[pic]Tonio Kröger és Hans Hansen életszemlélete Thomas Mann: Tonio Kröger című műve alapján Az életfelfogás, életszemlélet az élet céljáról, az emberi kapcsolatokról, a társadalomról és a világról vallott nézetek összegzôje. Az írók általában saját gondolataikat, nézeteiket, érzéseiket adják át műveik szereplőinek, és ha nem is mindig, de néha burkoltan fejezik ki mondanivalójukat. Tonio Kröger esetében szerencsésnek mondhatjuk magunkat: a főhőst monológjaiból szinte kívül-belül megismerhetjük. Nem így Hans Hansent, akivel csak a mű elején és végén találkozunk, akkor is csak futólag. Ennek alapján elmondhatjuk, hogy a fô hangsúly Tonio jellemvilágára helyezôdik. E kiegyensúlyozatlan helyzetben a két szereplô összehasonlítása mégis lehetséges, hiszen környezetükben rendkívül sok közös fedezhetô fel. Hans és Tonio gazdag, megbecsült családból származik, ráadásul egyidôsek. Így könnyebb követni és összehasonlítani életszemléletüket: Hans Hansen világszemléletét csak sejteni lehet, hisz Thomas Mann csak gyermekként mutatja be, míg Toniot fôképp felnôtt korából ismerjük (ez persze érthetô, hiszen ô a fôszereplô). Bár a mű végén még felvillan Hans egy nôvel az oldalán (aki nem más mint Ingeborg Holm, fôhôsünk egykori szerelme), de beszélni egyiküket sem halljuk. Hans Hansen egy kisportolt testalkatú, úszni, lovagolni szeretô kisfiú (mármint a mű elején), akit rengeteg ember állít meg az utcán. Tanárai is közvetlen hangnemben társalognak vele ("Fiam"), hisz rá büszke lehet az egész város. Kitűnô tanuló, mindig sok ember veszi körül, akikkel jól érzi magát. Ez természetes, hisz az emberek többsége gyűlöli a magányt és csak ezért imádja a társaságot. Talán ez a társadalmi (iskolai) elismerés utáni vágy, a kivetettségtôl való félelem az, ami annyira hajszolja, hogy képes érte feláldozni barátja jókedvét. Látja, hogy mennyire rosszul esik Tonionak, ha Krögernek szólítják, társaságban mégis ezt teszi. Hans azt az életet élte, amit a gazdag szülôk elvártak gyermekeiktôl. Kiemelkedett az átlagból mint sportoló, mint tanuló egyaránt, és feltételezhetô, hogy tovább vezette a "már emberöltôk óta" a család tulajdonában lévô fatelepet. Ez csak feltételezés, bár nem valószínű, hogy szülôvárosában maradva másba (új üzletbe) kezdett volna. Érdeklôdési köre kimerül abban, amit a szülei ítélete és a kor elvárt tôle. Igazából meg se próbált önmaga lenni. Elfogadta amit az élet nyújtott neki, de nem voltak nagyratörô álmai, mint Tonionak. Hans Hansen élte az átlagember átlagéletét. Volt pénze, családja, tekintélye. És kell-e ennél több egy embernek? Eme kérdésre Tonio Kröger figurája adja meg a választ: igenis léteznek olyan emberek, sôt kellenek olyan emberek, akiket nem elégít ki a léha, semmi különöset nem nyújtó élet, és meg akarják azt változtatni. Tonio Kröger Hans Hansen tökéletes ellentéteként jelenik meg a színen. Nem sportol semmit, nem jó tanuló, és ezért (bár ô is gazdag családból származik) nem kapja meg a társadalomtól mindazt a körülölelô szeretetet, amit Hans megkap, igényel. Toniot az élettôl különcsége is elválasztotta: ô az egyetlen, aki ír, aki bármilyen alkotó, művészi akarattal, hajlammal bír. Már gyermekkorában (művészként) egy felsôbbredű pontra helyezkedett, és onnan vizsgálta környezetét. Fájt neki, ha megbántották, de kegyesen mindig megbocsátott. Ô képviseli a magasabb rendű gondolkodót, a nagybetűs EMBERT, aki jóakarásának következtében önmagát sanyargatja, emészti. Minduntalan elérhetetlen célokat kerget, fellegekben jár: Nem veszi észre az ügyetlen kislányt aki szereti, mert bele van bolondulva Ingeborg Holmba. Örökösen elvágyódik valós énjétôl, Hansra és Ingeborgra akar hasonlítani, de soha sincs hozzá elég ereje, hogy kitörjön önmagából. Ez az elvágyódás termékenyíti meg lelkét, ebbôl a képtelen helyzetbôl meríti mindazt az erôt, ami a művészethez, alkotáshoz szükséges - legalábbis ezt vallja Lizavétához írt levelében. Tonio egyáltalán nem élt. Állandóan a művészek tekervényes, sanyargató útját járta, és ennek következtében egyszerűen lemaradt az életrôl: A társadalom szemében is csak egy szürke folt volt. Ez a tény leginkább a társasági (tánc) jeleneteknél érzékelhetô: a való világban csetlik, botlik, mindenki csak kineveti, vagy (amint azt Jimmerthal tette) egyszerűen keresztülnéznek rajta. Ezen "biztatásokra" lépett Tonio a tiltott ösvényre : ki akart szállni a nagy játékból, az életbôl, s bár nem ölte meg magát, a külvilág számára halott volt, hiszen saját személyiségét nem hagyta megöletni. Barátja, Hans elfogadta a világot úgy, ahogy van, míg Tonio megpróbált rajta változtatni. Tulajdonképpen mindannyian egyszerre szeretnénk Hansok és Toniok lenni: szürkék és mégis színesek. Ahogy ez a műbôl kiderül, ez sajnos lehetetlen (pl.: a versíró katona történetében). Véleményem szerint Thomas Mann helyesen ismerte fel a hétköznapi és művészvilág mai napig is meglevô viszályát. A Tonio Kröger egy olyan alkotás, amely képes elmagyarázni a laikusnak is e kettôs világ lényegét, és a novellán belül a legjobban a két kiemelt szereplô jelleme segíti ezt megértetni.