Élete és művei
Katona József (1791-1830) Kecskeméten született, iparos, nem nemesi
családban. Szülővárosában, más alföldi mezővárosokhoz hasonlóan, az iparos-
paraszt polgárság tehetősebb tagjai támogatták a művelődés intézményeit.
Katona szülei, bár maguk iskolázatlan emberek voltak (apja takácsmester),
fontosnak tartották, hogy legidősebb fiúgyermeküket taníttassák. Gimnáziumi
osztályait befejezve Katona József jogi tanulmányokat kezdett: a kor
szokásai szerint a nem nemesi származású ifjak számára a jogi pálya tette
lehetővé a vármegyei vagy városi tisztségek betöltését, illetve az
értelmiségi foglalkozások művelését.
Egyetemi tanulmányai során nem ért el különösebben jó eredményeket, viszont
számos egyetemi társához hasonlóan színészként csatlakozott a pesti magyar
színtársulathoz. Békesi József álnéven írta alá a szerződését. Kisebb
szerepeket játszott, de drámafordításokkal (többek között Kotzebue két
darabja, A szegény lantos és az Örökség címen - 1811, bár ezek Katona által
fordított szövege nem maradt ránk), átdolgozásokkal (A borzasztó torony
vagy a gonosz talált gyermek, Monostori Veronika, Luca széke karácsony
éjszakáján - 1812; István, a magyarok első királya - 1813) és eredeti
darabok írásával (Aubigny Clementina, később Hédervári Cecília címmel is,
Ziska - 1813; Jeruzsálem pusztulása - 1814, illetve A rózsa, vagyis a
tapasztalatlan légy a pókok között című vígjáték) szintén kimutatta a
színjátszás iránti elkötelezettségét. Színésztársai között volt Széppataki
Róza, aki később Déryné néven vált halhatatlanná. Katona félszegen,
levélben vallott szerelmet a színésznőnek, aki nem viszonozta érzelmeit;
valójában nem is tudta igazán, kitől kapta a vallomást, hiszen a
fiatalember csak a neve kezdőbetűit írta alá. A színészet mellett egyetemi
évei alatt a történelem foglalkoztatta, korai drámái is főként történelmi
tárgyúak.
1815-ben tett ügyvédi vizsgát, és ebben az évben készítette el Bánk bán
című történelmi drámája első változatát. Ezután drámát többet nem írt.
Pesti ügyvédek irodájában dolgozott mindaddig, míg 1820-ban rövid ideig
önálló irodát nem működtetett. Ez a vállalkozása kudarccal végződött,
viszont sikeres pályázata alapján ugyanebben az évben szülővárosában
alügyésszé választották. 1826-ban városi főügyész lett. Zárkózott, magányos
életet élt, színjátszással, irodalommal hivatásszerűen nem foglalkozott.
Még nem volt negyven éves, amikor egy nap, hivatalába tartva összeesett;
szívroham végzett vele.
A Bánk bán
A mű keletkezésének körülményei
A Bánk bán 1815-ös első változata szinte csak forrása a végleges
alkotásnak. A Kolozsvárott 1814-18 között Döbrentei Gábor szerkesztésével
működő Erdélyi Múzeum első számában jelent meg az a pályázat, mely eredeti
színmű írásáért magas jutalmat ígért. Katona első változatának kézirata
csak véletlenül került elő a XX. században, s így mód nyílt a végleges
szöveggel való összehasonlításra. Az "első kidolgozás"-ban mind a
cselekményben, mind egyes drámai szituációkban jelentősek az eltérések.
Egyes szereplők más néven szerepelnek (Melinda - Ádelájd), a királyné
egyértelműen ártatlan öccse csábítási akciójában, a dráma e változata
sokkal inkább megfelel a korában népszerű végzet-drámák típusának.
