16/ c

                                 Tóth Árpád

                  "Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még
                      Üveges szemmel aludtak a boltok,"

                    Tóth Árpád impresszionista költészete
                           Tóth Árpád (1886-1928)

Élete:
      - Tóth Árpád a Nyugat első nagy nemzedékének egyik kiemelkedő alakja
 - 1886-ban született Aradon.
 - Hároméves korában Debrecenbe költöznek. Ott érettségizik a reáliskolában.
 - Pesten, a bölcsészkaron végzi  a  magyar-német  szakot.  Ekkor  már  elég
   súlyos a tüdőbaja, húszéves korától végigkíséri életét.
 - Nyarait főként ezért tölti szepességi üdülőkben.
 - Nagyon rossz családi körülmények között élt.
 - Nagy álmait átmeneti sikerek után kudarcok és szégyenek csúfolták meg.
 - A bukás a családot és az érzékeny idegzetű fiút különösen megviselte.
 - Az egyetemi évek nyeresége elsősorban az otthon nyomasztó légköréből való
   szabadulás volt.
      - A modern nyugati irodalom hatott rá.
      - A betegség, a mélabú, a halálérzés, a dekadens életérzés nála  tárt
        lélekre talált.
      - Költészetének első szakasza 1907-1913-ig tart, s az ebben az időben
        írott versek a Hajnali szerenád című kötetben jelentek meg.

Meddő órán:
 - 1913
 - Benne van a melankólia és a magány
 - Zaklatottság (sorok)  > betegsége
 - "viaszos vászon" > konyhában van
 - Minden mindegy hangulat
 - Utal a külsejére; szánalmasnak érzi magát > megerősíti > 3x "én"
 - "S magam vagyok e föld kerekén" > kulcssor > csak ő van
 - Mély hangrend > borongósság, melankólia, fájdalom, nyugalom
 - "én" > sikoly szerű segélykérés

Lélektől-lélekig:
 - 1923
 - Egyetlen kép kibontása
 - A színképelemzés tudományos igazságától (az égitestek ugyanolyan
   elemekből állnak, mint a Föld és a földi lények) jut el a csillagokkal
   való rokonság gondolatáig s a csillagok magányáig:
                     "a térbe szétszórt milljom árvaság"
 - A legfontosabb mondanivalót az utolsó két strófa felkiáltásai,
   megrendülést érzékeltető hiányos mondatai fejezik ki: az egyes emberek
   között is "roppant, jeges űr lakik"
 - A verssorok lerövidülnek, a panaszt, az elmélyültebb filozofikus
   tartalmat félrímes, négysoros versszakok közvetítik
Körúti hajnal:
 - 1923
 - Az impresszionista költészet mintadarabja
 - A pesti táj ébredésének 3 mozzanatát ragadja meg:
    - A még derengő, színeket kioltó szürkeséget (1.)
    - Az első fény felragyogásának néhány perces bűvöletét, ünnepi csodáját
      (2-4.)
    - A nappali élet kijózanító valóságát
 - Az első versszak minden jelzője, metaforája, hasonlata a közömbös
   színtelenség, szürkeség elidegenítő képzetét, kísérteties hangulatát
   árasztja
 - Hirtelen változik meg az utca képe, addigi nyomasztó hangulata s a vers
   hősének érzelmi világa
 - A nagyvárosi környezetben megjelenik a hajnali égbolt első sugárcsóvája
 - Csak az "aszfalt szennye" emlékeztet már az indító strófa ridegségére,
   szürkeségére
 - A hajnali fény bűvöletét, tiszta örömét, a pillanat boldog önkívületét
   fokozza az áhítatos csend is
 - A napfény mámoros csodájában ragyogni kezdenek a színek: a zöld, a fehér,
   a lila
 - Mindez csak egy pillanatig tart: az életre kelt színek boldog kórusát
   földi hangok kezdik elnyomni. A harangok tompa kondulása csak a kezdet,
   de aztán kellemetlen, bántó hangok zavarják és szűntetik meg az áhítatos
   csendet
 - Végképp elmúlt a hajnali percek mámora: nappal lett, s újra fájni kezdett
   az élet
 - A költemény utolsó motívumában, a Napnak a munkáslányt megtisztelő arany
   kézcsókjában, melyet senki nem vett észre, a fáradt, robotos költőnek a
   városi szegélyekkel való együttérző részvéte szólal meg.

Esti sugárkoszorú:
 - 1923
 - Feleségéhez írta, házasságuk 6. évében
 - A vers egy alkonyati futópillanat impresszionista megragadásával indul: a
   fény lassú eltűnésében elmosódnak a tárgyak éles körvonalai, súlytalanná,
   lebegővé válik a világ, majd a fény hirtelen megfogyatkozásában
   holttestként elzuhanó árnyak teszik egy pillanatra komorrá, ijesztővé,
   lidércessé a hangulatot
 - A mély magánhangzók egyértelmű uralma festi alá az első két sor
   sötétedését
 - A menekülő fény csak a kedves haját fonja körül sugárkoszorúval
 - Megkezdődik a varázslat: a kezdeti látvány látomássá alakul át.
 - A sugárkoszorú már nem földi fény, hanem a középkori szentek glóriája
 - Az első versszak rajongó ámulása, a pillanatnyi csoda a második strófában
   tovább mélyül
 - Kép, szín, minden eltűnik, s kibuggyan a rajongó vallomás:
                   "És jó volt élni, mint ahogy még soha"
Az elragadtatott boldogság önkéntelen, akaratlan megnyilatkozása ez, s aki
ezt a rajongó boldogságot adta, már nem is földi lény, hanem túlvilági
lélek.
 - Kézérintésre a földöntúli rajongás kiegészül a legszebb "földi érzéssel",
   két ember szerelmi boldogságával
 - A verset a leghétköznapibb, de ebben a szövegkörnyezetben mégis a
   legemelkedettebb, legünnepélyesebb vallomás zárja:
                            "mennyire szeretlek!"