5/ c Katona József "Udvarod átkozza minden, a hazád fiit!" Az idegen elnyomók jelleme és szerepe a Bánk bán című drámában, - a darab problematikája Katona József korában Katona József (1791-1830) Élete: - Kecskeméten született - Iparos családból származott - A kecskeméti katolikus elemi iskola befejezése után középiskolai tanulmányait a pesti piarista gimnáziumban kezdte 1802-ben. 1810-ben iratkozott be a pesti egyetem jogi karára. Itt került először kapcsolatba a színtársulatokkal. - 1811-ben négy, idegen nyelvből fordított darabját mutatták be - 1812-tol főszerepeket is vállalt. - Reménytelenül szerelmes volt az akkor hajadon Széppataki Rózába, mely a színházhoz láncolta teljesen. Széppataki Róza házassága távolította el őt végleg a színháztól. - Utolsó drámájának, halhatatlan remekművének, a Bánk Bán létrejöttében a pesti színháznak már semmiféle ösztönző ereje nem volt - A kudarc, a sikertelenség elhallgattatta benne az írót, véglegesen elfordult mind a színháztól, mind a drámaírástól - 1815-ben ügyvédi vizsgát tett és 1820-ig ügyvédként működött Pesten. - A Bánk Bán végleges változata 1819-ben már biztosan készen volt. A cenzúra a színházi előadást megtiltotta. Így nyomtatásban látott napvilágot 1820 novemberében. - Katona elhagyta Pestet, visszatért Kecskemétre és 1820 novemberében alügyésszé választották - 1830. április 16-án hivatalba igyekezve érte a hirtelen halál: szívszélütés végzett vele.