16. Tétel A Magyarország életét meghatározó reformkor irodalma A magyar reformkor irodalmi élete: 1819 májusában a Pesten szereplő székesfehérvári színészek bemutatták Kisfaludy Károlynak, A tatárok Magyarországban című,,, eredeti vitézi játékát". A siker rendkívüli volt: a magyar nézőközönség a saját nemzeti nagyságát, dicsőségét hallatta a színpadról. A nagy színpadi sikerek Pestet és Kisfaludyt helyezték az irodalmi élet középpontjába, s hamarosan ő lett az irodalom vezéregyénisége. Irányító szerepét erősítette, hogy 1821-ben Auróra címmel évenként megjelenő zsebkönyvet indított. Az Auróra körül egyre növekvő írógárda nőtt fel, s ez az Auróra - kör irányította a szellemi életet Kisfaludy Károly halála után is. A nemzeti függetlenség vágy, a bécsi kormány elnyomásával való elégedetlenség kikényszerítette 1825-ben az első,, reformországgyűlést". A nemzeti büszkeséget, önérzetet erősítette az irodalom is: ekkor jelent meg ugyanis a várva várt eposz, a Zalán futása, a honfoglalás,, régi dicsőségéről". A kor progresszív célkitűzéseinek vezető ereje nem a fejletlen polgárság lett, hanem a liberális köznemesség. Ennek a ténynek egyenes következménye a reformpolitika. A nemesség reformok útján, tehát az uralkodó által szentesített törvények végrehajtásával igyekezett megvalósítani céljait: sürgette a jobbágykérdés megoldását, és nagy önállóságot követelt az állami irányításban. Széchenyi István 1825-ös fellépése a pozsonyi országgyűlésen, s könyvei - mindenekelőtt az 1830-ban megjelent Hitel - a nemzeti haladást és művelődést szolgálták. Az írók jelenléte a közéletben meghatározó volt. Az ún. romantikus triásznak (Vörösmarty Mihály, Bajza József, Toldy Ferenc) a kezébe került szinte minden hatalom az irodalmi életben. 1830-ban megkezdte működését a Magyar Tudományos Akadémia, 1837-ben megnyitotta kapuit a Pesti Magyar Színház. Az Auróra kör - tagjai alapították meg mesterük emlékének ápolására a később oly fontossá lett Kisfaludy társaságot, Vörösmarty asztaltársaságából pedig megalakult a Nemzeti kör. A jelentősebb folyóiratokat is főleg a fiatal romantikusok szerkesztetté. A Tudományos Gyűjtemény és szépirodalmi melléklete a Koszorú, Vörösmarty irányítása alatt állt. Az ő kezükben volt a Kritikai Lapok, az Athenaum és a Figyelmező, főleg Victor Hugo nézeteit fogadták el. Az 1832-36-os diétát a bécsi kormány feloszlatta, az alsó táblán deák Ferenc és Kölcsey, a felső táblán Wesselényi Miklós vezette a szabadelvű ellenzéket. Az országgyűlés vitáiról Kossuth Lajos a kéziratos Országgyűlési Tudósításokban tájékoztatta a megyéket. Az 1836 után kibontakozó kemény politika börtönbe juttatta Lovassy Lászlót, Wesselényi Miklóst (Kölcsey volt az ügyvédje) és Kossuth Lajost is. 1840-ben a politikai foglyokkal együtt Kossuth is kiszabadult, s 1841 elején megindította az első politikai napilapot, a Pesti Hírlapot. Ezután a Kossuth és Széchenyi között kirobbanó hírlapi vita kötötte le a politika iránt fogékony közönség érdeklődését. Széchenyi a polgárosodást, az anyagi jólétet helyezte előtérbe, Kossuth pedig a legfontosabb és legelső feladatnak az önállóság megteremtését tekintette. Széchenyi egy több mint 300 oldalas könyvben, A Kelet Népe címűben szállt vitába Kossuthtal, elsősorban lázító, érzelmekre ható modorát kifogásolta. E vitában közbülső szerepet foglaltak el a centralisták: a regényíró Eötvös József, a történész Szalay László, az értekező Trefort Ágoston és Csengery Antal. A megyei autonómiát elítélték, s erős központi irányításért küzdöttek: ezért is nevezték magukat,, centralistáknak". Az 1825-től kibontakozó reformmozgalmak kézzelfogható, tényleges eredményeket nem tudtak elérni, s a reformpolitika kezdett kifulladni. A forradalmi gondolat, a forradalmi megoldás került inkább ellentétbe, s pl. Vörösmarty mellett és helyett Petőfi Sándor népszerűsége nőtt. Az