Ady Endre 1. A Nyugat A XX. század legjelentősebb irodalmi periodikája, s egyben a magyar szellemi élet megújításáért küzdő mozgalom is. A '20-as évektől kezdve könyvkiadóként is működött. Idő: 1908. január 1. - 1941. augusztus 4. (Babits halála) Példányszám: induláskor 500, a '20-as évektől 2000 Megjelenés: kezdetben havonta, a '20-as évektől kéthetente Anyagi mecénás: 1911-ig Hatvany Lajos, később Fenyő Miksa Emblémája: Beck Ö. Fülöp Mikes-plakettje Felépítése: 1. rész - primer irodalom (=szépirodalom) (versek, novellák, regényfolytatások - Édes Anna, Erdély, Egy ember élete) és nagyobb lélegzetű tanulmányok; 2. rész - Figyelő: recenziók a társművészetekről, a társadalomtudomány és a közgazdaságtan köréből Főszerkesztők: 1.) 1928 novemberéig: Ignotus. A tényleges szerkesztői munkát azonban Osvát Ernő végzi. Osvát halála után Fenyő Miksa indítványára leveszik a Nyugat címoldaláról a Tanácsköztársaság bukása után Németországban élő Ignotus nevét, mely hatalmas sajtópolémiát kavart. 2.) 1929-33: Babits és Móricz Az induló program az ún. "nemzeti koncentráció" móriczi elképzelése, azaz mindenféle szellemi erő összefogása. Móricz nyitni akar a népi írók mozgalma felé, a nyíltabb társadalmi politizálás irányába akarja elvinni a lapot, s a próza dominanciáját akarja megvalósítani. Mivel ez nem sikerül, kilép. 3.) 1933-tól: Babits Mihály. Felelős szerkesztő előbb Gellért Oszkár, majd Illyés Gyula. A Nyugat célkitűzése: A programadó cikket Ignotus jegyezte Kelet népe címmel. Az irodalmi liberalizmus elvét hirdeti meg, a végleges szakadást az önmagát túlélő népnemzeti iskola Beöthy-féle "perzekutor" esztétikájától. A Nyugat be akarta kapcsolni a magyar művészeti és szellemi életet a nyugat-európai vérkeringésbe, bár a modernségen elsősorban még a naturalizmust és impresszionizmust értették, illetve filozófiai értelemben a pozitivizmus, ill. az életfilozófiák bűvkörében indultak. Jelentősége: A Nyugat nem elszigetelt jelenség a XX. század első fele magyar kultúrájában; szélsőségektől mentes, többnyire egyenletesen magas színvonalú számaival, nyitottságával és integráló erejével a vezérhajó szerepét töltötte be. Míg a '10-es években az irodalmi liberalizmus programjának megfelelően a kultúra és gondolkodás sokszínűségét hirdette, a '30-as években éppen látszólagos politikamentességével tűnt ki. Távoltartotta magát a magyar értelmiséget végzetesen megosztó népi-urbánus vitától, mint ahogy nem fogadta el az európai értelmiség bolsevizmus vagy hitlerizmus tragikus alternatíváját, s az alternatívafölöttiség pozícióját fogadta el. A Nyugat talán legfontosabb tette a tehetségek elképesztő nagy számának felkarolása és elindítása (a Nyugatban megjelenni az íróvá válással volt egyenlő), még akkor is, ha a különböző alkotók és nemzedékek az irodalmi Oedipus-komplexus jegyében el is távolodtak, vagy el akartak távolodni a Nyugattól. A Nyugat nemzedékei: 1.) Első vagy nagy nemzedék; '10-es évek Ady, Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Kaffka Margit, Krúdy Gyula, Ignotus, Osvát Ernő, Balázs Béla 2.) Második nemzedék; '20-as évek Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Kuncz Aladár, Áprily Lajos, Németh László, Márai Sándor 3.) Harmadik nemzedék vagy az Ezüstkor nemzedéke (utalás a római irodalom klasszikus felosztására, illetve ezen címmel indítottak folyóiratot, illetve Babits tanulmányának címe, melyben karakterizálja ezt a nemzedéket) Weöres Sándor, Jékely Zoltán, Vas István, Dsida Jenő, Zelk Zoltán, Tamási Áron, Szentkuthy Miklós (Prae) 4.) Negyedik nemzedék vagy újholdasok (1946-47-ben megjelenő folyóirat, mely tudatosan vállalja a nyugatos hagyományokat) Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Rába György, Ottlik Géza, Mándy Iván, Toldalagi Pál A Nyugat továbbélése: Babits halála után - mivel a lap már az ő tulajdonában volt - a tulajdonosi jogok miatt nem engedték a folytatást, így Illyés Gyula azonos tipográfiával és emblémával 'Magyar Csillag' címmel folytatta a lapot 1944- ig. Viták a Nyugat körül: 1.) 1908. a Holnap vita Nagyváradon Juhász Gyula szerkesztésében jelent meg az antológia első része, a modern magyar irodalom első csoportos bemutatkozása (Ady, Babits, Juhász Gyula, Balázs Béla, Dutka Ákos, Emőd Tamás). A Nyugat megvédte az alkotókat a különféle támadásoktól. 2.) 1908. Duk-duk affér Ady pamfletje az 'Új Idők'-ben szerencsétlen kísérlet arra, hogy bekerüljön a hivatalos irodalomba. Ady úgy érezte, hogy faltörő kosként használják, s az ő hátán akarnak - elsősorban Hatvany és Ignotus - bekerülni a halhatatlanságba. A Nyugat nem élezte ki a vitát, Ady visszatért. 3.) 1910-11. Hatvany-Osvát vita A párbajig fajuló polémia lényege, hogy a mecénás Hatvany kevésbé ráfizetésessé akarja tenni a lapot, be akarja vonni az alkotók közé a művészi zenitjén túl lévő Bródy Sándort, és Adynak centrális szerepet szánt. Osvát kiállt a szerkesztés függetlensége mellett. Hatvany eltávolodott a laptól. 4.) 1916. A Nyugat megvédi alkotóit a nemzetárulás vádjától, a háborúellenes versek miatt (Ady, Babits). 5.) 1928-29. Főszerkesztőváltás 2. Az életmű korszakolása a.) Kötetek szerint: Új versek (1906. február) Vér és arany (1907. december végén 1908-as évszámmal) Az Illés szekerén (1908. december második felében 1909-es évsz.) Szeretném, ha szeretnének (1909. december közepe 1910-es évsz.) A Minden-Titkok versei (1910. december közepe) A menekülő Élet (1912. január vége) Margita élni akar (verses regény; 1912.) A Magunk szerelme (1913. március vége) Ki látott engem? (1914. február vége) A halottak élén (1918. augusztus eleje) Az utolsó hajók (1923.) Versek (Debrecen, 1899. június) Még egyszer (Nagyvárad, 1903. szeptember vége) A tudatos költői jelenlét programjának megfelelően 1906-tól 1914-ig évente jelentet meg kötetet. A váltás, törés a négy évi hallgatás után megjelenő 'A halottak élén' kötetben következik be. Ennek alkotáslélektani, esztétikai-poétikai, személyes és történelmi okai is vannak. b.) Ady motivikus-tematikus költő. Bizonyos motívumok, témakörök az életmű egészében jelen vannak (magyarság versek, létharc versek, ars poetica érvényű költemények, istenes versek), más motívumok (kuruc versek, Léda versek, látomásszerű tájversek, a pénz motívum) csak meghatározott korszakokban bukkannak föl. Stílusproblémák 1.) A kortársak, illetve Ady önmeghatározása szerint a szimbolizmus a megfelelő kategória. Kétségtelen az Új versek erős Baudelaire-hatása, utal Ady Verlaine-re és Jean Rictusre. A szimbolizmust jelzi a sajátos és egyéni szimbólumrendszer, a magánmitológia, a sejtelmesség; de éppúgy, mint a francia szimbolisták esetében Adynál is kevés a szimbolizmus elméletének megfelelő vers, gyakran egyértelműen fölfejthető metaforát, illetve metonímiát emel jelképpé. 2.) Szecesszió Mivel tágabb kategória, Ady kapcsán szerencsésebb használni, illetve a szecessziós-szimbolista látásmód teljesebben fedi le az életművet. Ady életérzésének összetevői (az elvágyódás, a halál-problematika, a szerelemfelfogás), korai verseinek színvilága (arany, fekete) a szecessziót idézik. 3.) Expresszionizmus, szürrealizmus 1912-től kezdődően, majd '14-től fölerősödve jelennek meg az expresszionista, illetve szürrealista elemek (Bori Imre, Rába György). 