A francia és a német felvilágosodás irodalmából A francia felvilágosodás Voltaire Voltaire a francia felvilágosodás kimagasló egyénisége. A 18. században ő volt a szellem fejedelme, nagy tekintéllyel rendelkezett. Mindenféle műfajban alkotott. Műveinek többsége harcias, sziporkázóan szellemes, ironikus alkotás. Hitt az ésszerűség diadalában, szenvedélyesen támadta az egyházat - ő az ún. természetes vallás híve volt. A Candide vagy az optimizmus című kisregényében Voltaire Leibniz német filozófus egyik művének alaptételét állítja ironikus vizsgálódásának fókuszába. Leibniz azt állította, hogy ha a világot Isten teremtette, akkor ez a világ a legjobb és a legtökéletesebb az összes lehetséges világok közül. Ezzel Leibniz elveti a pesszimizmust és a "siralomvölgy" - felfogást. Ezt a tételt, ezt az optimizmust csúfolja ki Voltaire. Rousseau A francia felvilágosodás másik kiemelkedő alakja, Voltaire nagy ellenfele, a svájci származású, franciául író Jean-Jacques Rousseau (1712- 1778). Rousseau művei szoros egységet alkotnak, kölcsönösen egészítik ki egymást. Értekezés című munkáiban kifejti, hogy szerinte a civilizáció megrontotta az erkölcsöket, s vissza kell térni az ősi romlatlan állapotokhoz. A "természeti állapotban" minden ember szabad és egyenlő. Rousseau észreveszi, hogy ennek az ősi és idealizált állapotnak a megszűnése összefügg a termelés fejlődésével. A társadalmi berendezkedéssel, az államhatalom mibenlétével foglalkozik Társadalmi szerződés (1762) című tanulmánya. Arra a kérdésre keresi a választ, hogyan nyerheti vissza az ember régi szabadságát a fejlett társadalomban. Rousseau szerint az uralkodó hatalmát a néptől nyeri: a társadalmi rend következésképpen szerződés, megállapodás eredménye. A német felvilágosodás Goethe A "világirodalom" szót Goethe alkotta meg, s ő lett ennek a maga korában a legnagyobb alakja. A német irodalomban a klasszicizmus későn, a romantika viszont korán jelentkezett, s ez a két irányzat itt egymást kölcsönösen áthatotta. (róvá válásának fontos állomását jelentette Strassburg, a "Sturm und Drang" központja. A Sturm und Drang (viharos előretörés) forrása is a felvilágosodás volt, de az ésszerűséggel szemben többre értékelte az ösztönökre, a szenvedélyekre alapított életet. Eszményképe a természetellenes béklyóitól megszabadult ember, a szabályokat megvető, újat teremteni képes zseni volt. Az ifjú Werther szenvedései a költő Sturm und Drang korszakának alapműve, a szentimentalizmus irányzatának legnagyobb sikere. Az ifjú főhős az életből kiszakadva szerelmi szenvedélyének foglya lesz, s érzelmi zűrzavarában csak egyetlen megoldást talál: az öngyilkosságot. A levélregény hatása szinte felmérhetetlen: valóságos Werther-láz fogta el Európát és irodalmát. Goethe leghatalmasabb műve a Faust című kétrészes drámai költemény. Doktor Faustus valóságos történeti személy, a reneszánsz kor jellegzetes alakja: tudós, varázsló, jós, mágus, aki az életet akarta megismeri, szövetséget kötött az ördöggel, de ezért szörnyen megbűnhődött. Goethe Faustját a csillapíthatatlan tudásvágy jellemzi, de ez már nem bűn, hanem éppen a legfőbb erény, ezért Faust már nem lesz az ördög áldozata.