Ady Endre 1877-1919 Magyarság veresek A nemzetféltés a szorongás váltotta ki Adyból a keserű, átkozódó, ostorozó költeményeket az úgynevezett magyarság verseket. Az a félelem és kétség foglalkoztatta, hogy ez a nyelvileg és kulturálisan elszigetelt magyarság fenn tud-e maradni a népek közötti versengésben, vagy névtelenül elvérzik a harcban. Verseinek forrása, az a nyugtalanító tapasztalata, hogy a magyarság képtelen kemény akarat kifejtésére. Ez az akarathiány, nemzeti vétekként jelenik meg. Ady egy újfajta kritikai jellegű nemzet szemléletet, hazaszeretetet tudatosított, amelyben jelen volt a szeretet és a bírálat érzése. Nemzetostorozó indulat fejeződött az Új versek ciklusában. A magyar Ugaron-ban lesújtó képet festett a hazáról, mely méltatlankodást váltott ki ellenfelei és barátai között. Az ugar jelképe a magyar elmaradottság. A költő szemében a táj elátkozott föld, ahol minden és mindenki pusztulásra van ítélve. A tájleírás nem tájat ábrázol, inkább a belső látásunkat ragadja meg. A költeményben ellentétek találhatók, a vad mező szemben áll az ős, buja szűzi földdel. A képek és a jelzők egyrészt a föld gazdag termékenységére utalnak, másrészt, pedig az elkeserítően kopár valóság, és az eldurvult műveletlen világ élményét fejezi ki. Az ellentétben a tiltakozó keserűségen kívül a reménytelenség érzése is vegyül a műben. Az 1-2.v.sz. egyes szám első személyben szól, ébresztő felfedező szándékkal. A 3-4.v.sz. a hős tehetetlen, béna rab lesz az indák gyűrűjében. A vad mező győzelmét fejezi ki. Nem szabadul fel a "föld alvó lelke", a magyar föld az elvetélt lehetőségek hazája marad. Ady vállalta magyarságát, népének hibáival együtt. Hazájához "kicsi országához" való kötődésének egy legszebb vallomása: A föl-földobott kő. 1909 nyarán született verse. A vers címadó metaforája a föl-földobott és a földre mindig visszahulló kő, a szükségszerűséget hangsúlyozza. A hazaszeretet ereje azonosul a gravitációval. Az érzelmek mozgása ellentétes irányú a költeményben. Feszültséget teremt a messze távol és a közel, a fent és lent világa is. A lélek szándéka, a lenti világból való menekülés, de "hiába mindenha szándék" visszazuhan a földre. Ha nem is büszkén de megvallotta magyarságát, hazája iránti hűségét, népével való azonosulását. Az Új versek kötetében az első vers a Góg és Magóg fia vagyok én... A "nagyvilágot" megjárt, Párizsból haza érkező s új szemléleti távlatokkal gazdagodott költő, lírai vallomása ez a vers. Írói szándékainak összegzése, a hazához való ragaszkodásának összetett érzelmű kifejezése. A népdalokhoz hasonló, mivel nincs külön címe, hanem az első sorral egyező. Az első versszakban: először a múltba tekint. A pogány fejedelmekhez hasonlítja magát. Visszatérve a jelenbe, a nemzet hibáit látja. A második versszakban: a honfoglaló magyaroktól visszatérve a jelenbe, Párizsból hozza az újnézeteket, de nem fogadják el. A harmadik versszak: vállalná a szenvedéseket azért, hogy újra ősközösség legyen. A negyedik versszakban: vállalja a negatív kritikát, eszméit győzelemre akarja vinni. Szimultán vers: egy időben egymástól távol eső eseményeket, tárgyakat, gondolatokat egyszerre, egy időben, egy helyen említ meg. Szerelmes versei Ady Endre Nagyváradon ismerte meg Diósyné Brüll Adélt. Valódi szerelem fűzte az asszonyhoz. Ady nyíltan vállalta a megbotránkozást kiváltó házasságtörő kapcsolatot. Léda férjes asszony volt, és idősebb a költőnél. Lázadás volt ez a szerelem, melyben bennrejlett a menekülés vágya is. Láda és Ady is túlsokat várt ettől a felfokozott érzéstől. Később már napirenden volt közöttük a féltékenykedés. A Léda versekben a szerelmi érzés nem