Laci bá'
Kopaszodsz és őszülsz te!
Bölcsebb, korod előtt hajolj!
Zsandár sandít, bőszülsz-e?
Ne bánd, jó vagy, derülj, danolj!
Pipabagó nem ország,
ne bomolj, ha szutyka csorog!
Ebed szeret, vihar vág,
kell-e más, ha meggondolod?
Forg a világ! csakhogy lenn,
miként a megnyomott darázs,
dong a napban, szívemben -
dehát ez is csak hallomás.
1929. ápr.
[pic]
Két keserves
Csin-bin
- Hoppsz, hopp! Mint bő parasztleányok
szoknyába suttyant adomája,
elszállsz az ég alól, vagányok
félig ludtalpú Attilája;
s tünő, foltozott fenekedre,
hol aranygyapjas rended hordod,
tátva bámulnak kecske, medve
s szüzek! anyókák! napraforgók!

Medália
Hiába, hogy tegnap sem ettem,
evett az ördög énhelyettem
csülköket, országot, jövendőt.
S bár ő töltötte meg a bendőt -
helyén a holdaknak, napoknak,
vad ürülékeim ragyognak,
pecsétei disznó halálnak!
Hancuroznak és muzsikálnak...
1929. máj.
[pic]
Esik
Állok, lábamnál tócsa nő
a pocsolyához - az a dolga.
Bevont farokkal bú elő
az eb, hogy lábam megszagolja.
Kövér az ég, az üdv a gondja,
pislog, dagad a püspök dombja,
fütyülnék s számra pára jő -
hát megfontoltan, mint a dudva,
gőzölgök szépen, komolykodva,
révedek én is, révedő.
Fütyültem könnyedébb koromba...
Esik, hogy nőjön sár meg bodza,
csak egy hűvösen heverő
répa, egy jámbor meszelő
meg én hallgatjuk gondolkodva.
Lassudad, országos eső
hulló hajamat panaszolja.
Dörmögő vagyok, dörmögő.
Meg ballagó, hisz evező
nem kell soha az országútra!
És dünnyög, motyog a cipő,
hogy csizmának is elég volna.
Feszeng a tök, busong a boglya,
esik a mezitlábasokra,
a munkátalan munkásokra,
esik a remegő toronyra,
a lágy talajra, tulajdonra,
gödörlakó kubikusokra,
párnás, polgári lakásokra,
esik, esik, hisz az a dolga.
Lassudad, országos eső,
nehézkedve és panaszkodva.
1929. júl.
[pic]
Dörmögő
Avas szalonnán élt, mint az idő.
Telt-mult naponta, sárgán görbülő;
szalmát számolt, vagy nézte az eget,
a csillagokban szíve zizegett.
Tudta, nagy nap kél a hegyek mögött.
Hosszan pipált és lassan köpködött.
Ha förgeteg csapkodta, ballagott -
zúgó vízárnál ült és hallgatott.
Hát így. És most e gyűlő hajnalon
odatopog egy bokor hajadon
s dönög, donog. Hát elbosszankodott
s markos bajszába mormolt, mormogott.
- Ejh, dudorássz csak, míg a szerelem
hulló levélen hajadon pihen;
míg fürtödre a giz-gaz rátapad,
karod rángasd és ringasd derekad!
Könnyen becsípik proletár-ludak
tapadó bőröd, majd ha meglohad.
S csimbókba barnul, mint a naspolya,
két ringó melled ringló mosolya.
Fortyos fazekad gőgben szenvedő?
Megnyugszik minden csapkodó fedő.
S a tollas karalábé görcseit
a fejeden új ifjak föllelik.
No, dalolj, rózsaromboló leány!...
(Igy feledte a lángos lány után,
hogy zokszava bár vág, akár a sás -
erős a sorsunk, mint a csikarás!)
1929. aug.
