|A görög líra és a római irodalom | | | |A görög líra jellemző műfajai egy-egy szabadon választott mű bemutatásával | |Hogyan követik őket a római költők? | |Catullus szerelmi dalai, Vergilius eclogái és eposza, Horatius ódái | A görög líra Kr.e. 7-6. században alakult ki. A lírai műnem lényege az egyéni lelkiállapot kifejezése. Feltételezi az személyiség önállóvá válását. A görög líra az epikából fejlődött ki. Létezik az egyéni líra - iamboszköltészet, leszboszi dalkültészet - és a közösségi líra - himnusz, kardal, elégia. Elégia: a görögök minden hosszabb terjedelmű, disztichonban írt költeményt elégiának neveztek. (Türtaiosz) Epigramma: a rövid, disztichonban írt költemények elnevezése.(Elsősorban sírfeliratokon, isteneknek szánt ajándékokon, épületek falán.) Kardal: hagyományos görög lírai műfaj. Témája általában valamilyen fontos vallási, kultikus esemény, amely egy közösség ünnepe. Istenek tiszteletére hangzik el. Ebből fejlődött ki a dráma. Iamboszköltészet: Valószínűleg Déméter tiszteletére rendezett kultuszokon énekelt népi, csúfolódó rigmusokbol alakult ki. Gúnyos hangvételű művek, két legfontosabb sora hat jambikus lábból áll. Arkhilokhosz: A nagyképű hadvezér A szöveg első szavai már a személyes érzelemnyilvánítást hangozzák. - "Én utálom...döngőléptü tisztjeim,". Az egyéni ítélet a harcosok értékét az epikus irodalom hagyományaitól eltérő módon állapítja meg. A mű az eposzoktól eltérően a közlegények tiszteknél kiválóbb voltát hangsúlyozza. - "Közlegény kell, ... szíve is helyén legyen!". A vers szerkesztésére is az ellentétek a jellemzőek. Ellentétekkel ábrázolja a tisztet és közkatonát "hórihorgas - tömzsi; dörgőléptű - csámpás, az ápolt külsőt a bátorsággal állítja szembe. A vers csattanója a sorok mögött rejtőzik, feltételezhető, hogy amennyiben a közlegény és tiszt külső tulajdonságai szemben állnak egymással, akkor belső értékeikben is különböznek (bátor közlegény - gyáva tiszt). Leszboszi dalköltészet: szenvedélyes, szerelmi élményt megjelenítő költemény. Szapphó: Aphroditéhoz Szenvedélyes érzelmeket jelenít meg Aphroditéhoz intézett himnusz, mely teljes egészében személyes hangvételű. A vers három részre tagolódik. 1-2. versszakban: a jelen idejű könyörgés a meghatározó elem. "...jőjj hozzám..." Az istennőt egyszer, mint a kín megszűntetőjét másszor, mint okozóját szólítja meg a lírai én. - "Fájó kínra mért csalod, ... tőrbe a lelkem? A második versszakban a könyörgést meggyőzéssel, érveléssel kapcsolja össze, s eszközként az istennő múltbéli segítségére hivatkozik - "...s jöttél kedvemért elhagyva...égi atyád." 3-6. versszakban: Aphrodité múltbeli megérkezésének és jótékony beavatkozásának történetét idézi fel. A harmadik versszak az istennő fogatának indulását - "Fürge pár veréb a kocsidba fogva...",- a negyedik megérkezését és Aphrodité megszólalását - " Gyorsan érkeztek veled... úgy kérdezted, hogy mi bajom,..."- jeleníti meg. Az ötödik, hatodik versszak pedig már az istennő szavait intézi - "...mond ki, ki bántott? ... most ha nem szeret, érted ég majd". Az egymást követő sorok a szerelem egyre intenzívebb megjelenítését adják. 