Fotóművészet Az ember minden idokben szerette megörökíteni önmagát. Gondoljunk az osember vadászjeleneteit orzo oskori barlangrajzokra, a görögök, rómaiak bronzból, márványból készített portréira, a reneszánsz idején született portréfestményekre. A 18. században már a polgárok körében is szokásos arcképet rendelni a festotol, s miután az egyszeru polgár is szeretett volna arcképet magáról, így jött létre például a leginkább gépies megoldás, az árnykép. Ez azonban igen kezdetleges és célszerutlen módja volt az arcmás rögzítésének. Ezért folyton keresték, kutatták a legmegfelelobb eljárást egy-egy jelenség rögzítésére. A megoldást végül a fizikai és kémiai felfedezések hozzák meg. A fizikai ismeretek, a sötétkamra, camera obscura tökéletesítésével megteremti a lehetoséget a fényképezés számára. A lehetoség akkor válik valósággá, amikor a camera obscurával nyert képet rögzíteni tudják. Ekkor a képvetítési ismereteket egyesítik az új kémiai eredményekkel. A francia Daguerre által készített daguerrotípiát a fotó elodjének tekinthetjük. Eljárásának lényege, hogy fényérzékeny ezüstjodid lemezen egy nátriumvegyülettel rögzíti a látványt. A daguerrotípiát a 19. század közepén E. S. Archer találmánya szorítja háttérbe. Módszerének a negatív- pozitívon alapuló másolatkészítés a lényege - ez a mai fényképezés alapja is. A lemezfilmek mellett a századfordulón megjelenik a tekercsfilm, majd jóval késobb a színesfilm. A képek kémiai úton történo rögzítésének lényege, hogy a fényérzékeny anyagban a fény fotokémiai változásokat eredményez. A gyakorlatban ezüstsókat használnak fényérzékeny anyagként, melyet zselatinba ágyazva visznek rá az átlátszó hordozóanyagra. A fényképezogép zárszerkezetének nyitásakor (exponáláskor) a nyílás elott lévo tárgyak képe rávetítodik a fényérzékeny anyagra, és ott rejtett (látens) kép jön létre. Láthatóvá az elohívással tehetjük. Így kapjuk meg a negatív képet, melynek világossági értékei fordítottja az eredetinek. Amikor negatív képen keresztül újabb fényérzékeny réteget világítunk meg, létrejön a valóságnak megfelelo pozitív kép. Színes fényképezésnél a fényérzékeny emulziót különbözo "szuro rétegek" egészítik ki, melyeknek mindegyike csak egy bizonyos színt enged át, a többit elnyeli (additív színek). A fényképezogép és a fotoanyaggyártás fejlodésével a fényképezés egy szuk, anyagilag tehetos réteg eszközébol szinte napjaink "népmuvészete" lett. De a tudomány, a technika és a muszaki fejlodésnek is nélkülözhetetlen segédeszközévé vált. Valamennyi gép azonos abban, hogy a látványról egy fényérzékeny réteggel bevont filmen vagy lemezen, lencse segítségével látens képet hoz létre a fényérzékeny rétegben. Elohívás során ezt a látens képet hívjuk elo, tesszük láthatóvá és rögzítetté. A fényérzékeny rétegre bocsátott fény mennyiségét kétféleképpen szabályozhatjuk: vagy a megvilágítási idovel, vagy a fényrekeszek (blendék) változtatásával. A fényképezogépnek számtalan típusa kapható. A legegyszerubb rögzített egylencsés objektívu dobozos boxgépektol az egy- és kétaknás tükörreflexes gépeken át a mutermi kamerákig. A fényképezogép "szeme" az objektív, mely a fényérzékeny rétegre vetíti a képet, s ez a gép legfontosabb része. Amint már olvashattuk, a távolsághoz nem tud önállóan alkalmazkodni, mint az emberi szem. Valamennyi objektívet három dolog jellemez: - gyújtótávolsága (fókusztávolság), amely az objektív síkja és a film egymástól való távolsága; - fényero - az objektív fényátereszto képessége. - mélységélesség - a még éles elotér és háttér közötti távolság, amit élesnek látunk a keresoben. Az objektíven található blende (fényrekesz) nyílásának szukítésével a fényerot csökkenteni lehet. Minél kisebb fényereju az objektív, és