23. tétel Madách: Az ember tragédiája Madách élete 1823. I. 21.-én született a Nógrád megyei Alsósztregován vagyonos, birtokos nemesi családban. Anyja Majthényi Anna, apja 1834-ben meghalt. Öten voltak testvérek: két lány és három fiú. 1837 őszétől Pesten tanult jogot. Bekapcsolódott a kor haladószellemű kapcsolataiba. Cikket ír Kossuth lapjába Pesti Hírlap. Nógrád megyében, 43-44-ben különböző tisztségeket lát el. Fráter Erzsébettel megismerkedik. Teljesen más volt, mint Madách. Beleszeretett és a mama ellenére feleségül vette 3 gyerek. 1845-ben vette el Csécsén volt az esküvő Madách 48-ban nem tudott részt venni. Nővérét és annak fiát román parasztok gyilkolták le. A forradalmi időkben Kossuth titkára volt ezért 1852. augusztus 20-án Csesztvén letartóztatták. Pozsonyba szállították. Előbb Pozsonyban majd Pesten raboskodott birtoka jövedelmét lefoglalták. 1853-ban, bizonyíték hiányában elengedték, de Pestet egy ideig nem hagyhatta el. Távolléte alatt házassága megromlott, magányosan élt Sztregován. A felesége nem bírta magányt, újra fogadta régi udvarlóit és pénzkérő leveleket írt Madáchnak. Fráter Erzsébet Nagyváradra költözött adósságokba bonyolódott, részegeskedett majd zavart elmével fejezte be szerencsétlen életét (1875). A válás után a költő egy ideig magányosan élt Sztregován. Lírai költészetében most a gondolati költeményekre helyeződik a hangsúly. 1859 elején komédiát ír: A civilizátor ebben a Bach-rendszer politikáját gúnyolja ki. Az ember tragédiáját 1859- ben írta. A költőt a Kisfaludy társaság (1862. január) majd 1863 januárjában az Akadémia is tagjai sorába választotta. A felgyorsult történelmi események (1859-ben a solfernoi vereség, Bach miniszter lemondása, 1860-ban az októberi diploma, 1861-ben a, "februári pátens") az írót kiragadták sztregovai magányából, s újra közéleti szerepet vállalt: Nógrád megye országgyűlési követévé választotta. Az 1861-es pesti országgyűlésen a radikálisabb "határozati párthoz" csatlakozott, s politikai meggyőződését május 28-án elmondott nagy sikerű beszédében fejtette ki. Ez a beszéd röpirat formájában is megjelent. Utolsó éveiben egészségi állapota egyre romlott, s 1864. október 5-én Alsósztregován halt meg vízkórban. Madách Imre, amikor Az ember tragédiáját írta, már ismerte a Faustot, s a problémakör, amely ezekben megfogalmazódott, számára is nagyon aktuális lett a bukott szabadságharc után. Olyan szellemi - filozófiai tudás birtokában volt már ekkoriban, hogy világszínvonalú drámai költeményt tudott alkotni. A mű keletkezéstörténete: Életrajzi háttere: - nemesi származásából adódó eszmei konzekvenciák - a korához képest nagy műveltség - a család sorsa, szerepe életében, az 1848-49-es események - sikertelen házassága - betegsége, egyéni válságok A mű eszmevilágára ható gondolati elemek: - a hagyományos keresztény világfelfogás - az ember autonómiájának vagy függőségének kérdésköre - a technika fejlődésének távlatai - a történelmi haladás lehetősége, mibenléte, iránya - a pozitivizmus - az utópista szocializmus - a Föld pusztulásáról szóló természettudományos jóslatok - Hegel dialektikája - A romantikus történelemszemlélet - A népiesség követelménye a művészetben - a szabad versenyes kapitalizmus elvei Műfaji előzmények: Az első világkölteményt Dante írta, ez az Isteni színjáték. A romantikában kedvelt műfaj lett a,, drámai költemény". A drámai költemény olyan köztes műfaj, amely előadható ugyan színpadon, lényege azonban a filozófiai kérdéseken töprengő gondolatiság. Ezt a gondolatiságot ennek különböző oldalait képviselik az egyes szereplők. Az ember tragédiája elődei a Fauston kívül: pl. Byron: Kain, Calderon: Az élet álom. A mű szerkezete: Madách tizenöt színre tagolta művét, ebből négy szín képezi a keretet. Az Isten által alkotott, paradicsomi világban, illetve a paradicsomon kívül vagyunk az I.