a boldogság, hanem inkább a nyugtalan, soha be nem teljesülés jellemezte. Szerelmükbe a hiányérzet fészkelte be magát. A szerelem minden mozzanata bús, tragikus szint kap, mintha a szerelmesek között ott állna a halál. A Héja-nász az avaron nem boldogságot, hanem vergődő nyugtalanságot, fájdalmat sugall. A ragadozó héja pár a szerelemesek színboluma. A szerelemi vágyat, bántó, kellemetlen hanghatások kísérik: vijjogás, sírás, csattogás. A szerelem útja a nyárból az őszbe tart, a boldogságból a boldogtalanságba, az ifjúságból az öregedésbe. Az 1.v.sz. kettejük kapcsolatát jellemzi, ősszel a kapcsolat kihűl, elmúlik. A 2.v.sz. a nyár eljöttével újra kezdődik a szerelem, az esetleges kibékülés. A 3.v.sz. megint jön az ősz, kapcsolatuk ismét hideg lesz, bizonytalanná válik. A 4.v.sz. egymást utálva, szidva belepusztulnak ebbe a szerelembe. A héjanász az őszi élettelen avaron ér véget. De jelen van a költeményben a céltalanság, hiábavalóság megsejtésével szemben az emberség, a gyöngéd jóság fájdalmat oldó érzése is. Két évvel később keletkezett a Lédával a bálban című verse. Sejtelmesen fejezi ki a boldogtalanságot, az ifjúság és szerelem elmúlásának tragikumát. Kétféle szerelmi ellentétre épül a költemény. Az egyik oldalon ott áll a "víg terem" a maga harmóniájával, majd megjelenik a boldogtalanság "egy fekete pár" a fiatalok boldogságával szemben. A vers azt érzékelteti, hogy nincs igazi öröm, mert a boldogság mögött ott lappang a könyörtelen boldogtalanság. A Léda versek csaknem mindegyikében a vonzás és a tanítás kettősége jelenik meg. Lédával való szakítás hírére a nők szinte ostrom alá vették, levelekkel árasztották el. A levélírók között feltűnt neki egy fiatal 16 éves kislány, aki más hangon írt neki. Mindjárt a legelső levelében közölte a lány, hogy ő voltaképpen rokon, az Ady családból származik. A kislányt Boncza Bertának hívták. A költő 1914 áprilisában látogatta meg. 1915-ben elvette feleségül. Ady Endre másik utolsó nagy szereleme volt Boncza Berta, akihez a Csinszka verseket írta. A házasságuk nem lehetett boldog, de a háború tébolyában mégis védelmet, menedéket jelentett ez a szerelem. Az ifjú asszonyba kapaszkodó reménykedésről vallanak a Csinszka versek. A költő fárasztónak érezte a nyüzsgő fiatalasszony szerető gondoskodását. Ady egészsége egyre jobban romlott, a háború is összezúzta lelkileg. Keserűségét csak fokozta, hogy egyetlen egy lap és folyóirat sem akadt, amelyik vállalni merte volna az Ady versek közreadását. 1917 őszén Hatvany Lajos vállalkozott egy új verskötet kiadására. A Csinszka versekben nem a férfi és a nő, hanem a házaspár és a külvilág között feszül az ellentét. Az őrizem a szemed című vers hátterében a világháború rettenete áll. Az öregedő férfi féltő szerelmi vallomása. A háború közepette a védő, óvó otthon békéje jelenik meg, s nem a szerelemi szenvedély. A vers kulcsszava a kéz és a szem, amely az egymáshoz tartozás jelképe. Az első strófa: a gyöngédségről, a boldogsághoz való ragaszkodásról, nyugtalanságról beszél. Mégis az idillikus nyugalom mélyén ott munkál mindnyájunk közös sorsa a halál közeledése. A második szakasz: riadalmat közvetít, kavargó nyugtalanságot. A harmadik szakaszban: az érzelmi hangulat megváltozik. Az egymást fogó kezek, s egymásba néző szemek már a görcsös egymásba kapaszkodást is sugározza. Ami a kezdetben idillnek tűnt az most megtelik a tragédia rémületével. Ez indokolja a záró strófa szorongó kérdéseit. Válasz nincs, a világ és az egyén sorsa egyaránt kiszámíthatatlan, de a boldogság igénye és a szeretetvágy szembeszegül. A vers egyetlen témája az emberi értékekkel telített hitvesi szerelem.