4.) Modernizmus Király István terminusa Ady-monográfiájában. Szűknek érezve az addigi terminusokat használja a kifejezést, mely magába foglalja a századforduló és a korai avantgárd összes irányzatát. Ám a fogalom így parttalanná válik. Kötetkompozíció és számmisztika Az első igazi Ady-kötet, az Új versek tudatosan követi Baudelaire: 'A romlás virágai' felépítését. Adyt párizsi tartózkodása idején Léda ismertette meg a francia szimbolistákkal. Az ajánlás Lédának szól. Programadó vers: Góg és Magóg fia vagyok én, mely magába sűríti és előrevetíti a kötet világképének legfontosabb jegyeit és motívumait. 1.) Első ciklus: Léda asszony zsoltárai - az ajánlásnak megfelelően. A ciklus önmagában is megkomponált, s előrevetíti a diszharmonikus szerelmet, hiszen a terméketlen násztól (A mi gyermekünk) jut el a halálba hanyatló nászig (Héja-nász az avaron). 2.) A magyar Ugaron Az önarcképszerű nyitóverstől (A Hortobágy poétája) jut el a címadó, összefoglaló záróversig. 3.) A daloló Páris Léda révén kötődik az első ciklushoz, de az otthontalanságélmény révén a másodikhoz is, hiszen Adynál Párizs sosem önmagában, hanem a magyar valósággal összehasonlítva jelenik meg. 4.) Szűz ormok vándora Vegyes ciklus; részletes kifejtése majd a 'Vér és arany' kötetben történik. A kötetet záró vers - Új vizeken járok - összefoglalja és hangsúlyossá teszi, illetve még egyszer kiemeli saját költészetének újdonságát. Néhány verscímtől eltekintve a művek címe 3 szóból áll. A számmisztikai hatás kapcsolatban áll Ady kiválasztottságtudatával. 3. Ars poeticái Ady önmaga is érezte, tudta költészetének nóvum jellegét a magyar líratörténetben, ezért első kötetében kétszer is meghatározta ezt. Góg és Magóg fia vagyok én... (1905.): A vers szövegkohézióját eszmei-tartalmi szinten egyrészt a túlzsúfolt történelmi utalásrendszer, másrészt az 'új' szó halmozása biztosítja. A történelmi topográfia, illetve a történelmi személyek nevei nem tényleges történelmi értékükben szerepelnek, hiszen már Ady korában sem gondolta senki, hogy a magyarok Magógtól származtak, s Vazul volt a pozitív példa a magyar história alakításában. Jelképekről van szó, a lázadás és az értékeket elfojtó hatalmi berendezkedés ellentétéről. Góg és Magóg az Ószövetség több helyén és többféleképpen jellemzett törzsfők voltak, Anonymusnál Magóg mint a magyarok ősapja szerepel, s hivatkozik rájuk Ady is Bilek című publicisztikájában mint a világtól elzárt nép vezetője. Ez az elzártság a vers egyik központi motívuma, bár Ady nem tisztázza kellőképpen, hogy ki- vagy bezártságról van szó. Vazul - történelmi szerepétől függetlenül - a mindenkori hatalommal szembeni lázadás jelképe. Pusztaszer pedig a jelenkori hatalom szimbóluma. A lírai én magatartása a heroikusan tragikus lázadóé, az elbukás tudatában is küzdő emberé. Ady a magyar líra egyik legfontosabb motívumát a 'mégis'-motívumot használja ennek érzékeltetésére. Az utolsó sor 3 állítmányából Ady kettős kötődése világlik ki. Az egész versben hangsúlyozott 'új' mellett a 'magyar' a sorsazonosságot jelzi mind az életben, mind a költészetben. A költészetre vonatkoztatva: miközben radikálisan szakít a magyar líratörténet konvencionális, a századfordulóra elsekélyesedett hagyományával, mélyen beágyazódik a nemzeti líra történetébe. Általános érvényűen szólva az 'új' a művészetben sosem az abszolút nóvumot jelenti, hanem másfajta hagyományokhoz való kötődést, mint a megszokott. Ady számára a meg nem értett, a világból kitaszított költők adják az új kötődést: Csokonait és Vajdát nevezi meg (később) elődjeinek. Új vizeken járok (1905.): A francia szimbolisták kedvenc jelképét, a hajót használja Ady, hogy a bizonytalanná váló, mégis megismerendő világhoz való viszonyát kifejtse. A 'holnap' és az 'új' szimbólumok hangsúlyozása jövőorientált és aktív költői magatartás hordozói. A lírai én célja a polgári világ szürkeségéből, centrumnak nevezett centrumnélküliségéből való elmozdulás akár a szakrális, akár az infernális felé. Poétikai és alkotáslélektani szempontból élet és költészet szoros kapcsolatát hirdeti; a kettő viszonyából az élet az elsődleges, a költészet változása, újdonsága a mindig változó élet függvénye. Ady változó ars poeticájának ez a legfontosabb változatlan eleme. Ez az ún. életes esztétika. Ezt fejti ki az 1908-ban Kosztolányi: Négy fal között című kötetéről írt recenziójában. Ebben Kosztolányit irodalmi írónak tartja, aki számára a költészet fontosabb az életnél. Ady felfogásában az igazi költészet valójában életdokumentum, s a lírai forma csak esetleges. (Bár az Ady-Kosztolányi polémiát személyes-egzisztenciális mozzanatok is motiválták - a Párizsban tartózkodó Ady helyére Kosztolányi lépett a Pesti Naplónál - valójában esztétikai, a magyar költészet jövőjét érintő problémáról volt szó. Kosztolányi több mint tíz, többnyire elismerő cikket írt Adyról, de a legnagyobb hatásút 1928-ban a Toll körkérdésére Az írástudatlanok árulása - Ady revízió címmel. Kosztolányi úgy látja, hogy az Ady-kultusz eltorlaszolja a líra egyéb lehetséges útjait, holott az Ady- költészet lényege, hogy egyszeri és folytathatatlan, s valós értékei mellett is modoros, indulati-emocionális; szókészletében, verselési lehetőségeiben szegényes.) Hunn, új legenda (1913.): A '10-es évek elejére nyilvánvalóvá vált, hogy a költészetével állandóan színen lévő, behatárolt költői eszközökkel dolgozó, sokrétű voltában is szűkös témakörű Ady-költészet kifáradt, lehetőségeit kimerítette. A jóbarát és mecénás Hatvany 1913-as cikkében arra figyelmezteti Adyt, hogy a megújulás csak a költői igényesség és műgond révén történhet, s példaként hozza Goethét és Aranyt. Az Ady-költészet nagy összefoglaló ars poeticája, önértelmezése az erősödő támadásokra született válaszként. Valójában nem mond újat az 'Új versek' kettős hitvallásához képest (Góg és Magóg fia vagyok én..., Új vizeken járok), de magasabb szinten fogalmazza meg azt. Mint minden ars poetica, ez is kettős tendenciájú: a vállalás és elutasítás gesztusában fogalmazza meg önmagát. A bűvész és a Minden szembeállítása magába foglalja a művészet kétféle értelmezését: az életes esztétikát és az "irodalmi esztétikát". A bűvész, az irodalmi író az irodalmi hagyományok követésében, magában az esztétikumban látja a művészet lényegét. Ady az élet elsődlegességét vallja, hangsúlyozza a költészet közösségteremtő, világátalakító funkcióját. A cím - a Góg és Magóghoz hasonlóan - önmaga költészetét az újhoz és a régihez való együttes kapcsolódásban értelmezi. Hangsúlyozza ágyazottságát a magyar történelem és líra évszázados hagyományába (hunn), s egyúttal modernségét, a magyar életsors egyéni és megismételhetetlen átélését is. A verszáró kép ezt a gondolatot is kiemeli az Attila-mítoszra való rájátszásban. 