Kosztolányi Dezső a) Kosztolányi prózájának bemutatása egy mű részletes elemzésével b) Kosztolányi lírájának sokszínűsége Kosztolányi Dezső A Nyugat első, nagy nemzedékének képviselője Kosztolányi Dezső. Kortársai közül rendkívüli tehetségének virtuóz eleganciájával tűnt ki. Senki a magyar irodalomban nem verselt olyan bámulatos könnyedséggel, bravúros rímeléssel, mint ő. Távol állt tőle mind Ady küldetéstudata, mind Babits morális szigorúsága. Az ő erkölcse a szépség volt - az alkotás függetlenségét hirdette. A költő - meggyőződése szerint - nem tehet semmit a társadalomért. Nem "eszméket" hangoztatott: árnyalatok, hangulatok tűnnek föl verseiben. Kosztolányi magát inkább a homo aestheticushoz számította, de a politikától való visszahúzódás, az esztétikum szívós védelme egyben morális tettnek is számított, kiállásnak a szellem függetlensége mellett. Édes Anna Kosztolányi prózájának egyik jelentős darabja az 1926-ban megjelent Édes Anna. Témája egy borzalmas kettős gyilkosság, melyet egy cseléd követ el gazdája ellen. Cselédtörténet tehát (Kosztolányit foglalkoztatta a cselédtéma), mondják azonban lélektani regénynek, régebben pedig társadalmi irányregénynek. Kosztolányit foglalkoztatta a cselédtéma. Hármas indítással kezdődik a regény. Egyrészt a latin halotti ima tragikus, ünnepélyes hangulatával, másrészt az I. fejezettel indul a mű. A Kun Béla elrepül című fejezet ironikus hangvételű, egyben a dokumentumszerű pontosság és a legendaszerűség kettőssége jellemző rá. Azt jelzi ezzel, hogy amit a következőkben el fog mondani, azt nem szó szerint kell értelmezni. Harmadszor pedig a valódi cselekmény indul meg a II. fejezettel. Az első jelenetekben megismerkedhetünk Vizy Kornéllal, aki rangkórságban szenved, rögeszmés feleségével, Vizy Kornélnéval, Ficsorral, a megalkuvó, szolgalelkű házmesterrel. A címszereplő viszont még nincs jelen, különáll, mint egy misztikus lény - ezzel jelzi az író, hogy ő nem olyan, mint a megjelent személyek. Anna megjelenésének késleltetése (ő a VI. fejezetben jelenik meg) egyaránt várakozást kelt Vizynében és az olvasóban. Anna bemutatkozásakor önmagát adja, míg Vizyné magabiztossága erőltetett. Végül is Ficsor késztetésére beáll cselédnek, tökéletes cseléddé válik, legenda lesz belőle. Az ún. piskóta-ügy példázat, jól jellemzi Annát. Anna finom, érzékeny teremtés, Kosztolányi főhősét alig beszélteti: Anna belső érzéseit nem tudja szavakba önteni - érzékenységének reakciói ösztöni szinten játszódnak le. Az, hogy mintacseléd lehessen, csak embersége feladása árán valósulhatott meg. Az író a magyar irodalomban elsőként felhasználva a freudizmus eredményeit, apró, jelentéktelennek tűnő sérelmeken át vezeti hősét a tudattalan lelki robbanásig. Jancsira jellemző, hogy néhány óra alatt akar megtanulni angolul és az irodalmat Karinthy (gy írtok tijéből ismeri. Anna szeretetigényének természetes ösztöne játszott közre abban is, hogy enged Patikárius Jancsi szexuális vágyának. A lány várta a szerelem folytatását, de Jancsi csak élvezeti cikket látott benne. A sok-sok bántást végül is az tetőzte be, hogy Jancsi az ünnepségen táncol Moviszternéval. Ekkor következik be lelki robbanása. A bíróságon mindenki Anna ellen vallott, csak Moviszter doktor kiáltotta ki az igazságot: "Embertelenül bántak vele." A XX. fejezetben ismét megjelenik az író, s ez és az első fejezet tulajdonképpen idézőjelbe foglalja a történetet: nem biztos, hogy így történt, de ez a lényeg. A regény végső tanulsága, hogy az emberi bajokra nem található intézményes megoldás. Egy megoldás lehetséges csupán: az irgalom, a szeretet. Számadás Kosztolányi költészete a 30-as években elmélyült. Legnagyobb költeményeit az elmúlás könyörtelenségének erősödő tudata, a megsemmisüléstől való félelem váltotta ki, mégis az élet szépségéről szólnak legszebb alkotásai. Az igazán nagy versek a Számadás című ciklusában jelentek meg. A kötet központi tárgya a halállal szemben elfogadható magatartás kialakítása. Hajnali részegség A magyar líra egyik legcsodálatosabb darabjában, az 1933 őszén írt Hajnali részegségben a beteg ember számvetését készíti el. A közeledő halál sejtelmében egyre mélyebben éli át az öröm, a boldogság ritka alkalmait. A költő a Logodi utcai ablakból az egész világra kilát. Mi is ott állunk a költő mellett, és beletekintünk vele együtt "tárt otthonokba". Megdöbbentő állapotrajzot kapunk az emberi-földi nyomorúságról, az élet gépies sivárságáról. Aztán hirtelen mintha valami varázslat történne az ablakban álló költővel. A "báli éj" látomása következik. Hasonlatokkal bontja ki a gyermekkor emlékét. A vízió impresszionista festőisége, atmoszférateremtő művészisége mutatkozik meg a képi-nyelvi közegben. A játékos hangulathoz hozzájárulnak a csengő-bongó rímek és a ritmus is. Az utolsó három versszak - a harmadik szerkezeti egység - a mű végső gondolati általánosítása. A költő visszatér a földi alaphelyzethez. A látomást a halál közelében érzi boldognak a költő. A Hajnali részegség időszakára a költő már tudja: az életnek mégis van értelme: "mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak vendége voltam".