7. versszakban: jelen idejű könyörgésesl zárul a vers. "Jőjj ma is hozzám, s szabadíts ki engem..." E versszakban a könyörgés négy variációja sűrűsödik össze. A szövegen következetesen vonul végig az istennő és a földi nő, a líra én szembeállítása: tarka trón, arany lakás - feketéllő föld, föld ... a mélyben - égi úton, könnyedség - súlyos gond. Versformája az ún. szapphói strófa, mely három szapphói és egy adoniszi sorból áll. Mindkét sorfajta a trocheus és a daktilus valamilyen variációja. A leszboszi dalköltészet másik jellemző formája az egyéni érzelmeket megfogalmazó ún. monódikus líra, melyben új tartalmi elemként jelenik meg a politizáló hajlam. A dal legfontosabb jellemzői: az egynemű érzelem egyszerű megfogalmazása, a lírai én kifejezése, ismétlődő strófák, rövid terjedelem. Alkaiosz: Bordal Egyszerű hangvételű, igazi mulatós dal. Az első sorokban az ivásra, a mulatásra szólít fel - "Koccintsunk! ... Igyunk!" Egyre csak ösztökél, hisz "kurta a nappal ám!", s mint igazi borimádó, a bor színét a lánghoz hasonlítja. A bort, mint minden probléma orvosságát - "gondűző italul...", isten ajándékát - "Zeusz fia hagyta ránk," dicséri. A bort imádó lírai én jut kifejezésre az utolsó mondatban is "Rajta, keverd ... színig; hajtsa a telt serleget így szüntelen ..." Dráma: A kardalból formálódott ki, eseménysort ábrázol. Az alakok dialógusaiból, monológjaiból és tetteiből bontakozik ki a cselekmény. Az alapszituáció a szereplők egymáshoz való viszonyát határozza meg, a drámai harc a hőst akcióra készteti, a szembenálló erők, emberi magatartások összeütközése adja a konfliktust. - Színpadi mű. Tragédia: A dráma egyik műfaja. Középpontjában a tragikus hős áll, aki többnyire a korszak általánosan elismert, pozitív értékeit képviseli, ezekért küzd. Komédia: Drámai műfaj. Szatirikus cselekményű, vidám, gyakran trágár hangvételű mű. Az epika és a dráma is rendelkezik cselekménnyel, de az epika elbeszéli a történést, míg a dráma megjeleníti, eljátsza. Eposz: Az epika műnemébe tartozó, nagy terjedelmű, elbeszélő költemény. Rendkívüli képességekkel rendelkező hőse természet feletti lényektől is támogatva nagy, egy egész közösség sorsára jelentős tetteket visz véghez. Eposzi jellemzők - Időmértékes verselés. A Kr.e. 2. században Róma hellenisztikus birodalommá vált. Irodalmilag mindenekelőtt a görög kultúrával való találkozás volt a legnagyobb hatással a római kultúrára. Az ókori latin próza már bizonyos helyi hagyományokhoz is kapcsolódhatott, míg a költészet az első időkben csak idegen mintákból tanulhatott. Nem lemásolta a görög mintákat, hanem tanult tőlük, és eredeti módon az adott történelmi helyzetnek megfelelően értelmezte. A kultúrák sokszínűségét elsősorban a képzett rabszolgák és a kereskedők vitték el a birodalom egyes pontjaira. Az ie.2. század egyik legkiemelkedőbb alakja Catullus (i.e. 87-57) volt. Költészetét három rendkívüli szenvedély hatotta át: a fivére korai halála miatt érzett fájdalma, Licinius Calvushoz fűződő barátsága és egy - műveiben Lesbiának nevezett - hölgy iránti szerelme. Verseit három nagy csoportra oszthatjuk: rövid ironikus költemények - hosszabb költemények - epigrammák. Képvilága római és görög hagyományokat ötvöz a személyes tapasztalat keretein belül. Nyelvezetében az ironikusan keverednek az élő latin köznyelv és a görög irodalmi nyelv elemei. Catullus egyik legnagyobb hatású verse az "Éljünk