4. A dekadens költő önarcképe (Új versek előhangja, A Hortobágy poétája, A Tisza-parton) Az Új versek előhangjában a költő célja, hogy saját önarcképét az olvasó elé tárja, és bemutassa az új magyar karaktert. A költőben küzd a régi, ősi Beöthy-féle karakter és az új dekadens karakter. Ez nem egyezik a Beöthy Zsolt által felállított képpel, miszerint az ősi magyar a pusztában él, nyugodt, nem képzelődik, nem fél, mindent világosan lát. Megjelenik a nemzeti kollektivizmus, miszerint a közös ügynek szüksége van az egyén erejére. A költő magatartása a versben harcias: dörget, kérd, jön, betörni akar. Hódítani akar (Verecke), lerombolni a gátakat, a honfoglaló magyar képében jelenik meg, viszont nyugati is, mivel Dévénynél akar betörni. Az ősi dal, amit hoz magával, a hagyományt jelenti, de új is, mert Dévénynél jön. Folytatja a magyar hagyományokat, de nyugatiakat is tartalmaz. Régi is, új is a magyar dal, tehát örök, de feltétlenül magyar. A dal már dekadens: "sírva, kínban, mit se várva" a reménytelenség jelenik meg. Győzelmi dal, nem Pusztaszerhez kapcsolódik. A Hortobágy poétája című versben a költő azt mutatja be, hogy a Beöthy-féle karakter miként süllyedt le: bamba lett, nem fogja fel, amit mondanak neki, a versben a lírai én társai ilyenek. Nem hagyják a lírai ént, hogy költővé váljon. A lírai én karaktere is megváltozott, csak helyzetében van meg az ősi karakter: csordát terel, nomád pásztor, lelkében viszont poéta: vágyakozik, érzelmei vannak (virág nő szívében, költészetének témái: pusztulás, mámor, szerelem, ezek mind a dekadenciára jellemzőek. Tehát a költő az ősi nemzeti karaktert dekadenssé írta át. Párhuzamot vonhatunk az elhallgattatott hortobágyi poéta és Ady között (mivel ebben a korban Ady-t sem engedték kibontakozni a kor írói). A Tisza-parton című vers azt mutatja meg, hogy a költő mennyire idegen saját hazájában. (Ennek már van költői hagyománya pl. Janus Pannonius: Egy dunántúli mandulafáról). Összehasonlítva a két világot: a költő hazája, ahonnan jött a finomságot képviseli (álmodozás, finom érzelmek, virág ( termékeny élet), ezzel szemben áll a Magyar haza, amely a durvaságot képviseli: bamba, vad csókok, sivatag ( terméketlenség. Ady egy sajátos műfajban ragadja meg a problémákat, ez a zsáner, mivel a cselekményelemek általánosítottak, jelképesek és időtlenek. A lírai én is általánosított, mivel nem azonos Adyval, de magában rejti a költői lét a lírai ént. 5. Az összetett szimbólum (A fekete zongora, A vár fehér asszonya) Az összetett szimbólum két versre jellemző: A fekete zongora és A vár fehér asszonya címűekben. Mindkét vers a korabeli közönség számára nehezen érthető volt. Ignotus is, aki Ady barátja és híve volt, ezt írta a Fekete zongora című versről: "Akasszanak fel, ha értem", de mégis jónak találta. Az értelmezési nehézség az összetett szimbólum tulajdonságából következik. Pl. A vár fehér asszonya című versben az alapmetaforát könnyen értelmezhetjük, hiszen az első sor kényszerít erre: "A lelkem ódon, babonás vár". A lélek a jelölt, és a vár a kép. Viszont tovább már csak a képeket (egyszerű metafora) tudjuk meg, és a jelölt megtalálásához semmilyen segítséget nem kapunk, sem hagyományok, sem 3.ö. nem jelenik meg, így ez nagyon szabad, olvasótól függ. pl. elátkozott had, mint kép, és a jelölt lehetnek az eddigi szeretők, gonosz emberek, rossz emlékek. Tehát nem egyértelmű: fehér asszony (K), Léda (J): csak ötletszerű. Ezt nevezik irracionális többletnek, mivel a versben nincs benne, az olvasótól függ, mozgósítja a tudattalanból jövőt. Ezzel az eszközzel az író úgy viszi át az olvasó tudatába a versben lévő tartalmat, hogy közben az nem válik tudatossá. Jellemző az imprecizitás: a költő nem akar pontos lenni, csak hívószavakat mond. A versben egyébként balladai és leíró elemek keverednek. Az összetett szimbólum olyan metaforákat tartalmaz, amelyeket nem lehet egyértelműen lefordítani, jelentése fokozatosan mélyül el, ezért önkifejtő szimbólumnak is hívják. A fekete zongora című vers még az előzőnél is nehezebben érthető, mivel az alapmetafora nem az elején található, és nem kötődik a főmotívumhoz. Az alapmetafora: melódia K, élet J - ezt megértve már a többi is értelmezhető: fekete zongora ( ember, én, vak mester ( Isten, sors (ennek megértésében Ady segített egy nyilatkozatával: Ha szabad volt régen Istent fehérszakállas öregúrral azonosítani, én miért nem hasonlíthatom vak zongoristához), bor ( boldogság, mámor. Az impresszionista kritika szerint a szimbolista művekhez nem tudatos gondolkodásmód, több jelentés, és a szöveg önmagában való értelmezése szükségesek. Az életbe belehal az ember (szivemnek vére kiömlik az ő ütemére). Az élet egy bordélyház, amelyhez mámor kell, akinek nincs, az nem tud itt megmaradni. Az élet melódiája azonosítás ( élet=melódia. 6. A halál-motívum (A fekete zongora, Párisban járt az Ősz) Ady verseiben kétféle halálkép jelenik meg, az átesztétizáló és az abszurdizáló. A fekete zongora című versben az abszurdizáló halál jelenik meg, vagyis az a halál, ami az életet céltalanná, abszurddá teszi. A versben összetett szimbólum van, amelynek alapmetaforája: élet J, melódia K. A fő motívum: a fekete zongora kép, az egyén a jelölt. A vak mester, az Isten, aki az életet irányítja, egy bordélyházban zongorázik, tehát az élet egy bordélyház, amelyben borra, azaz boldogságra, mámorra van szükség. Ha nincs mámor nem lehet megmaradni: "fusson, akinek nincs bora". Az életbe bele kell halni: "szívemnek vére kiömlik az ő ütemére". A vers ídőn és téren kívüli. A Párisban járt az Ősz című vers egy pillanat elemzése, a két halál egyszerre jelenik meg. Az első versszakokban még az átesztétizáló halál jelenik meg: Ősz kánikulában találkozott velem ( a nagy meleg után jó az enyhülés, "égtek lelkemben kis rőzse-dalok: füstösek, furcsák, búsak, bíborak" ( tábortűz képe otthonos. Viszont a harmadik versszaktól már abszurdizáló halálkép jelenik meg: beleremegett. Már az első versszakban bevezeti a költő a halált, az Ősz és Szent Mihály említésével. A vers elején lévő enyhe motívumok: suhant, nesztelen, halk lombok a vers végére felerősödnek: szaladt, beleremegett, nyögő lombok. Ősz kacagva szaladt, tréfás falevelek kárörvendőek, kinevetik az élet jelentéktelenségét, falevelek már halottak. Beleremegek, az én hangulatom tragikus. A halált szépnek mutatja be, még akkor is, ha az életet értelmetlenné teszi. Mindkét halált az élethez viszonyítja. Negyedik versszak vegyes: itt mind az abszurdizáló, mind az átesztétizáló halál megjelenik (beszökik, elér, súg, kacagva szaladt; kánikula, beleremeg, nyögő). 7. A Szerelem motívum (Lédával a bálban, Héja-nász az avaron) Léda-versek A magyar líratörténet nagy szerelemmítoszainak egyike. Élet és költészet bár áthatja egymást, nem mindenben igazolja a másikat. A kapcsolat története: Ady 1903 őszén ismerkedett meg Diósyné Brüll Adéllal Nagyváradon. A szépsége, asszonyisága teljében lévő fiatalasszony a Balkánról érkezett szülővárosába rövid pihenőre; többek között férje zavaros üzleti ügyeit is feledni. A fiatal újságíróhoz kezdetben csak szeszélyből, volt szeretője bosszantására közeledett, ám a kapcsolat egyre inkább elhatalmasodott rajtuk. 1904-ben Ady Léda után utazik Párizsba. A viszony csúcspontja az 1908-as nagyváradi Holnap-matiné, ahol együtt állnak a színpadon, s Ady Érmindszentre is elviszi Lédát, és bemutatja édesanyjának. Ettől kezdve több éven át tart a kölcsönös veszekedésekkel tarkított szakítás. A végleges után Léda eltűnik a közvélemény elől. A kapcsolat költészettörténete: Új versek Léda asszony zsoltárai Vér és arany A Léda arany-szobra Az Illés szekerén Léda ajkai között Szeretném, ha szeretnének A különböző ciklusokban szerelmes versek - Léda nevének említése nélkül. A Minden-Titkok versei A szerelem titkai - szintén Léda említése nélkül A menekülő Élet Asszony és temető (az első nagy búcsúvers: Áldásadás a vonaton) A Magunk szerelme Imádság a csalásért (Elbocsátó, szép üzenet) Ifjú karok kikötőjében A Léda-szerelem eszme- és mentalitástörténeti háttere: Az Új versek legprovokatívabbnak szánt, valójában legnépszerűbb ciklusa. Látszólagos újdonsága mellett is mélyen bennegyökerezik a XIX. század második felétől megjelenő szerelemfelfogás illetve szerelmi ábrázolás hagyományában. Ez a szerelmi életérzés elválaszthatatlan az