A Hymnusz és a Szózat összehasonlítása Kölcsey Ferenc Sződemeteren született 1790-ben. Jellemző rá az erkölcsi szigorúság, az emberi tisztaság, az őszinteség, a hazafiság valamint a hazaszeretet. Visszahúzódó, zárkózott személyiségű volt, a költészetére is a magány a jellemző, lírája pesszimista hangulatú. Szemere Pállal részt vett a nyelvújításban, ahol előbb Kazinczyt támogatta, majd a nyelv természetes fejlődésének híve lett. 1838-ban negyvennyolc éves korában halt meg váratlanul egy tüdőgyulladásban. Vörösmarty Mihály 1800-ban született a Fejér megyei Kápolnásnyéken egy elszegényedett nemesi család sarjaként. Több iskolába járt, melyek közül a legjelentősebb a Pesti piarista gimnázium, ahol a költői osztály tanulója volt. Tevékenyen részt vett az 1848-as forradalomban, de a világosi fegyverletétel után szinte teljesen összetört. Jogi tanulmányokat folytatott, amit nem fejezett be, valamint filozófiai tanfolyamot végzett. A Magyar Tudományos Akadémia egyik első tagja lett, ahol megbízták A magyar helyesírás szabályai szerkesztésével. Vörösmarty lírai alkat, de pályája elbeszélő művekkel, epikával indult.(Zalán futása). Mindkét költő a líra műnemében írt, ezeknek a műveknek a legfőbb sajátossága, hogy tárgya az ember lelkében végbemenő érzelmi élet, amely tükrözi a társadalom és a természet hatásait. A lírikus önmagát jeleníti meg művében, nem a világot. A lírai költemények verses monológok, a rövid műfajok körébe tartoznak, tömörek, sűrítve vannak benne a költő mondanivalói. Vannak hagyományos lírai műfajok, mint a dal, epigramma, óda, amelyek a történelem során rengeteget változtak, formálódtak, de vannak átmeneti műfajú lírai alkotások is. Téma szerint lehet gondolati-, szerelmi- , táj-, politikai stb. líráról beszélni. A világhoz való viszony szerint lehet gondolati-, érzelmi-, hangulati líra. Kölcsey és Vörösmarty is a reformkorban élt és alkotott, ekkor Európában, a nagyobb városokban forradalmak zajlottak, ez volt a Népek tavasza, Magyarországon is éleződni kezdett a helyzet, mindenkiben feléledt a hazaszeretet, a legfőbb kérdés a nemzeti függetlenség lett. Az idegen elnyomás ellen, és a nemzeti nyelvért vívott harcban rendkívül nagy szerep jutott a kor íróinak, költőinek. A bécsi kormány elnyomásával való elégedetlenség és a függetlenség iránti vágy kényszeríttette ki, 1825-ben első "reformországgyűlést". Meghatározó volt a közéletben az írók jelenléte, ők bíztatták, buzdították a népet. 1830-ban megkezdte működését a Magyar Tudományos Akadémia, 1837-ben pedig megnyitotta kapuit a Pesti Magyar Színház. A jelentősebb folyóiratokat a kor ifjai írták, szerkesztették, mint például a Koszorú, vagy a Figyelmező. 1825-től a reformmozgalmak kezdtek kifulladni, majd az 1848. március 15.-i pesti forradalom hatására az országgyűlés kimondta a jobbágyfelszabadítást, a közteherviselést, a népképviseletet és a törvény előtti egyenlőséget. Ezzel ért véget a reformkor Magyarországon. A két költő legfőbb témája a hazaszeret volt, sok ilyen témájú verset írtak, Kölcsey például a Vanitatum Vanitast, a Himnuszt, a Zrínyi dalát, és Zrínyi 2. énekét, míg Vörösmarty Szózatot, valamint az Előszót. Ezek a művek közül a Himnusz és a Szózat a legjelentősebb a magyarok számára, hiszen mindkét verset megzenésítették, és így nemzeti énekünkké váltak. Kölcsey