A szöveg végleges változatának megírására Katonát leginkább Bárány
Boldizsár (1791-1860) Rostája, a Bánk bánról írt recenziója, késztette
(1817). Bárány, aki maga is írt drámai műveket, részletes bírálatot írt,
pontokba szedve észrevételeit. Katona nagyon komolyan vette e bírálatot, de
maga is készült a szöveg átdolgozására (az eredeti szöveg több, mint 2500
sorából csak 344 maradt meg). Erre ösztönözték általa újabban megismert
művek, történeti források is. Érdekes körülmény, hogy a folyóirat 1818-as
utolsó számában megjelent pályázati értékelés (mely Katona művét nem is
említette) nem befolyásolta döntését, mert nem ismerte. A végleges
szövegváltozattal 1819 májusára készült el, s a tervek szerint ősszel a
pesti színház be is mutatta volna. A cenzúra azonban megakadályozta a
bemutatást, csak a kiadáshoz járult hozzá. Ennek oka lehetett az is, hogy a
magyar színtársulat 1818-ban országszerte jelentős sikereket ért el eredeti
magyar művekkel (Kisfaludy Károly vígjátékaival, illetve Esküvés és Ilka
című drámáival). A végleges szövegbe Katona általa ismert, fordított német
drámákból is átvesz, ez az átvétel azonban a mű eredetiségén mit sem
változtat, inkább érdekessége az alkotásnak. A második kidolgozásra
jellemző a pontosítás is, Katona a megismert forrásművek alapján pontosítja
például a cselekmény időpontját.
Egyéni és közéleti konfliktusok
A történet
A mű alapja valós történelmi esemény, mely már a maga korában nemzetközi
figyelmet is keltett. A korabeli történelmi feljegyzések egymásnak
ellentmondóak mind az összeesküvés, mind a királyné meggyilkolásának
körülményeiben, pontosan nem rekonstruálhatóak az események. Tény, hogy a
lázadók közül II. András (Endre) csak Péter ispánt (a darabban Petúr)
büntette meg, s az is valószínű, hogy a konfliktusnak diplomáciai,
nagypolitikai okai is voltak. Már 1268-ban megjelent Gertrudis
meggyilkolásának szépirodalmi feldolgozása egy ausztriai verses krónikában,
az "eset" első magyar lejegyzése a Képes Krónikában olvasható. Valószínűleg
innen került át Thúróczy János krónikájába, Bonfini pedig ezt a művet
használja forrásaként. A krónikaírók maguk sem ismerték, ismerhették a
valódi eseménysort, így már az első feldolgozások értelmezések, fikcionált
történetek. Az értelmezések sokfélék, függően a szerző személyétől, van,
aki Bánk (és családja) tragikus történeteként, van aki szerelmi
tragédiaként, van, aki az alattvalói hűség tragédiájaként értelmezi a
történetet, az azonban közös a feldolgozásokban, hogy a királynét mindenki
hibáztatja.
Valószínű, Bonfini írása indította el a Bánk-Gertrudis történet irodalmi
"karrierjét", vándortémává válását. A XVI. századtól számos feldolgozása
született Európában és Magyarországon is (pl. Valkai András históriás éneke
1567-ből). A történet legérdekesebb külföldi feldolgozásai Hans Sachs XVI.
századi német költő és George Lillo 1730-as drámái, leghíresebb változata
Franz Grillparzer (1791-1872) Urának hű szolgája című műve. Különös, hogy a
XIX. században Katona műve mellett két másik magyar szerző is feldolgozta a
témát (Kisfaludy Sándor és Horváth József Elek). Katona műve már forrása
Petőfi Bánk bán címu költeményének, legismertebb feldolgozása Erkel Ferenc
operája (1861).
Kompozíció és cselekmény
A tragédia egy előversengésből (expozíció) és öt szakaszból (felvonás) áll,
tehát klasszikus felépítésű dráma. Ugyanakkor a mű konfliktusrendszere,
dramaturgiai sajátosságai nem mindenben felelnek meg a klasszikus sémának.
A Bánk bán konfliktusos dráma, de konfliktusa többszintű.