egység felbomlásától, valójában annak következménye, s ezt Ady is nagy művészi erővel ábrázolta a 'Kocsi-út az éjszakában' című versében: "Minden szerelem darabokban". a.) Társadalmi-szociális aspektus Női egyenjogúsági mozgalmakb.) Filozófiai-bölcseleti szinten - Schopenhauer A férfi boldogtalanságának egyik forrása a nő, a faj fenntartója. - Nietzsche A nő méltatlan társa a férfinak ("Vigyél magaddal ostort!") - Ibsen Nemesebb, mint a férfi, fel kell emelni, ki kell szakítani; meg kell adni számára az önmegvalósítás lehetőségét. - Strindberg A szerelem harc férfi és nő között, Haláltánc, melyben a férfi reménytelenül elpusztul a női brutalitással szemben. c.) Tudomány Darwin evolúció tana, a kiválasztódás, a küzdelem a létért elv a szerelemben is érvényesül, s éppúgy, mint az állatvilágban, a nőstény erősebb, mint a hím. Szintén az élővilág analógiájára kapcsolódik össze a szerelem, a beteljesülés és a halál képzete. d.) Irodalom-művészet A polgári világ erkölcsi bizonytalansága, illetve a látszaterkölcs elleni tiltakozás szüli a XIX. század második felétől felerősödő perdita kultuszt (=utcalány). Már a romantikában is megjelenik az erkölcsileg tiszta utcalány (Dumas: Kaméliás hölgy), de a perditakultusz fénykora a naturalizmus és a századforduló (Zola: Nana; Maupassant: Gömböc; Reviczky Gyula: Perdita ciklus). A szerelem szétesése tükröződik a testi és az érzelmi oldal szétválasztásában, az infernális és a plátói szerelem megkülönböztetésében (Baudelaire: A romlás virágai). Bár a szakirodalom hangsúlyozza az Ady-Léda viszony provokatív jellegét (Léda idősebb, férjezett, zsidó), a század első évtizedében ez már nem számít lázadásnak. A vár fehér asszonya Félig csókolt csók: Az örökké félbemaradt, soha be nem teljesülő emberi érzés verse. Dinamikáját a beteljesületlenség = élet, a beteljesülés = halál feszültsége adja. Vad szirttetőn állunk: A szerelem mint harc, mint testiség jelenik meg ("véres hús-kapcsok"), sajátosan szecessziós díszletek között. Meg akarlak tartani (1904.): A vágy és beteljesülés antitézisére épül a költemény, hangsúlyozva a vágyakozás teljességét, a beteljesülés részlegességével szemben. Az emlékezés megszépítő erejét és hatását hangsúlyozza a valósággal szemben. Az utolsó mosoly Az én menyasszonyom (1900.): Az Új versek legkorábbi darabja, szerepelt már az előző kötetben is - más címmel. Erősen kötődik a XIX. század második felétől divatját élő perditakultuszhoz. Az egyik leghatásosabb szerelmes vers. Azzá teszi az erőteljes és provokatív felütés, a konvenciók egyéninek tűnő, az átéltség élményét megadó felhasználása. Csolnak a holt-tengeren: Az ősi hajó toposzt átértelmezve - az anatómiai hasonlóságokat felhasználva - következetes képi egységben szecessziós motívumokat alkalmazva fogalmazza meg szerelemélményét. Lédával a bálban (1907.): Hatásos és kifejező szecessziós díszletek között a költészet ősi motívumait (élet - halál, haláltánc, évszakmotívum) felhasználva a szerelem és halál együvé tartozását fogalmazza meg. Elbocsátó, szép üzenet (1912.): A szakítás véglegességének akarása mint lélektani alaphelyzet magyarázhatja a szerelmi kapcsolat újraértékelésének egyoldalúságát. Ady különbséget tesz Adél és az általa teremtett Léda között. Az egyik iránt kíméletlen, a másikkal a szakítás gesztusával együtt is némileg elégikus a lírai én magatartása. Adél legfőbb tévedése, hogy azonosnak vélte magát az Ady- teremtménnyel, ebből fakadt szerepzavara, önmaga jelentőségének túlértékelése. Ám túlértékeli magát szükségszerűen a lírai én is, nietzschei fordulatokat (pl. csillagsors) használva hirdeti a férfi felsőbbrendűségét. A Lédával a bálban című vers balladaszerű, mert megjelennek benne balladai elemek pl: időtlen, hely bizonytalan, van cselekménye. Nincs előtörténet, ez elvonttá, általánossá teszi a cselekményt. A cselekmény: bejön egy pár a bálba, ahol ifjú és boldog párok táncolnak. A bejövő pár a halálból jön: halál-arcunk, sötét fátyol. A szerelem halálából jönnek, mivel a rózsa is hervadt, ami a szerelmet jelképezi. A bálban esküvő van, boldog párok táncolnak friss rózsákkal, tehát az ő szerelmük még él. A másik pár inkább temetésre utal a fátyol miatt. Előrevetítik, hogy a szerelemnek mi lesz a sorsa. A szerelem halálát hordozzák, ez fertőz, megöli a többi pár szerelmét is. Már az első sorban előreutalást találunk a szerelem rövid voltára: sikolt és figyelmeztetést: tornyosul, omlik. A Héja-nász az avaron című versben a szerelem, mint a létharc része, a férfi és a nő közötti küzdelem jelenik meg. Ez a szociáldarvinizmus felfogásának felel meg, miszerint a természettudományokban meglévő törvényeket át lehet vinni a társadalomtudományokba. A harc jelzője az is, hogy a költő a szerelmet nem galambbal, hanem egy ragadozó madárral, a héjával akarja bemutatni. A szerelemre nem igazán találunk pozitív jelzőt pl. "Szerelmesen" az előzmények negatívvá teszik; "felborzolt toll" ambivalens, lehet szerelmi szenvedély, de lehet düh, harci düh is. Negatív motívumok: vijjogva ( harc, fájdalom, veszély; sírva ( szomorúság (( szerelem); kergetőzve (lehet pozitív is: játékosság). Ők a régi madarak, már kiábrándultak a szerelemből, a szerelem halálhoz vezet, ténylegesen belepusztulnak, pozitív benne, hogy együtt halnak meg. A szerelem beteljesülése a halál. A verset még a verselése is zaklatottá teszi. A költő a jambusokat felcseréli (trocheusra), így chorijambus keletkezik a sor elején, ez az anaclasys, és még sok helyen találhatunk aprózást (UU). -U | U- | U- | U- | - -- | U- | U- | U- | - -- | -- | -- | UU | - A szecesszió szerelemképének reprezentatív alkotása. Hatásos metaforikájával elfordul a szentimentalista, biedermeier, bensőséges, idillikus, gyakran kissé negédes képeitől (galamb, gerlice, őz). A diszharmonikus, halálba hanyatló, az idővel perlekedő szerelmet ábrázolja Ady. Csinszka-versek: Boncza Berta szerepe Ady életében máig vita tárgya. Az azonban bizonyos, hogy Robotos Imre szándékoltan illúziófoszlató és -romboló tanulmánya (Az igazi Csinszka) a valóságnak, a tényeknek csak szerény szeletét fedi. A fiatal lány és a beteg költő kapcsolatának boncolgatása túl van az irodalomtörténet feladatán, különösen az értékelés lehetőségén, s a magánélet kívülállók számára többnyire érthetetlen szféráit érinti. Más megítélés alá esik a Csinszka-szerelem költői megjelenítése. 