Tárgy: Irodalom / Fogalmazás: Egy napom az oroszok realizmusában Kapott értékelés: 5 Egy napom az oroszok realizmusában Ez a nap sem kezdődött másképp, mint a többi. A téli hideg már mindenhová befészkelte magát és már hetvenkilencedik napja, hogy a felhők egyszer sem oszlottak szét. Unalmas, szürke reggel volt minden napkezdés, s ugyanolyan színtelenül folytatódott. Nemcsak nekem: emlékszem egyetemi éveimre, a társaim hangulatára is ráült az időjárás, s ha néhanapján összefutok velük, a szamusi gát építése mellett (ami már 17 éve húzódik) állandó témánk az időjárás. Egyébként a helyi gazdák mind azt jósolják, hogy a jövő évi áradás a szokásosnál is nagyobb pusztítást fog véghez vinni a félkész gátban. Magamtól ébredtem fel, a szobámban uralkodó hideg nem engedte, hogy sokáig aludjak. Kinéztem az ablakon: láttam, a szomszédom, Igor is korán kelt. Épp a lovakat próbálja befogni, de amióta Luna elpusztult (ennek már három hónapja), nem bír velük. Luna egy kilencéves kanca volt, tartása körülményeihez képest meglehetősen jó fizikummal rendelkezett. Ideális esetben valamelyik állatnak azonnal át kellett volna vennie a vezér szerepét, itt ez két hónap után történt meg. Hiába, az orosz tél még az ösztönöket is elöli. Az úton Tányát látom. Tegnap vizsgáltam meg a gyerekét, lágyéksérvet állapítottam meg. Amióta a lánya, Katyerina elköltözött, teljesen érdektelenné vált számára a környezete és önmaga is. Fia akkor volt fél éves, korához mérten kissé alulfejlett. Tánya törődése az erőszakkal ki is merül. Amikor náluk jártam, Igor véletlenül széttört egy üveget (amit még az ükanyja hozott Szentpétervárból), Tánya egy szíjjal addig verte, amíg a fiúnak már ereje se volt sikítani. Nem lepődtem meg, gyorsan a vizsgálathoz fogtam. Vlagyimir - Kánya egy ismerőse, nekem gyerekkori játszótársam - mondta, hogy a gyerek sokat panaszkodik a hasára, gondoltam, megnézem. Kétséget kizáróan lágyéksérve van, ami feltehetően kizáródott. A sérvnek számos fajtája spontán gyógyul, mint például a vízsérv, ami a herék betegsége vagy a köldöksérv, amit bevett gyakorlat otthon kezelni, de a lágyéksérv nem ezek közé tartozik. Iván hasán már látható volt a domborulat, Kánya elmondása szerint sokszor hányt, széklete nincs, ez pedig azt jelenti, hogy Ivánt egy napon belül meg kéne műteni. Az orvosi ellátás azonban teljesen szünetel telente, nekem pedig nincsenek itt eszközeim. Morjakovszkij ugyan nincs messze Novoszibirszktől, de a hótorlaszok miatt a legbátrabbak is csak helyi közlekedéssel próbálkoznak. Nem mondtam semmit Kányának, kértem, hogy főzzön teát és pihentesse sokat a gyereket. Ez történt tehát tegnap. Ma Morijt és Tamarát látogatom meg, akik Melnyikovoban laknak. Igor mondta, hogy az út most Melnyikovo felé viszonylag jó minőségű, ezért még ma átlovagolok, mielőtt az újabb hóesés elzárja a két települést. Közben érintem Jenyiszkiszejt, ahol a veszettség egyre gyakrabban üti fel a fejét. Tíz éve voltam utoljára Jenyiszkiszejben, amikor Lugadoj Lugadijevics meghívott magához. Egyetemi tanárom volt, aki mindig előszeretettel foglalkozott velem, s ez a jó kapcsolat a mai napig megmaradt. Lugadoj Lugadijevics nem rendkívüli kinézetű ember, fekete, hosszú haja és ősz szakálla viszont különleges benyomást kelt. Homlokán három mély ránc fut, a szeme mindig szarkalábas. Minden éjjel dolgozik, elméleteket gyárt, a kevés alvás az évekkel maradandó jegyet hagyományozott az arcára. Szája szinte mindig lefelé konyul, mosolygó szemei ezt egy kissé komikussá teszik. Orra hegyes, ami leginkább egy bagolyhoz teszi hasonlóvá, kiváltképp, hogy arcformája kerek. Most már egészen kiröppent az álom a szememből. Igor még mindig a lovakkal küszködik, Tánya alakja pedig már teljesen eltűnt. Megütögettem az arcomat, hogy a tegnap esti kártyaparti fáradalmait (s legfőképp emlékét) minél messzebbre űzzem. A brjanka nem könnyű játék, de ha egyszer az ember ráérez az ízére, nem tudja abbahagyni. Lugadoj Lugadijevics is eljött. Amikor az asztalra tette a három kárót, szemei még a szokásosabbnál is vidámabbá váltak. Rólunk ez már nem volt elmondható. Én, a kezemben lévő pikkel, körrel (egyes kártyások szívesebben használják a 'szív' szót rá) határozottan elkedvtelenedtem, amit Szonja csábos feneke se tudott feledtetni. Szonja egyébként a csapos lánya, aki állítólag a szamárköhögést két hét alatt kiheverte. Ez ugyan az orvos szemével nehezen hihető, hiszen a pertussziszt (mellesleg orvos létemre irtózom szakszavakat használni) "kialudni" képtelenség. A köhögés javarészt éjjel kínozza a beteget, ami súlyos alváshiányhoz vezethet, a gyakori hányás (amit a köhögési roham vált ki) pedig kiszáradáshoz. Szonján egyáltalán nem látszik, hogy valaha is komolyabb betegsége lett volna. Elkalandozott tekintetemet kártyatársaim nevetése terelte vissza a lapokra. Bizony, a pikkem és köröm még mindig kezemben volt, szenvedésemet velük Lugadoj Lugadijevics gyors győzelme rövidítette meg. Ezután már inkább beszélgettünk (a hírek szerint jövőre a szamusi gát építését meggyorsítják és a bolotnojeiek - akik tudvalevőleg jó időjósok - azt mondták, a következő héten már enyhülni fog az idő). Kis híján kora hajnalig ültünk a kocsmában, ezért nem is készültem kiadós alvásra. Most viszont már ideje indulnom. Jenyiszkiszejben már várnak és sem ott, sem Melnyikovo-ban nem szándékozom késő délutánig maradni, mihamarabb haza szeretnék érni. Aztán a nap folytatódik úgy, ahogy az évek során már megszoktuk...