pest város követelése, mehetett előbb Pozsonyba, majd Bécsbe. A tömeg az egyetemi fiatalokból, a pesti munkásokból és a József-napi vásárra érkezett parasztokból állott. Március 15-én a liberális polgárokból, a márciusi ifjakból és az ellenzéki nemesekből megalakult a Közcsendi Bizottmány. A tömeg követeléseit hamar elfogadták, így szabadulhatott Táncsics is a börtönfogságból. A forradalom vér nélkül győzött. A Habsburg-abszolutizmus helyzete megrendült. A mind veszélyesebb hírek arra bírták a bécsi udvart, hogy a magyar országgyűlés javaslatait elfogadják. Az országgyűlés pedig először a papi tized és az úrbéri terhek megszüntetését iktatta törvénybe. Március 17-én az uralkodó gr. Batthyány Lajost nevezte ki Magyarország felelős miniszterelnökévé. Április 7-én Batthyány megalakította kormányát, amelyben a tárcák többsége az ellenzéki párt kezében volt. A kormány tagjai: Deák Ferenc (igazságügyi miniszter), Szemere Bertalan (belügyminiszter), Eötvös József (vallás- és oktatásügyi miniszter), Klauzál Gábor (földművelés- és iparügyi miniszter), Kossuth Lajos (pénzügyminiszter), Széchenyi István (közmunkaügyi miniszter), Mészáros Lázár (hadügy-miniszter), Esterházy Pál herceg (a király személye körüli miniszter). A kormány a "rend és béke" jelszavát követve szinte azonnal hozzálátott a törvényelőkészítő és -alkotó munkálatokhoz. Konszolidálni kellett a forradalmat, azaz erőt gyűjteni ahhoz, hogy továbbfejlesszék a vívmányokat. Pénzre és hadseregre volt szükség. Ezzel egy új Magyarország alapjait rakták le, az uralkodó pedig szentesítette a törvényeket. Megszülettek az "áprilisi törvények" 1848. április 11-én. Megvalósult az azonnali, kötelező örökváltság, amelyben a kártérítést az állam vállalta magára. A választójogot alacsony vagyoni cenzushoz kötötték. Megszűnt az előzetes cenzúra. A parlamentben ezentúl zárt ülésen nem lehetett érvényes határozatot hozni. Az "áprilisi törvények": a) Társadalmi átrendeződést rögzítő törvények: . Jobbágyfelszabadítás állami kárpótlással . Ősiség eltörlése . Közteherviselés . Származási különbségek megszűntetése a politikai jogok terén b) Új politikai berendezkedést rögzítő törvények: . Törvényhozó hatalom - országgyűlés - népképviseleti alapon . Választójog . Az országgyűlés kétkamarás, Pesten, évente ülésezik . A képviselőket három évre választják . A végrehajtó-hatalom független, az országgyűlésnek felelős minisztérium lett . Az uralkodó bármely rendelete csak miniszteri ellenjegyzéssel volt érvényes . Sajtószabadság . Erdély uniója c) Magyarország önállóságának biztosítása a Habsburg Birodalmon belül: . A király távollétében annak jogköre a nádorra szállt . A külügyek az uralkodó kezében maradtak Voltak azonban nyitott kérdések is. Az országgyűlés például nem rendezhette egyértelműen az Ausztriához fűződő viszonyunkat. Nem vonták törvénybe a nemzetiségiek külön jogait. A reformtörvények formájában tehát forradalmi alaptörvény született. A polgári átalakulás Magyarországon vérontás nélkül ment végbe. A magyar nemzetiségiek az áprilisi törvényekben saját nemzeti létük és anyanyelvük veszélyeztetését látták. Népgyűléseiken azonban már többet követeltek, mint anyanyelvi közigazgatást. Az áprilisi törvények folytán parasztmozgalmak jöttek létre, mivel a parasztok 60%-a zsellér volt. A nemzetiségi mozgalmak megnehezítették a kormány munkáját, és nemzetiségi jogokat követeltek maguknak: önálló nyelvhasználatot - nyelvi autonómiát, belső ügyeik önálló intézését -, belső autonómiát. Kialakultak a magyarellenes törekvések. Az udvar ezt kihasználva támogatta a nemzetiségek törekvéseit, így gyengítette a magyarság helyzetét. A Batthyány-kormány arra a nézőpontra helyezkedett, hogy Magyarország egy-nemzetiségű állam. A nemzetiségek azonban autonómiát követeltek. 