Lesbia" kezdetű. A szerelemről való gondolkodásának egy máig érvényesnek látszó modelljét jeleníti meg. A szerelem mámorában a legteljesebb szépséget tapasztalja, s ezzel a folytonosan változó természet végtelenségét és a halál örökkévalóság állítja szembe. "A Nap ....nyugszik és kel; bennünket, ha kinyúlunk, semmi többé fel nem ver soha örök éjszakánkból." A szerelmet kiemeli a társadalmi konvenciókból. A vers második felében a szerelem játékán, az együttlét boldogságához vezet el. Vergilius (i.e. 70-19) a teljes antik irodalmi hagyományt saját sorsának és költészetének világába emelte. Catullus örökségét folytatta, Eclogáiban a hellenisztikus költészetet követi. (Ecloga: válogatás, pásztorköltemény) Vergilius Ecloga gyűjteménye tíz költeményt tartalmaz. Ezek számos mitikus kijelentést tartalmaznak magáról a költészetről. A hatodik ecloga emberfölötti lénye, Silenus egy kozmológiai-erotikus költeményt énekel, és ezzel a vers és a gyűjtemény maga előkészíti a költő prófétai szerepének eszméjét. Negyedik ecloga-ban Vergilius a keleti messiás váró, vagy az aranykor visszatértét hirdető próféciák nyelvén szól. Az aranykor visszatértét egy gyermek megidézésével fűzi saját jelenéhez - "...a magasságból küld új ivadékot a mennybolt." - Mondván, mire a gyermek felnő, az aranykor teljessé válik. - "...ki majdan véget vetve a vaskornak, hoz a földre aranykort:" - Vergilius az aranykor visszatértét és kiteljesedését összekapcsolja. - "...bűnnek ha marad nyoma bennünk, el fog enyészni s örök remegés nem ijeszti világunk. Ő pedig istenként él majd ..." Vergilius legnagyobb hatású műve az Aineas című eposza, mely Homérosz Iliászából és Odüsszeiájából meríti mitikus anyagát. A 12 könyvből álló eposzt a hagyomány három részre osztja. 1-4 ének: színhelye Karthagó. Közéjük ékelődik Trója pusztulásának és Aeneas tévelygésének kerettörténete. 5-8. ének: előkészítik a hősöket a harcra. A 6. könyvben a 4. ének eseményei idéződnek fel fordított sorrendben. A 6. könyv első felének tárgya a múlt megértése, a főhős csak ezután fordulhat szabadon a jövő felé. 9-12. ének: a harc leírása. A mű vizsgálata során, ha csupán két részre tagoljuk az eposzt, megfigyelhető, hogy a 7. könyv egyfajta újrakezdése az eposznak. A harc kitörését a 7. könyvben megelőlegezi a vihar kitörése az 1. könyvben. A 2. könyv Trója lerombolásáról tudósít, a 8. egy új Trója, Róma megalapításáról. Az Aeneis egységét a mű belső kapcsolódásai biztosítják. A hídszerkezetet alkotó megfelelések és párhuzamok a cselekvés és a szenvedés, a bűn és a bűnhődés természetét faggatják. Aeneas olyan új típusú hős, akiben megvannak a régi epikus hősök vonásai, ugyanakkor együtt érez a szenvedőkkel, és felelősséget érez a társadalommal szemben. Az emberi lét az Aeneisben nem adottság, hanem beteljesíthetetlen feladat. Horatius (i.e. 65-8) szatíráit, költeményeit, ódáit, költői leveleit (episztola) már az ókorban is többször kiadták. Ódáit négy könyvben gyűjtötték össze. Óda: fenséges tárgyról szóló, emelkedett hangnemű lírai költemény Episztola: irodalmi igénnyel, versformában írott levelek. Az episztolákkal új költői műfajt teremtett, mely lehetővé tette, hogy a napi élet problémáit erkölcsi kérdésekkel együtt személyes hangvétellel vezesse be verseibe.