Korkép és költői morál-Radnóti Miklós Kortárs útlevelére című versének elemzése Lírai műelemző írásbeli érettségi tétel - Írta: Horváth Péter "S mert ideges még egy vadászati hírt is elolvas, pedig egyáltalán nem vadász. Sőt." Eaton Darr A képzeletbeli angol költő versei fiktív műfordítások, valójában Radnóti Miklós eredeti költeményei: Eaton Darr nevét visszafelé olvasva Radnóti Miklós nevét kapjuk. Az ok, ami miatt írásom mottójául választottam világos, esszenciálisan hordozza magában ez a sor mindazt, ami egy korszak szellemiségét határozta meg, ami ott vibrál Thomas Mann prózájában, és ami felfedezhető József Attila lírájában is: a fenyegetettséget. Az európai szellemiség, ami alapvetően a keresztény erkölcsi renden, a görög filozófián és a római jog több ezer éves hagyományain épült fel, a XX. század elején a létét fenyegető kihívás elé került. A fasizmus és a nácizmus szembefordul mindazzal, amit az európai polgár ( polgár alatt itt egy szellemiség iránti elkötelezettséget értek ) értéknek tart: az egyén és közösség harmóniáját tiszteletben tartó individualizmust, a liberalizmust, a széleskörű toleranciát. Magasabb rendű erkölcsiséget és új közösségi eszményt hirdet, ami valójában a legalantasabb állati ösztönöket szabadítja el, a Barabások világát valósítva meg. A létét veszélyeztető közegben az európai szellemiséget, a humanizmust megtestesítő költő egyetlen lehetősége az önvédelem, a harc. Radnóti Miklós lírájának, sőt életének tartalma és lényege ez, küzdelem a költészet, az intellektus eszközével a megtébolyult embertelenség ellen. A mű nem tartozik Radnóti Miklós legismertebb művei közé, de a költő egyéniségét, egész belső világát éppúgy kifejezi, mint az utolsó hónapok megrázó erejű nagy versei. Minden sor Radnótit reprezentálja: rá vall és róla vall a költemény, verse karakterének és világképének megnyilatkozása. Ám meglepő, hogy milyen korai a vers, első abban a sorban, amit a Járkálj csak, halálraítélttel, az Első eclogával és a Töredékkel lehetne leírni. 1934-ben íródik, abban az évben, amikor a szegedi tudományegyetemen a bölcsésztudományok doktorává avatják "summa cum laude" minősítéssel. Doktori értekezését - Kaffka Margit művészi fejlődése - a Szegedi Irodalomtörténeti Intézet, majd a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma adja ki. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumával, a Juhász Gyula által teremtett szellemi bölcsővel a fiatal Radnóti kapcsolata nagyon szoros, így lesz e "növelő közösség" a címzettje a versnek, hisz hasonló gondolkodású művészek között bizton meghallgatásra találhat. A vers részletes elemzése előtt megkerülhetetlen a cím értelmezése, hisz a legfontosabb támpontokat, orientációt adhatja a mű interpretácójához: Kortárs útlevelére. Radnóti versét a legtágabb közeghez címzi, nem árnyalva semmiféle érzelmi szállal. Így válik a megszólított kör a legáltalánosabbá, amely nem korlátozódik nemzetre, vallásra, eszmei vagy művészeti hovatartozásra. A kortárs szó csupán egy irányban kötött: az időben. E szerint kortárs mindenki, aki az adott időszakban él és eszmélni képes, aki átéli mindazt, amit Radnóti, ennélfogva ért bizonyos érzéseket, jelenségeket kimondatlanul is. Így válik egyetemessé, mindenkihez szólóvá a vers. A címben szereplő második szó az útlevél, amit utazáshoz használunk, amely elengedhetetlen az idegenben való tartózkodáshoz. Véleményem szerint az