A társadalmi konfliktus két szintje az idegen érdekek elleni összeesküvés,
illetve a szenvedő nép és az uralkodó réteg szembenállása. A konfliktus
harmadik szintje is erőteljes, kidolgozott és - részben - az előzőekkel
össze is fonódik: a szerelmi szál. Az ötödik szakasz azonban kiegészíti,
újabb szintre emeli a konfliktusokat. Ennek középpontjában az uralkodó áll,
akinek hagyományosan a megoldást "kéne hoznia", de ehelyett a főszereplőhöz
hasonló tragikus alakká lesz.
A mű mindhárom konfliktusának középpontjában a főszereplő áll, minden szál,
mellékkonfliktus hozzá kapcsolódik. Konfliktusba kerülésének módja sajátos,
szinte "belecsöppen", nem ő a kezdeményező, s nem ő a célpont. Hogy
célponttá lehessen, hogy kénytelen legyen cselekedni, azt a szerelmi szál
és a társadalmi konfliktus összekapcsolása eredményezi. A szerző kiváló
leleménye, hogy az összeesküvők Melinda nevét választják jelszavuknak.
Talán túlzottan is sok szerepe van a tragédiában az információ hiányának és
a félreértéseknek, elhallásoknak. A címszereplő nemcsak azt nem érti,
értheti, hogy miért épp felesége neve a jelszó, félreérti Melinda és
Gertrúd viselkedését is. A többi szereplő, mintha ismerné Bánk
"szórakozottságát", ki is használja ennek lehetőségeit. A
cselekménybonyolítás lényege a tragikus hős "helyzetbe hozása", cselekvésre
késztetése. Ennek eszközei a véletlenek mellett a "békételenek" igaza, Bánk
saját tapasztalatai (országjáró körútja, Tiborc) és a lelepleződő
cselszövés (csábítás; Bíberach). A cselekmény menetében bizonyos
egyensúlytalanságok figyelhetők meg:
Az előversengés a tragédia szerelmi dráma jellegét előlegezi. Az első
szakaszban - Moliere Tartuffe című művéhez hasonlóan - rengeteg esemény
zajlik le, majd minden szereplő megjelenik a színpadon, s minden konfliktus-
szál problémái felvetődnek, tehát az első felvonás nemcsak bevezető,
előkészítő funkciójú. A befogadó számára is nehéz feldolgozni a számtalan
információt, értheto, hogy a főszereplo is kétségekkel gyötrodik. A főhős
tragikus hőssé válásában azonban ezek a kétségek, a "bizonytalanná válás"
az első fázis.
A második szakasz az összeesküvés-szál folytatása, melyet "megzavar"
Bíberach megjelenése (szerelmi szál, a csábítás). A szerelmi szál újbóli -
immáron tényszerű - megjelenése először készteti Bánkot cselekvésre
(Melinda megmentésére indul), ugyanakkor háttérbe szorítja, elhomályosítja
a társadalmi konfliktus kérdéseit.
A harmadik felvonás eseményeinek szerepe a késleltetés. A féltékeny Bánk
ismét elbizonytalanodik, mert Melinda összefüggéstelen szavai, összeomlása
nem teszi lehetővé az igazság kiderítését. "Ráadásul" Tiborc ismét
megjelenik, s a lesújtott férfit újólag - de egy újabb nézőpontból -
társadalmi funkciójára figyelmezteti. Tiborc "panasza" kulcsfontosságú
jelenete a drámának. Az alkotói koncepció itt érvényesül a legtisztábban.
Bánk a lázadozó főurakat csendesíteni igyekezett, az ő vádjaikban méltán
feltételezte az idegenekkel szembeni féltékenységet, politikai-hatalmi
érdekeket. Tiborc azonban a nép, a védtelen, kiszolgáltatott nép
szimbolikus alakja. Bánkot arra döbbenti rá, hogy státusza - hisz ő a
királyt helyettesítő személy (nádor) - azt követeli tole, hogy személyes
érdekeit rendelje alá a közösség (az ország, a nép) érdekeinek.