-II. színben, valamint a XV.-ben. A IV. - XIV. színben az ún. történeti jelenetek sorakoznak. Nemcsak az emberiség múltja jelenik meg, hanem az elképzelt menekülési kísérlet (az űrjelenet), illetve a megálmodott jövő képe is (falanszter, eszkimószín). A mű alapkérdései: Történelmi kérdés: - van-e az emberiség történelmi útján fejlődés, haladás? (ezt az elveszett szabadságharc sugallja) - Mi az emberiség sorsa? - Hősök vagy eszmék irányítják-e a történelmet Filozófiai kérdés: - van-e célja és értelme az emberi cselekvésnek, létnek? - Van-e az embernek saját akarata, vagy pusztán sorsának játékszere? A mű alaphelyzete: Abban a pillanatban vagyunk, amikor az Úr befejezte a teremtés munkáját. Úgy nyilatkozik róla, mint egy boldog mesterember. A mű működni fog, nem kell beavatkozni (deista szemlélet) - akár évmilliókig sem. Az angyalok kara az Úr dicséretét zengi, de egyetlen angyal, Lucifer nem áll be a sorba, sőt lenézően szól a teremtésről. Az űr nem tűr bírálatot, Lucifer figyelmezteti, hogy minden alkotás mellett ott áll az ellenpóluson ő. Isten büntetésül kiveti a Paradicsomból, de Lucifer követeli osztályrészét. Megkapja: két fát az Éden fái közt, azt megátkozza az Úr. Lucifer megígéri, hogy a tagadás segítségével meg fogja dönteni ezt a tökéletesnek hitt világot. Ennyi történik az első keretszínben. A II. színben a két megátkozott fa vonzza az első emberpárt, Ádámot és Évát. Ádám fedezi fel a gyümölcsöt, de Éva akar szakítani belőle. Az Úr,, megállj" parancsára Ádám visszahőköl, Éva azonban nem veszi komolyan az intést. Őt a miért érdekli. Lucifer megjelenik, s azzal bíztatja Ádámot, hogy ha ennék a gyümölcsből, eljutna a gondolkodás képességéhez, s képes lenne választani jó és rossz között. Lucifer rábeszélésére Éva szakít a tudás fájáról. Az Úr kiűzi az első emberpárt a Paradicsomból. A III. színben Lucifer összefoglalja az emberpárnak, mi az élet az idő, a változás. Csakhogy Ádámot a jövő érdekli, a küzdés, a szenvedés. Lucifer válasza a kívánságra az, hogy álmot bocsát rájuk, s ennek képeiben megélik az emberiség jövőjét. De ő, aki tudja, hogy az út vége végzetes csalódás lesz, odaadja az embernek a reményt, hogy el tudja viselni önnön történelmének látványát. A Tragédia cselekménye az eszmék tükrében: Az igazi történelmi színekben (IV. - XII.) Madách számára az a fő kérdés, hogy az emberi történelemnek mi a mozgatórugója. Madách eszmetörténetként kódolja a történelmet, szüntelenül keletkező és elbukó eszmék mozgatják a világot, a bukott eszmék helyébe mindig új áll, amely képes megújítani az ember célratörő akaratát is. A legjobb módszer az, ha az eszmék egymásutániságában vizsgáljuk a Tragédia előrehaladását. IV. szín: Egyiptom. Madách számára az egyiptomi fáraók világa az emberi történelem kezdete. Az eszme pedig a,, milljók egy miatt" léthelyzete. Ádám a fáraó, Éva egy rabszolga felesége. Ádám - fáraó a haldokló rabszolga mondatának hatására fordítja gondolkozását mássá, újjá. S mi az egyeduralom ellentéte? A demokrácia. Következzék tehát az athéni demokrácia képe. V. szín: Ádám - Miltiades, a győztes hadvezér azzal a ténnyel szembesül, mint forgat köpönyeget a nép. Madách nem hisz a népben, mint egységes egészben, Ádámnak csalódnia kell abban, hogy lehet demokratikusan politizálni. A következő színben a hős immár egyedül a saját boldogulásával törődik, ebben a színben a római bacchanáliát látjuk. Az ókort Péter apostol búcsúztatja el az új eszménnyel, a keresztényi szeretet eszményével. VII: szín: Konstantinápolyban vagyunk, a középkorban, a kereszténység régóta uralkodó eszmévé vált. Ám Ádám - Tankréd lovagnak csalódnia kell a női erényben: a szereteteszmében is, mert annak nevében ezreket ölnek meg, alig várja, hogy új eszméért éghessen. VIII. szín: Prága. Ádám - Kepler már a szín elején csalódott ember; csillagász, akinek tudománya csak arra jó, hogy a