'A halottak élén' kötet 'Vallomás a szerelemről' ciklusa tartalmazza e verseket. A kötet egészének megfelelően stilisztikai egyszerűsödés figyelhető meg, háttérbe szorul a szecessziós ornamentika és szcenika. A szecessziós-szimbolista versépítkezést felváltja a letisztult, népdalokat idéző, elégikus hangoltságú műforma. A Csinszka-versek legfőbb kérdése: lehet-e a szerelem menedék, rév, kikötő a világban, a világgal szemben? A válasz bizonytalan, mégha erősebbnek is érezzük az 'igen' akarását. Vallomás a szerelemről: A szecessziós én-kép, a túlnagyított személyiség öröksége keveredik a másikban való feloldódás perszonalista irányultságú vágyával. A hangvétel megváltozását a fölütés mesei fordulatra történő imitációja jelzi. Cifra szűrömmel betakarva: Az ismert népdalt idéző felütés után a magánélet boldogságvágya és a világ embertelensége közti ellentét szervezi a verset. A szerelmi harmónia vágyánál, az egymásratalálás boldogságánál erősebb az a felismerés, hogy az ember nem lehet boldog a világban, a világ ellenében. Őrizem a szemed: A dal egyik sajátos és a századfordulón, századelőn népszerű típusának, az elégikus chansonnak talán legszebb képviselője a magyar lírában. Az érzelem egyneműségét, a homogén hangulatot a bizonytalanságot, kétséget kifejező szavak, kifejezések bontják meg: rettenet, riadtan, nem tudom stb. Nemcsak az életkor, az elmúlás közelsége okozza a bizonytalanságot, hanem az ellenséges világ is. De ha mégis?: A Csinszka-verseket meghatározó kettősség talán ebben a versben fogalmazódik meg legerőteljesebben. Az emberi értékű megmaradás feltétele a múlt őrzése, ám kétséges, lehet-e őrizni egyáltalán értékeket a minden humánumot tagadó korban. Lehet-e a személyes kötelék, az emberi érzelem, a szerelem és szeretet megtartóerő a világgal szemben. A válasz a bizonytalanságé: "de ha mégis", azaz az akart bizonyosság érzelmi válaszát a ráció kontrollja teszi kétségessé. Nézz, Drágám, kincseimre: Minden igazi számvetés, ha őszinte és önhazugság nélküli, a hiány és a nincs számbavétele, azaz minden emberi leltár negatív leltár. A látszólagos értékek hajszolása után a végső pillanatban csak a "lázáros kincsek" maradnak. Ezt a tudatot nem feledteti, legfeljebb elviselni segít az asszonyi hűség és a szerelem. 8. Magyarság versek (A Gare de l' Esten) A Gare de l'Esten című műben is megjelenik az Ady verseire jellemző epikus keret, hogy jön valahonnan és megy valahová, meghatározatlan térből és időből meghatározatlan térbe és időbe. A mű Párizst állítja szembe Magyarországgal, ahol Párizs egyértelműen pozitívabb, Magyarország daltalan, fagyos lehellet, hullaszag, elátkozott hely, ezzel szemben Párizs: dalol, mámor, csipkés, forró, illatos. Az 5. versszak nem illik bele ebbe az összehasonlításba, ott mindkét hely egyformán negatív: "Óh, az élet nem nagy vigalom sehol". Tehát alapvetően Párizs sem más, de ott belehazudnak egy kis harmóniát. A világ koldus, Párizs különleges, de ez csak hazugság. A vers elején a halál Magyarországhoz tartozott, a végén Párizshoz is: "csókolná le a szemeimet", "Kivágtatna a vasszörnyeteg és rajta egy halott" tehát már Párizsban meghalt. A két város között nem a halálban van különbség, nem élet ( halál ellentét. Az utazás jelképes végzet, Magyarországhoz tartozik. A magyarságtudat a végzet, nem tudja elhárítani. A magyarság lét a halállal azonos. Párizsban is van halál, de az pozitív halál: párizsi lány csókolja le szemeit, tehát ez átesztétizált halál. Magyarországon abszurdizált. A kor kritikusai Adyt és a Nyugat költőit magyartalannak tartották, mégpedig azért, mert ostorozzák a magyart, negatív jelzőkkel látják el, szakítanak a magyar költészet hagyományaival, verseik erkölcstelenek, holott a magyar költészet eredendően erkölcsös, és végül értelmetlenek. Ezek miatt Ady magyarságát is kétségbe vonták, ezekhez járult még politikai nézete és züllött erkölcsi élete. A vers egyik tételmondata: "Óh, az élet nem nagy vigalom / Sehol. De ámulni lehet." A kijelentés viszonylagossá teszi az összevetést, illetve az elviselhetőség és elviselhetetlenség szintjén teszi meg. Ily módon válik központi fogalommá a dal, a művészet, s ez logikusan hozza magával az élet és halál motívumainak szembeállítását is. Az antitézist nem oldja, sőt tragikus szintre emeli az érzelmi vállalás, mely a racionális döntés lehetőségét az erkölcsi kötelesség mégis-moráljával váltja. ("Elátkozott hely. Nekem: hazám...", "Mégis megyek. Visszakövetel / A sorsom.") 9. A költői magatartás ambivalenciái (A magyar Messiások, A muszáj Herkules, Az ős Kaján) A magyar Messiások című vers Petőfi vátesz költészetéhez kapcsolódik, azon belül is a megváltó költő képéhez. Itt nincs forradalom, egyéni megváltás van. Ady ambivalens érzelmekkel fordul a magyar megváltókhoz, mert szükség van rájuk, haláluk mégis értelmetlen: "S üdve nincs a keresztnek". Az egyének magányosak, pedig sokan vannak. Leírja a magyar messiások helyzetét, miszerint helyzetük nehezebb, mint másoknak: sósabbak a könnyek, a fájdalmak is mások. Azért messiások, mert meghalnak, viszont Adynál Petőfivel szemben nincs megváltás. A magyar történelem az elvetélt Messiások sora. A magyar történelem mozdulatlanságát fejezi ki A muszáj Herkules című versben a költő, a saját hivatásával kapcsolatos ambivalens érzéseit mutatja be. Ő, mint a lírai én, szeretne gyáván kihunyni, egyedül lenni, magát utálni, bújdosni, fájdalmasan meghalni. Ezek a dekadens költő jellemzői. Ezzel szemben áll a környezet elvárása, aki elvárja tőle, hogy Herkules legyen (a dal kényszeríti erre), hős, nem hagyja hogy az legyen, ami akar, nem hagyja meghalni. Lenézi azokat az embereket, akik a megváltást várják tőle: törpék, gnómok, köznapi emberek. Az utolsó sort kétféleképpen értelmezhetjük, lehet kényszer szülte figyelmeztetés, fenyegetés, de lehet az igaz érzelmek kifejezése, a halálvágy is. A modern megváltó nem Istentől kapja megbízását, belehajszolják. Az ős Kaján című vers is Ady balladaszerű versei közé tartozik, amelynek Arany: Vörös Rébék című balladája volt az előzménye. Az egyik szereplő metaforikus, homályos a helyszinrajz, idősíkot kitágítja (Óbabilon ideje óta). A tér valóságban egy kocsma, ami metafizikusan egy templom (asztal zsoltár, bor ( Krisztus vére), és az élet országútján helyezkedik el. Cselekmény nincs, csak eseménysor van: borozgatás, beszéd, harc. A cselekmény általánosított: Kaján jön, megy. Róla megtudjuk, hogy költő, mivel lanttal jön, pogánydalokkal megy. A lírai én is költő, akinek az ős Kaján apja, Istene, ebből arra következtethetünk, hogy a Kaján maga a költészet, és a zsakettes alak ennek konkrét megjelenési formája. A Kaján örök és pogány: Káin a lírai én világa a keresztény világ (metaforikus helyszin). A lírai én szabadulást kér a harcból, azaz a borozgatásból. Felfedezhetőek Ady költészetének nagy témái (magyarság, Léda, szerelem) a lírai én szavaiban. 10. A pénz motívum A motívum feltűnik már az 'Új versek'-ben is, ciklusszervezővé a 'Vér és arany' kötetben válik. Ady a polgári világ, az indusztriális társadalom azon jellemzőjét ragadja meg, mely szerint a pénz immár nem fizetőeszköz, hanem az emberi kiteljesedés kizárólagos forrása, a boldogság és boldogtalanság lehetősége, az élet princípiuma. A téma az irodalomban a XIX. századi nagyregényben jelentkezik domináns módon, s a naturalizmus teszi meg központi regényszervező motívummá. Harc a Nagyúrral (1905.): Az individuumnak a pénzzel és a pénzért folytatott reménytelen küzdelmét jelképezi Ady. Az élet gazdagsága, sokszínűsége, újdonsága csak a pénz által nyerhető meg, s ez a tudat teszi rendíthetetlenné, legyőzhetetlenné, ironikusan hallgataggá a disznófejű Nagyurat. Mi urunk: a Pénz: A pénz az ön- és közmegbecsülés feltétele, az ön- és közmegítélés kiindulópontja és mércéje. Az intellektuális, az érzelmi élményszerzés emberi tevékenység, csak a pénz által valósulhat meg. Vér és arany: Ady szerint a világ két princípiuma a vér és arany, a szexualitás és a pénz. A változékony világban, történelemben e két tényező képviseli az állandóságot. Pénz és karnevál: A nagy Pénztárnok: A pénz paradoxonát fogalmazza meg Ady azzal, hogy a végső kifizetés a halálban történik meg. 11. Létharc-versek A második világ alapvető jellemzője, hogy a biztos értékrend hiányában az individuumokra szétesett, esetleges közösség életének meghatározója a létért folytatott egyéni küzdelem, a "bellum omnia contra omnes". A szabadverseny világának törvényszerűségét az egész élővilágra kiterjesztő Darwin, illetve visszahatásként