1848 végén tartották az első népképviseleti választásokat, ahol a polgári átalakulás hívei elsöprő győzelmet arattak. A radikálisok visszavonulásra kényszerültek. Az új országgyűlésre a honvédelem súlyos gondja szakadt. Májusban már fölállították az első tíz honvédzászlóaljat, amelyekkel a hadügyminisztérium rendelkezett. Július 11-én Kossuth javaslatára az országgyűlés megszavazta a 200000 katona kiállítását. (A első népképviseleti országgyűlést 1848. július 5-én nyitották meg.) A Délvidéken júniustól egymást követték a véres összecsapások a szerb felkelőkkel. A horvát bán (Jellasics) katonailag készülődött - nyilván Magyarország ellen. A horvát-magyar ellentétek már a negyvenes években kiéleződtek. A horvát autonómiát, a belső nyelvhasználatot elismerte a magyarság, de a horvátok ezzel nem elégedtek meg. 0 A magyarok kérésére az udvar látszólag elmozdította Jellasicsot a báni tisztségéből, de augusztus végén egyértelművé vált a homályos ügy azzal, hogy az udvar a magyar hadügy- és pénzügyminisztérium beolvasztását követelte a bécsi minisztériumokba. Jellasics királyi megerősítést kapott. Batthyány és Deák további egyezményekre is hajlandó lett volna, de a király nem is fogadta őket. Az országgyűlés száz tagja ment ekkor Bécsbe, hogy megbizonyosodjék a király nemtörődömségéről, s hazafelé már kitűzték a vörös tollat. Szemere elrendelte az újoncok összeírását, Kossuth pedig parancsot adott szabadcsapatok összevonására. Több császári katonát is átvettek az alakuló zászlóaljakba. Megkezdődött a magyar papírpénz, a Kossuth-bankó nyomtatása. Szeptember 15-én az országgyűlés elrendelte a szőlődézsma eltörlését. Az ország önállósága került veszélybe. A liberális nemesség az önvédelmi harcot választotta, hiszen tudták, hogy a béke már nem lehet megoldás. A forradalom balra tolódott. A válságod időket a kormány bomlása is jelezte. Esterházy augusztus végén távozott. Szemere, Kossuth és Mészáros kivételével a miniszterek lemondtak. Szeptember 11-én István főherceg ismét Batthyányt bízta meg a kormányalakítással. Batthyány ezt csak azzal a feltétellel vállalta, ha Jellasicsot visszaparancsolja az udvar. Az uralkodó ekkor nyílt parancsban vonta vissza a megbízatást (szeptember 25-én). Szeptember 4-én a képviselőház megszavazta a tejhatalmú kormánybiztos alkalmazását. Szeptember közepén az ügyeket ideiglenesen továbbvivő kormány mellé egy hattagú bizottságot választottak, az Országos Honvédelmi Bizottmány volt ez, s az elnök Kossuth Lajos lett. Október elejétől ez lett az új végrehajtó hatalom. Szeptember 11-én Jellasics 35 ezer főnyi sereggel átlépte a Drávát. A magyar gyenge csapatok meghátráltak, Jellasics pedig folyamatosan közeledett Pest felé. Az ellenség háta mögött felkelések törtek ki, a nép ellenkezett. Az udvar gróf Lamberg Ferencet küldte Magyarországra, mint a nemzet biztosa. A magyar nép azonban nem ismerte el őt, s a hajóhídon fölkoncolták. Az országgyűlési küldöttek rávették Móga altábornagyot, hogy Pákozdnál ütközzék meg Jellasiccsal. 1848. szeptember 29-én Pákozd és Sukoró között a magyar sereg vereséget mért a túlerőben levő ellenségre. Jellasics fegyverszünetet kért, amit arra használt föl, hogy Győrön keresztül gyors iramban elhagyja az országot. 1848. október 4-én V. Ferdinánd feloszlatta az országgyűlést, és Jellasicsot nevezte ki Magyarország katonai biztosává. Latour (a hadügyminiszter) ugyanakkor kiadta, hogy a határ mentén állomásozó császári erők intézzenek támadást a forradalom országa ellen. Ekkor kelt föl a bécsi nép is, amelynek köszönhetően a magyarok időt nyertek. 