Mellékszálként kapcsolódik a cselekményhez a harmadik szakaszban Ottó és
Bíberach jelenete (dialóguk végén Ottó orvul leszúrja a titkait ismerő
lovagot), a haldokló Bíberach szavai előre utalnak.
A negyedik szakasz a drámai hagyományoknak megfelelően a krízis. Ugyanakkor
e felvonásban is vannak késleltető események, melyek előkészítik, fokozva a
feszültséget az összeütközést. A királyné, aki eddig csak néhány jelenetben
volt jelen, s pontosan nem lehetett eldönteni, hogy mi a szerepe a
különböző szálakban, most mindvégig jelen van, ez az "ő felvonása". A mű
eddigi eseményeiben jelleméből csak a szigor, az alattvalókkal szembeni
fensőbbsége nyilvánult meg. A tetőpont-jelenetig jelleme tovább árnyalódik,
ellenszenvessé, zsarnokivá válik. Bánk, szinte az utolsó pillanatig
tisztelettel beszél vele, végül azonban megöli. A gyilkosság hirtelen
következik be, a személyében megalázott főhős a rá támadó királynét dühében
öli meg. Bánk késlekedése, bizonytalansága végletesen változik meg ebben a
helyzetben. Tragikumának ez is fontos momentuma.
A tragédia legvitatottabb felvonása az ötödik szakasz. A Bánk bán-elemzők
és értelmezők (pl. Gyulai Pál, Arany János, Németh László, Kerényi Ferenc,
Nagy Péter, Illyés Gyula, Pándi Pál) szinte mindegyike megállapítja, hogy
dramaturgiai szempontból ez a mű legvitathatóbb része. Az egymásba fonódó
konfliktus-szálak már eddig is bonyolulttá tették a cselekményt, sokak
szerint felesleges az új konfliktusszint (Endre király) beépítése. Látni
kell azonban, hogy Katona szándéka nem egyszerűen a "jó, igazságtevő
uralkodó" konvencionális, megoldást hozó szerepének megvalósítása. A király
szerepének koncepcionális funkciói vannak, mind az eszmei üzenet, mind a
cselekmény szintjén. Egyrészt Endre ugyanúgy kerül az események
középpontjába, mint Bánk, másrészt az őt ért veszteség (szeretett hitvese
elvesztése) tragikus is. A negyedik felvonásban csak a szerzői utasításban
szereplő levél tartalma sajátos helyzetet teremt. Endre számára is
világossá válik Bánk igaza, Gertrudis bűnössége (visszamenőleges negatív
minősítés), megbocsát Bánknak, s csak a királyi hatalom elleni lázadót,
Petúrt bünteti meg. A tragédia tablószerű záró képe - a gyermekei mellett
térdelő uralkodó - a nemzete jövőjéért aggódó politikust ábrázolja.
Különös a tragédia címszereploje, Bánk sorsának alakulása. A tragikus
végkifejlet után nem a "nagyszerű halál" az osztályrésze, hanem az
összeomlás, a súlyos terhekkel megnehezült, értelmetlenné vált,
elviselhetetlen élet.
Szereplők:
Bánk
A tragédia címszereplője magányos hős, mint Antigoné vagy Hamlet. Tragikuma
azonban némiképp összetettebb, mint elődeié. Hiányzik belőle Antigoné
magabiztossága, elszántsága, határozottsága. Bizonytalan, mint Hamlet, de
nincsenek szövetségesei, társai. A békételenek éppúgy elvárják tőle a
cselekvést, mint Tiborc, s Melinda is inkább megbocsátást, segítséget vár
tőle. A hangsúly az "elvárásokon" van, Bánk kényszerhelyzetbe kerül.
Felelős politikus, s nem akar meggondolatlanul cselekedni, késlekedésének,
kétségeinek (Melinda és/vagy a haza) oka nem filozofikus probléma. (Igaz,
nem is egy szellem próbálja feladatának végrehajtására sarkallni.)
