Örkény István (1912-1979) 1912-ben született Budapesten. A Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd vegyészmérnöké és gyógyszerészi oklevelet szerzett. A háborúból 1946-ban tért vissza. Az 1951-ben elkészült Házastársak című sematikus regényét nagy elismeréssel fogadták, de az 1953-as Lila tinta elbeszélése körül nagy vihar támadt. A '45 utáni magyar irodalom talán legtöbb nemzetközi elismerést és ismertséget szerzett alakja. Viszonylag hosszabb pályakezdés után a Tóték és a Macskajáték kisregény, majd dramatizált változatával került a XX. századi magyar irodalom élvonalába. Örkény legsajátosabb írói vonása a groteszk ábrázolásmód. A groteszk mint világszemlélet, ábrázolási módszer a romantika korában nyert polgárjogot, összefüggésben az egység szétesésével, az értékbizonytalansággal. Boris Eichenbaum Gogol novellisztikája kapcsán fogalmazta meg híres elméletét, mely szerint a groteszk ábrázolás lényege, hogy az író sajátos, öntörvényű világot teremt, melyben nem érvényesek a valóság törvényei, az önmaga ellentétébe átcsapó értékrend válik jellemzővé. Örkény a később Egypercesek címmel összegyűjtött rövid történetei kapcsán is megfogalmazza saját groteszk-felfogását. Értelmezésében a groteszk a hétköznapi nézőpont megváltoztatása, mely révén a világ jelenségei, az emberi magatartásformák új arcukat mutatják, egyszerre láttatva ily módon a dolgok színét és fonákját. A kis- vagy minimálpróza nem Örkény leleménye (Kafka meséi, Karinthy humoreszkjei), az Egyperces elnevezés viszont az író leleménye, melyben a közlés minimuma áll szemben az információ maximumával, azaz a befogadás teljességével. A Használati utasításban meg is magyarázza Örkény a műfaj létjogosultságát; ironikusan, önironikusan utalva a rohanó időre, a megváltozott olvasói szokásokra stb. Az Egypercesek tematikája változatos. Többnyire archetipikus emberi szituációt felvázolva szólnak a történetek a XX. század elidegenedett emberéről, a történelem és társadalom tragikusan viharos, a hétköznapi ember számára követhetetlen változásairól stb. Tóték: Kisregény, 1964-ben írta Örkény. A második világháború folyamán egy hegyvidéki faluban Tót Lajos tűzoltóparancsnok és családja vendégül látja az orosz fronton katonáskodó fiuk parancsnokát, egy őrnagyot, aki szabadságra érkezik haza. Tóték abban reménykednek, hogy megnyerik az őrnagy jóindulatát, és így biztonságosabb beosztást szerezhetnek a fronton fiuknak. A tiszt idegeit azonban igencsak megviselte a partizánok ellen viselt háború, és kívánságaival teljesen átalakítja a család életét. Tóték állandóan a kedvébe járnak, csak a regény végén lázadnak fel. Tót Lajos a dobozkészítéshez használt hatalmas margóvágóval négy darabra aprítja a visszatérő őrnagyot. A műben a helyzet képtelenségét fokozza, hogy az olvasó már az elbeszélés elején megtudja: a fiú, Tót Gyula zászlós halott, a család áldozat vállalása tehát teljesen értelmetlen. Tóték azonban ezt nem tudják. Örkény a regényt drámai formában is feldolgozta, és a darabot a Thália Színház mutatta be 1967-ben. Weöres Sándor (1913-1989) A magyar líratörténet egyik legnagyobb alakja. Hét évszázad magyar költészetének összegzője, betetőzője. Megítélését, értékelését nehezíti azonban irodalmunkban szinte példa nélküli terjedelmessége életművének, illetve világképének sokfelé való elágazása. Próteuszi költőnek nevezik, aki minden hangnemben és versformában egyként magas színvonalon képes alkotni. Világ- és művészetfelfogására nagy hatást gyakorolt Várkonyi Nándor, aki az ősi mítoszokkal ismertette meg, Fülep Lajos és Hamvas Béla, akik az univerzális gondolkodás, illetve a keleti filozófiák befogadására ösztökélték. Weöres költőideálja a