Az anyagforgalom Földünkön az összes anyag mennyisége több milliárd év alatt lényegesen nem változott meg. Az élővilág hosszú evolúciós folyamata során számtalanszor felhasználta már ugyan azt az anyagot. A bioszférában az anyag állandó körforgást végez miközben különböző változásokon megy át, és különböző formát vesz fel. Az élőlényekbe került kémiai elemek egész sor szervezeten haladnak át, amíg visszajutnak a külvilágba, majd újabb élőlények használják fel, folytatva az anyag körforgását. A bioszféra élő és élettelen alkotói között anyagforgalom játszódik le. A szén körforgásában a levegő és a víz szén-dioxid tartalma jelenti az élőlényeknek a szénforrást. Az autotróf élőlények ebből alakítják át a fotoszintézis folyamatában a szerves anyagokat. A keletkezett szerves anyagok, közvetlenül vagy közvetve jutnak a heterotróf élőlények szervezetébe. Az élőlények a szén egy részét a légzéskór felvett oxigén segítségével elégeti. Az elpusztult élőlényekben is sok a szénvegyület, amit a lebontó szervezetek használnak fel, majd szén-dioxid formájában visszajuttatják a légkörbe. Ez a folyamat igen lassú. A nitrogén körforgásában a legnagyobb mennyiséget a levegő tartalmazza, és a növények többsége képtelen közvetlenül felhasználni. Ezt csak a talajban lakó nitrogénkötő baktérium fajok képesek elvégezni. A nitrogén megkötéséből ammónia ammóniumvegyületekké, ill. a nitrifikáló baktérium hatására nitrátokká alakul át. Ezek már vízben oldható és a növények számára is felvehető táplálék. A nitrifikáló baktériumok az ammóniumvegyületek egy részét nitritekké, majd nitrátokká alakítják át. A fel nem használt nitrátokat a baktériumok visszaalakítják nitritekké, majd molekuláris nitrogénné, amely visszajut a levegőbe. A víz körforgásához a fő víztömeget az óceánok és tengerek adják. Innen származik az édesvíz is. A nap melege hatására a víz elpárolog, majd felhők képződnek, amelyek csapadék formájában egy része az óceánba, míg másik része a szárazföldre esik. A szárazföldről mint elfolyó víz visszajut a tengerekbe, részben beszivárog a talajba. A beszivárgott víz jelentős részét a növények veszik fel. A növények a felvett víz egy részét a leveleken keresztül párologtatás útján a légkörbe juttatják. A lehullott csapadéknak csak 1%-a épül be a bioszféra élővilágába. A foszfor körforgása során a víz a foszfátokat is kioldja a kőzetekből. A növények a foszfort a szervetlen vegyületek vizes oldataiból veszik fel. Az állatok a növényi táplálékkal jutnak hozzá. Az elpusztult élőlényekből pedig a baktériumok szabadítják fel a foszfor tartalmú szervetlen vegyületeket. A talajból kimosott foszfor az édesvizeken keresztül a tengerekbe kerül. A tengerek halaiba jutva a ragadozó madarak közvetítésével újra kikerül a szárazföldre guano formájában.