[pic]
Harmatocska
Guggolva ringadoz
a málnatő, meleg
karján buggyos, zsiros
papiros szendereg.
Lágy a táj, gyöngy az est;
tömött, fonott falomb.
Hegyek párája rezg
a halmokon s dalom.
Hát dolgoztam hiven,
zümmögve, mint a rét.
Milyen könnyű a menny!
A műhely már sötét.
Fáradt meg együgyű,
vagy tán csak jó vagyok
s reszketek, mint a fű
és mint a csillagok.
1929. aug.
[pic]
Margaréta
Itt kuksolok a szilvafák között,
kakukkolgat a hamvas szerelem,
kakukkolgat. A berekháti köd
pamutpapucsban lépked szívemen.
Elültem, mint az öreg szúnyogok.
Összébb simul a szittyó meg a nád,
hever lábamnál a szél és morog;
borzas a szőre. Sóhajt a világ.
Tégla a boglyán, öklöm fejemen, -
egy margarétán búsulnék magam,
már pára hátán illan életem
s - vén görbe bú - munkám még lombtalan.
Csak bámul göbbedő hodály alól
a barna kapa hűvöslő nyele - -
Ökörnyál után ugrik a bokor,
zsibongva rebben száraz levele.
1929 nyara
[pic]
Nyár
Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét.
Ezüst derűvel ráz a nyír
egy szellőcskét és leng az ég.
Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol -
vörös, de karcsú még a nyár.
Ám egyre több lágy buggyanás.
Vérbő eper a homokon,
bóbiskol, zizzen a kalász.
Vihar gubbaszt a lombokon.
Ily gyorsan betelik nyaram.
Ördögszekéren hord a szél -
csattan a menny és megvillan
kék, tünde fénnyel fönn a tél.
1929 nyara / 1934
[pic]
Tiszazug
A báránybunda árnyakat
tűlevelű fák fércelik.
Szalad a puli pillanat,
fagyon koppantja körmeit.
Hümmögőn áhítgat a nép
s házacskák gondolkodnak, ím
zsuppjának zsíros süvegét
lehúzza ablakára mind.
Kárál a tyúk keservesen
az eresz alatt, mintha már
vénasszony lelke volna, mely
rimánkodóan visszajár.
Belül is pöttyös állatok,
ütődött, kékes öregek
guggolnak, mordulnak nagyot,
csupán hogy ne merengjenek.
Mert sok a révülni való,
ha már az ember nem kapál.
Szép, puha gond a pipaszó,
tört ujjak közt pamutfonál.
S mit ér a vén? A kanalat
elejti, csöppent, etetik
s ha ő etet, a malacok
habos vödröstül fellökik.
És lágy a tanya, langy az ól.
Csillagra akasztott homály!
Kemény a menny. A gally alól
bicegő cinke sírdogál.
1929 nyara
[pic]
Ákácokhoz
Száz göbbedő odvas falunkba'
homokot kötözni magunkba'
- ákácok, vigyázzunk magunkra! -
az úri szélben ez a föladat.
Zizegni minden bizalomra
keserülő e marxi munka,
de kössünk, kössünk lágyan zsongva,
a homok elfut, a föld megmarad.
Törzs vagyok-e, vagy már csak torzsa?
Nem sors az egyes ember sorsa!
Fogom én, lám kötöm ujjongva,
a jó fa zúg, az édes táj dagad, -
Recseg az ég odvas falunkba',
csikorogva hordja halomba
tört águnkat, csörög a lombja, -
de meleg földet fogunk föld alatt.
1929. nov. / 1931. febr.
[pic]
Favágó
Vágom a fát hűvös halomba,
fényesül a görcse sikongva,
zúzmara hull szárnyas hajamra,
csiklándani benyúl nyakamba -
bársonyon futnak perceim.
Fönn, fönn a fagy baltája villog,
szikrádzik föld, ég, szem, a homlok,
hajnal suhint, forgács-fény röppen -
amott is vág egy s dörmög közben:
tövit töröm s a gallya jut.