idegen közeg, ahol a vers elválaszthatatlan lesz lényünktől, a jövő. A vers legfontosabb szervezőeleme a lehetséges magatartásformák, attitűdök megjelenítése, természetesen a nevelés szándékával. A létezés nem enged Radnóti számára semmiféle megalkuvást, az ő szemléletében mindannyian választási kényszer előtt állunk, ahol erkölcsileg egyetlen lehetséges alternatíva létezik. Szigorú önmagához és mindannyiunkhoz, ebben a korban mindenki számára egy igaz ösvény létezik, amit meg kell találni. Az első részben Radnóti sajátos költői hangvétele sejtelmes, nyugtalanító hatást kelt, pillanatokra József Attila Levegőt! című versének sorai rémlenek fel, melyek ugyanezt a fenyegetett léthelyzetet hivatottak érzékeltetni. A surran, sötét, villanva, fáj szavak egyértelműen negatívan minősítik a vadmacska képébe implantált létformát. A költő számára a létezés természetes része az erkölcsi kiállás, a bennünk elő erkölcsi értékrend felvállalása. "Surranva kell most élned itt, sötét / vadmacskaként, ki néma hittel ugrik / és karmol is szörnyen, tíz feszes körömmel, / ki hogyha alszik, félig alszik és / szembehasal a vésszel akkor is / s villanva eltűnik, ha fáj a küzdelem." A vadmacskává, kvázi vadállattá vált személyiség tökéletesen alkalmazkodott az embertelenné vált léthez, átlényegül a környezet által meghatározott lehetőségek hatására. Surranva, megnyugvás nélkül él, örökös harcot vívva a puszta létezéséért, feladva annak lehetőségét, hogy alakítson világán. Az egyetemes emberi szellemiség számára talán ez a megalkuvás a legveszélyesebb, hisz ez a létezés a puszta fizikai egzisztencia, megfosztva annak szellemi teljességétől. A sárral való azonosítás miatt talán ennél is visszataszítóbb a teljes megadás lehetősége. Itt nem is létezik a cselekvés lehetősége, csupán az áldozat szerepének engedelmes felvállalása, a békés mártíromság lehetősége. Lehelletfinom Radnóti iróniája, amely belengi a sorokat. Gúnyos, szánakozó mosollyal beszél arról az embertípusról, aki számára "becses" emlékké válik a megaláztatás, amely a jövőben csak a piaci pletykákban élhet tovább. Mindkét magatartástípus közös jellemzője a betagozódás, a passzivitás, az embertelenné vált világ elfogadása. Ám mindez - és erre figyelmeztet a közbeékelt háromsoros - önbecsülésünk, önértékülésünk feladásához vezet. "Ha ezt követed, élhetsz valahogy, / bólinthatsz meleg ételek fölött / és az esti csöndben leköpheted magad!" A fizikai létezés lehetőségei adottak, de a leszálló esti csöndben, az önreflexió perceiben születő felismerés az önutálat. A félelem szülte gerinctelenséggel lehetetlen együtt élni maradandó személyiségtorzulás nélkül. A lezáró rész az emberi és művészi helytállás zavarba ejtő - hisz akár a legnagyobb áldozatokat követelheti - és mégis kötelező példája. Radnóti a meggyőzés retorikai eszközeit felhasználva állítja az egyetlen lehetséges emberi reakciót az erkölcsöket lezüllesztő, mocskoló kor ellen: a lázadást. Hisz ez adhat értelmet az első fürdőnek, az egész emberi létezésnek. Ezen emberi választás ára is rettenetes, amiért kizárólagos kárpótlást csak a jövő adhat. Az a jövő, ami csak ezen egyetlen kiállás talaján jöhet létre, teremtődhet meg: "Gondold el! hogyha lázadsz, jövendő / fiatal koroknak embere hirdet / s pattogó hittel számot ad életedről; / számot ad és fiának adja át / emlékedet, hogy példakép, erős fa / legyen, melyre rákuszhat a gyönge növendék!"