személyiségétől megfosztott poéta, aki éppen önmaga korlátaitól megszabadulva képes átélni az idő végtelenségét és a világ egészét. Elévülhetetlen érdemei vannak az ún. gyermekköltészet megújításában. A Rongyszőnyeg, illetve a Magyar etűdök eredetileg nem a gyermekek számára készültek, hanem a költészet lehetőségeit tágító rím- és ritmusjátékok, melyek aztán szerencsésen a legifjabb nemzedék számára jelentették és jelentik az első és meghatározó találkozást a művészettel. Megfosztja a "gyermekverseket" a didaxistól, a gügyögéstől, a leereszkedéstől. Látásmódja a gyermeki természetességet idézi, mely közel áll a szürrealizmushoz, a groteszkhez és abszurdhoz. Rongyszőnyeg 99. Valse triste Az éjszaka csodái Merülő Saturnus A T.S. Eliot emlékének ajánlott vers eredeti tisztelgés a nagy angol költő előd, kortárs versfelfogása és világképe előtt. A műfaj, illetve a beszédhelyzet drámai monológ, Eliot kedvenc megszólalási módja. A vers üzenete az emberi történelemmel, törekvésekkel szembeni mélységes pesszimizmust sugallja. A teleologikus történelem- és kultúrafelfogással szemben Weöres - Várkonyi és Hamvas hatására is - úgy látja, hogy az őskezdetben meglévő aranykort a fokozatos és megállíthatatlan hanyatlás időszaka követte, s a mélypont a XX. század. Weöres végigviszi a versben az egyes történelmi korszakokat, benne az erőszak és haszonelvűség megnyilvánulásait, egészen a nyájjá, falkává váló emberiség látomásáig. A sokféle archetípusból megformált (ószövetségi próféták, Krisztus, Zarathustra) költő alakjára nincs szüksége a pusztulás felé haladó emberiségnek, pontosabban az erkölcsi-eszmei vezetőjétől, irányítójától elszakadt emberiség szükségszerűen halad a pusztulás felé. Pilinszky János (1921-1981) Budapesten született értelmiségi családban. A piaristáknál tanul, majd jog- és bölcsészettudományt hallgat, '38-tól publikál. '44 őszétől katona, a háború végi zűrzavarban csapattestétől elszakadva szemtanúja a harbachi koncentrációs tábor felszabadításának. '46-'47-ben az Újhold munkatársa. A hallgatás éveit követően '57-től az Új Ember munkatársa. A '60-as évek második felétől többször jár külföldön, s világszerte az egyik legismertebb magyar költő. Költészetét meghatározó életrajzi tények: 1.) A gyermekkori vakációkat a nagynénje által vezetett leányátnevelő intézetben töltötte. Itt tanulta meg a minden emberi jelenséggel szembeni alázatot és megértést. 2.) Másik nagynénje betegsége folytán felnőtt korában sem tudott normálisan beszélni. Tőle tanulta meg a locsogás elvetését, a megszólalás, az artikuláció lelki és fizikai gyötrelmét, de egyúttal fegyelmét is. 3.) A koncentrációs tábor élménye. Pilinszky a század botrányának nevezte a megsemmisítő táborok létrejöttét. Egész életében nem szabadult ettől az élménytől. Költészetének, világképének eszmetörténeti-filozófiai háttere: 1.) A katolicizmus kérdése Önmeghatározása szerint: "Én költő vagyok és katolikus". Azaz elhatárolja magát a kegyességi, ájtatossági, vallásos költészettől, s különválasztja a művészetet a hitbeli-vallási meggyőződéstől. Ugyanakkor költészete katolikus a szó eredeti értelmében, amennyiben a század egyetemes kérdéseit, problémáit veti fel, s azokra egyetemes érvénnyel akar válaszolni. Költészete katolikus abban az értelemben is, amennyiben legfőbb témakörei - a bűn, a szenvedés, a megváltás - egyúttal a dogmatika és az üdvtörténet problémái is. 2.) Főleg korai költészetére hat az egzisztencializmus, az ember tragikus világba vetettségének gondolata. 3.) Nagy erővel hat rá Simone Weil bölcselete. A haláltáborokat is megjárt filozófusnő elveti a legfőbb kérdésekre eddig adott válaszokat, félresöpri a filozófiatörténetet, s újra felteszi a legalapvetőbb kérdéseket. Ez a szent naivitás ragadja meg Pilinszkyt. 