a szociál-darwinizmus tana fogalmazta meg legerőteljesebben. Ez a gazdasági-biológiai elv a századforduló korára elvesztette gazdasági-tudományos-bölcseleti hátterét, a létharc mitikussá és jelképessé vált, s az individuum reménytelen küzdelmét a fönnmaradásért a megragadhatatlan erőkkel szemben világirodalmi szinten is Ady fogalmazta meg talán leghatásosabban. A létharc-versekhez szorosan kapcsolódnak (egyes felfogások szerint új témakört is alkotnak) a mámor- illetve a halál-versek Özvegy legények tánca: A címben jelölt oximoron a természetesnek mondott létállapotból való kiválás tragikus feszültségét hordozza. A polgári világ konvencionális keretei közül csak a mámor révén lehet kilépni, s ez a kilépés egyszerre heroikus, hiszen a fennálló világrenddel való szembeszegülést jelzi, másrészt tragikus, hiszen szükségszerűen vezet el a haláltáncban realizálódó bukáshoz. Jó Csönd-herceg előtt: Az emberi létezés paradoxonának költői kifejezése, mely szerint életünk a maga temporalitásában nem más, mint folytonos menekülés a halál elől. A felütés Dantére játszik rá, az életre és eltévedtségre, de Adynál nincs már Vergilius és Beatrice, azaz nincs kalauz. A megszemélyesített halál pozitív tartalmú megnevezése az embernek az elmúláshoz való ambivalens viszonyára utal. Az ős Kaján (1907.) Sírni, sírni, sírni Három őszi könnycsepp: A halál-versek paradox módon az élethez való viszony versei. Gyakori előfordulásuk - különösen a korai kötetekben - éppúgy fakad a szecesszió élményéből, mint a századelő céltalanságából, a törtségérzetből. A központi motívum e versekben a sírás, a könny. Ady ezzel Schopenhauer részvét- etikájához kapcsolódik, ami szerint a szenvedés és a kielégítetlen vágy általános létállapotában csak az embertársainkhoz való részvét lehet az egyetlen követendő magatartásforma. Adynál a kölcsönös részvét helyett - a korai, fölfokozott, nietzscheiánus én-kultusz nyomán - az önrészvét a meghatározó. 12. Istenes versek (A Sion-hegy alatt) A Sion-hegy alatt című költeményben megfigyelhetjük az Adyra jellemző reménytelen istenkeresést. A vers helyszíne egy szent hely, a Sion-hegy, ahol Mózes és Isten találkoztak. A cselekmény: a lírai én Istent keresi egy lámpással (ez párhuzamba állítható Diogenésszel, ő is lámpással keresett egy igaz embert; Tehát Isten keresése egy igaz ember keresése), meg is találta, de nem tudta megnevezni (a határon állt - öregúr), nem emlékezett a nevére. Pedig gyermekkorában ismerte: "gyermeki ima", "fedett". Rájött, hogy elvesztette Istent, ezért keresi, Istennélküliségben él, ezért kárhozott, halott: "Halottan visszajöttem hozzád én, az életben kárhozott". Mindez karácsonykor történt, erre utalnak a piros betűk, rórátéra harangozott. Viszonyuk: apa-fiú viszony (atyaisten), mert az öregúr védte ("simogatott"). Az Isten hajszolt Isten: borzolt szakáll, tépetten, szaladt. A lírai én nem kap kinyilatkoztatást Istentől, mint Mózes a 10 parancsolatot kapta. Az Úr nem szólal meg, így nem ismerheti fel. Ez kudarc, a költő nem tudja megtalálni az Istent, nem tud visszamenni gyermekkorába, ahol még ismerte. Reménytelenül vágyakozva keresi Istent, mégsem találja meg. Megjelenik az ambivalencia is. Költészetének szinte ez az egyetlen rétege, melyet fenntartás nélkül fogadott a korabeli kritika, s Balassi mellett a legjelentősebb magyar istenes költőnek nevezték. Ady 'Isten az irodalomban' című esszéjében elméletileg is tisztázta a témához való viszonyát. A kálvinista valláshoz kötődő egyértelmű gyermeki hit után az ifjúkor radikális istentagadása következett. Ez a válasz azonban Ady szerint éppen végletességénél fogva nem tartható fönn, s önmagát - felnőttként - szabad gondolkodónak minősítette Istenhez fűződő viszonyában. Az Isten-élmény rétegei: - a gyermekkori szertartásemlékek, ünnepek - a vallási közösség megtartóereje - a Biblia; elsősorban az Ószövetség és a zsoltárok; ezek dallama és szókészlete - kimutathatóan, illetve közérzet szintjén Nietzsche, Kierkegaard, illetve az általa megfogalmazott paradoxon: a hit ráhagyatkozás valakire, akinek létében nem vagyunk bizonyosak Az Isten-téma 'Az Illés szekerén' kötetben jelentkezik először ciklusszervezőként, s ettől kezdve folyamatosan jelen van az életműben. Az Úr Illésként elviszi mind... (1908.): A művészlét, a kiválasztottságtudat baudelaire-i ihletésű költeménye. Az Úr érkezése: A szerető, a gondviselő Isten képe fogalmazódik meg. Krisztus-kereszt az erdőn: Az ifjúkori emlék felidézése mint versszervező elv, az objektív és szubjektív idő kettősségében az értékek és életelvek átértékelhetőségéről is vall. Így válik az egy 'Igen' és egy 'Nem'-ből két 'Igen', azaz életünk időbeliségében tudomásul vesszük, hogy van időtlen, azaz havas Krisztus- kereszt az erdőn. Ádám, hol vagy?: A cím a bűnbeesés utáni jelenetre utal, mikor Ádám félelmében elbújt Isten elől. A vers a modern kor emberének köztes állapotát ábrázolja, melyben együtt van jelen az Istentől való elzárkózás igyekezete és a rátalálás vágya. Ebben a szituációban a lírai én számára az utóbbi törekvés ábrázolása és megélése válik fontossá, azaz a haragvó és bosszúálló istenképtől a szerető Isten képéig való eljutás. A Sion-hegy alatt (1908.): Az istenkeresés paradoxonának legerőteljesebb költői ábrázolása. Ez az ellentmondás többféle szinten jelentkezik a versben. A lírai én felnőttként a gyermeki bizonyosságra vágyik, illetve a megnevezés általi birtoklásra. Az öregnek és fáradtnak ábrázolt Isten viszont állandóan jeleket ad a világ számára, az örömhírt azonban képtelen felfogni és befogadni az ember. Egymás mellett megy el tehát az Isten és az ember útja, s a kegyelmi állapot ritka találkozásában a kölcsönös gesztusoknál egyértelműbb bizonyítékokra vágyik a lírai én. A nagy Cethalhoz: A költői kép, a szimbólum találóan írja le a bizonytalanná váló világképben az egyértelműségre vágyó ember és világ törekvését. A vidám Isten: Nem elsősorban a nietzschei ihletésű életkultusz és mámor hirdetéséről van szó, hanem annak felismeréséről, hogy az élet folytonosságában, mely egyszerre evilági és túlvilági, a halál csak intermezzo, mely a maga pillanatnyiságával nem szakítja meg az élet kontinuitását. 13. Lázadás és forradalom (Harc a Nagyúrral, Rohanunk a forradalomba) A kor felfogása szerint (pozitivizmus) a társadalomtudományban is törvények vannak. A fajok között is létharc van, így jönnek létre a fejlettebb fajok, és az életképtelenek így pusztulnak el. Egyes felfogások szerint a létharc a nemzetek között folyik, vagy a társadalmi osztályok között. De mindenképpen az életre valónak kell győznie. A Harc a Nagyúrral című versben is létharc folyik. A lírai én küzd a disznófejű nagyúrral. A lírai énről megtudhatjuk, hogy alá van rendelve a nagyúrnak, megaláztatásban él (még a fejét is meglékeli előtte), könyörög, szexuálisan kiszolgálja ("simogattam. Ő remegett"), viszont a másik oldalon útra akar kelni, várják, igazi kéj és szerelem, boldogság, teljes élet várja, ami negatívumokat tartalmaz (fekély, galád), de élet. Tehát a lírai én az életrevaló. Ezzel szemben a nagyúr ül az aranyán, álma süket, vigyorog (állatias, értelem nélküli), meredten ül. Mozdulatlan, vágyairól nem tudunk semmit, életidegen, nem életre való. Mégis ő győz, hisz magához láncolta a lírai ént, ami számára a pusztulás ("Ezer este múlt ezer estre"). Ez szemben áll a szociáldarvinizmus felfogásával. A lírai énnek arany kell (yacht ( száguldás). Ady a forradalomról publicisztikáiban mindig pozitívan írt. Verseiben kifejti ambivalens érzéseit is. Erre példa a Rohanunk a forradalomba című vers is. A forradalom pozitívumai: munka, megmunkáljuk a rossz földet (( trágyadomb), alkotó munka, oldódik az átok. De megjelennek a forradalom negatívumai is: csúf halál, buja harag vetése, robbanás, liheg. Ezek előkészítik a végső nagy paradoxont: "Isten szent küldöttje: a Sátán". Az utolsó versszakban a csönd rájátszás Vörösmarty: Előszó-ra, ez is a negatívumokat erősíti. A forradalom már végzetszerű, a rohanás is, ami (a vers elején és) a címben még pozitív volt. A költő bemutatja a világot is, ami ellen küzd a forradalom: rabság, seb, bús kesergés, katona, gőg, irigység. 