a Himnuszt 1823 januárjában írta, valamivel korábban, mint a Vanitatum Vanitast. A vers a passzív hazaszeretet verse, mert kifejezi a hazája iránti szeretetet, de nem szólítja fel cselekedetre a népet, a versben a jobb létet Istentől várja, és nem elsősorban az emberektől. Vörösmarty Mihály 1836-ban írta a Szózat című versét egy válságos történelmi pillanatban, amikor Bécs feloszlatja az országgyűlést. Mindkét mű címe műfaj- illetve témamegjelölő. A himnusz istent vagy valamely eszmét dicsőítő, imaszerű, magasztos hangvételű költemény. Kérés fogalmazódik meg benne, mely mindig hiány állapotában keletkezik. A középkori himnuszok istentiszteletek alatt, vallásos összejövetelek alkalmából énekelt, a hívők áhítatos érzelmeit kifejező költemények voltak. Ma már valamely országot vagy szervezetet képviselő ünnepélyes, megzenésített költeményt is értünk alatta. A szózat felhívás vagy kiáltvány, amelynek címzettje a nemzet és nem tesz különbséget a bizonyos társadalmi rétegek között, az egész társadalomhoz szól. A Himnusznak van egy alcíme is, mely szerves része a versnek; "A magyar nép zivataros századaiból", ezzel visszahelyezi a költeményét a XVI.-XVII. századba, belehelyezi magát az akkori korba, egy akkori prédikátorköltő helyzetébe, ez ad a műnek vallásos jelleget. Az alcím formailag arra emlékeztet, hogy Kölcsey a magyar irodalmi hagyományokra épít, például Balassi költészetére. Mindkét vers szerkezete keretes, az első és az utolsó versszakok mintegy gondolati keretbe foglalják a köztük tárgyaltakat. A Himnusznál az "Isten álld meg a magyart..."kezdetű versszak és az utolsó "Szánd meg isten a magyart..." strófa alkotják a két alappillért. A Szózatnál a "hazádnak rendületlenűl..." és a " A nagy világon e kívűl..." - híres kezdőstrófák- továbbá a "légy híve rendületlenűl..." és az "a nagy világon e kívűl..." szakaszok alkotják a keretet. A Himnusz nyolc szakaszból és négy szerkezeti egységből, a Szózat tizennégy szakaszból és hat egységből áll. A Himnusz Istenhez szól, áldást, jólétet, békességet kér a magyar népnek, mely sokat szenvedett a történelem során. Ez az isten kérlelhető, befolyásolható, mindent ő irányít, a jó és rossz dolgokat is neki köszönhetjük. Azáltal, hogy istenét kérleli és szembeállítja a magyarokkal szembeni áldásaival és megtorlásaival, a költemény jeremiáddá, bűnlajstrommá válik (Jeremiás próféta a Bibliában beszél az embereknek a bűnről és a büntetés kapcsolatáról). A Szózat az emberhez szól, nem pedig Istenhez. Vörösmarty tehát nem áldásért könyörög, hanem felhívja a figyelmet a haza és a hazaszeretet fontosságára. Ezáltal a mű retorikus szerkezetű, agitatív (buzdító) szándékú közösségi ódává válik. A Himnusz első versszakában Kölcsey áldást kér Istentől. A második-harmadik versszak a múltbeli harmóniát, a dicső múltat jelöli, Isten ajándékaival kiegészülve. A negyedik szakasztól ez a harmónia felborul, egyre több csapás éri a nemzetet, melyet csak magunknak köszönhettünk ("Hajh, de bűneink miatt..."). Felsorolja a magyarokat ért legnagyobb csapásokat, a tatárjárást, a török hódoltságot. A következő egység (ötödik-hatodik versszak) a költemény érzelmi csúcspontja, ennél több rossz nem érheti már a magyarokat, a török pusztítás, a testvérháború és a hazátlanság érzésével éri el Kölcsey a csapás-sor végét. A