császárnak horoszkópokat gyártson. A tudós olyan változást kíván, amely bírája lesz a világnak,, büntet és emel". Boros mámorában így alszik el, s ébred fel egy álomban, amely immár egy álom az álomban. Ez a IX. szín: Párizsban vagyunk, a francia forradalom idején. Ádám a forradalom egyik vezére, Danton. De a forradalom nem arról szól, mint Ádám még Prágában remélte. Nem a szabadságról, hanem kicsinyes harcokról a vezetők között. Saint - Just és Robespierre közösen támadja a harmadik vezért, Dantont. Bakó kezére adják. Lucifer menti meg, kiszökteti az álomból. X. szín: Prága. A forradalmi álomból ébredő Ádám tanítványainak beszél az új világról, a szabadság világáról. XI. szín: London. Ezzel a színnel értük el a történelem jelenébe, Londonba, ahol a kapitalizmus uralkodik. Ádám, mint idősödő polgár vesz részt az utcai forgatagban, s Lucifer irányításával tárul fel előtte e kor minden mocska. A szín egy középkori haláltáncjelenettel fejeződik be, Ádám ár másodszor kíván olyan új világot, amely a tudomány nevében épül, s a szellem uralkodik benne. XII. szín: nem a jelené, hanem a képzelt új világé, amelyet Madách az utópista szocializmus jövőképe alapján ábrázol. De Ádámnak döbbenetes kiábrándulásban van része. A tudomány megöli az egyéniséget, sőt magát az embert is. Tehát: menekülni kell. De van-e út az ember számára? Ádám megpróbálja: Lucifer segítségével elrepül a Földről (XIII. szín), mint megöregedett, megfáradt ember. De élhet-e az ember a Földön kívül? A föld szellemének szava kijelenti: nem élhet, csak elpusztulhat. Vissza kell tehát térnie. A XV. Színben Madách az eszkimók földjére viszi Ádámot, hiszen beteljesül az író korának jóslata, a Föld kihűlt, az ember elállatiasodott. Ádám végigjárta az utat. A múltat, jelent a lehetséges jövőt. Ez az út csak egyetlen konzekvenciát hozhatott: az emberiség sorsa kilátástalan: Ádám a szín végén így fogalmaz: ,, Hadd, fontolom meg: Dacoljak-é még Isten végzetével:" Ez az után hangzik el, hogy a,, jelenbe" akar visszatérni, a Paradicsomon kívüli állapotba, amikor még nem kezdődött el a történelem. A XV. Szín válasza az előbbi kérdésre: igen. Ádám töprengéseinek végén kimondja: ,, Dacolhatok még, Isten, véled is." S mi lehet a dac megnyilvánulása? Isten felett nincs joga ítélni az embernek, csak magát ítélheti meg. S mi az élet? - Halál. Ádám az öngyilkosságot választja megoldásul. Ám az utolsó pillanatban Éve megsúgja neki anyasága hírét. Ádám térdre esik: ,, Uram, legyőztél." Ennek a jelenségnek nem csak az a jelentése, hogy az emberiség megszületett Évában, Éva által, tehát már mindegy, mit tesz Ádám, de Ádám részéről mélyebb a felismerés: az ember csak egy részecskéje a nagy világegyetemnek, tudomásul kell vennie, hogy léte korlátozott, s nem szakadhat ki az egészből. Vissza kell tehát térni az Úrhoz, az emberiséghez, a történelem kezdetéhez. S mindez miért? Az Úr egyetlen mondatáért: a küzdés és a bizakodás, bizalom ígéretéért csupán. A tragédia főszereplői: Ádám és Lucifer megítélésében nagyon sokféle vélemény található. A legközkeletűbb az, hogy Ádám mindvégig kérdez a műben, Lucifer pedig mindvégig válaszokat fogalmaz, egyetlen ember két énjéről van szó. Az egyén belsejében dúló örök szellemi harc vetődik ki két alakra, amely azonban oszthatatlan marad. Más vélekedés szerint felfoghatók ők ketten különálló lényeknek, de az egyik mindig az igazságkeresés, a másik mindig a kétely megfogalmazója, az ő szövegeik a legjobban megformáltak a Tragédiában. Ádám a magyar reformkor gondolatait, az európai polgárosodás eszméit képviseli, kutatja a fejlődési lehetőségeket, a jövőt. Lucifer tagadja a fejlődés lehetőségeit, a történelem örök körforgást végez, az ember nem ura, hanem kiszolgáltatottja létének. Míg Ádám azt mondja, hogy a szabadságvágy az ember legfőbb principuma, Lucifer természeti lényként értelmezi