11/A A török kiűzése és a nemzeti egységtörekvések és kül- politika a Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharcban A Habsburgok fő ellensége Franciaország maradt, ezért arra törekedtek, hogy a törkkel mindenkép-pen fenntatsák a békét. Megtiltották a magyarok törökellenes akcióit is. A végvárakban a hazai vité-zek helyett idegen zsoldosokat helyeztek. A politizálás új vezére a költő, hadvezér, poltikus Zrínyi Miklós lett. A török támadás hatására (1663) I. Lipót Zrínyit nevezte ki az egész magyar hadsereg főparancsnokává. 1663 végi téli hadjáratának tervével kényszerítette ki a törökellenes nemzetközi összefogást is. Felégette a török utánpótlás kulcsát, az eszéki hidat. Fő célja az volt, hogy megte-remtse Kanizsa ostromának feltételét. Kanizsát azonban nem sikerült visszafoglalni. Montecuccoli fővezér Szentgotthárdnál óriási győzelmet arat a török főseregen. A császári udvar azonba békét köt a levert ellenséggel úgy, hogy annak minden hódítását meghagyta. A törökkel szembeni tehetetlen-ség miatt rendi szervezkedés indult. I. Lipót abszurdista kormányzati renszert vezetett be. A moz-galmat felszámolta. A bujdosók alkották a meginduló függetlenségi harcok bázisát. Thököly Imre állt a mozgalom élére. Az általa vezetett had elfoglalta a Felvidék bányavárosait. Lipót lemondott a nyílt abszolútizmusról, visszaállították a rendi alkotmányt. A császári katonaság feladta Magyarországot, és visszavonult Bécs védelmére a török támadás elől. A megtámadottak végre komoly ellenlépésre szánták el magukat. Létrejött a Szent Liga (Habsburg birodalom, Lengyelország, Velence). A megin-duló ellentámadás Belgrádig szorította vissza a törököt, és 1686-ban szabaddá vált Buda is. A karlócai béke értelmében (1699) az egész ország felszabadult. A bécsi haditanács a szövetséges hadseregek eltartási költségének 70 %-át a parasztokra rótta. A katonák a porciók behajtásán kívül raboltak, fosztogattak. Az 1687-es országgyűlésen a nemességet lemondatta a szabad királyválasz-tás jogáról. Eltörölték az Aranybulla ellenállási záradékát. Erdélyt az udvarnak alárendelve kormá-nyozták, a katonákat szélnek eresztették. A bécsi udvar adói, a katonák erőszakoskodásai növelték a feszültséget. Az elkeseredettség a nemességen belül is nőtt. A spanyol öröjösödési háborúhoz (I. Lipót - XIV. Lajos) Lipót katonákat követelt Magyarországtól. Az öszegyűlt sereget azonban a Habsburgok ellen vezették, vezetésére II. Rákóczi Ferenc-et kérték fel. 1703-ban megkezdődött a tiszaháti felkelés. A seregek eleinte győzelmet arattak. Elfoglalták a Tiszántúlt, A Duna-Tisza- köze és a Felvidék jelentős részét. XIV. Lajos elismerte Rákóczit az erdélyi trón jogos örökösének. Amikor egyes csapatok Bécs alá értek, azt tervezték, hogy egyesülnek a franciákkal és a bajorokkal. Ez azonban a franciák veresége miatt meghiúsult. A kurucok vereséget szenvedtek Nagyszombatnál. Rákóczi a nemzeti összefogás érdekében szabályozta a jobbágykérdést. Vetési pátensében a had- ba vonultakat és családtagjaikat mentesítette a közterhek és a nemesi szolgáltatások alól. Szem előtt kellett tartania a nemesség érdekeit is. A szabadságharc legmegbízhatóbb társadalmi bázisa a vitézlő rend volt, valamint a köznemesi réteg. A társadalmi egyensúlyt az első nagy csatavesztésig sikerült fenntartani (Trencsén 1708). Az 1704-es széchényi országgyűlésen az államformát konföderációban (szövetség) határozták meg. Rákóczit vezérlő fejedelemmé választották. Tejha-talommal intézte a külpolitikát, a katonai és pénzügyeket. A kuruc állam nemzeti abszolútizmus volt. A dunántúli offenzíva sikeres (1707), Sopronig felszabadul az ország. Az őszi hadjáratban Erdélyből is kiverték a császáriakat. Rákóczi gazdaságpolitikája a szabadságharc szolgálatában állt. A legnagyobb gondot a pénzügyi fedezet hiánya okozta. 1707-re csaknem az egész ország a kurucok kezében volt. Az ónodi országgyűlésen került sor az általános adózás törvénybe iktatására, valamint a Habsburg ház trónfosztására. A trencséni vere-ség után a szabadságharc csaknem állanó védekezésre szorult. A hosszúra nyúló háború kimerítet-te az ország anyagi és erkölcsi tartalékait. A nemzeti összefogás bomlani kezdett. Az utlsó jelentős csata után (Romhány, 1710) úgy tűnt, az egyetlen megoldás a Béccsel való megegyezés. Az 1711-es szatmári békében megszületett a megegyezés. A felkelők közkegyelemben részesültek, ha felesküsznek a királyra. Birtokaikat, kiváltságaikat, vallásnézetüket megtarthatták. Az udvar megí-gérte, hogy tiszteletben tartja Erdély és Magyarország alkotmányát. A szatmári békeegyezmény kompromisszum: a függetlenséget nem sikerült kivívni, de a birodamon belüli különállást igen.