irodalmi életben is új folyóirattípus lett kedveltté, az ún. divatlap. Az 1848. Március 15-i pesti fo9rradalom hírére és hatására iktatta törvénybe az utolsó rendi országgyűlés a jobbágyfelszabadítást, a sajtószabadságot, a közteherviselést, a népképviseletet és a törvény előtti egyenlőséget. Ezzel véget ért a reformkor. Katona József: Kecskeméti polgárcsalád fia. Apja takácsmester, olvasott ember. Fia taníttatására nem sajnálja az anyagi áldozatot, jogásznak szánja. Az ifjú joghallgató azonban ideje javát nem tanulmányainak szentelte: történeti tárgyú regényeket olvas, buzgó tagja a pesti magyar színtársulatnak. Színész és fordító, dramaturg és eredeti darabok szerzője. Hozzájárult ehhez az a viszonzatlan szerelem is, amelyet a primadonna, a későbbi Déryné iránt érzett. Apja haragudott a "komédiázás" miatt. A színházzal való kapcsolata meglazult, s 1815-ben a társulat el is hagyta Pestet. A Bánk bánt az Erdélyi Múzeum 1814-ben meghirdetett pályázatára írta. A bíráló bizottság véleményéről nem értesült, a dicséretben részesített művek között sem szerepelt drámája. 1819-ben Katona átdolgozza a Bánk bánt, a pesten szereplő székesfehérvári társulat műsorra is tűzte, a cenzúra azonban nem engedélyezte a mű előadását, csupán megjelentetését. 1820-ban meg is jelent a dráma, visszhangot azonban nem keltett. Művét az olvasóközönség közönnyel fogadta, melynek oka hogy, ízlésüket az akkor divatos német lovagdrámák határozták meg. Katona magára maradt nézeteiben, ezért még ebben az évben visszaköltözött Kecskemétre. Itt jogi tevékenységet folytatott (ügyész, majd főügyész lett), az irodalomtól azonban teljesen elfordult. 1830. április 16-án szívrohamban halt meg. Kölcsey Ferenc: A reformkor politikai föllendülése mindenekelőtt az értekező próza korszerűsítését tette szükségessé. Ennek a feladatnak a teljesítésére először Kölcsey Ferenc vállalkozott, kinek életműve fejlődéstörténeti szempontból átmeneti jellegű: a romantikus elemek még klasszicista vonásokkal és az érzékenység kultuszával keverednek benne. 1790. augusztus 8-án született az Erdély északnyugati részén fekvő Sződemeteren. Édesapja, Kölcsey Péter nemesi származású gazdálkodó földesúr volt. Sződemeteren, édesanyja családjának birtokán élt hatéves koráig. Gyönge testalkatú, zárkózott, vissza-húzódó gyermek volt. Ennek egyik oka lehetett testi fogyatékossága is: kiskorában himlő következtében elvesztette bal szemét. Örömtelen ifjúság jutott osztályrészéül. Igen hamar elvesztette szüleit. Ez a magány állandósult egész életében. 1796-1809-ig a debreceni kollégiumban tanult. Az emberkerülő, társai között igen nehezen oldódó gyermek a könyvek világába menekült. Ebben az időben tanult meg görögül, franciául és németül. 1808-ban kezdett Kazinczyval levelezni, aki bátorította, bíztatta őt. Már diákkorában verselt, előbb Csokonai, majd Kazinczy hatására. Miután 1809 őszén befejezte jogi tanulmányait Debrecenben, Pestre utazott joggyakorlatra, s itt is maradt augusztus végéig. Ez alatt a bő fél év alatt bekapcsolódott a Pesten szerveződő irodalmi életbe. Megismerkedett Kazinczy "triászával" (Horváth István, Szemere Pál, Vitkovics Mihály), találkozott - többek között - Virág Benedekkel, Kis Jánossal, Berzsenyivel. Egy életre szóló szoros barátságot kötött Szemere Pállal, aki a német irodalom alaposabb tanulmányozására ösztönözte Kölcseyt (Innen ered Goethe iránti rajongása). 1812-ben visszavonult a csekei birtokára gazdálkodni. A természeti környezet, a táj ugyan elragadó, de a vidéki magány, a hozzá hasonló emberek hiánya, a műveletlen földesúri társaság elkeserítette, letargiába sodorta: feloldhatatlannak tűnt az életében (Berzsenyihez hasonlóan) a költői-tudós becsvágy és a porhoz kötött földesúri életforma ellentéte. A városi élet vonzotta, művelt emberek közé vágyódott, ámde birtokainak csekély jövedelme ezt nem tette lehetővé. Súlyos lelki válsága összefüggésbe hozható Kazinczytól való elfordulásával is. Azt tervezte, hogy a birtok vezetését öccsére, Ádámra bízza, és ő Pestre költözik, de miután 1827-ben Ádám meghalt, tervei kudarcba fulladtak. Az 1825 óta felpezsdült politikai közélet őt is magával ragadta. 