114. A verselés megújítása Adynál sajátos szimultán ritmus jelenik meg. Míg az általános szimultán ritmus azt jelenti, hogy az időmértékes verselés nyomatékai egybeesnek a hangsúlyos verselés nyomatékaival, addig Adynál ez nem esik egybe, mivel a verslábak jambikusak, azaz emelkedőek. Ezért ennek neve: Diszharmonikus szimultán (pl.: Őrizem a szemed -- | U- | U- | - 4|3 U- | U- | UU | - 4|3) Ady több eszközt is használ a verselés felújítására pl. aprózás, amikor pirrichius (UU) verslábakat is használ, mint pl. a Héja-nász az avaron című versben: - - | - - | - - | U U | - két lankadt szárnyú héja-madár Emiatt a vers gyorsabb lesz, zaklatottabb, nyugtalanabb és a verset a próza felé tolja el. Ez a kor jellemző tendenciája lesz, ami Adynál kezdődik. A másik eszköze Adynak, hogy a jambikus versben a sorkezdő pozícióban trocheust (-U) használ, azaz choriambust (-UU-) hoz létre. Ezt felcserélésnek, vagy anaclasysnak nevezzük. Megfigyelhető a Héja-nász az avaron című versben: - U |U - | U - | U - | - Útra kelünk. Megyünk az őszbe Ez sorkezdő lendületet ad a versnek. A harmonikus verselést a diszharmónia felé vezeti, a verset a prózába viszi át. Így a verset modern tartalmak kifejezésére teszi lehetővé. Így lehetséges az, hogy mikor Nyugat-Európában már teljesen megszűnt a kötött versforma, itt még mindig megmaradt, hisz ezekkel a lazításokkal alkalmassá vált a zaklatottság kifejezése. 15. Népiesség és régiesség az utolsó korszakban (Őrizem a szemed, Krónikás ének 1918-ból, Két kuruc beszélget) Ady 1910-es években született költeményeivel már eltávolodik a szimbolizmustól. Az egyik irány, amelyet ekkor követ: a népiesség. Ide tartozik például az Őrizem a szemed című vers. Ebben a versben is megjelenik az Ady verseiben megszokott tipikus alaphelyzet: a mozgás valahonnan valahová. Egy pusztuló világból jön, de a lírai énben is pusztulás van, űzöttség, a szerelembe megy, a személyes világba. A vers verselésére a diszharmonikus szimultán jellemző, ami gyorssá és zaklatottá teszi a verset (4/3). A másik irány a régiesség felé mutat, mint például a Krónikás ének 1918- ból. Ebben a versben két műfaj is keveredik: a históriás ének, amelynek jellemzői: ragrím, négysarkú vers (4 ütemű 11-13-ig, 4 soron keresztül ugyanaz a hívószó). Adynál ez az egész versen keresztül ugyanaz, monotonságot, végzetszerűséget idéz fel, baljós. A költő nem magyaros kifejezéseket használ (pl: történűlnek), ezzel is a históriás versekre utal vissza és a totális pusztulást jelzi, mintha a költészet is meghalt volna. Tehát a műfaji keret befolyással van a jelentésre. A másik műfaj, amely fellelhető a versben: a ballada. Ady rájátszik Arany: Vörös Rébék című balladájára. Pusztulás szimbólum, időtlen fogalmazás. Mindkét műfaj epikai, tehát benne a cselekménynek fontos szerepe van; itt inkább csak helyzetleírás van. A cselekmények mozaikszerűek, most játszódnak, de az időben csak a cím helyezi el. A háborús utalások metaforikusak, ez is általánosítás. Bemutatja a korabeli embert, akinek legfőbb tulajdonsága, hogy öl (még a rímet is megtöri), már nem lelkesednek a háború miatt, ez utalás a korabeli politikai helyzetre. A háborút pokolhoz hasonlítja, ráadásul idegen, tehát nem magyar célokért folyik a harc. Az értelmiségiek is elpusztulnak (Lámpás, szép fejek sután megszédülnek). A vers a végén haláltánccá válik. A népies és a régies irányzatot is magában foglalják a kuruc versek, amelyek a századforduló idején népszerűek voltak. XX. század eleje a kuruc reneszánsz, újratemetik Rákóczit és Thökölyt. Thaly K. kiadja kuruc verseket tartalmazó kötetét (a verseket ő írta). Nacionalista mitológiát akar teremteni. Ady versei szemben állnak ezzel. A Két kuruc beszélget című versben egy öreg (öreg Balázs testvér) és egy fiatal kuruc beszélget. Az öreg még bízik a világban, a fiatal már nem: kiábrándult. Ezzel Ady megkérdőjelezi a nacionalista nevelést. Ha már a fiatalság kiábrándult, akkor a nemzet el fog pusztulni. A verselésben az Arany által felállított hagyományt követi (choriambizálás), Buda halálában felidézi annak komorságát, népnemzeti irodalom csúcspontját 4 ütemű 12-es, ez a magyar népies epikus költészetre jellemző. Ady az avantgárd irányába akar kimozdulni, ezek a törekvések nem válnak egyeduralkodóvá. 16. A szimbolizmus meghaladása (Az eltévedt lovas, Emlékezés egy nyár- éjszakára) Ady kései versei már az avantgarde felé mutatnak, de ez nem minőségi haladás, hiszen az avantgarde is az ösztönöst helyezi előtérbe a tudatosnál. Az eltévedt lovas című vers formális ballada, nincs igazán cselekménye. Az eltévedt lovas a honfoglaló magyarok, akik feltámadtak, mert a falu múltat álmodott. A hely a mai sík, amely korábban nádas volt, és most újra benőtte, mert üget egy hajdani lovas. Az eltévedt lovas az eltévedt magyarságot szimbolizálja, a hajdani lovas nem tud tájékozódni az új hínárban, az eltévedés végzetszerű, a jövőben is tart. Különbség a szimbolizmustól: nincs annyira kiemelve a hős, cselekmény egyáltalán nincs, a tér és idő egyre elvontabb, a képelemek nem állnak össze egységes szimbólummá, hanem szétforgácsolódnak. Az Emlékezés egy nyár-éjszakára című versben már a szürrealizmus felé mutató elemeket találunk, például fantasztikus, abszurd, látomásszerű elemeket (néma szolgáló dalrafakadása). A vers az első világháború kitörésének napját mutatja be (véres lakodalom, hamis lelkesedés, riadó). A költeményben rájátszás van az apokalipszisre (Egy világot elsűlyesztő rettenetes éjszakára). A különbség viszont az, hogy a Bibliában eljön az Isten, tehát megtörténik a megváltás, a versben nem. Negatív apokalipszis. A kezdetek bemutatása ugyanaz, de a versben csak a pokolbasüllyedést mutatja be. Nem jön el Isten: "S Isten-várón emlékezem". Kitágítja időben a mindmáig. Eleje és a vége ugyanaz: időtlenítés. 