1848. október 30-án a magyar sereg átlépte a Lajtát. A magyarokat azonban a már szervezett császári erők visszaverték Schewechatnál. A vereség nem volt súlyos, azonban megint túlerővel kellett számolniuk a magyar vezetőknek. A Honvédelmi Bizottmány legfontosabb feladata az volt, hogy erős hadsereget szervezzen meg. Ez igen nehéz feladatnak bizonyult, ugyanis a magyar ipar túl gyenge volt ahhoz, hogy ellássa a sereget. Önkénteseket toboroztak, elrendelték az újoncozást; és kölcsönöket adtak a gyáraknak, hogy azok rendezkedjenek be katonai eszközök gyártására. Nagy gondot okozott a tiszthiány is. A császári sereg 44 ezer katonájával szemben még így is csak 25 ezer fős volt a magyar sereg, amikor Móga helyére Görgei Artúrt nevezték ki a hadsereg élére. A mellékhadszíntereken sem volt jobb a helyzet. A Délvidéken véres harcok dúltak, de eredményt nem tudtak kicsikarni. Galíciából betört Schlick serege, elfoglalta Kassát, és Miskolcot is fenyegette. Erdély is elveszett. Puchner (a szebeni főhadparancsnok) elfoglalta Kolozsvárt. Kossuth a seregvezérektől aktív védekezést kért. Görgei Pozsony térségéből, Perczel pedig a Muraközből érkezett Buda és Pest felé. Ha időben odaértek volna, az egyesült sereg csatát vállalhatott volna Windischgrätz ellen. Görgei harc nélkül visszavonult, csak Perczel vállalta fel az ütközetet Mór mellett december 30-án, de serege vesztett. A nemzeti egység megkívánta, hogy a forradalmi hatalom törvényes alapokon nyugodjék. Kossuth véghezvitte, hogy az országgyűlés és a Honvédelmi Bizottmány átköltözzék Debrecenbe. Szilveszter éjszakáján megkezdődött a főváros kiürítése. Batthyány és Deák békeküldöttséggel fölkereste Windischgrätzet, aki feltétlen megadást követelt a magyarságtól, s Batthyányt börtönbe záratta. A feltétel nélküli fegyverszünetet Görgei is visszautasította. Január 5-én Vácott egy kiadványt bocsátott ki, amelyben a '48-as alkotmány mellett tört lándzsát, de elhatárolta magát a köztársasági törekvésektől és a Honvédelmi Bizottmánytól egyaránt. Kossuth nagyot csalódott Görgeiben. Görgei Lipótvár fölmentése helyett a bányavárosokba vonult téli pihenőre. Innen azonban a hodrusbányai és a szélaknai kettős vereség következtében kiszorult. 1849. február 5-én a Guyon Richárd vezette hadosztály áttört a Branyiszkói-hágón. Klapka Tokajnál megállította Schlicket, és visszavonulásra kényszerítette. Perczel kiverte Windischgrätz elővédjét Szolnokról. Az erdélyi hadsereg új főparancsnokot kapott. Bem karácsonyra visszaszerezte Kolozsvárt. Debrecenben is megszenvedtek azért, hogy az országgyűlés ismét működjön. A baloldal követelésére a hazaárulókat törvényen kívül helyezték. Fölállították a vésztörvényszéket. Dolgozni kezdett a nagyváradi fegyvergyár, működött a bankóprés, létrejött az egészségügyi- és postaszolgálat. A honvédzászlóaljak száma száz fölé emelkedett. A szabadságharc anyagi és katonai ereje a belső viták közepette, az ellenség gyűrűjében is tovább nőtt. Az erdélyi hadjárat során a sikeresség attól függött, hogy Bem tartani tudja-e az erdélyi frontot. Bem ennél is többet tett, 1849 márciusára kitakarította az ellenséget Erdélyből (osztrák és orosz csapatok voltak itt). Bem ezután Puchner ellen fordult. Január 13-án bevonultak Marosvásárhelyre. Gálfalvánál ismét Bem győzedelmeskedett (január 17-én). Bem ekkor fordult Nagyszeben ellen, amit azonban nem sikerült bevennie. Egészen Déváig hátrált, majd magához vette a magyar erősítést, és ellentámadásba kezdett. 