Döntésképtelensége, zavarodottsága hiányos ismereteiből,
tájékozatlanságából és az események szándékos (mások által előidézett) és
véletlen összekuszálódásából fakad. Zavartságának egyik kulcsjelenete a
harmadik szakaszban Bánk és Tiborc dialógusa. Bánk Melinda miatti
gyötrelmei közepette szinte alig hallja és érti a jobbágy szavait.
Nem akar addig cselekedni, míg meg nem győződik a királyné szerepéről, s
közben mindenki egyre sürgetőbben követeli tőle a cselekvést. A negyedik
felvonásban nyilvánvalóan nem azzal a szándékkal megy Gertrudishoz, hogy
felelősségre vonja. Maga is megjegyzi, hogy kész volt a távozásra. A
Gertrudis-szal való vitában emelkedik társadalmi szerepének és tragédiabeli
szerepének csúcsára. A gúnyos, rideg királynét nem megcsalt férfiként,
hanem az országáért felelősséget érző politikusként, "minden magyar
nevében" vonja felelősségre, viselkedése valóban "királyi". Végzetes
véletlen, hogy közéjük toppan Ottó, mert Bánk "kiesik szerepéből", dühében
már nem képes mérlegelni, meggyőződik Gertrudis bűnérol, megcsalatásában
való segítségéről. Az átkozódó, s valóban nem királyi módon viselkedő
Gertrudis gúnyolódásaira, sértéseire, s végül támadására dühödten válaszol,
bosszút áll, nem leszúrja, hanem - féktelen haragjában - "összeszúrkálja" a
királynét. Összeomlásának ez is oka, tette után rádöbben, hogy
cselekedetére nincs mentség. A királyi kegyelem, a bűn alóli világi (jogi)
felmentés semmit sem változtat helyzetén, a maga számára, saját erkölcsi
ítélete alól ez nem menti fel.
Bánk alakja nagyon összetett. Indulatos, szenvedélyes ember, Melinda érveit
nem veszi figyelembe, durván elutasítja, megalázza feleségét (második
felvonás). Gyanakvó, bizalmatlan: nemcsak Melindával, a főurakkal szemben
is. (Inkább vígjátékok jellemző szituációja, amikor kihallgatja és
félreérti (!) Ottó és Melinda, ill. Ottó és Gertrudis párbeszédét.) Könnyű
feldühíteni, először elzavarja Tiborcot (első szakasz), Bíberach-ot
életveszélyesen megfenyegeti (második szakasz), s a királyné
meggyilkolásában is nagy szerepe van hirtelen haragjának. Szenvedő típus,
bizonytalanságai önemésztő, moralizáló hajlamaiból is fakadnak.
Mindenképpen a jogszerűség fenntartására törekszik, a nyílt lázadást el
akarja kerülni. A királynéval való összeütközése sajátos hatalmi konfliktus
is. Bánk, a korabeli magyar törvények értelmében, valóban a király
helyettese, a királyné e tekintetben alattvalója. Fellépése jogos,
tragédiája mégis inkább "az ember tragédiája".
Gertrudis
A királyné méltó ellenfele Bánknak. Határozott, céltudatos, szigorú és
nagyravágyó (a negyedik szakasz elején Lükurgoszról, Szolónról elmélkedik).
Egészen a Bánkkal való vitáig királyi méltóság, fensőbbség jellemzi
magatartását. Fokozatosan válik ellenszenvessé. Melindával szembeni
viselkedése visszatetsző, a békítő követ, Mikhál elfogatása zsarnoki
logikára vall. Amikor Bánk felvilágosítja a köztük fennálló hatalmi viszony
sajátosságáról sértetten reagál, nem hajlandó elfogadni, de meg is ijed.