hetedik szakaszban a múltból a jelenbe kerülünk, a sivárság és az elhagyatottság mellett mégis, mintha egy apró reménysugár képeit látnánk, érezzük, van még remény a jövőben. Az utolsó szakaszban a költő már nem kér, könyörög. Csak Isten segítő keze teremthet újra harmóniát. Vörösmartynál az első két versszak az embert mozgósítja, mivel a sors végzetszerű, a mi kezünkben van a változás kulcsa. A következő egységben (harmadiktól az ötödik versszakig) Kölcseyhez hasonlóan felidézi a magyarság múltját, megmutatja, ahogy az igazságtalansággal szemben hősiesen felvette a küzdelmet. Hangulatilag nagy szerepe van a párhuzamos mondatokból álló fokozásnak és az anaforikus ismétlődésnek (ilyenkor a sor eleje ismétlődik "Az nem lehet..."). A következő egység a jelennel foglalkozik, tényszerűen ábrázol, szembesülhetünk a ténnyel, hogy "...Megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán.". A következő két szakasz újra a múltba tekint, kétségbe vonja, hogy a sok áldozat-emberélet, ész, erő, "...És oly szent akarat..." csupán hiábavaló áldozat volt, kell még lennie reménynek. És van is, ahogy azt a következő három szakasz, mely már a jövővel foglalkozik, mutatja. Kell, hogy jöjjön a jobb kor a sok szenvedés után. Vagy él a nemzet, vagy szörnyű véres harc közepette tűnik el. Az utolsó két versszak újra az emberhez szól, nyomatékosabban szólítja fel a hazára és a szabadságra való odafigyelésre. A Himnuszban Kölcsey többnyire természeti képeket használ, a földrajzi meghatározások és a világos, színes képek az első egy-két egységben dominálnak, míg az ötödik versszaktól kezdve az eltúlzott, sötét, többnyire vörös és fekete színekkel ábrázolt, érzelmekkel teli képek jellemzők. Gyakori a katasztrófahelyzet, a csatajelenetek és a vér használata. A számos trocheus, keresztrím és alárendelő kapcsolat is csak fokozza az érzelmi túltelítettséget. Sűrűn használja a vizuális eszközöket, a pusztítás és az öldöklés szemléltetésére, máshol a sivárság érzetét akusztikai hatással és negatív festéssel éri el. Az utolsó versszak "Szánd meg..." felszólítása már könyörgésbe hajlik, éreztetve a kilátástalan politikai és társadalmi helyzetet, visszaállítva az ötödik versszaktól kibillent érzelmi egyensúlyt. A Szózatban Vörösmarty borús hangulatú, sötét képeket használ. Jellemző a mozgékonyság, Kölcseyvel szemben az ő képei nem állnak, mozgást fejeznek ki. Az érzelmekre erősen ható, monumentális elemeket használ, erős romantikus túlzások tarkítják az idősíkokat. Őnála is megfigyelhetők a harc, a háború, a halál motívumai. Tömegeket mozgat, hadseregek, nemzetek, emberek százezrei mozdulnak a haza, a szabadság hívó szavára. Az érzelmi és gondolati egyensúly erősen felborul, csak a keretversszakok tartják meg az érvek és ellenérvek, a múlt, jelen, jövő ellentéteit. Mindkét vers politikai alapmű, politikai program fogalmazódik meg bennük, naprakész és hű képet adnak a keletkezés körülményeiről. Hazafias tartalmuk, megindító hangvételük miatt nemzetünk, továbbá a haza, a szabadság és az ezek mellett való kitartás jelképeivé váltak. Hazánk történelmében sűrűn előfordultak hazafias hangvételű lírai és epikus alkotások, de a fent említett két mű talán a legjellemzőbb, minek bizonyítéka az is, hogy a Himnuszt Erkel Ferenc, míg a Szózatot Egressy Béni zenésítette meg.