4.) Nagy hatással van Pilinszkyre Dosztojevszkij világa, elsősorban istenkereső-pokoljáró hősei, akik rendkívül széles spektrumban keresik az igazságot. Zoszima Sztarec, Aljosa Karamazov alakján kívül az 'Ördögök' hőse, Sztavrogin bukkan fel többször verseiben. 5.) Az Újszövetségből különösen a szenvedéstörténet, a Jelenések könyve és a példabeszédek ragadják meg. "Minden igazi mű a tékozló fiú történetének megismétlése". Stílusa, nyelve: Költészetének hatása részben nyelvének rendkívüli tömörségével, s ebből fakadó művészi erejével magyarázható. A nyelv mint filozófiai és művészi probléma a XX. században került előtérbe. Ennek társadalmi-politikai okát George Steiner abban látja, hogy az a nyelv, mely képes volt közvetíteni és hitelesíteni az embertelenséget, az szükségképpen kompromittálódott és alkalmatlan az ellenkezője hirdetésére. Adorno szerint Auschwitz után nem lehet verset írni. A század költészetében a nyelvprobléma kihívására két válasz születik. Az egyik a locsogás, mely a posztmodern szövegalkotásban teljesedett ki, a másik a költészetnek a csönd, az elhallgatás felé való közelítése. Ezeken túl Pilinszky törekvése, hogy megtisztítsa a szavakat a rájuk rakódott irodalmi asszociációktól, felidéző voltuktól, s helyette a szavak megnevező funkciója kerüljön előtérbe. Költészetének korszakai: 1.) Az egzisztencializmus problémaköre, a magány, a jéghideg űr motívuma, mely József Attila kései költészetével mutat rokonságot. 1946. - Trapéz és korlát című kötet. 2.) A megváltatlan ember tragikuma, a szenvedéstörténet és a lágerélmény egymásbajátszása. 1959. - Harmadnapon; 1970. - Nagyvárosi ikonok 3.) A megváltott ember gondolata, katolicizmusának felerősödése. 1972. - Szálkák; 1974. - Végkifejlet; 1976. - Kráter Bár történtek újra- és átértékelő gesztusok, költészetének legértékesebb része az '59-es Harmadnapon, annak is Egy KZ-lager falára ciklusa. A Pilinszky-vers építkezése és képstruktúrája: Az Egy KZ-lager falára ciklus meghatározó verseiben Pilinszky egybemontírozza a szenvedéstörténet motívumait a lágerélmény képeivel. Ez adja a versek feszültségét, egyúttal üzenetét is: a század botránya valójában a jézusi passió megismétlődése, mint ahogy a XX. század emberének tragikus magánya és a szenvedéstörténet visszfénye. Francia fogoly (1947.): A magyar költészetben népszerű, s kissé lenézett műfajt, az életképet újítja meg Pilinszky. Valójában kettős dráma zajlik le a versben: az epikus módon elmesélt történet a fogolytáborból szökött francia rabról és a másik, a lírai én, az emlékező drámája, aki a látott élménytől, az emberi esendőség és kiszolgáltatottság látványától nem tud szabadulni. Ravensbrücki passió (1959.): A cím egyszerre általánosít és konkretizál, s ily módon a rab kivégzés előtti utolsó pillanatának ábrázolása mindenfajta szenvedés magábasűrítője és jelképe. Pilinszky nem a halált jeleníti meg, azt az utolsó versszak hétköznapi sorai szinte csak mellékesen jegyzik meg. Ami a költőt érdekli, az a halállal való szembenézés pillanata, a végtelen magány, mely borzasztóbb és tragikusabb a fizikai halál hirtelen bekövetkezténél. Harmadnapon (1959.): A passió és a megsemmisítő-tábor egymásbajátszása nem fejeződik be a tragikum kimondásával, hanem Pilinszkynél ritka módon a feltámadás reményét sugallja. Négysoros (1956.) Agonia Christiana Egy KZ-lager falára (1950.) Harbach 1944 (1946.) Apokrif (1956.): A Pilinszky-világkép nagy, összefoglaló verse. A cím a nem kanonizált iratra utal, műfaját tekintve valójában apokalipszis, a végítélet személyes leírása. Az atomhalál képei keverednek a lágerversekből ismert motívumokkal, az