XXII. tétel Az avantgárd irodalmából Bertold Brecht vagy Apollinaire Bertolt Brecht: német író. A német avantgárd expresszionista irányzatának képviselője. A dráma műfajának megújítója, nevéhez fűződik az epikus színház dramaturgiájának gyakorlati megvalósítása. Élete és pályája (1898 - 1956): Augsburgban született. Apja egy papírgyár igazgatója volt, jómódban éltek. Már diákként fellépett a müncheni (avantgárd művészet németországi központjában) kabaréban, mandolinkísérettel adta elő saját dalait. 1918-ban írta meg első színművét, színikritikusként, majd dramaturgként dolgozott, s 1923-ban drámaíróként is bemutatkozott, elismerést aratva. Berlinben dramaturgként Max Reinhardt- tal, Ervin Piscatorral (expresszionista rendezők), a kor legismertebb rendezőivel dolgozott. Híres műve - mellyel világhírnévre tett szert - a Koldusopera. Brecht rendezőtársaival együtt megteremtette az epikus színházat. Szakít a hagyományos dramaturgiával, amely a valóság illúziójának felkeltésére, érzelmi hatásra törekedett (romantikus, naturalista, realista eszközök keltenek ilyen hatást), ő a nézőt nevelni, oktatni akarja, és ezért az "elidegenítés" technikáját alkalmazza. Szerepelteti a narrátort, aki értelmezi, magyarázza az eseményeket. Ilyen szerepe van a lírai betéteknek, daloknak zeneszámoknak és songoknak. Elidegenítő eszköz még a kórusok, táncbetétek, képek, felíratok alkalmazása is. Ezekkel az eszközökkel felhívják valamire a figyelmet. A színészek játéka is megváltozott, nem azonosulnak a szerepükkel. Előfordul, hogy a színészek álarccal rejtik el arcukat. Ezeket a technikai megoldásokat Brecht a japán és kínai, vagy az Erzsébet kori angol színházaktól, vagy a középkori misztérium játékokból vette át. Színházát epikus színháznak nevezte, mert eltért a hagyományos drámaszerkezettől, életképeket, jeleneteket állít egymás mellé, s ezekből kell a nézőknek levonni a tanulságokat. Brecht drámái tézisdrámák vagy tandrámák, amelyek valamilyen politikai, vagy filozófiai tétel kifejezésére törekszenek. Kifejezetten politikus színház az övé. Világképe: a társadalmi igazságosságért küzd, lázad a polgári társadalom ellen, majd szembefordul a fasizmussal és a háborúval. Szeretne hinni az értelem nevelő, társadalomjavító erejében, ugyanakkor kételkedik is ebben. Szemléletmódja és hangneme ezért groteszk, irónikus. Életműve, fontosabb munkai: 1. Pályája elején, vagyis 1918 - 28 között avantgárdista, expresszionista darabokat írt; 2. 1929 - 33 között színházát a napi politika szolgálatába állította, ekkor írta marxista szemléletű didaktikus (tanító) célzatú tandrámáit. 3. Az emigráció éveiben (Hitler hatalomra jutás után menekülnie kellett) 1934 - 47 között születtek az igazán értékes, érett művei: Rettegés és ínség a harmadik birodalomban, Galilei élete, Szecsuáni jólélek, Kurázsi mama és gyermekei, Kaukázusi krétakör. A Kurázsi mama elemző bemutatása: Brecht egy XVII. századi regényt használt forrásnak. A témát aktuálisnak érezte, mert a 30 éves háború korát a XX. század közepén nagyon időszerűnek tartotta. Mondanivalója a háború, ami minden értéket elpusztít, tehát emberiség- és emberellenes. A kisember tehetetlenül és kiszolgáltatottan éli meg a háború borzalmait. Milyen magatartásformák alakulnak ki a háború idején, erre keresi a választ az író. A mű szerkezete: 12 év eseményeit (1624 - 36) örökíti meg, tizenkét jelenetben. Epikus jellegű dráma, eltér a hagyományos felépítéstől, az egyes életképszerű jelenetekben ugyan azok a szituációk variálódnak, alkalmazza az ellenpontos szerkesztést, pl. második jelenet a nyolcadik jelenet ellenpontja. Az egyes jelenetek között nagy szerepet kapnak a songok, a lírai dalbetétek, legtöbbször múltból vett példák, amelyek előre jelzik a cselekmény kimenetelét. Kapcsolatot teremtenek a különböző idősíkok között, a múlttal magyarázzák a jelent és megsejtetik