- Ejh, döntsd a tőkét, ne siránkozz,
ne szisszenj minden kis szilánkhoz!
Ha odasujtsz körül a sorshoz,
az úri pusztaság rikoltoz -
a széles fejsze mosolyog.
1929. nov. / 1931. febr.
[pic]
Bethlen István
A napba bámul sebtiben -
hűl már a langyos Balaton, -
árnyéka hosszabb a vizen,
mint ő maga a szárazon.
Rólunk nem tud, hisz rá sem ér!
S még száznál többen is vagyunk!
És éretlenül ér a dér:
savanyú szöllő az agyunk.
Elhullunk, mint az ő haja.
Hisz ott is, hol nem vágta gép,
földünk kopasz. Idestova
jöhet az új, parókanép.
Ezt, mikor éhen összeestem,
tisztes bosszúból verselém,
mert meghalok, de ő e versben
örökkön él e sártekén.
1929
[pic]
Betlehem
A gyolcs ködökben puha varjak ülnek,
csüggedt borókán fészkel a homály.
Tömpe szobácska vert földjére dülnek
két botos pásztor és három király.
Az asszony leszáll a kamrai létrán, -
Mennyből az angyal! - zeng öt atyafi.
Az öreg kapás az ólban ganét hány,
kántálnak sírva lompos tyúkjai.
Fagyos szalmában sáros krumpli gubbaszt,
borostás állal komorul a zsupp
s fodor leveske szaga áraszt vígaszt,
mely a danával mennyezetre fut.
Jézus, kinek szállása sárga irka,
heverő papírbarmok közt örül
s a tűz fényénél a jámborok mintha
ugrándoznának a jászol körül.
De ez nem igaz. Részes-szalmát hajszol
az úri szél és gőzlik a magyar
s a két pásztor fonott kalácsot majszol
s a három király pálinkát nyakal.
1929. dec.
[pic]
Betlehemi királyok
Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
      Lángos csillag állt felettünk,
      gyalog jöttünk, mert siettünk,
      kis juhocska mondta - biztos
      itt lakik a Jézus Krisztus.
            Menyhárt király a nevem.
            Segíts, édes Istenem!
Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
      Úgy hallottuk, megszülettél,
      szegények királya lettél.
      Benéztünk hát kicsit hozzád,
      Üdvösségünk, égi ország!
            Gáspár volnék, afféle
            földi király személye.
Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
      Főtt kolbászunk mind elfogyott,
      fényes csizmánk is megrogyott,
      hoztunk aranyat hat marékkal,
      tömjént egész vasfazékkal.
            Én vagyok a Boldizsár,
            aki szerecseny király.
Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
      Hulló könnye záporán át
      alig látja Jézuskáját.
      A sok pásztor mind muzsikál.
      Meg is kéne szoptatni már.
            Kedves három királyok,
            jóéjszakát kívánok!
1929. dec.
[pic]
{Töredékek}
Arcodon könnyed ott ragadt
kicsike kezed megdagadt
kicsim ne búsulj tartsd magad
azért hogy rongyoskodsz, velem
szövetség ez s nem szerelem
lakásunk műhely s jégverem
hol zúg a szél
az ember nagykabátban él
az ember él
kenyeret eszik és remél
várja hogy elmuljon a tél
hogy egy padon a napba üljön
és fölpiruljon még a vér
*
Mikor dolgozol csendesen,
érzed e néha kedvesem,
hogy bár éhezve, fázva
buvunk össze a nyirkos házba,
*
Zúgó, fehér
falkában ujból
ránk tört a tél.
Semmi remény.
Gyémánt a mennybolt,
erős, kemény.
Begyujthatunk?
Muszáj. Oly lágyak,
gyengék vagyunk.
Az ágy meleg.
Simuljunk összébb.
Vágy nem feled.
Ruhát, neked,
s teritett asztalt,
uj székeket.
