Kölcsey Ferenc "Romantikus békétlenség és szélsőségek között hányódó szeszélyes kedély: ez Kölcsey jelleme." Kölcsey sohasem volt igazán boldog ember. Korai verseinek a hangja panaszos és érzelmes volt. Lírai költészetét az elvont ideálokért való sóvárgás, az elérhetetlen utáni vágy ill. a céljainak elérhetetlenségéből fakadó közöny jellemzi. A vágy és a valóság, az ideál és a realitás ellentmondásai között vergődő lélek a pátoszig emelkedik. Elfojtódás: a boldogság után vágyódik, de ez számára elérhetetlen sírással szeretné enyhíteni a bánatát, de képtelen sírni Kölcsey meg akarta újítani a költészetet: késletetés ( felcserélt sorrend ( inverzió sok a fn-in, ami időtlenné, személytelenné teszi a verset, így a saját fájdalmát kitágítja, általánosítja sok ismétléssel találkozunk: sírni, senki, fájdalom jellegzetes romantikus kifejezéseket használ: pl.: vérözön Vanitatum vanitas: jelentése: hiúságok hiúsága: megmutatja, hogy minden hiábavaló a cím és a verskezdés a Prédikátorok könyvét idézi, ami a mulandóságról szól Salamon arcát ölti fel, már a költemény elején megfogalmazza a vers tanulságát: minden hiábavaló, mert a halál elvisz mindent a 2, 7, 8. vsz-ban ezt a tanulságot a létre vonatkoztatja, kevés az ige, inkább a névszói állítmányokat használ, azaz kifejezi, hogy az a megállapítás minden korra évényes a 3-6 vsz-ban a történelemre alkalmazza a múlandóság tételét: először a hódítókat idézi fel: Nagy Sándor, Attila, Mátyás, Napóleon minőségi sorrendben idézi fel őket, és innen dobja le őket a semmibe majd az erény és az önfeláldozás nagy alakjait idézi: Szókratész, Cata itt is fokozatok vannak, és őket is a legmagasabb pontról ejti a semmibe az 5.-ben filozófusokat idéz: Platón, Arisztotelész a bölcsek is elpusztultak, leejti őket a porba, az elítélő fordulatokat fokozza a 6.-ban művészeket, írókat jelenít meg, de az ő munkájuk hiábavaló volt: Demoszthenész (szónok), Xenophon (történetíró, hadvezér), Pindaros (lírikus) Pheidias (szobrász) a 7-8.-ban a léttel foglalkozik, fájdalmasabb, elégikusabb a hangnem: szétrombolja az ideálvilágot egymást kizáró ellentétekre, oximoronokra, figyelhetünk fel a 8.-ban a hang lágyabb lesz ("l"); itt már csak egyszerűbb ellentétekkel találkozunk utsó 2: nyomatékosítja a tanulságot: minden mulandó, minden hiábavaló önmegszólításokkal találkozunk nyugalommal, megvetéssel veszi tudomásul a mulandóság tételét "A társaságban szülött ember nem önmagáé." Parainesis: jelentése: intelem, buzdítás ; értekezés 1834-ben kezdte írni unokaöccsének, de a kora egész ifjúságának szánta 1837-ben jelent meg folytatásban az Athenearumban nagyon egyértelmű a mű: nincs benne sejtelmesség tanít: az ember csak akkor lehet boldog, ha másokért cselekszik szerkezete: látszólag laza mintha nem függnének össze a tanítások, de világos és áttekinthető a nagy tanítás keretbe foglalódik: az illúzió elleni harc keretébe verskezdés: ha az ifjú elhagyja a szülői házat tapasztalatokat szerez és illúziói szertefoszlanak megfogalmazza, hogy az illúziók elvesztése nem járhat együtt az erény elvesztésével a csalódások, a személyes remények meghiúsodása nem szakíthatja el az embert "szíve megszentelt tárgyaitól": polgári erények, haza, emberiség emberiség-, haza-, szülők