a jövőt (híres song a Salamon dal, Elif dala a lányról és a huszárról). A songok általában ironikusak, hangnemüket a groteszk líraiság, de gyakran a durvaság is jellemzi. Tézisdráma, mindent - a cselekményt és a jellemzést is - az írói mondanivalónak rendel alá, vagyis a háború elembertelenítő, pusztító erejét ábrázolja. Szereplők bemutatása: nem összetett jellemek, hanem különböző magatartástípusokat jelenítenek meg, így jelképes alakoknak is tekinthetők. Az első típus az alkalmazkodó ember, ezt a magatartásformát Kurázsi mama testesíti meg. Markotányosnő, aki a 30 éves háborúban a hadsereget követi, viszi magával három gyermekét. Létalapjukat és életterüket egy szekér jelenti, amin árukészletük van. Életvitelét és életelveit A nagy kapitalizáció dala című songban fejezi ki. Mindent megtesz gyermekeiért, nagy akaraterő, élni akarás jellemzi, ügyes és ravasz kereskedő, aki minden helyzetben feltalálja magát, alapelve, hogy alkalmazkodni kell, kihasználni a lehetőségeket, mindenképpen megmaradni, ő a háború haszonélvezője, egyben áldozata is. Mindhárom gyermekét elveszíti, életében mindent megtett gyermekeiért, de később már öncélúvá válnak tettei. A zárójelenet tragikusan groteszk, mindenét elveszítette, gyermekei már halottak, elpusztult a lova is, önmagát fogja be a szekérbe és folytatja tovább életét. A záró kép, az élet kocsija, szimbolikus, a pusztító erőnek kiszolgáltatott kisember folytatja addig, amíg él, a reménytelen és céltalan életet. Nem tud, és nem is akar eddigi életformájából kilépni, egyszerre szánni való és nevetséges. Második típus az alkalmazkodásra képtelen ember, a műben Elif (az idősebb fiú) és Stüsszi. Elif erőszakos, erős, durva ember, aki élvezi a háborút. A második jelenetben kitüntetett hős, a nyolcadik jelenetben pedig halálra ítélt. A háború idején a békés polgári lakosságot kirabolta, meggyilkolta, ezért példának állítják, mint bátor, hősies katonát társai elé. Egy rövid, békés időszakban, amikor statáriális bíráskodást hirdetnek ki, ugyanazt teszi, mint korábban, rabol és öl, ezért halálra ítélik. Hiányzik belőle a realitás, az alkalmazkodás képessége. Stüsszi becsületes, az együgyűségig naiv, hiszékeny fiú, az ő halálát éppen becsületessége okozza, az élete árán is védelmezi az ezredpénztárt. Kurázsi mama akaratlanul is előidézője fiai halálának, mert akkor is üzletelt, amikor fiai élete forgott kockán. A harmadik típus a cselekvő, tiszta ember, aki szembefordul a háborúval. Ilyen a harmadik gyerek, Katrin, ő lány és néma. Az anyja mindent megtenne azért, hogy Katrin életét biztosítsa. Katrin érzékeny, szeretetre vágyó, nagyon szereti a gyerekeket. Életét áldozza másokért. Halle városát ostromolja az ellenség, a város gyanútlanul alszik, egyedül Katrin veszi észre az ellenséget közeledni, ekkor kétségbeesetten dobolni kezd. A város védői így felébrednek, és megvédik a várost, a dobszó miatt azonban Katrint megöli az ellenség. Katrin tragikus hős, mert áldozata hiábavaló, a távolról felhangzó ágyúdörgés sejteti, hogy új támadás készül, és a város elesik. A három gyerek alakjában három fokozatot figyelhetünk meg a háború alatti magatartásformák közül, egyikük azonosul (Elif), a másikuk áldozata (Stüszi), a harmadikuk ellenáll (Katrin). Katrin alakjában bizonyos irónia van, irónikus, hogy a háború ellen csak egy néma ember mer kiállni. A mű műfaját nem lehet klasszikus tragédiának tekinteni, mert Katrin áldozata hiábavaló, ezért a műfaj tragikomédia. Apollinaire (1880 - 1918): Rómában született, arisztokrata szülőktől (nem voltak házasok). Az érettségit valószínűleg nem tette le. Francia-, majd Németországban vállalt munkát (itt szerelmes lett a nevelőnőbe, de nem teljesült be). Párizsban kapcsolódik be az irodalmi és művészeti életbe (barátja volt Picasso is). Első verseskötete 1913 Szeszek címmel jelent meg. 1914-ben önként bevonult