5/ a Katona József "Nincs a teremtésben vesztes, csak én..." Bánk bán tragikus összeomlásának útja Katona József (1791-1830) Élete: - Kecskeméten született - Iparos családból származott - A kecskeméti katolikus elemi iskola befejezése után középiskolai tanulmányait a pesti piarista gimnáziumban kezdte 1802-ben. 1810-ben iratkozott be a pesti egyetem jogi karára. Itt került először kapcsolatba a színtársulatokkal. - 1811-ben négy, idegen nyelvből fordított darabját mutatták be - 1812-tol főszerepeket is vállalt. - Reménytelenül szerelmes volt az akkor hajadon Széppataki Rózába, mely a színházhoz láncolta teljesen. Széppataki Róza házassága távolította el őt végleg a színháztól. - Utolsó drámájának, halhatatlan remekművének, a Bánk Bán létrejöttében a pesti színháznak már semmiféle ösztönző ereje nem volt - A kudarc, a sikertelenség elhallgattatta benne az írót, véglegesen elfordult mind a színháztól, mind a drámaírástól - 1815-ben ügyvédi vizsgát tett és 1820-ig ügyvédként működött Pesten. - A Bánk Bán végleges változata 1819-ben már biztosan készen volt. A cenzúra a színházi előadást megtiltotta. Így nyomtatásban látott napvilágot 1820 novemberében. - Katona elhagyta Pestet, visszatért Kecskemétre és 1820 novemberében alügyésszé választották - 1830. április 16-án hivatalba igyekezve érte a hirtelen halál: szívszélütés végzett vele. Bánk tragikuma 1. Bánkra, a főszereplőre óriási terhek nehezednek. Országjárása során előzőleg személyesen tapasztalhatta az általános nyomort és elégedetlenséget, a királyi udvarba érkezve láthatja a dőzsölést, amely egyszerre ellentéte és oka az ország állapotának. A nemzet egészét érinti a jogtiprás, és Bánk, a király helyettese hivatalból is felelős az ország sorsáért. A zsarnokság azonban nem csupán a nemzeti szabadságot tapossa el, hanem a személyiséget is megtámadja. A mű fő konfliktusát az adja, hogy a haza és Melinda egyaránt veszélyben forog, és a szálak Gertrudis, a merániai származású királyné felé vezetnek. A szabadság és a becsület védelme, majd helyreállítása lesz tehát Bánk feladata, ez pedig csak úgy volna teljesíthető, ha megváltoztatná azt a hatalmi rendszert, amelynek őréül II. Endre megbízta, és amely megbízatásának teljes lelkiismerettel eleget akar tenni. 2. Az első felvonásbeli expozíció során Bánk még csak veszélyekről értesül, nem látja tisztán a helyzetét és a feladatát. Az emberi tudat tragédiája: a teljes bizonyosság lehetetlensége. Bánk felismerései tehát csak részigazságok lehetnek. Betoppanásakor ugyan személyesen szerezhet tanúbizonyságot Gertrudis becstelenségéről, ő azonban azt is tudni akarja, hogy volt-e a porokról tudomása a királynénak, hogy tettette-e az álmosságot. Bánk csak sejtheti Gretrudis mögöttes szándékait, konkrét bűneit. A téves tudat tragédiája nyilvánul meg abban is, hogy Melinda egyetlen félreérthető gesztusát Bánk, a szerelmes férj azonnal félreérti. A gyarló ember áll tehát szemben a világ kiismerhetetlenségével. 3. Bánk feltétlenül és tökéletesen eleget kíván tenni államférfiúi és családapai, férj kötelezettségének, de még inkább erkölcsi parancsokra akar hallgatni, az abszolút becsület törvényét szándékozik követni. A haza dolgát és Melinda ügyét is ezért kívánja teljesen elfogulatlanul rendezni. Ehhez ragaszkodik akár élete árán is. Melindát megtagadja, vele együtt a gyermekét is megátkozza, majd odaveti a nádori jelvényt Gertrudis koporsójára. 4. "Itten Melindám, Ottan a hazám" - e két legszentebb földi érték ellentétes irányból vonzza Bánkot az expozíció végén. Nehezen dönt, de végül, a hazát fenyegető veszélyt indul elhárítani. Magabiztos fellépéssel leszereli a békétleneket, sőt Peturt is térdre kényszeríti. Sorsának tragédiája azonban most az, hogy Ottó épp ezekben a percekben környékezhette meg Melindát. A két főmotívum, a haza és Melinda sérelem a továbbiakban is felváltva, váltakozó erővel késztetik előre, a bosszúállás irányába. A nagyjelenetben egyértelműen Melinda sorsa lesz a súlyosabb tényező. Az ötödik felvonásban Bánk majd annak önérzetes hangoztatásával lép színre, hogy tettét a haza "polgári háborútól" való megóvásáért követte el. A becsületét azonban nem tudja megvédeni, és a sorsát megbélyegző csapásként éri a védetlenül hagyott Melinda halála. 5. Bánknak meg kell menteni a haza és Melinda becsületét és ezzel együtt a magáét. Nem látja, hogy konkrétan mi a feladata: a veszélyek elhárítása, vagy a már megtörtént események megállítása, esetleg megtorlása, igazság szolgáltatása? Mindegyikre sor kerül, hiszen Bánk tragédiájához az is hozzájárul, hogy ezt az utat lépésenként végig kell járnia és rendre késlekedéssel. Legvégül pedig még az önigazolásra, az önbecsület tisztázására is rá fog kényszerülni. 