Vitájuk során egyre inkább hátrányba kerül ("Bánk! Mit akarsz velem?"), de
amint úgy érzi, hogy Bánk érvei igaztalanok (Melinda elcsábításában
játszott szerepe), azonnal visszatámad. Ottó megjelenése "átértelmezik"
sértéseit, a szülőföldjét sértő szavak (Bánk Ottóra szórt átkai) gyilkos
indulatot ébresztenek benne. Jelleme visszamenőleg is "minősítődik": Pontio
de Cruce levele és Mikhál is figyelmeztették a bajokra, s mivel az ezekre
adott válaszait ismerjük, világossá válik, hogy Gertrudis elvakult,
hatalomvágya kisszerű is.
II. Endre
Az ötödik felvonásig nincs jelen, de sokszor emlegetik nevét. Bánk a
királynéval folytatott vitában nagy és igazságos uralkodóként említi,
miközben azt is kimondja, hogy a magyarok csak miatta tűrik a merániakat.
Endre valóban bölcs és igazságos uralkodóként viselkedik, képes
felülemelkedni az őt ért sérelmen, megkegyelmez Bánknak. Ezzel nemcsak
erkölcsi nemességét bizonyítja, hanem azt is, hogy elismeri Bánk
cselekedetének jogszerűségét, a törvények szellemének megfelelő voltát.
Képes különbséget tenni a törvényszegés (Petúr) és a törvénynek megfelelő
viselkedés (Bánk) között. Szerepének hangsúlya, a szerző korának szóló
üzenet: a magyarságnak egy igazságos és jó királyra van szüksége, a
hatalmaskodó idegen elott azonban nem hajlik meg.
A cselekményidő megfelel a történelmi időnek, s megfelel a dráma időbeli
követelményének is, a történet 1213. szeptember 27-28-án játszódik. A mű
helyszíne a királyi udvar, valószínű, hogy a valós helyszín az esztergomi
királyi vár.
Melinda
Melinda tragikus sorsú áldozat. Katona szép, nemeslelkű, de saját sorsába
beavatkozni nem tudó nőalakot teremtett Melinda személyében. Szereti és
tiszteli férjét, vele szemben alázatos is. Ottóval szembeni viselkedése
büszke, határozott. Erkölcsi tartása, férje iránti szerelme lehetetlenné
teszik, hogy Ottó elcsábítsa. Büszkesége és férjének viselkedése vezet
megőrüléséhez, az őt ért gyalázatot nem képes elviselni. Halálhíre már nem
változtat Bánk reménytelen helyzetén, de összeomlását véglegessé teszi.
Megölése dramaturgiai szempontból sem lényeges, hisz Ottó gazemberségét ez
a tette már nem fokozza. Halála inkább megváltás, "bűne" alóli
megszabadulás. Jelenéseiben talán a két legfontosabb a harmadik szakasz
elején, a szobájában folytatott párbeszéde férjével, és Gertrudis-szal
folytatott dialógusa a negyedik szakaszban. Bánk előtt megalázza magát,
bocsánatáért esedezik, s bűntudatot érez. A királynéval szemben a sértett
büszkeség és a megalázottak keserűsége szólal meg, s viselkedése azt
sejteti, hogy Gertrudisnak része van megbecstelenítésében, a cselszövésben
("El ezzel a szennyes kézzel!").
Izidóra Melinda "párja", ő is Ottó áldozata. Szemben Melindával inkább
szerencsétlen. Legfontosabb jelenete a negyedik szakasz elején Gertrudis-
szal folytatott párbeszéde. Egyrészt értesíti a királynét Bánk ittlétéről
és Ottó számára oly megalázó tetteiről.