katonának, itt megsérült, és sohasem gyógyult fel igazán. Párizsba visszatérve újra bekapcsolódott az irodalmi életbe. '18-ban második verseskötete is megjelenik a Kalligrammák. Ezen év májusában feleségül vette Jacqueline Kolbot. Legyengült szervezete nem tudott ellenállni a háború utáni járványnak, a spanyolnáthának, Párizsban halt meg. A francia líra egyik megújítója, a szürrealista irányzat előkészítője és vezéregyénisége. Az újítás és a hagyományőrzés egysége jellemzi költészetét. Formabontó és formateremtő költő. Költészetének egyik újítása a merész képzettársításon alapuló képek alkalmazása, formai újítása a központozás elhagyása, ezzel a módszerrel biztosítja a ritmus és a versdallam érvényre juttatását, valamint a szöveget többletjelentésűvé teszi. Verseiben alkalmazza a szimultánizmust (pl. a Szeszek című kötet első verse az Égöv), különböző helyeken és időben lezajló történéseket kapcsol össze. Műfaji újítása a kalligramma (képvers), például a Megsebzett galamb és a szökőkút című vers. Megsebzett galamb és a szökőkút: emlékezés a háborúban elesett barátokra, a költő ezzel az emlékezéssel tiltakozik a háború ellen. A galamb a béke képe, a szökőkút lehet egy szem, és a belőle kijövő víz pedig könnyek. Az első versszakban a nők siratják szerelmeiket, ezt a női fájdalmat fejezi ki a megsebzett galamb képe. A második versszak a jajgató szökőkút szavai, a nevek költők. A költő fájdalmas kérdése: hol vagytok? Harmadik versszak: válaszol az előző versszakban feltett kérdésre. Egyetlen írásjel található a versben, ez uralja a verset, fájdalmas kérdés. Formai újítás a képforma, az írásjelek elhagyása, ellenben vannak rímek, zeneiség. Nagyon régi műfaj a kalligramma (Hellenizmus). Egy XX. századi költőnél ez, mint újítás jelenik meg. Kikericsek: elégikus dal. A költő felidézi az ifjúkori szerelmének emlékét. A vers címében szereplő őszi kikericsek kék színű vadvirágok, mérgező növények. Szokatlan képtársítással indul a költemény. A legelő tehenek megmérgeződnek, mert lelegelték a mérgező növényeket a fűvel együtt (első három sor), ehhez a képhez kapcsolódik a szerelem emlékének felidézése. A virágok színe szerelmese szemét idézi fel a költőben. Szokatlan és kissé groteszk a legelésző tehenek és a nő alakjának összekapcsolása (szürrealizmus jellegzetessége). Második versszak: a vidámságot lopja be a szövegbe a kisdiákok alakjának felidézésével. Ez a vidám hangulat csak átmeneti, mert a virágszirmok képe a kezdősorok hangulatát idézi vissza. Harmadik versszak: groteszk kép, fájdalmas, szimbolikus mondanivalót fejez ki (halni készülő rét). Mondanivalója, hogy a világtól, szerelemtől megmérgeződve búcsúzik a költő. A szürrealista költemény jellegzetessége a szokatlan és merész képzettársításra épülő képalkotás (kikericsek, tehenek - szeretett nő alakjának összekapcsolása). A vers hangnemét a szokatlanság jellemzi, elégikus, lírai és ugyanakkor irónikus, groteszk. Modern megoldás a központozás elhagyása, ezzel a költő szabadon engedi érvényesülni az olvasó fantáziáját, többféle értelmezést is adhat a szövegnek. A vers zeneiségében formai megoldásában a dal műfajába sorolható, átható zeneisége, szabályos páros rímei növelik ezt a zenei hatást. A versben tehát a modern, újító törekvések mellett a költőre jellemző hagyománytisztelettel is találkozhatunk. Búcsú: hagyományhoz való ragaszkodás jellemzi a verset. Szomorú dal, elégikus hangulat. Hagyományos zenei hatásra épülő dal, az őszi virág a hangaszál az elmúlás jelképe. Gondolatban búcsút vesz a szerelmétől, erre utalnak a tegező igealakok, a halott ősz és a haldokló virág képe foglalja keretbe a szomorú kijelentést "E földön többet sose látlak", azaz reménytelen a jövő. Szokatlan szókép a versben: "Ó idő szaga hangaszálak", ez szinesztézia. Apollinaire költészetére a kettőség jellemző, a hagyományőrzés ill. az újítás.