Radnóti Miklós  (1909-1944)                  TÉTEL
Eclogák
Radnóti lírájának tartalma és lényege  az  utolsó  éveiben,  a  küzdelem  az
embertelenség ellen, a  költészet  eszközeivel.  Az  idill  és  a  halál,  a
szabadságvágy és a bezártság  ellentéte szólal meg  Radnóti  ecklogáiban.  A
költőt 1937-ben felkérték, hogy vegyen részt Vergilius  eklogáinak  magyarra
fordításában. A kilencediket fordította le. Ezek után  maga  is  alkalmasnak
érezte  ezt  a   formát   arra,   hogy   kifejezze   az   embertelen   kort,
boldogságvágyát   és   veszélyeztetett   helyzetét.   Ezekben   a   pásztori
költeményekben a  költő  idillikus  érzése  tragikus  tudata  egységbe  forr
össze.
Radnóti eklogái afféle "háborús idillek" a háború borzalmai között, a  békés
élet szépségeit őrzik. A megsemmisíthetetlen művészet és a szellem  erejével
szegül szembe a barbásággal.
Az Első eklogája közelíti meg legjobban  a  virgiliusi  mintát.  Párbeszédes
hexameteres költemény. A pásztor és a költő folytat párbeszédet  a  versben.
A költő két énje kérdez  és  válaszol.  Bukolikus  idillként  indul  a  vers
(pásztori idill), az ébredő természet nyugodt boldog szépségét írja  le.  De
már érezhető a kiábrándulás hangja. Hamis ez a tavasz, nem igazi: a  fagyott
tócsa ellenségesen "vicsorít". Ezekben a  természeti  képekben  érezhető  az
embertelenség,  a  kegyetlenség  szörnyűsége.  A  pásztor  kifejti  a  világ
szomorúságát, annak okait.
A vers a megbékélés idilli hangulatával  zárul.  Radnóti  csak  3  év  múlva
folytatja az eklogákat. Számozás szerint 8 eklogát írt,  igaz  10  eklogából
álló vers ciklust tervezett, de korai halála ezt lehetetlenné tette.
A Töredék címet kapta az az eklogája mely állítólag elveszett. Ezt  a  címet
a kiadó adta neki. Végig múlt időbe szól  a  vers.  hiteles  leltárt  készít
arról a világról, ahol helyet cserélt a jog és a jogtalanság, az igazság  és
a hazugság. Vagyis minden érték a visszájára fordult. A  költőből  kirobbant
az indulat, csak tényeket közöl. Hiányzik a békés élet bukolikus idillje.
A  hetedik  ekloga  a  lágerben  született  verse.  Részletesen   leírja   a
fogolytábor körülményeit. Hitet ad neki  az  emlékezés,  valójában  bizalmas
beszélgetést folytat a feleségével, akit a képzelet maga mellé  varázsol.  A
hangulat félelmetes, sejtelmes, összemosódik a valóság és az álom,  a  tábor
és az otthon, a jelen és a  múlt.  Ahogy  esteledik  láthatatlanná  válik  a
szöges  dróttal  beszegett  tölgykerítés.  A  szabadság  illúzióját   kelti.
Hasonló képpen szabadul fel a képzelet, ami haza  indul,  az  otthoni  tájak
felé. De aggódó félelem tölti el, hogy van-e még hazaváró  otthon  menedéke?
A kérdő mondatában szorongás érezhető. Rákérdez a  költészet  értelmére  is.
Érdemes-e verseket írni, ha már nincs aki megértse őket. Ellentétbe kerül  a
nyomasztó valóság, az álom és az álmodozás.
Az erőltetett menet 1944 szeptember 15-én készült. A  munkatábor  foglyai  a
kétségbeesés és a remény között hányódtak. Ez a  lelki  állapot  érezhető  a
versben, ami drámai feszültséget okoz. A költő  két  énje  egymással  szembe
kerül. Az egyik még reménykedik a másik inkább, ott maradna az árok  szélén.
A vers 4 mondatból áll. Az elsőben a kiábrándult  pesszimizmus  szólal  meg,
értelmetlen az élethez tovább ragaszkodni. A második mondat, a  kétségbeesés
szétzúzza a reménykedés érveit, kiszolgáltatottságot érzékeltet,  nincs  már
hova hazatérni. A harmadik  mondat  a  vers  forduló  pontja,  fel  ébred  a
remény, az otthon vonzó idillje, a hazatérés ábrándja. Békésen  szemlélődik,
felidézi  a  szerető  hitves  törékeny  alakját.  A   negyedik   mondat   az
elszántságot tükrözi "de hisz lehet talán még?". Mégsem rombolt  talán  szét
mindent  a  háború.  Az  utolsó  sor  már  a  túlélés  határozott  szándékát
sugározza.