individuum kozmikus magányának képeivel a kései József Attila hangját is idézve. A második rész szervező gondolata a tékozló fiú példázatára épül, egyszerre a hazatérés reményét és reménytelenségét sugallva. Ugyanitt bukkan föl az emberi kommunikáció lehetetlenségének problémaköre, a szó, a beszéd elégtelensége. A harmadik egység Isten és ember viszonyával foglalkozik talányosan. Egyszerre értelmezhetjük elidegenedett kapcsolatként, passzív viszonyként, s hangsúlyozhatjuk a sor elejére vetett állítmányt is, azaz a kapcsolat meglétét. Utószó Pierre Emmanuelnek In memoriam F.M. Dosztojevszkij (1973.) Sztavrogin elköszön Sztavrogin visszatér Költemény (1974.) Infernó József Attila Karinthy Frigyes Karinthy a Nyugat első nemzedékének kiemelkedő alakja. Budapesten született 1887. június 25-én, Apja a Ganz-gyár képviselője volt. Iskoláit több helyen végezte, legjobban a Markó utcai főreál hatott rá, itt érettségizett 1905-ben. Életének első nagy csapása anyja korai halála 1893- ban. 1906-tól foglalkozott újságírással, megismerkedett Kosztolányival és Csáth Géza idegorvossal, aki bevezette Karinthyt a freudizmusba. 1907-től több lapban jelennek meg írásai, főleg humoreszkek, krokik, novellák, paródiák, és néha versek. 12: Esik a hó; Együgyű lexikon; Görbe tükör; Így írtok ti. 13-ban feleségül veszi Judik Etel színésznőt. 13: Találkozás egy fiatalemberrel; 15: Két hajó; 16: Utazás Faremidóba; Tanár úr kérem 17: Így láttátok ti; 18: Krisztus és Barabbás. 21: Gyilkosok; 23: Nevető dekameron; 24: Harun al Rasid; 29: Minden másképp van; 33: Hasműtét; 36: Nevető betegek. Első verseskötete 30-ban jelent meg (Nem mondhatom el senkinek). 36-ban agyműtétet hajtottak végre rajta, erről szól a 37-ben megjelent Utazás a koponyám körül. 1938. augusztus 29-én hirtelen rosszullét után Siófokon halt meg. Halála után, még 38-ban megjelent második verseskötete, az Üzenet a palackban. A Cirkusz című novella egy felszíni jelentése egy vágyteljesüléses álom, de az olvasó érzi, hogy ez így nem teljesen igaz, hisz nincs jó vége. A mű egyik jelentése, hogy a művészetnek álcáznia kell magát, hogy a közönség elfogadja, míg a másik jelentése, hogy a művészet csodákra képes, de tönkre is teszi a művészt. A művészet végzetszerű: aki elkezdi, nem hagyhatja abba. A mű egy álom leírása (akit ismernie kellene, nem ismer, akit nem, azt ismeri). A cirkusz külön világ: van hullakamra (Pokol), s az igazgató az úr (Sátán). A kisfiú művészi produkciót szeretne bemutatni, de bohócot kell csinálnia magából, hogy tetsszen a közönségnek (a művésznek tönkre kell tennie magát, hogy értékeljék). A modern művészet elgépiesedett, nem a lélekből szól. Az Így írtok ti darabjai paródiák, "irodalmi karikatúrák". (Paródia: valamely műfaj, mű komikus hatást kiváltó utánzata). Karinthy paródiái rendkívül összetettek, a szórakoztatás mellett a kritika is céljuk. Kortársai pozitívan értékelték paródiáit: műveik népszerűsítését látták benne. Karinthy minden költőben megtalálja a parodizálható jellemvonást: Adyban a gőgöt, Babitsban a vonzalmat az alliterációk iránt, Móriczban a naturalista stílust. A Tanár úr kérem-ben az író a valaha úgy vágyott felnőttséget kellemetlen álomként éli át, s hatodikosként ébred. Újra beleéli magát az ifjúságba, az emlékezetben megszépült diákévekbe. Az elbeszélésekből a diákélet folyamata bontakozik ki, s a részletek egymással laza kapcsolatban állnak, amelyeket a diákok szorongásai, félelmei, örömei kötnek össze. Az író egy ábrándozó, gyenge tanuló szemével láttatja a világot. Az első kiadás utolsó darabja ("Hazudok") már kacagtató írói játék: rávilágít, hogy az irodalom is csak efféle játékos "hazudozás", a szabad fantázia teremtő alkotása.