őt. Ádám végeredményben egy forradalmi változást hozó kor szellemében beszél, Lucifer egy bukott forradalom utáni kor hírnöke. Lucifer csak a tényeket ismeri el, értékítéletre nincs szükség. Ádám szinte romantikus hősnek hat, de Lucifer szüntelenül deheroizálja őt. A történelmi színekben végig az ő igazsága érvényesül. De nem örül szívből Ádám kudarcának, nevetése keserű színezetű. Hiába fogja fel ironikusan az emberi létet, van némi hajlama a tragikum megélésére. A színekben előrehaladva egyre közelebb kerül egymáshoz a két hős: a kezdetben harcias Lucifer egyre inkább szemlélő lesz, míg kezdetben nem akar értékítéleteket megfogalmazni, egyre inkább hajlik erre. Ádám pedig hamarabb ismeri fel azokat az igazságokat, amelyeket eleinte Lucifer közvetített számára. Éva megítélése még különösebb eltéréseket mutat. Éva alakját az írónak Fráter Erzsébetből való kiábrándulása határozza meg. Pedig majd tíz éve vége volt már a házasságának, amikor Madách a Tragédiát írta. A másik közhely: Éva az,, örök nő". Az örök nő éppen úgy nincs, mint örök férfi sem. Madách nagyon is tudatosan gondolta végig, mi lehet a női szerep a történelem különböző helyzeteiben. Ha a tragédiát csak Éva szemszögéből, helyzetéből olvassuk végig, akkor láthatjuk, hogy az összes szereplehetőség szerepel a műben. Talán csak a tudománnyal foglalkozó nő hiányzik, mert ez Madách korában nem volt időszerű. Éva szerepjátékai: A Paradicsomban: gondolkodó, kezdeményező, szuverén egyéniség; a Paradicsomon kívül a férfi társa, a IV. színben rabszolganő, aki hűséges hitves, az V. színben tisztességes feleség, társ, VI. szín: olyan erkölcstelen asszony, mint amilyen erkölcstelenek a kor férfiúi, a VII. színben erkölcsös színezetben mutatkozó, de elcsábítható zárdalakó, A VIII. színben a legkevésbé rokonszenves, mert anyagi haszonlesés motiválja szerelmi viselkedését, a IX. színben többarcú, a forradalom nőtípusainak megtestesítője . A XI. színben a haláltáncjelenetben, megdicsőül: ő az aki sírvermet ,,glóriával átlépi". Ezután alakja halványul, mintsem önálló egyéniségként mutatkozna meg, a XV. színben pedig anya, a folytatás, az emberiség, a természet szimbóluma. Ez a sokarcúság kétféle dolgot jelenthet. Egyrészt Madách szerint a nő sorsát történelmileg a férfi mindenkori helyzete határozza meg. Az Úr alakja: Isten megítélése azért ellentmondásos a műben, mert,, mesteremberi "mivoltában részben ellentmond a tételes vallásnak, mégis ő a világalkotó erő, akinek kezében van az ember sorsa. Az a tény, hogy a Tragédia cselekménye végül Istentől elhagyott világban játszódik, arra utalhat, hogy a XIX. Század második felében már nem olyan szilárd az istenhit Európában. Az viszont, hogy az egyedül lehetséges bíztatást ő mondja ki a mű végén, mégis hatalma mellet szól. A Tragédia nyelve: Madách a kész művet Arany Jánosnak adja oda szíves véleménynyilvánításra. A kéziratban a költő eleinte javításokat tesz a nyelvi formákban és a verselésben, de aztán egyre kevesebbet változtat. Kétféle mondatszerkezet felelget egymásnak a műben: hallunk tömör mondatokat (főleg Ádám szájából), de hosszú mondatokat is, amelyek jelképeket, utalásokat tartalmaznak, és lassabban bontakoztatják ki jelentésüket. Az Ember Tragédiája szóhasználata gyakran szónokiasan emelkedett, máskor hétköznapian bizalmas, érzelmeket felkavaró, vagy éppen távolságtartó. A legjobban sikerült részletek Ádámnak azok a megszólalásai, a színek végén, amelyekben az új eszme kívánt lényegét fogalmazza meg. A Tragédia értelmezési lehetőségei: Az értelmezés legkétségesebb pontja a befejezés, mivel úgy tűnik, hogy nincs lezárása a műnek. Madách kulcsszava a küzdés. Az Úr szavaival ad létprogramot. A,, bízva bízzál" megfogalmazás valóban nyitott. Kiben? Istenben? A küzdés reményében? Önmagadban? Valószínűleg együtt mindezekben - akkor talán el lehet a,, vég"-et felejteni.