József Attila 1905-1937 Budapesten született. Apja szappanfőző, anyja mosónő. 3 éves, mikor apja elhagyja a családot, Amerikába készül, de hosszas vándorlás után Temesváron telepedett le, hiszen egy Temesvárhoz közeli román faluban született. Anyja nem tudta 3 gyerekét ellátni, ezért Attila nevelőszülőkhöz került. Édesanyja 1919-ben meghalt, ezután sógora (Makai Ödön) gondoskodik róla. Makóra kerül, ahol leérettségizik. Közben (17 éves) Juhász Gyula támogatásával 1922-ben megjelenik első kötete, a "Szépség koldusa". A szegedi egyetem magyar-francia filozófia szakos hallgatója lesz 1924-ben, de innen "Tiszta szívvel" című verse miatt Horger Antal professzor eltanácsolja, s bár tanulmányait rövid ideig Bécsben és Párizsban is folytatja, az egyetemet nem fejezi be. Második kötete "Nem én kiáltok", 1925-ben jelenik meg. Külföldi útján kerül kapcsolatba kommunista költőkkel. 30-as évek elején néhány évig tagja az illegális kommunista pártnak (KMT). Ebből az időből származnak nagy munkásversei ("Munkások"; "Tömeg"; "Lebukott"; "Szocialisták"). József Attila költészetében a realizmus gyakran párosul modern művészeti irányzatokkal, leginkább a szürrealizmus jelenik meg a verseiben. Legnagyobb - filozófiai értékű - verseit élete, pályája végén írja, pl.: "Már két milliárd"-ot (1937). A flórához (kedveséhez) írt öt versből álló szerelmes ciklus harmadik darabja. Összefonódik egyén és közösség, magánélet és közéletű tevékenység. Még szerelmi lírájában is felbukkannak az agitatív képek.. (Nagy költőink közül csak Petőfinél találkozhatunk hasonló jelenséggel.) Ennek a költeménynek az alaphelyzete is ilyen kettős. Betegsége elhatalmosodott, s az európai és magyarországi politikai változások, a fasizmus erősödése, előretörése előrevetítette a háború veszélyét. Ebben a helyzetben a költő kettős védelmet keres a szerelemben: a beteg ember és a beteg társadalom várja a védelmet, az emberséget. "Aszpoetica" (1937) költeménye hitvallás a költészetről, a költészet lényegéről. Szabadság, tudás és értelem József Attila számára a költészet lényege és célja. A vers befejező soraiban összegzésként jelenik meg az ember naggyá tevő érték: a szellem és a szerelem, vagyis, a tudás, az értelem, az emberség, együtt az érzelemmel. "Levegőt" (1935) című költeménye kétségbeesett segélykiáltás, tiltakozás az embertelenség, a kiszolgáltatottság ellen. A félelem szülte rend ellen tiltakozik a kétszer ismétlődő felkiáltással vagy inkább felsóhajtással ("Oh, én nem így képzeltem el a rendet", "Én nem így képzeltem a rendet"). És ezzel szemben fogalmazza meg az emberi világ a szabadságon alapuló rend igényét. "A Dunánál" (1936) című költemény egy ősi jelképre épül: a sok ezer évet megélt, sokat látott vén folyó bölcsességére. A tovaúszó hullámok láttán meginduló képzelet (szürrealista vonás!) előbb az édesanyja képét idézi fel, majd hirtelen megelevenedik a múlt. Múlt és jelen fonódik össze, jelezvén az emberi cselekvés, a kultúra folyamatosságát. Az ősök, az elődök cselekedetei meghatározzák mai létünket, eredményeinket. A Duna menti népek egymásra utaltsága, közös múltja, jelene és jövője, összeűződik a költemény befejező soraiban. "Hazám" (1937) József Attila utolsó nagy verseinek egyike, két szonettből áll. Hazaszeretetének, a nemzetért való felelősség érzetének megfogalmazása. A finom jelzők (bársony, szellőzködő, lágy) kellemes hangulatú nyári este képét idézik, melyet a szellőzködő és a tapsikolnak szavak játékossá tesznek. A kezdő kép váratlanul ellentétébe fordul. A látszólagos idill ellentéte: a nemzeti nyomor. A költemény társadalmi vizsgálódás, miből áll a nemzeti nyomor és mi az okozója. A parasztok és munkások nyomorának és a végletekig növelt társadalmi ellentéteknek megrajzolása után egy újabb fordulattal az utolsó (hetedik) szonett a hazaszeretetet, a nemzetet féltő gondolatokat fogalmazza meg. Kötetei: "Szépség koldusa" (1922); "Nem én kiáltok" (1925); "Nincsen apám, se anyám" (1929); "Döntsd a tőkét, ne siránkozz" (1931); "Külvárosi éj" (1932); "Medvetánc" (1934); "Nagyon fáj" (utolsó kötete, 1936). Életének utolsó másfél évében sorsa egyre szomorúbb, egyre magányosabb. Megszakad, 1930 óta tartó kapcsolata kedvesével, Szántó Judittal. Politikai társai elmaradnak mellőle, vagy ő marad el tőlük, még mindig bántja az is, hogy nem őt hívták meg a moszkvai írókongresszusra (1934 - Illyés Gyula kapott meghívást). Depressziójának romlását az sem tudja megállítani, hogy Ignotus-szal együtt a Szép Szó című folyóirat szerkesztőjének hívják. Idegei és fizikai állapota is romlik... 1937. november 4.-én Balatonszálszón egy tehervonat elé veti magát (vagy a vonat elé lép óvatlanul, figyelmetlenül). A magyar líra csodálatos, 1000 évenként egyszer születendő tehetsége volt. Mindent el tudott mondani költőként, versben, páratlan ritmus és forma érzékével gazdag és hajlékony nyelvével, hihetetlenül valóságos, realista, s mégis páratlanul fantáziagazdag képeivel. Költői nyelvében tovább él a teljes magyar líra Csokonaitól - Füst Milánon, Kassákon át - Adyig. A világ számára ő is Bartók lehetett volna. Ha nem egy alig 10 milliós kicsiny nép nyelvén írja műveit.