Ottó
Ottó személye az, aki nem azonos a feltételezhető, igazi csábítóval. A
valóságban Gertrudis másik öccse - Berthold, kalocsai érsek - lehetett a
csábító, de Katona tisztában volt azzal, hogy a cenzúra nem engedné át
művét, ha egyházi személy ilyen szerepben jelent volna meg muvében. Ezért
választotta erre a szerepre Ottót, aki Gertrudis apját követte a merániai
trónon. Ottó a dráma legellenszenvesebb alakja, nincsenek pozitív vonásai:
aljas, hatalmaskodó, hazug, gyáva. Gertrudis is megveti. Bizonyos
értelemben minden hozzá is kötodik. Eléri, hogy Melindát az udvarba hívja a
királyné, csellel elcsábítja szerelmét, később a számára terhelő
bizonyítékokkal rendelkező tanúkat (Bíberach, Melinda) megöli. Megtestesíti
mindazt, amiért a békételenek lázadnak. Aljassága, nevetséges gyávasága
(elfut Bánk elől) lehetetlenné teszi, hogy ő váljon a mű negatív hősévé, de
hozzájárul Gertrudis halálához. Jellemének negatívumait árnyalja Gertrudis
udvarhölgyével, Izidórával szembeni viselkedése is.
Bíberach, Ottó (költött) lovagja, klasszikus cselszövő (mint Jago, vagy
Schiller Wurm-ja), de a békételenek számára is fontos híreket hoz. Azt
hiszi, hogy "lavírozása" később jutalmat hozhat számára. Segít Ottónak, azt
hiszi, hogy túljárhat Ottó eszén, s végül áldozata lesz. Tévedéséért súlyos
árat fizet, megbánása késeinek tűnik. "Lézengése" jelképes, nemcsak hazája
nincs, erkölcsei sincsenek. Cinikus okossága Ottó fölé emeli.
Petúr bán és a főurak
Petúr is ellenszenves figura, bizonyos értelemben Bánk negatív ellenpólusa.
Belőle hiányzik a nagyság, az átgondoltság, képes lenne a trónörökösök
elleni merényletre is. Tulajdonképpen viselkedése etikátlan: ellenfeleiről
csak rosszat képes feltételezni, Bánkot úgy kényszeríti a lázadásban való
"részvételre", hogy elhallgatva előle az információkat, csak a különleges
jelszót közli vele, ennek pedig nem más a funkciója, mint Bánk megzavarása
(a főhős - többek között - emiatt hiszi azt, hogy mindenki tud Ottó és
Melinda viszonyáról). Ügyes szónok, tudja befolyásolni, szavaival
irányítani az embereket. Idegenekkel szembeni bizalmatlansága, gyűlölete
nemcsak a merániaiaknak szól, ő is az események egyik mozgatója.
Mikhál és Simon, Melinda bátyjai, szerepük moderátor-szerep. Egyrészt a
lázadókkal tartanak, maguk is tisztában vannak a merániaiak bűneivel,
ugyanakkor idegen származásuk óvatosságra is inti őket. Mikhál tevékenyen
próbál beavatkozni az eseményekbe, de követjárásának sikertelensége saját
ügyetlenségének is köszönhető (negyedik szakasz). A második szakaszbeli
párbeszédük megható hazafiúi vallomás. Myska bán és Solom is a békítők közé
tartoznak, szerepük a király "jelenlétének biztosítása", Myska menti meg a
király gyermekeit a betörő lázadók elől.
Tiborc
Érdekes alakja a drámának Tiborc, az öreg parasztember, a kissé idealizált,
nemeslelkű, büszke jobbágy. Katona olyan népi figurát teremtett
személyében, mely legendává vált. Tiborc nem hunyászkodik meg, nem
viselkedik szolgaként. Átérezve helyzetének jelentőségét, nem csak a maga
nevében beszél. Az egész magyar nép nevében kér segítséget a szenvedések
enyhítésére. Panasza, vádjai "fölébresztik" Bánkot, jelentős szerepe van
Bánk cselekvésre késztetésében. Panaszkodik, sorolja a jobbágyságot sújtó
sérelmeket, de nem lázadó. Később, mint Melinda kísérője és Melinda
halálhírének hozója bukkan föl, különös, hogy Bánk kísérőjeként Gertrudis
szobájában is megjelenik.