1829 júliusában Szatmár megye adminisztrátora megyei aljegyzővé nevezte ki, 1832- ben pedig főjegyzővé választották. Széchenyi István Hitel című műve rendkívüli hatással volt rá: még inkább megerősítette azt a szándékát, hogy politikai tettekkel is segítse a reformok ügyét. Ezért is fogadta el országgyűlési követté választását 1832 novemberében (követtársa Eötvös Mihály volt). A haza szolgálatának szent célja irányította mindvégig pozsonyi tevékenységét, s az alsótáblán a liberális ellenzék egyik nagyhatású vezetője lett. Követsége alatt írta egyedülálló remekművét, az Országgyűlési naplót. Kölcsey nem volt hajlandó korábbi elveivel szembefordulni, ezért mikor Szatmár megye közgyűlésétől azt az utasítást kapta, hogy forduljon szembe a jobbágyfelszabadítással, lemondott képviselői megbízásáról. Ekkor (1835. február 9-én) mondta el a Búcsú az Országos Rendektől című beszédét. Birtokán a gazdálkodás mellett megtartotta a szatmári főjegyzőségét, és foglalkozott politikai perek védőbeszédeinek megírásával is. 1838. augusztus 24-én Csekén egy hirtelen jött betegségének esett áldozatul. Vörösmarty Mihály: 1800. december 1-én született Fejér megye egyik kis falujában, Pusztanyéken, köznemesi családból. Apja gazdatiszt volt egy grófi uradalomban. 1811-ig otthon tanult, azontúl a ciszterciek székesfehérvári, majd 1816-ban a kegyenrendiek pesti gimnáziumában. A következő évben súlyos csapás érte: apja meghalt. Az özvegy kilenc gyerekkel maradt egyedül. Vörösmarty Mihály a család eltartására nevelőséget vállal a Perczel családnál. Egyúttal, 1817 őszén beiratkozott a pesti egyetemre. Három év múlva tanítványaival a Perczel család börzsönyi birtokára költözött, s magán úton folytatta jogi tanulmányait. 1822 őszén lemondott állásáról, s Görbőre ment Tolna megye alispánjához, hogy megszerezze az ügyvédi oklevél megszerzéséhez szükséges jogi gyakorlatot. Ennek befejeztével ismét átvette a Perczel fiúk nevelését, velük együtt Pestre ment, felesküdött a királyi táblához. A reformkor politikai fellendülésének szellemében nevelte tanítványait (Perczel Mór honvédtábornok lett). A költő lelkivilágára mélyen hatottak a nevelői évek, mivel beleszeretett tanítványai nővérébe, Perczel Etelkába. Érzelmeit nem vallotta meg, mert társadalmi helyzetük annyira különbözött, hogy nem kérhette meg a gazdag és előkelő lány kezét. A versírással már kora ifjúságától foglalkozó Vörösmarty 1825-ben országos hírnévre tett szert Zalán futása című költeményével. Vágyott a független életre, költői tervei visszariasztották az ügyvédi pályától. 1826-ban megvált korábbi pályájától, de tapasztalnia kellett, hogy Magyarországon még annak is nehéz megélnie az irodalomból, kit az ország első költőjeként tartanak számon. Folyóiratot szerkesztett, műfordításokat készített, bírálatokat írt, szótárkészítéssel foglalkozott, az 1837-ben megnyitott pesti színházát darabbal látta el. Anyagi nehézségeivel is magyarázható, hogy viszonylag későn nősült: 1843-ban vette feleségül Csajághy Laurát. Az 1848-as polgári forradalom előkészítésében nem vett ugyan részt annyira közvetlenül, mint Petőfi, de eszméit magáévá tette, a szabadságharc leverése pedig összetörte lelkét. Mint legtöbb kortársa, ő is bujdosni kényszerült. Miután kegyelmet kap, gazdálkodásba fog a Fejér megyei, Baracska községben, majd szülőfalujában. Igen szűkösen él, kedélyállapota levert, s a betegség hamarosan leveri lábáról. Pesten hal meg 1855. november 19-én. Temetése az önkényuralom elleni tüntetéssé vált: húszezren jelentek meg sírjánál. Petőfi Sándor: Petőfi Sándor 1823. január 1-én született Kiskőrösön. Apja Petrovics István, anyja Hrúz Mária, szlovák anyanyelvű. A Család jó körülmények között élt, de az 1838-as dunai árvíz és egy rokon anyagi csődje romlásba döntötte a családot. Az akkor 15 éves Petőfi kénytelen volt otthagyni a selmeci líceumot és megismerkedni a nyomorral. Színházi mindenes Peste, házitanító Ostffyasszonyfán, majd katonának csap föl Sopronban. 