2. Az ókori görögök értékrendjének tükrözôdése egy vagy két Homéroszi eposzban A késôbbi évezredek egész európai gondolkodásának, művészetének egyik legfontosabb, meghatározó alapja lett az ókori görögség kultúrája. Világszemléletük legnagyobb újdonsága " az ember felfedezése ": az a felismerés, hogy minden élôlény között a leghatalmasabb az ember: ô lett minden dolog legfôbb mércéje és végsô célja. Az európai irodalom kezdetét két hatalmas elbeszélô költemény jelzi, az Iliász és az Odüsszeia. Az ókori hagyomány mindkét eposz költôjének Homéroszt tartotta. A két homéroszi eposz közül az Iliász a korábbi, a trójai háború után kb. 500 évvel, i.e. a 8. sz. -ban alkotta meg költôje a szóbelileg hagyományozott mondaanyag felhasználásával. Az Iliász fôhôse, embereszménye, központi alakja Akhilleusz. Nemcsak leírhatatlan vitézi ereje, halálmegvetô bátorsága emeli minden görög és trójai hôs fölé, nem csupán isteni származása, hanem mindenekelôtt a sors látásának és vallásának az a tudatossága, mely egyedül neki adatott meg. Anyjától, Thetisztôl tudja, hogy két lehetôség, két emberi magatartás között választhat. "Édesanyám az ezüstlábú Thetisz, isteni asszony mondta, hogy engem kettôs végzete vár a halálnak. Hogyha a trójai vár körül itt maradok verekedve, elvész visszautam, de sosem hervadhat a hírem: ámde, ha megtérek szeretett földjére hazámnak, elvész nagy hírem, hanem életem hosszúra nyúlik, és gyorsan nem is ér el végzete már a halálnak. " Akhilleusz a hôsi halállal megszerzendô hervadhatatlan hírnevet, a sosem múló halhatatlan dicsôség emberi ideálját választotta a hosszú, békés, de névtelen, dicstelen élet helyett. A katonai erényekben, a harci dicsôségben megtestesülô emberi nagyság a Homérosz-kori nemesség ideálja volt, s ennek az eszménynek a megtestesítôje Akhilleusz. Az Iliász a görögség hôskoráról énekel, arról a korról, amikor a görög arisztokrácia háborús csatározásokkal, kalózhadjáratokkal igyekezett védeni és gyarapítani vagyonát. Ugyanennek az arisztokratikus ideálnak volt természetes velejárója a vitézi büszkeség, a személyes érdek halálos szenvedélyű védelme. Az Iliász expoziciója (bevezetése) egyetlen eseményre irányítja a figyelmet: Akhilleusz haragjára és annak végzetes következményeire, az Odüsszeia bevezetése egyetlen embert állít az elôtérbe, s elsôsorban a fôhôs jellemzésére szolgál. Az Odüsszeia világképe eltér az Iliászétól, az embereszménye is más, mint az Akhilleusz - féle hôs. Az Iliászban a harci dicsôségben nyert halhatatlanság, a sosem múló hírnév jelentett életideált, boldogságot. Az Odüsszeiában az alvilági lelkek között így panaszkodik a fôhôsnek az Akhilleusz, aki a hosszú de dicstelen élet helyett tudatosan választotta a hôsi életformát: " Csak ne dicsérd a halált nékem soha, fényes Odüsszeusz. Napszámban szívesebben túrnám másnak a földjét, egy nyomorultét is, kire nem szállt gazdag örökség, mint hogy az összes holt fejedelme maradjak ." A régi eszmények megrendülésének bevallása ez, s a hírnévvel nyert halhatatlanság helyébe az élet lép legfôbb értékként. Egy új történelmi korszak kezdetén született meg az Odüsszeia, egy olyan korban, melyben az arisztokrácia szerepe hanyatlott, a hôsi arisztokrácia szerepe hanyatlott, a hôsi arisztokrácia már élôsdivé vált, s a lassanként meginduló árutermelés, kereskedelem elsôsorban egyéni kezdeményezést, találékonyságot, szellemi mozgékonyságot kívánt. Odüsszeusz alakjában jelennek meg elsô ízben azok a pozitív eszményeket megtestesítô vonások, amelyek a görög rabszolgatartó demokráciában teljesednek majd ki, bár kiváló harcos is, legfôbb erénye az okosság, leleményesség, az igazságosság, a tudásszomj, a kompromisszumkészség, a hajlékonyság a jó ügy érdekében, a tapasztalat szülte óvatosság, a körültekintô megfontoltság, a következmények latolgatása. Az Odüsszeia embereszménye tehát már nem a "bátor ember ", nem a heroikus életeszményt megtestesítô harcos, hanem a sokat tapasztalt, bölcs, politikus ember, aki éppen az eszét használva igyekszik megmenteni saját és társai életét.