minél kisebb a gyújtótávolság, annál nagyobb a mélységélesség. Az objektívek a gépek típusának megfeleloen többfélék lehetnek: - normál objektívek, általános feladatok teljesítéséhez; - speciális objektívek - különleges felvételekhez, pl. nagy látószögu, mellyel nagyobb területet tudunk "befogni" közelrol. Ugyanezt a célt szolgálja a halszemoptika is, csak az elobbinél még inkább torzít. - teleobjektív - nagy távolságokból lehet felvételt készíteni. Láthattuk, hogy a blendével szabályozhatjuk a filmre jutó fénymennyiséget. Általa határozhatjuk meg azt is, hogy a tér milyen nagy, és melyik része rajzolódjék ki igazán élesen a képen. Az elotér, háttér "elmosása" vagy életlen képfoltok megfelelo elhelyezése fontos kompozíciós lehetoség. Az objektívokat gyakran mélységélességi gyuruvel vagy táblázattal látják el. Errol leolvashatjuk, hogy mekkora blendenyílás mellett hány méteren jelentkeznek élesen a tárgyak. A fényképész a blende és az expozíciós ido összefüggésében állapítja meg a megvilágítás mértékét. Expozíció alkalmával a filmsík megvilágításának erosségét a rekesszel, a megvilágítás idejét a zárszerkezettel szabályozhatjuk. A fény mennyiségét bizonyos esetekben nem tudjuk magunk megítélni. Ilyenkor fénymérot célszeru használni. Amennyiben nem elegendo a természetes fény a fotózáshoz, úgy vakut kell használnunk. A fényképezéshez felhasználandó negatív filmet mindig célunknak megfeleloen válasszuk ki (természetes vagy mesterséges fényben használatos, diafilm vagy fordítós film). Amikor elkészültünk felvételeinkkel, a filmet elo kell hívni vagy hívatni, s a filmrol nagyításokat készíteni. A fotó megjelenése a világítástól, az objektív típusától, a nézopont kiválasztásától nagyban függ. Fényképezés gép nélkül Moholy- Nagy László 1932-ben készült Önarcképe. Ez az alkotás fotogram. Kiválóan szemlélteti számunkra a fotózás lényegét: a kép fekete-fehér tónusfokozatai attól függenek, hogy mennyi ideig világítjuk meg. A sötétvilágos kontraszt, illetve fokozatai egyik kifejezési eszköze is a fotónak. A másik rendkívül egyszeru eljárásnál egy már elkészült, újságban, illetve folyóiratban lévo képet másolhatunk át. Az eljárás során fehér papírt helyezünk a kiválasztott képre, majd benzines vattával (nyílt lángtól védve, lehetoleg szabadban) erosen végigdörzsöljük. Így a képet az újság lapjáról a fehér lapra kopírozhatjuk. Amennyiben több kép egy-egy részletét ugyanarra a felületre "másoljuk" át, önálló kompozíciót is kialakíthatunk. A fénykép több célból készülhet: megörökíthetünk eseményeket pl. riportfotóval, egyéneket portréfotóval, emberi közösségeket, természetet stb. Akad azonban olyan feladat, ahol a fényképész tudatosan "megrendezi" a képet, beállít, átgondoltan komponál. A daguerrotípia korszaka után mintegy 100 éven át a fényképészek utánozni próbálták a festészet valamennyi irányzatát, stílusát. A fényképész festoként és nem fotográfusként használta gépét, a valóság reprodukálására, a természet utánzására tettek kísérletet. Így születtek a festményként megkomponált fényképek. A képalkotó elemek elrendezése a következo lehet: - képkivágás - véglegesíteni a nagyításnál lehet; - kiemelés - a kívánt részt világítással, élességgel lehet hangsúlyozni; - egyensúly - a kiemelt képelem túlzott hatásának ellenpontozását meg kell teremteni; - a mozgás - melynek érzetét a képmezon elhelyezkedo vonalak idézik elo. A fényképezés a kezdeti technikai nehézségek után a múlt század vége felé vált igazi muvészetté. Mint minden muvészet, a fotó is arra törekszik, hogy megmutassa az egyesben az általánost, hogy mi rejlik a felszín mögött. Mindvégig szem elott kell azonban tartanunk, hogy mint minden muvészetnek, a fotónak is fontos vonása a hitelesség.