1849. február 9-én igen véres vereséget mért Puchnerre. Bem az orosz és román csapatok ellen fordult, akik időközben betörte az országba. A sereget két részre osztották, s Urbant (románok) visszaszorították Bukovinába, Medgyesnél azonban vereséget szenvedtek Puchnertől. Bem Szeben alá vonult, ahol az oroszokat megverte, majd még aznap este bevette a várat (március 11.). Az osztrák-orosz erők Brassó előtt még egyszer csatát vállalak, de ismét vereséget szenvedtek (március 19. ). Ezzel Erdély felszabadult (március 21.). Bem sikeresen egyesítette a korszerű harcászatot a forradalmi hadviselés módszereivel. A levert nemzetiségi fölkelőknek Bem büntetlenséget adott, baráti kezet kínált azoknak. Kossuth tudta, hogy a liberális nemesség támogatása nélkül a forradalmi vívmányokat nem lehet megvédeni. Elhárította a nyílt köztársasági propagandát, és elkövetett mindent annak érdekében, hogy az erősödő békepártot lehetőleg elszigetelve, a nemesség többségét az önvédelmi harc táborába meghagyja. A hadsereg egységét és hűségét a polgári kormányzathoz feltétlenül meg kellett őrizni. Kossuth a Tisza mögött állomásozó fegyveres erők vezetőjévé Dembinski Henriket nevezte ki (ő volt a lengyel szabadságharc főparancsnoka). Dembinski Kápolna térségében támadást indított február végén, a várt siker azonban elmaradt. A kétnapos ütközet után (február 26-27.) a Tisza mögé vonta vissza a csapatait Dembinski. Görgei az engedetlen tisztek élére állt, s megtagadta az engedelmességet Dembinskinek. Kossuth először haditörvényszék elé akarta állítani Görgeit, majd meggyőződött annak igazáról, és a fősereget rábízta. A Habsburg udvar közben az olmützi alkotmányban kimondta, hogy Magyarország elvesztette a függetlenségét, s a szétszabdalt részeket a birodalomba beolvasztják. 1849 márciusának végén a Tiszánál összevont 50 ezer fős sereg ellentámadásba lendült. A honvédek a nehéz csaták során alig négy hét alatt a Tiszától Pozsonyig űzték a császáriakat. A támadás tervét Klapka készítette. Ekkor került sor április 2-án a hatvani győzelemre, április 4- én a tápióbicskei csatára, és április 6-án a gödöllői fényes győzelemre. Windischgrätzet Bécsben menesztették a vereségei hallatára. A kinevezett Welden sem járt több sikerrel, alatta mentették fel Komáromot és Nagysallót. A győzelmek hatására a még megszállt területeken is felkelés bontakozott ki. Somogyban és Zalában a parasztok fegyvert fogtak. Gerillák szabadították föl a bányavárosokat és a Szepességet. Bácskát és Temesközt Perczel és Bem tisztították meg. Május közepére szinte az egész ország felszabadult. Kossuth 1849. április 14-én, a debreceni református Nagytemplomban kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, és a magyar állam függetlenségét. A végső győzelem 1849 májusának végére a legtöbb magyar politikai és katonai vezető számára valószínűnek tűnt. Kossuth abban a hiszemben volt, hogy a tisztek többsége támogatja az ország alkotmányjogi helyzetének megváltozását. A magyar Függetlenségi Nyilatkozat nem szólt az állam- formáról. Magyarország király nélküli királysággá vált, Kossuth kormányzó- elnöki címet kapott. Debrecenben az új kormány - Szemere Bertalan vezetésével munkához látott. A kormány tagjai voltak: Batthyány Kázmér, Csányi László, Vukovics Sebő, Horváth Mihály. Hittek a szabadságban, a függetlenségben, de igen hamar kiderült, hogy mekkorát tévedtek. A Függetlenségi Nyilatkozat megosztotta a hadsereg tisztjeit és a közvéleményt, Kossuth pedig arra készülődött, hogy feloszlatja az országgyűlést, és alkotmányozó nemzetgyűlést hív össze, amely feltételezhetően baloldalibb lesz. Terve azonban nem vált valóra. Kossuth elnöki rendeletet hozott a vitatott úrbéres földek ügyében. Eszerint a földesúrnak kellett bizonyítania igazát, és nem a jobbágynak. Amíg ez nem sikerült, addig a föld szabadnak minősült. Ez nagy felháborodást váltott ki többekből, Kossuth ellen fordultak. Kossuth hatásköre lecsökkent, amint megkezdődött a parlamenti rendszer konszolidációja. Rendeletei így csak miniszteri ellenjegyzéssel voltak érvényesek, és nem oszlathatta fel a képviselőházat sem. Kossuth, mint politikus folyamatosan elszigetelődött. Politikai meggyőződése volt az, hogy a parlamenti keretek szükségesek ahhoz, hogy a nemzet nagy többsége a forradalom táborában maradjon. Április