6. Késlekedésének az a fő oka, hogy világszemlélete ellentmondásos. Bánk egy középkori tragédia hős, de felvilágosodott gondolkodás is jellemzi. Bánk önérzettel védi meg hagyományos nemesi kiváltságait akár a királlyal szemben is. Többször jelenik meg a színen félig, vagy egészen kivon kardal, fel-feltör benne a békevágy az emberszeretet. A békétleneket is azért fékezi meg, mert békét akar, mert a parasztok is benne bíznak. Bánk már nemzeti egységet akar képviselni. Az egész mű azt sugallja: olyan nemzeti egység és béke kívánatos, amelyben a személyes méltóság és sérthetetlenség is érvényesül. Bánk nosztalgiával tekint vissza nemzeti függetlenség korára. Az első felvonás végi monológjában Bánk még elveit és monológjait fogalmazza meg, de Ottó már a kezében tartja a porokat Melinda megbecstelenítéséhez, s utóbb kiderül: a Délvidéken már korábban megkezdődtek a zendülések. A IV. felvonásban, Gertrudishoz érkezve már mintha elszánta volna magát a véres tettre, de erőszak-ellenessége megint visszarettenti. Vádjait szenvedélyesen, de indulatainak nagyfokú fegyelmezésével olvassa a királyné fejére, és végül is csak önvédelemből öl, az életére törő Gertrudis tőrét fordítja vissza hátulról támadóra. Felrémlik előtte, hogy gyilkolni semmilyen körülmények között nem szabad. A sor büntetése az lesz, hogy az erőszaktól eleve idegenkedő Bánk mégis gyilkol, de az ezután elszabaduló erőszakhullám el fogja pusztítani a legdrágább kincsét, elvakultan megtagadott, de mindig rajongással szeretett Melindáját. Az ötödik felvonás A Bánk bán első négy felvonása a klasszikus drámamodellt testesíti meg: a konfliktus két oldalán Bánk, illetve Gretrudis áll, az ő összecsapásuk a negyedik felvonásba lezajlik. Az ötödik felvonásban azonban nem csupán a leszámolás következményei játszódnak le, hanem a főszereplők tetteinek megítélése kerül sorra. Gertrudis már halott. Bánk pedig el kell, hogy szenvedje egyfelől az udvartól tetteinek jogi és erkölcsi megítélését, másfelől saját belső lelkiismereti drámáját. Bánk most szilárdan áll saját lelki ítélőszéke előtt, és ez az önérzet színpadi igazsággá válik. Lelkiismereti nyugalma ingatagnak bizonyul. Petur átka megrendíti, de még egyszer mindenki fölé magasodik: leteszi a kardját királya, Isten földi képviselője és a haza megszemélyesítője előtt. Tisztaságán azonban rögtön folt esik. Még súlyosabb tőrdöfés Bánk lelkébe: Solom "átkozott"-nak nyilvánítja őt és ezért méltatlannak a bajvívásra. Mind a hazafi, mind a férj bosszújának jogossága megkérdőjeleződött. Bánk önbecsülése, magabiztossága végképp megingott. A családi életbe való visszavonulás lehetőssége, pedig a következő percekben hiúsul meg: Tiborc behozatja Melinda holttestét. Bánknak be kell látnia: megsértette a világrendet, amelynek őréül rendeltetett, Isten büntetése jogosan éri. Melinda holttestének behozatala ugyanakkor Bánk sorspárhuzamát is jelzi II. Endréével, akinek egyrészt Bánk tetteit kell megítélnie, másrészt viszont felesége esetleges bűnösségével kell szembenéznie. A folt Gertrudis becsületén ráadásul a férjre is átszállhat - akárcsak korábban Melindáé Bánkra. Gertrudis mint királyné, mint esetleges bűnrészes Melinda megbecstelenítésében, és mint szeretett feleség méretik meg az V. felvonásban. Endre számára hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a királyné a magyar haza méltatlan uralkodója volt, hogy kizárólag saját dinasztiája érdekeit szolgálta. Ottó bűnös udvarlásával kapcsolatban azonban Endre semmit nem fog megtudni. Endrét a lelkiismeretes embert és államférfit elvakította ragaszkodása a felesége emlékéhez, egyenlőre erőtlenül vádaskodik saját emberi gyengeségével. II. Endre tehát Bánkhoz hasonlóan szerető férj, felelősségteljes államférfiú és a becsületére kényes, igazságosságra törekvő ember. A tragikus feszültségek kiegyenlítődése a színpadon majd csak akkor jöhet létre, amikor a király személyes veszteségét ellensúlyozni tudja a haza érdeke, és ezzel együtt a felébredő emberi, emberbaráti érzés. A mű záróképében kiegyenlítődés, megbocsátás és béke uralkodik. Izidóra bosszúszomja már sehonnan nem kap visszhangot, végül is elhallgat. Tiborcon a család bizalmasán kívül a feltétlen hű Solom is irgalmat kér Bán számára. II. Endre az utolsó mondatok után nem jut el Gertrudis ravataláig, mert gyermekei kerülnek elébe, és átöleli őket. Így a jövő királyaira esik az utolsó tekintet.