1841-ben leszerel, majd nyugtalan vándorévek következnek. Októberben felveszik a pápai kollégiumba, ahol megismerkedett Jókai Mórral. 1842. május 22-én Petrovics Sándor név alatt megjelenik első verse a "Borozó" az Atheneumban. Novemberben vándorszínésznek állt, majd Pozsonyban az országgyűlési tudósítások másolásából tartotta fönn magát. 1943 júliusában jutott fel ismét Pestre, közelebbi ismeretségbe került a radikális szellemű fiatal értelmiségiekkel a Pilvax kávéházban. Újra Debrecenbe kerül színésznek, ahol szó szerint nyomorog. Életének e keserves szakaszáról később verset is irt (Egy telem Debrecenben), és prózában is megörökítette (Úti levelek III.) 1844 februárjában gyalog vág neki a pesti útnak, hogy műveinek kiadót találjon. Vörösmarty veszi pártfogásába, közbenjárására Vahot Imre segédszerkesztőként maga mellé veszi a Pesti Divatlaphoz. Megjelenik első verseskötete Versek 1842-44 címmel, majd rögtön utána a Helység kalapácsa (1844. augusztus). 1845-ben megjelenik a János vitéz is. Petőfi megismerkedik Vahot egyik rokonával Csapó Etelkával, aki váratlanul meghal. Az ébredező, de meg nem valósult szerelemvágy és gyász költeményeit egy ciklusba rendezte Cipruslombok Etelka sírjáról címmel. Országos hírnévre tett szert, de támadták is. A kritikák miatt 1845 márciusában kilépett a laptól, de kötelezte magát, hogy verseit itt jelenteti meg. Újabb sikertelen szerelem következett életében. Megkérte Mednyánszky Bertát, de a gazdag lány apja hallani sem akart róla. E szerelem verseit a Szerelem gyöngyei versciklusban adta ki 1845 októberében. 1845. november 1o-én megjelent második verseskötete Versek II. címmel, majd 66 epigrammája Felhők címmel Elfogja a cselekvésvágy: A lapkiadók "zsarnoksága" ellen szervezni kezdi a Tizek Társaságát, tíz fiatal író érdekszövetségét. 1846. szeptember 8-án, egy megyebálon megismerte a 18 esztendős Szendrey Júliát és azonnal beleszeretett. Itt is nagy volt a társadalmi különbség, de Petőfi ekkor már ismert volt és Júlia is viszonozta érzéseit. Megismerkedésük évfordulóján összeházasodtak. Ez az év meghozta számára a barátságot is. Elolvasta Arany Toldiját és a lelki rokonság, összehozta őket. 1848 januárjától Petőfi a forradalomvárás lázában égett, hiszen korábbi látomásainak megvalósulását látta az európai népfelkelésekben. Március 15- ének vezetője, hőse lett, de az elért politikai eredményeket kevesellte. Királyellenes verseket irt, népgyűléseket szervezett, támadta a kormány politikáját. Fokozatosan vesztett népszerűségéből. A szabadszállási képviselőválasztáson már menekülnie kellett a felbőszített tömeg elől. Ekkor írta meg az Apostolt, melyben politikai nézetei már módosultan jelentkeztek. Részt vesz a szabadságharcban, századosi rangban, de nem harcoló alakulatnál. Ezért gúnyos támadások érik. Debrecenbe költözik. 1848. december 15-én megszületik fia, Zoltán. Ekkor tényleges hadi szolgálatra megy Bem tábornok szárnysegédje lesz. Fegyelmezetlen katona, összetűzésbe kerül feletteseivel. Májusban lemond tiszti rangjáról és kilép a hadseregből. Súlyos anyagi gondok gyötrik, szülei meghalnak, a család menekül a harcok elől. Júliát és Zoltánt Tordán hagyja Petőfi és immár civilként újra, beáll Bem tábornok hadtestéhez július 25-én. A segesvári csatában -1949. július 31-én nyom nélkül, örökre eltűnt. A magyar nép évekig várta vissza és nem fogadták el a halálát. Mindössze 26 évet élt, ez idő alatt alkotta meg életművét.