*
Erős, kemény
gyémánt a mennybolt.
De te meg én?
Gyengék vagyunk;
szenet kell venni,
begyujtanunk.
Mint más szegény,
pénzt és nyugalmat
terveztem én.
Vágy nem feled.
Simuljunk összébb.
Az ágy meleg.
*

Én
Kedveském, ha szemed lágy lobogásait
összegyüjthetném s pici polcaink közt
libbennének - öreg butoraink puha
táncukat elmosolyodva néznék.

Ő
Édeském ........................
................................
................................
................................

Én
Kedveském, ha szelíd két karod átölel,
mintha édes, holt anyukám öléből
lassú lelkem, a lágy, még ma se lépve ki
mind csak aludna a gyors világban.

Ő
Édeském, ha szerény friss vacsoránk után
földerülten jaj ki se mondhatom, hogy
büszkén, boldogon - ugy kell
*
Mily szép vagy, milyen gyönyörü,
mindenütt kerek s gömbölyü
Alvást ér, ha rád borulok,
mikor ölellek, megfulok
s holtomból ujjá éledek,
hogy el ne vesszelek tégedet.
*
Repedt kályhámon macska ül -
ne hadd, hogy szomorú legyek,
ne hadd motyognom félszegül
hogy élni kell és nem lehet.
Töprengett ősszel szilajon,
havazik gondolkodva most -
kérdezem hát, ha nem tudom:
követ tépjek, vagy papirost?
Tél van, puhán jár, mint a köd
a síkló, soknyákú, kegyenc -
kékorru katonák között
polgár vagyok-e, vagy fegyenc!
*
Ragyog az ég. Terülő, fagyos háló,
a jeges bogok rajta csillagok.
Itt nyárfa sír. S a tömör vizben gázló
halászok csendes árnya ring amott.
Most partra lépnek rekedt csizmáikban,
s mig lágyan málnak iszamos rögök,
a halak husa fölpattanva villan
s a háló-alji kis vizben csörög -
A bulldog csuka sötét fényü teste
mint árnyék fekszik a keszeg hasán,
s mintha taknyos ponty lágyságára lesne
tátogván kap a görgő víz után.
*
Csendes, kévébe kötött reggel,
zsömle-zizegésü világ,
porhanyó falucska, mondd el
a lágy kenyér dalát.
Im, a könnyü szél elősurran,
tereget szép búzamezőt
s tovaringatja lágy fodorban
a zümmögő időt
a lombok közt
borzong az este már.
Tömött gondját bontja a béres.
Gyenge muharos mezőt
terít a szél könnyedén,
a fű zümmögő időt
ringat rezgő levelén.
Az idő
futva terem mint bab
Esős, kisímult vidékem
tócsába foglalta a holdat.
*
Szegény ember hova menjen?
Megfogott egy marék bolhát
*
A vásártéren sátrat ütnek, vernek
süvölvények közt ácsorog a Gyermek
egy roskadozó deszkapolc előtt.
A deszkapolcon bádogdobozok
Én nem vagyok te, én nem csupán látszom,
én játszom.
Fedezheti igazamat a
napsugár elől Kazamata, -
fogaim közt leng a zamata.
Nem testedben, ám tebenned, a nedvek
ha meg-megcsillantják a tünde kedvet
Vassal csorbitott csontváz-leletek
mutatják, hogy itt mivé lehetek,
ha mellemre kitüzöm jeletek, -
csirkefogók! Nem játszom veletek!
*
Dagadt hentes bárdja vágjon át,
tátott hátadba hulljon bé a hó
te kézrebbentő hülye elnyomó
*
Szamár széllel pajtáskodni vén
bosszankodó rózsa vagyok én
*
Mióta egyéb nagy írók
bús másolását vállalom
*
Szélnevelő, tágas pusztán
soványkodunk tökkáposztán
1929-1932
[pic]