17. Háborúellenes költészete: Az állandó költői jelenlét programját valló Ady négy év hallgatás után jelentette meg 1918-ban 'A halottak élén' című kötetét. A hallgatás okai: - a háborús körülmények - a kiadó hiánya - a közönség bizonyos elfordulása költészetétől - költészetének kifáradása, melyre már a kortársak is felfigyeltek (Hatvany- bírálatok) A kötet összeállításába erős kézzel nyúlt bele Hatvany Lajos, s bár néhány reprezentatív vers kimaradt a kötetből (Új, s új lovat), a kötet jelentősége, művészi összefogottsága csak az 'Új versek'-kel mérhető. Világképi jellemzői: Az általános szellemi és erkölcsi eltévelyedés időszakában (a katonák énekelve mentek a frontra, az Internacionálé a háború idejére felfüggeszti az osztályharcot, amerikai írók - a későbbi elveszett nemzedék tagjai (Hemingway, Dos Passos, Fitzgerald, Cummings) - jönnek át az európai frontokra, hiszen a háborút a férfias erőpróba színterének tartják; a háború elején a később harcos antifasisztává, a polgári humanizmus deklarálójává váló Thomas Mannt franciaellenes, a francia írókat németellenes nacionalista érzelmek fűtik) Ady költészetében kezdettől fogva mélyen és egyértelműen háborúellenes és humanista álláspontot képvisel. Egyetlen költemény kivételével a megírást kiváltó okok között nem találunk konkrét háborús eseményt, Ady mindig a világégés egészét láttatja. A háború a zűrzavar, a káosz, az apokalipszis ideje. Ennek felismerésével átértékelődnek a korábban vallott eszmék és eszmények is. Legszembetűnőbben ezt a Tegnap-Holnap motívumpár értéktartományának megváltozása jelzi. Az induló Ady számára a Holnap és az Új a legfontosabb érték, s ezzel állt szemben a Múlt visszahúzó ereje. A háború perspektívátlan idejében a Jövő, a Holnap csak újabb borzalmak szülője lehet, ezért megtartó értékké a Múlt, a Tegnap lép elő. Megváltozik a lírai énnek a közösséghez való viszonya is. Az ostorozó, bíráló hangot a közös sorsvállalás felelőssége váltja fel. Mindez azt is jelzi, hogy a szecessziós-szimbolista látásmód és világértés megváltoztatására kényszerül Ady, hiszen az individuális perspektíva a válaszok szűkös lehetőségét nyújtja csak. Tükröződik ez az újfajta látásmód a költészetértelmezés, illetve a költői feladat újraértékelésében. Az írástudók feladata az emberiség felhalmozott erkölcsi, kulturális értékeinek őrzése, túllépés a ma rettenetén, az időbeliség és történetiség jegyében. Poétikai-esztétikai jellemzők: - A szecessziós-szimbolista, túlornamentizált jelképek helyébe elvont fogalmakat emel szimbólummá (vér, ember stb.). - Előtérbe kerül a modern költészet változásaival párhuzamosan a drámaelvű líra, illetve a drámai monológ (Rába György), szoros összefüggésben az újfajta individuumfelfogással. - Megjelennek az avantgárd hatások elsősorban az expresszionizmus (Bori Imre) - a korélménynek megfelelően (zaklatottság), illetve a tudat mély rétegeit feltáró szürrealista jegyek (Rába György). Hát ahogyan a csodák jönnek...: A kötet nyitódarabja egyszerre a rezignált kiábrándultságé, de rámutat a költészet újfajta értelmezésére, ahol már nem a költő, hanem a vers írja önmagát a cél képzete nélkül. Emlékezés egy nyár-éjszakára (1917.): A vers kulcsszava a fordulat, az emberi világ átcsapása apokaliptikus jelenbe, anélkül azonban, hogy a végső igazságszolgáltatást követően az isteni rend jönne el. A fordulat különböző szinten jelentkezik és értelmeződik. A biografikus, illetve annak szánt mozzanatok mellett elvont eszmetörténeti szint is jelentkezik: a világégés és pusztulás legfőbb okai a szeretet hiánya, a részeg gondolat. Ember az embertelenségben (1916.): Az egyetlen vers, melynek azonosítható a történeti élményháttere: a csucsai várkastélyból nézi "a borzalmak tiport országútján" menekülő erdélyieket. Ady alkotáslélektani mozzanatként az eleváció élményét használja, ez a fölülemelkedés és perspektíva adhatja meg a távlatos gondolkodás reményét. A magyar költészet legnemesebb hagyományaihoz visszafordulva fogalmazza meg magyarságélményét: "magyarságom értéke és mértéke emberségem értékével és mértékével azonos". A Rémnek hangja: Bár eszmetörténeti szempontból a 'Kocsi-út az éjszakában' törtségérzete és a háború káosza között nem állítható felelősséggel kauzális viszony, a háború apokaliptikus valóságában ott érezhetjük a közérzet realizálódását ("Minden Külön össze-zsibolygott / S mégis mindenek szét-szakadtak"). E nagy tivornyán: A "kizökkent az idő" hamleti dilemmája vetődik föl a versben, lebontva ennek összetevőire: az erkölcsi és mentalitásbeli relativizmusra, a jó és rossz különbség tételének hiányára, az élet értéktelenségére és ebből fakadó értelmetlenségére. 18. Kuruc versek: A kuruc versek Ady egyik legsajátosabb, legegyénibb ciklusa. Először a 'Szeretném, ha szeretnének' kötetben az 'Esze Tamás komája' ciklusban jelenik meg, s ettől kezdve mindvégig jelen van költészetében, kapcsolódva a magyarság-versekhez és -tematikához (A Minden-Titkok versei - A Magyarság titkai ciklus; Ki látott engem - Sípja régi babonának ciklus; A halottak élén - Az eltévedt lovas ciklus). A témakör felbukkanásának többféle oka van. A kuruc hagyomány rendkívül erőteljesen élt a kálvinista közösségekben, így az Ady családban is. A kurucok a magyar függetlenségért vívott harc jelképei voltak, a meg nem alkuvásé, az igaz magyarságé. A kurucokhoz kapcsolta Adyt származása is, hiszen a kurucok nem szegénylegények, hanem többnyire elszegényedett kisbirtokosok voltak. Ady ezen motívuma, témaköre részben kapcsolódik, részben újraértelmezése az 1870-es évektől kezdődő és a millenniumi ünnepségekig csúcsosodó kuruc-kultusznak. Thaly Kálmán gyűjtőmunkájának köszönhetően sok régi kuruc-kori költemény került elő a XIX. század második felében, s vált rendkívül népszerűvé. Igaz, hogy a legnépszerűbb verseket maga a történész-költő írta, s illesztette be a válogatásba. Thaly Kálmán vezetésével felkutatják a kuruc-küzdelmek korának emlékeit is, s hazahozzák II. Rákóczi Ferenc földi maradványait. A millennium "hivatalos jelképévé" a kuruc vált, ezt jelzi a szoborcsoport öltözéke is. A kuruc a nemzeti függetlenség és szuverenitás szimbóluma a századfordulón. Ady megőrzi a kuruc-küzdelmek lírájának néhány topográfiai, történelmi, eseménytörténeti utalását (Késmárk, Munkács, Bercsényi, Bezerédi, Buga Jakab), de átértékeli a kuruc-mítoszt. Adynál a reményeiben megcsalt, az elárult, a hazájából számkivetett ember jelképévé válik, de egyúttal a reménytelen küzdelmet mindig vállaló, hazájába visszavágyó magyar szimbóluma is. A kuruc-sorsban megragadott élethelyzet egyúttal kifejezője lehet a XX. századi individuum otthontalanságának is. Bujdosó kuruc rigmusa: A reménytelenségében, céltalanságában, értelmetlenségében fölvállalt küzdelem adja meg Ady magyarságsorsának, illetve e sors értelmezésének heroikus, illetve felemelően tragikus voltát. A balladás tömörségű és hangvételű költemény utolsó két versszakában tudatosan idézi Arany 'Rege a csodaszarvasról' című Ady által a legszebb magyar balladának nevezett művét, pontosabban Arany fájdalmasan költői vízióját az örök magyar úttévesztésről: "Kerek az ég mindenfelé, / Anyánk, anyánk meghalsz belé." Négy-öt magyar összehajol: Ady nemzetkarakterisztikájában, történelemértelmezésében a magyarság, illetve annak sorsa determinált, illetve a legjobb szándék és akarat ellenére is örökké kényszerpályán mozog. Mivel a nekibuzdulásokat végig nem vitt tettek követik csak, nem marad más, mint a históriára és a végzetre való rákérdezés, illetve a könny, a sírás. Ez a tehetetlen magatartás mégis hordoz valami mélyen emberit és igazat, a ráció , a kívülállók számára felfoghatatlant, emberibbet az egyértelmű válaszok hahotájánál. Hajó a ködben: A vers középpontjában az egyik legtalálóbb Ady-jelkép áll, a köd-ország. Esze Tamás komája A föl-földobott kő: Az elemi egyszerűségű kép, mely a verset szervezi, látszólagos egyszerűségével a legelemibb emberi érzések egyikének, a hazaszeretetnek és identitásnak, a közösséghez való tartozásnak a kifejezője. Két kuruc beszélget (Tyukodi pajtásom...) Ülj törvényt Werbőczi: A baloldali polgári radikalizmus eszméinek hatására jelennek meg a '10-es évek elején az ún. úri Magyarországot ostorozó versek. Sípja régi babonának Az Idő rostájában: A jelkép azért találó, mert magábasűríti a történelem végzetszerűségét és alakíthatóságának lehetőségét.