elején a bécsi udvar belátta, hogy önállóan nem tudja megoldani a helyzetet, ezért I. Miklós orosz cárhoz fordultak segítségért. Az orosz uralkodó pedig május 9-én közölte a világgal, hogy az osztrák udvar segítségére siet. Az orosz cár több okból is segített. Nem akarta, hogy a lengyelek is hasonlóan cselekedjenek, ami pedig valószínű volt, hisz a magyar seregben több lengyel is harcolt. A magyar politikusok abban reménykedtek, hogy Anglia és Franciaország majd leinti az orosz cárt, de ez nem így történt. A magyar szabadságharc tehát véglegesen elszigetelődött, és sorsa már nem a belső erőviszonyoktól függött. Június elején indult meg az osztrák-orosz összevont támadás a forradalmi Magyarország ellen. 170 ezer fős sereg támadt az országra. A császári haderő új parancsnokot kapott, az olaszországi kegyetlenkedéseiről híres "bresciai hiénát", Haynaut. Görgei várt az osztrák ajánlatokra, de mivel az nem jött, támadásra szánta el magát. Haynau nagyon gyorsnak bizonyult, amit a magyar tisztek nem szoktak meg az osztrákoktól. Sorozatos vereségeket szenvedett a honvéd csapat (Zsigárd: június 16.; Pered: június 20-21.). A kormány megkísérelte a lehetetlent, általános népfelkelést, keresztes háborút hirdetett. A gerillaakciókat az ellenség addig ismeretlen brutalitással torolta meg. Kézzelfogható eredmény a nemzetiségi megbékélésben született. A nemzetiségiek közül sokan a magyarság pártjára álltak, s cserébe az országgyűlés megszavazta nekik a nemzetiségi törvényt (amely sokáig az egyetlen volt Európában). Katonai szempontból a csapatösszevonás tűnt a legjobbnak. Meg is egyeztek arról, hogy a csapatokat a Tisza-Maros szögében gyűjtik össze, s amíg Haynau meg nem érkezik, vereséget mérnek az osztrákokra. Görgei azonban megtagadta a parancsot, miszerint gyorsan oda kellett volna vonulnia, s csapataival még két hétig Komárom térségében maradt. Görgei csapatai július 2-án megvívták a szabadságharc talán legvéresebb csatáját Komáromnál. Görgei is megsebesült a harcok közepette. Július 11-én Klapka megkísérelte az áttörést a Dunántúlra, de reménytelenül. Közben Bem is elszántan tartotta Erdélyt az oroszok előtt. Véres csatákat vívott (Tömös, Talmács, Uzon, Segesvár, Nagycsűr), s az erdélyi hadsereg felmorzsolódott. Súlyos felelősség terhelt Dembinskit, aki harc nélkül föladta a Szeged körüli sáncokat, majd elmenekült az ugyanakkora sereggel rendelkező Haynau elől. Nem a gyülekezési helyre vonult azonban, hanem Temesvár felé (amely az ellenség kezén volt), célja így valószínűleg Erdély volt. A kormány Dembinskit leváltotta, s kinevezte a helyére Bemet, aki Temesvárnál augusztus 9-én csatát vállalt Haynau ellen. A szabadságharc utolsó nagy csatája a honvédsereg vereségével végződött (Bem súlyosan megsebesült a harc közben, így nem tudta tovább irányítani az ütközetet). Haynau gyorsan nyomuló hada a Temesközben jelentős magyar ellenállásba ütközött. Igaz, így sem lehetett a győzelemben reménykedni, de időt nyertek a magyar vezetők, s közben az osztrák udvar közkegyelmet hirdethetett. A szabadságharc végére az egyetlen harcképes sereg Görgeié volt, aki megígérte, hogy megpróbálja a lehetőségekhez mérten a legjobbat kipréselni az udvarból. Magának követelte viszont ezért cserébe a legfőbb polgári és katonai hatalmat. Kossuth és a Szemere-kormány augusztus 11-én lemondott. A parlamenti kormányzás megszűnt, helyét katonai diktatúra foglalta el. Görgei a tejhatalom birtokában, 1849. augusztus 13-án, Világosnál, az orosz csapatok előtt letette a fegyvert. A komáromi várat 20 ezres magyar őrség védte. Klapka addig nem volt hajlandó átadni a várat, amíg az udvar meg nem ígérte valamennyi polgári személy bántatlanságát - a várbeliek számára. A várat végül átadták, "a fegyverzajt a temetők csöndje váltotta fel".