iránti szeretetre tanít, s ehhez kapcsolódik a többi: művelni kell magunkat és a nyelvet stílusa: ünnepélyes, méltóságteljes a romantika szenvedélyességeit is felfedezhetjük benne "Törvényem él, hazád őrcsillagzatja szülötti bűnein leszáll." Himnusz: az alcím a költemény megértéséhez elengedhetetlen visszahelyezi a költeményt a múltba, a zivataros századokba, a török hódoltság korába a költeménynek a jellege és a történelemszemlélete is mélyen vallásos, a költemény elején és végén megszólított Isten a történelem irányítója, az események mozgatója; tőle kaptuk ajándékba a szép hazánkat, de a bűneink miatt jogosan sújt a balsors százados szenvedéseivel a mű elején a költő könyörög az Úrhoz, hiszen az emberi könyörgéstől befolyásolható ezt bizonyítja az imaforma: könyörgés az áldásért, jókedvért, bőségért, védelemért a pesszimista költő Isten haragját szigorúnak, és túlzottnak tartja, úgy gondolja, hogy a nép megbűnhődte az el nem követett bűnöket is felidézi a dicső múltat, Isten ajándékait, a középpontba a honfoglalást, a Hunyadiak küzdelmeit állítja ezzel a költő a jelen emberének akar példát mutatni ezután a balsors évszázadainak a romantikus képeit halmozza egymásra jogos Isten csapásai, de ezek már meghaladják az elkövetett bűnök nagyságát a tatárjárás és a török hódoltság felidézése teljessé teszi a katasztrófa érzetét a költő a bűnök végzetes következményei között említi meg a belső viszályt, a testvérháborúkat ezután elérkezünk az érzelmi-hangulati tetőponthoz: komor indulatokat, feszkóval teli lelkiállapotot sejtet a két azonos nm-sal (Hányszor) kezdődő mondat ezt fokozza még az egységet lezáró erős túlzás (vérözön, lángtenger) majd észrevétlenül a jelenbe vált át, a sivárságba, a pusztulásba ( kilátástalan pesszimizmus 3 ellentétpár állítja tragikusan szembe a múlt nagyságával a jelen törpeségét a sok pusztulás láttán az utsó vsz-ban már csak Isten szánalmáért könyörög, hiszen itt már csak ez változtathat keretbe foglalja a költeményt, de a strófa nem egyszerű megismétlése az előzőnek, mivel sokkal komorabb Zrínyi dala: pesszimistán látja a jövőt a Szigeti veszedelem íróját idézi fel, hiszen a reformkorban ő volt a példakép a cím ugyan egy műfajt jelöl, de a költemény ennek ellenére óda. Eredeti címe: Szobrónai dal a költemény egy párbeszéd: páratlan: vándor - keresi a dicső mság szép hazáját, a csaták (kivetített lelki vita) páros: Zrínyi színhelyeit és a szorgos népet a válaszok egyszerűek és kiábrándítóak, hiszen a hon nem a győzelmek honja, a csaták színhelyeire nem emlékeznek, és a nép kihalt a költő a dicső múltat és a sivár jelent szembesíti Zrínyi második éneke: címe visszautal az előzőre, de sokkal pesszimistább (ok: az orgy kudarca, nem váltotta be a huzzá fűzött reményket Lo-i levert felkelés) a cím ellenére ez is óda ez is párbeszéd, de csak Zrínyi szól a sorshoz, hogy segítse meg a hazát, mert veszélyben van (külső-) gyáva fajnak nevezi a mságot ( pusztulás vár rá tovább könyörög, először szánalomért, majd követeli a bűnös faj elpusztítását a mság bűnös, és ezért a sors el is fogja pusztítani nem egyszerűen a pusztulásról van sző, hanem arról, hogy a világ boldogabb lesz utána Huszt: epigramma (eredetileg sírfelirat) ; bizakodóbb hangú